Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-08 / 31. szám

m 1911 II. évfolyam, 31. szám DELMAGY Szerda, február 8 Központi szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, T <=» Korona-utca 15. szám c=> Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=3 Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEflEDEN: 9 ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre. K 24'— félévre . . . R 12-— negyedévre. K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér egész évre . K 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre. K V— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAH: Szerkesztőség 835 t=j Kiadóhivatal 830 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Magyarország és a német birodalom Az ellenzéki politikának ez utóbbi időben uj kedvenc témája akadt. Valahányszor olynemii intézkedések szüksége jelentkezik, amelyeknek nemzetközi vonatkozása is jelentős, ellenzéki oldalról nyomban fölbukkan a többékevésbé rejtett gyanúsítás, hogy a kormány ezt vagy azt a reformot azért proponálja, mivel erre valamely külföldi államra való tekintet készti, vagy épen valamely külföldi hatalmasság diplomáciája ösztönözte. Különösen a német birodalmat szeretik olyan színben feltüntetni, mint amely Magyarországnak, sőt néha az egész monarchiának elhatározásait irányítja vagy épen megszabja. Legutóbb két olyan alkalom merült föl, amelyből kifolyólag külföldi és pedig német pressziónak látszatát igyekeztek fölkelteni a sajtóban és országgyűlésben. Az egyik az osztrák-magyar flotta fejlesztésének és a Dreadnought-ok építésének alkalma volt, a másik pedig a kivándorlás ügyében a kontinentális hajóstársaságok pool-jával kötött szerződés. A flottafejlesztés nagy problémáját a magyar delegáció tengerészsti albizottsága igen alaposan meghánytavetette. A tengerészet parancsnokának mélyreható és a tárgyat mindenoldalról megvilágító ekszpozéja és a magyar tengerészeti előadónak nagyszabású előadása után azonban még a flottafejlesztés tervének ellenzői előtt is kétségtelennek kell lenni, hogy legalább azok, akik a hadi tengerészet kiépítését olyan melegséggel propagálják, egyedül és kizárólag az országnak és a monarchiának reájuk bizott, életbevágó érdekeit képviselik legjobb meggyőződésüknek megfelelőleg. De meg egyébként is abszurd föltevés az, hogy akár Magyarországnak, akár Ausztriának döntő szavú tényezői idegen befolyás alatt rónának a polgárságra kétségtelenül módfölött súlyos anyagi terheket. Ezeket a terheket valóban csak a saját érdekeink, azok közül is csak a legéletbevágóbbak igazolják. De méltatlan a befolyásolásnak ilyen föltevése Németországgal szemben is, amely nekünk igaz jó barátunk s amelynek politikáját olyan tényezők vezetik, amelyeknek tapintata és politikai érettsége hasonló fantasztikus lépéseket már eleve kizár. Az ellenzéknek valóban nem volua szabad ilyen gyanúsításokat elejteni, melyek az ország szuverénitásának épségét is érinthetik. Megállapíthatjuk, hogy a tengerészeti albizottságában épen Batthyány Tivadar gróf ekszpressis verbis kizárta a német befolyásolás eshetőségét. Óhajtandónak tartanok azonban, ha pártjának sajtója követné ez egyik vezérének példáját. Kontinentális hajóstársaságok pooljával kötött kivándorlási szerződés kapcsán néppárti oldalról hangzott el a német befolyásolás méltatlan vádja. Egy interpelláló képviselő ejtette el a gyanusitást, hogy ezt a szerződést a kormányelnök a német diplomácia pressziójára kötötte. A pool-szerződés bonyolult kérdésével részletesen óhajtunk majd foglalkozni abból az alkálomból, amikor Héderváry gróf miniszterelnök az interpellációra a választ megadja. Ezúttal csak annyit akarunk megjegyezni, hogy mi nem mérnők azt állítani soha egyetlen magyar kormányról sem, hogykül: földi pressziónak egy szerződés megkötésében teret nyit. Jól tudjuk azt, hogy a koalíciós kormány, amelyet az interpelláló olyan zajos lelkesedéssel támogatott, egy ugyanezen körben