Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-12 / 59. szám

2 DELMAGYARORSZAG 1911 máreius 12 Hazai. (Saját tudósítónktól.) Honvédminiszterünk önérzetes szerénysége talán nem ütődik meg, hogy a képviselőházban elmondott tegnapi nagy beszéde s annak általános hatású parlamenti sikere után a politikai kalendárium tegnapi napját a honvédelmi miniszter napjának nevezzük. Az ujoncjavaslatok voltak napirenden s a javaslatokat lenyűgöző többséggel fogadta el a Ház Hasai Samu szónoklatának impozáns hatása alatt. Ez a siker politikai szempontból is komoly jelentőségű. S nem csökkenti súlyát egy csöppet sem az ellenzék indiszponált volta. A hosszú bankvita az ellenzéket — ugy mondják — kissé kimerítette s a tavaszi hónapok alatt, respirium-szerzés okából, pihenni óhajtanak. A katona-javaslatok fölött való vita sima lefolyása e pihenési szándékot látszik bizonyitani. De e látszatból ma egyébb okok is kihüvelyezhetők. Más években a hadügy bármely kérdése a magyar ellenzéket mindig bizonyos emócióba hozta s arra ingerelte, hogy népszerű vonatkozásokban szóljon az ügyhöz és szónoki babérokat igyekezzék róla learatni. Ez a hajlam most szintén szünetel. Mintha éreznék az ellenzéken, hogy a népszerűség kurzusa ujabban nagyot változott s a babérok nem szerezhetők többé olcsón. A régi frazeológia lejárta magát; a katonai kérdések megszűntek közjogi gravaminák tárgya és könnyű szerrel behajtható tapsok forrása lenni. Az uj szituációban, mely ma e tárgy körül kialakult, Hazai Samu legszemélyesebb egyéniségének szintén igen nagy része van. Az ő egyéni befolyása, hogy a katonai kérdések parlamentünkben ma nem csak objektíve kezeltetnek, hanem a kritika is elmólyedőbbé, a dolgok lényegébe hatolóvá lett s az eddigi felszines módszertől, mely a had- | ügyek egén világát a közjog szemszögletéből nézte, szerencsésen absztrahálni tud. Hazai Samu honvédminiszter első bemutatkozása óta erős kritikai szellemnek vált be a képviselőházban, ki az ellenzék szempontjait kellőleg appreciálni tudja s mély filozofiai fölfogásával megtalálta az összekapcsoló szálakat, illetve a harmonizáló kulcsot a hadsereg szelleme és a magyar nemzeti közszellem közt. Vele szemben érzi az ellenzék, hogy a katonai kérdéseket egészen máskép ekszponálva kell kezelnie. Mert most a kiváló szakemberen kivtil nagyműveltségű elméleti tudóssál, elokvens parlamenti szónokkal ós mély érzésű hazafival van dolga, akinek átható elméje, széleskörű ismeretei és finom szvádája mellett a régi keletű ellenzéki modor az egész ország szeme láttára nagy inferioritásba jutna. Hazai Samu lekötelező hangjával, mely meggyőzésre törekszik, engesztelve oktat ós konciliáns módon egyenlíti ki az eltérő fölfogásokat, — nemcsak a maga személyével vált be szerencsés médiumnak a hadsereg igényei s a nemzet jogai közt, hanem népszerűsíteni birta a nálunk idáig inpopuláris katonai kérdéseket is. Tegnapi beszéde egy ujabb bizonyíték, hogyan lehet és kell a magyar honvédelmi ügyekben a nemzet közvéleményére jótékony informatív hatást gyakorolni s a parlamenti bírálatot mentül nagyobb intenzitásra, mélyebb tanulmányokra és magasabb szempontok figyelembe vételére kényszeríteni. A gazdag anyagból, melyet ez a beszéd tartalmaz, legyen elég amaz argumentációra hivatkoznunk, melyet a honvédelmi miniszter a magyarság nemzeti érvényesillése dolgában a hadsereg ellen fölhozdtt banális