Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-09 / 32. szám

1911 II. évfolyam, 32. szám Csütörtök, február 9 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szegéé, E=3. Korona-utca 15. szám cra Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=a Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— télévre . . . K 12'— negyedévre. K 6'— egy hónapra K V— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre. K V— egy hónapra K 2'4Ű Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAK: Szerkesztőség 835 c=i Kiadóhivatal 836 interurbán 835 Budapesti szerkesztőség teieion-száma 128—12 Magyarországon a király. Magyarországra szerdán délben ezt a táviratot küldték, Bécsből: — Délután egy órakor utazik el a király az államvasút pályaudvaráról. Őfelsége február végéig marad Budapesten. És őfelsége ma este megérkezett Budapestre, Magyarország székesfővárosába. Ebből az alkalomból Budapest közönsége, de az országos is, hódolatteljesen köszönti és szívből kívánja, hogy mentől kellemesebben érezze itthon magát. A messzi útra eltökélés, e zordon évszakban, a levegőváltoztatás e kemény hidegben, az uralkodótól nem csekély áldozattal járt. De a felséges urnái a kötelesség az első, személyes kényelmét annak mindig alárendeli. Most is ezt az erényt gyakorolja megindítón. Fejedelmi tisztet jön teljesíteni hozzánk, mikor itt üléseznek a delegációk, a monarchia nagy kérdései vaunak napirenden és ami történni fog, arra egész Európa figyel. Jelenléte ilyenkor annál szükségesebb, mert a tárgyalásokban, mint államfő, közvetlenül Ő is érdekelve van. Sohasem maradt még ez ülésszaktól távol, csak ha egészségi okok és orvosi tanács sürgetése kívánták ugy. Mindannyian sajnáltuk a műit őszszel, hogy budapesti útja hasonló esetben komolyabb akadályokon mult. Egy meghűlés aggasztó tünetei miatt minden megerőltető munkától hetekigtartózkodnia kellett. A delegációk ülésszakán is nálunk a trónörökössel képviseltető magát. Annál inkább örvendünk, hogy szervezete a bajt hamar leküzdte és most már oly egészséges megint, hogy a téli ut fáradalmain kivül a reprezentálás terheit is könnyen elbírja a több heti sejour alatt, mikor udvari fogadások, ebédek és bálok is vannak tervben, hol a felséges házigazda lesz mindenütt az ünnep középpontja. Kiknek szerencséjük volt a királylyal az utolsó időben személyesen érintkezni, mind el vannak ragadtatva őfelsége üde színétől, beszédes élénk tekintetétől és hogy hangja milyen érces, kedélye mily összhangzatos s egész lénye csupa élénkség', energia. Ily magas életkorban ezek ritka és kivételes adományok a természettől és gondviseléstől. De része lehet benne ama jótékony visszahatásnak is, melyet az utolsó évek politikai fejleményei és eseményei az uralkodóra szükségkép gyakoroltak. Az annekszió szerencsés megvalósulása, a külső bonyodalmak fellegeinek elvonulása, u. monarchia tekintélyének s erejének jelentékeny emelkedése és a müveit világ hódolata, mely őfelsége mindkét jubileumakor oly impozánsul nyilvánult, mind hozzájárulhattak e lelki és testi dispoziciók kifejlődéséhez. Nem utolsó tényező volt bizonynyal az üdvös fordulat iá, mely a magyar közéletben tavaly óta végbement s az alkotmányos működésben azt a politikai irányt juttatta érvényre, melyet Deák Ferenc inaugurált s őfelsége gondolkodásának megfelel. E politika egyik legfontosabb tétele a király és nemzet között az összhang föntartása, ápolása. Magyarország eminens érdekei kívánják, hogy ez összhang mentül erősb. mélyebb, bensőségesebb és főleg folytonos legyen. Erre törekszik most min-, den komoly faktor nálunk. Bizva reméljük, hogy budapesti tartózkodása alatt e törekvés őszinteségéről, melegségéről őfelsége minden alkalommal meggyőződhetik s hódolatunkat, mint mindig, uralkodói jóindulatával viszonozza. Achiiie apó. — Alphonse Daudet hagyatékából. — A gyárban delet harangoznak ; a tágas, csöndes udvarokat fekete, zajos tömegek lepik el. Achilíe anyó leteszi a munkát, elmegy az ablaktól, ahol eddig ült ós készül asztalt teríteni. Az urát várja ebédre. Itt