kifogások ellen szegezett. Joggal hozta föl, hogy ami bajok vannak, azok nagyrészt a saját hibánkból valók. Századok óta hagyomány nálunk a hadseregtől való óvakodás; fiaink nem szivesen lépnek a katonai pályára s ezért a tért mások foglalták el helyettünk. Még alapítványi helyeinket sem tölti be a magyar ifjúság szine-java a katonai iskolákban; a rossz diákok jelentkeznek ott, a gimnáziumokból nyert csak kegyelmi kalkulus révén, mintha a hadi pályán nem kellene képesség, tudás és szorgalom. Ne csodáljuk liát, ha ily gyönge nizus mellett a magyarságot megillető százalékaránynak a magyar tiszti kontingens mögötte marad. Nemzeti érvényesülésünkről a hadseregben — Hazai kijelentése szerint — maga az intézmény gondoskodik. Jó lesz tudomásul venni tőle, hogy a vezérkari tanfolyamokban a magyar nyelv tanulása általán kötelező s az uj tábornoki nemzedékben alig lesz már egy is, ki magyarul ne tudna. Mert erre a hadsereg dologi okokból, hivatásánál fogva nagy súlyt helyez. A tegnapi beszéd főleg az uj vóderőjavasIat preludiuma. Bejelentette a miniszter, hogy törvónytervét még a budgetvita alatt előterjeszteni s elvi jelentőségű rendelkezés lesz abban a két éves katonai szolgálatról, a hadsereg büntetőjogának reformjáról és a magyar honvédség korszakos fejlesztéséről, a béke létszámának hatalmas föllenditéséről s a honvédtüzérség fölállításáról. Ezeket helyezte a miniszter Ízelítőül a nemzetnek kilátásba. A hatásból, melyet e beszéd a Házra tett s még az ellenzéket is megnyerte, mi azt a reményt merítjük, hogy a véderővita elé sem kell nagyobb gonddal néznünk, mikor oly providenciális szellemű honvédelmi miniszter fogja azt vezetni, milyennek Hasai Samu bizonyult. Orosz-angol barátkozás. Pétervárról jelentik: Az angol politikusok e hónap derekán készülnek Pétervárra, hogy viszonozzák a duma tagjainak londoni látogatását. Az orosz reakcionárius pártok még az utolsó pillanatban is meg akarják akadályozni az angol politikusoknak ezt a kirándulását s azzal fenyegetőznek, hogy nyíltan föl fognak szólalni a dumában az orosz-angol fraternizálás ellen. gási szabadsága" van a közös aárka rabjainak. Nappal nincs a nyakukon a szuronyos őr, aki belenéz a — tányérukba is. (Csupa anakrónizmus ugy-e: „mozgási szabadság", meg a „tányér" a fogházban !) A közös zárkákban több rab van együtt elzárva. Sőt sokan is vannak együtt. Egy-egy zárkába 30—40 rab van beszorítva kicsi, szoros helyre. Nappal még tűrhető, a rabok nagyrésze munkára megy a munkatermekbe. De az éjszakák, kivált a téli éjszakák, azok borzalmasak. Télen a külvilágban kevesebb a munka, több az éhes ember, aki lop; mások pedig télen több szabadidővel rendelkeznek; szűrös, gubás oláhok, félmüveit emberek jönnek hát a szolgabíró által kirótt büntetéseket leülni. Sokszor elszörnyüködtem, amikor láttam ezt a sok embert összezsúfolva, a földön, a ronda szalmazsákokon feküdni, egyiket a másiktól olyan kicsi távolságban, hogyha a rab köpött, leköpte a szomszédját. Akárcsak az oroszországi rabkórházakban. A közös zárkák kigőzöigése életveszélyes. Olyan áthatlan büz, dobosság terjeng ezeken a förtelemtanyákon, hogy szinte késsel lehet vágni. A sok ember testi szükséglete teszi ilyen undorítóvá a levegőt. Itt esznek, itt isznak, innen ki nem mozdulhatnak, kivéve azokat, akik munkára járnak. Három emelete van az épületnek: a földszinti folyosó a közigazgatási