dolgozik egészen közel azokban a nagy üvegablakos műhelyekben, ahol nagy fatörzsek és deszkák vannak nagy rakásban s ahol reggeltől estig csikorog a fiirósz. Az asszony ki-be jár a szobából a konyhába. Minden rendes, minden ragyog ebben az egyszerű munkáslakásban. Csak a két kisebb szoba üres és csupasz, ami még feltűnőbb az ötödik emeletre tűző nap vakító fényében. A fényes bútorok a házasság első évéből valók, meg az a két virágcsokor is, amelyik a kandallót disziti. Azóta semmit se vettek, mert mig az asszony szorgalmasan öltögetett, a férfi a házon kivül fecsérelte el a napokat. Nem szerezhettek be semmit. De az asszony legalább szép rendben tartotta azt a keveset, amijük volt. Szegény Achille anyó! Neki is kijutott ám a baj és a szomorúság a házas életben. Különösen az első pár esztendő volt fájdalmas és nehéz. A férje korhely, csavargó volt, gyermekük nein volt, az asszonyt a mestersége arra utalta, hogy mindig otthon üljön a szoba egyhangú magányában, melyet nem zavar föl a gyermekek zsivaja, az apró kezek és lábak lármája, amelyek mindent fölforgatnak. Nagyon búsította az Achille anyót; de mivel bátor volt a lelke, a munkában keresett ós talált vigasztalást. Lassankint a tü szabályos mozgása enyhítette bánatát és a végzett munkának kellemes tudata s a fáradalmak után élvezett rövidke nyugalom helyettesítették nála aboldogságot.Különben Achille apó, mióta öregszik, nagyon megváltozott. Igaz, hogy még mindig többet iszik, mint amennyivel a szomjúságot kell oltani; de aztán annál jobban nekiveti magát a munkának. Látni lehet, hogy kezd egy kicsit félni ettől a derék asszonytól, aki oly gyengéden s ha kell, olyan szigorúan bánik' vele, mint egy anya. Most már nem titi-veri, mikor részegen jön haza; sőt szégyelve, hogy ifjúságát ugy megkeserítette, vasárnaponkint el szokta vinni sétára SaintMandéba vagy a parkokba. A szoba rendben van, az asztal meg van terítve. Kopogtatnak. „No, gyere be már!... Hisz az ajtó nincs bezárva." Belép valaki, de nem Achille apó, hanem egy szép magas, husz évesnek látszó fiu, munkászubbonyban. Achille anyó sohase látta; de mégis ennek a fiatal ós nyilt arcnak a kifejezésében van valami, ami olyan ismerősnek tetszik neki és zavarba hozza. — Mi tetszik? — kérdi tőle. — Achille apó nincs itt? — Nem fiam, de rögtön itt lesz. Ha beszélni akar vele, megvárhatja itt. Széket tol neki; aztán, mivel nem tud tótlen vesztegelni, újra visszaül az abiakmólyedósbe s újra varrni kezd. A jövevény kíváncsian néz körül a szobában. Majd meglát egy arcképet a falon, odamegy és figyelmesen nézegeti. — Ez itten Achille apó? Az asszonyt meglepi a kérdés. — Hát nem ismeri ? — Nem, pedig kedvem volna hozzá. — De hát mit akar tőle? Pénzért jött? Mi már mindent kifizettünk: azt hiszem, senkinek se tartozunk. — Nem, nekem se tartozik. S ez igaz, ha még oly különösnek tetszik is, mert ő az ón apám. — A maga apja? Achille anyó arca elsápad, a varrás kiesik a kezéből és fölkel. — Nem azért mondtam ezt, Achille anyó, hogy szégyenbe hozzam. Én még a maguk házassága előtt születtem. A Sidonie fia vagyok; talán hallott már egyszer az anyámról. Achille anyó csakugyan ismeri ezt a nevet. A házasságuk kezdetén elég könyet hullatott miatta. Azt hallotta róla, hogy a Sidonie a férje kedvese volt, igen csinos leány s gyönyörűen összeillő szép párok voltak. Az ilyesmit, hiába, csak nehéz szívvel lehet hallgatni. — Az anyám, szó sincs róla, derék aszszony, — folytatja a fiu. — Tiz éves koromig beadott a lelencházba. De azután kivett onnan. Keményen dolgozott, hogy fölneveljen. Azután mesterségre adott. Nem panaszkodhatom rá . . . Hanem az apám ... az már egészen más. De hát nem azért jöttem. Csak látni akartam, bántott a kíváncsiság, mindig szerettem volna megismerni. Az igaz, már mint kis gyereket kinzott ez a gondolat. És sokszor megríkattam az anyámat a kérdéseimmel: „Hát nekem nincs apám ? Hol van ? Mit csinál ?" Végre egy nap bevallotta az igazat s akkor mindjárt arra gondoltam: Párisban van, no jó, akkor majd fölkeresem egyszer! ... Az anyám