foglyoké, az első emeleten van a „tolvajfolyosó", a másodikon a gyerekek bandája, legfelül a kórház és a női osztály. Mindegyik folyosón nyolc zárka, hosszú, sötét üreggel. Hideg, sáros agyag a földjük. A falakról csurog a nedvesség. Az ablak szük kis nyílás vasrostélylyal és dróthálóval, világosság, levegő nem jön rajta keresztül. Csak lámpavilágosság mellett látni a cellákban, a gáz azonban drága, csak este éghet. A közös zárkák lakói tehát vakok módjára élnek. A zárkák elé a szomszéd telken nagy bérház épült, amely teljesen elveszi a levegőt, emiatt elviselhetetlenné vált a zárkák lakóinak sorsa. Aki két napot tölt e gyilkos helyen, okvetlenül belebetegszik. Akiket nem bocsátanak munkára, egy hosszú asztal mellett ülnek egész nap, lehajtott fejjel. Ha betegek, ha törődöttek is, le nem feküdhetnek; ellenben délután hat órakor, csengetés után, már az egészségeseknek is le kell feküdniök. „Aki beteg, menjen a kórházba," mondja a „felsőbbség." A kórházba azonban csak kiváltságosak ós szimolánsok tudnak bejutni. Pedig nagy a versengés a kórház után s ez érthető: az egyetlen hely a fogházban, ahol tiszta a levegő és világosság vam A kórház termeivel egy folyosón van a női osztály, ahol a rabnők vannak elzárva, a férfiaktól teljes elkülönítésben; de azért rájuk is férfiőrök vigyáznak .... A nők zárkái kevéssel különböznek a férfiak helyiségeitől, amelyekről Sztaniszlavszky, a mostani királyi főügyész egy vizsgálat alkalmával ugy nyilatkozott, hogy a pokolban különb hely van ennél. Hosszú fölterjesztés ment akkorában az igazságügyminisztériumboz, sürgetve a „borzalmak e tanyáinak" lerombolását. És a borzalmak tanyái máig is állnak még . . . A közös zárkák előtt négyszügletes udvar, magas falakkal körülkerítve. Az udvaron vannak a pöcegödrök, naponta kétszer szivattyúzzák; a pincében van a rabok konyhája, ahonnan émelyítő ételgőz tódul ki és ebben az „atmoszférában" sétálnak a rabok, ez az ő „szabad levegőjük" . . . A fogháznak a rabokon kivül más áldozatai is vannak. A fogházőrök. Éjjel, csakúgy, mint a rabok, ők is be vannak zárva az egyesbe, ahonnan nem léphetnek ki. Ha tüz üt ki, nem szabadulhatnak, mig ki nem eresztik őket. Ott alszanak a folyosón, abban a fojtó, bűzös levegőben, mely a cellákból kiárad. Ebben a tekintetben még rosszabb a sorsuk azoknak, akik a dögletes levegőjű közös zárkák előtt állnak poszton. Kész betegség vár reájuk. Egy-két évi szolgálat után valamennyi megbetegszik s nem érik el a negyven évet, amikor nyugdíjjogosultságuk érvénybe lép. Kidőlnek. Tulhosszu, fárasztó munkát végeznek. Folyton talpon állanak, nehéz szurony a vállukon. Minden másodnap 24 órai szolgálatot teljesítenek, de a következő nap is csak akkor mehetnek haza — 15 órai szolgálat után — családjukhoz, ha ki van a létszám, ha nincsenek betegek az őrök között, ha nincsen „szállitás" (a fegyházba) ós igy tovább. Éjjel-nappal tart hát a szolgálat. A szolgálat az egyesben", vagy a „közösben", meg az udvaron a sétáknál, az ótelkiosztásnál és a munkatermekben; közben ötvenszer fölés leszaladgálni a rossz lépcsőkön; kísérgetni a rabokat vizsgálóbíróhoz, ügyészhez, tárgyalásokra; ezenfelül az urak privátszolgálatára is készen állani ... Ha nem 24 órás a szolgálat, akkor is már reggel öt órakor munkába kell állani. Ezzel szemben az őrök fizetése rettentő silány: 550 korona a kezdőfizetés és 35 évi szolgálat után a