mozgó szerződés tárgyalására egyik államtitkárát Berlinbe küldte ki. De azért eszünk ágába se jutna a mult kormány ellen hasonló vádat emelni. Csak épen annyit jegyzünk meg, az igazságnak megfelelőleg, Hogyan keletkezett az én könyvem?' Irta Else Jeruealem. Hiszen azt az egyet mindnyájan tudtuk: lesz nagy lárma az Írástudók ós farizeusok között, összecsapkodják a tenyerüket s dühüktől reszket a lég. Gyülekeznek a szabad ég alatt, tanácsot ülnek ós keresztet állítanak föl, hogy lelkiismeretük megnyugtatására fölfeszítsenek egy gonosztevőt. Most én vagyok ez a gonosztevő. Mert megírtam A szent Skarabeusz cimü regényt és ebben elárultam a tudásomat némely pogány dolgokról, holott ez eddig csak a földgolyó koronás lényének — a férfiúnak kiváltsága volt. ügy vélem, hogy a költő föladata első sorban az, hogy a maga élményeinek és tapasztalatainak kicsiny ós korlátolt részletét elválhatatlanul belekapcsolja a nagy, örök eszmékbe. Az meg a közönség előjoga, hogy kíváncsi ujjakkal kibontsa mindazt, amit nehéz munkával lezártunk és szórakozva játszék annak személyes ós általános ele* Abból az alkalomból, hogy a budapesti rendőrség jónak látta pornográfiának minősíteni A szent Skarabeuszt, azt hisszük, érdekelni fogja olvasóinkat az, amit a kiváló, szegedi származású irónő önmaga mond a könyvéröI, annak keletkezéséről. Ez a vallomás maga elegendő annak megállapítására, hogy mily nemes emberi és mily igaz művészi forrásból fakadt ez a könyv. meivel, mint a gyermek egy elpusztított óramű részeivel. Mindenfelől, mindenünnen, bírálatokból és levelekből, hozzámtartozók és idegenek ajkáról hangzik felém a kérdés, ámulva, megdöbbenve vagy alattomosan susogva: Honnan szedtem ón ezt tulajdonkópen ?! Ezt a halmazát a nyomorúság képeinek? Ezeket a beteg lelkeket ós tönkre silányult testeket? Hogyan jutok ón ehez? Ehez a méregzöld miliöhöz a maga ijesztő realizmusával, üzelmeivel ós furfangjaival ; ehez a rablóvárhoz, amelynek mélyen tekergő folyosói keményen ütköznek bele a mi kipárnázott polgári életünk szövetébe . . . Föltárom a titkot a nyilvánosság előtt. Mert tőle kaptam mindezt, a könnyelmű őrtől, aki a legszörnyűbb jelenségeket gondatlanul a nyilt utcákra ereszti — és ón az egész világ szemeláttára teszem vissza a kulcsot nyitott markába . . . Gyakorta jártam-keltem a nagy Bécs kis utcáin ós a sötét Prága sikátorain, ahol elrajzottak előttem a proletárgyerekek, munkásnők és cselédleányok csapatai. Szerettem ülni kis korcsmákban, kávémórésekben, megfigyeltem a korcsmárosnék viselkedését, jóakaratú barátkozásukat a belépő menyecskékkel, villámgyors megállapodásukat az ott lebzselő subancoltkal. Pedig ezek nem voltak iparszerü keritők, nem, csak az ösztön nagy testőrserege, a titokban, csöndben végzett, serény előmunkálat végzői. Elmondjam, hogY bukkantam rá az ón Miladám eredetijére ? Egy vasárnap reggel Arigittenauban ünneplőbe öltözött emberek sétáltak a templom felé; egy ház falához támaszkodva láttam egy zokogó kis jószágot, rongyos ruhában, bozontos hajjal. — Mi a bajod, — kérdeztem tőle. Sokáig hallgatott, végre szaggatottan motyogta: — Vasárnap mosni ... Es ki is zártak, hogy aludni tudjanak . . . Megtudtam, hogy a leány anyja újságot árul s egy pincét bérel, ahol a négytagú, apátlan családon kivül — még három „kisasszony" lakik. — Szombaton éjjel — igy beszélte a kicsike — olyan „vadul ment az üzlet". Az asszony reggel hat órakor kizárta két fiát ós a leányát, hogy a szorgalmas nők pihenhessenek. Nos, költői lélek, emelkedjél, szedd össze, füzd össze a dolgokat . . . Megrakodva a részletekkel, szállj föl a mélyből ós lendülj az eszmék birodalmába . . . Hámozd ki ama kész tragédiák egyikét, amelyeket a napi hirekből, a kórházból, az elmebetegek intézetéből csinálsz. Kövesd a nyomort gyökeréig ós eljutsz a kis piszkos leányhoz, akinek gyermekálmát brutális férfiak szenvedélye zavarja, akit vasárnap kidobnak az utcára, aki ott zokog, mert — mosni kellene! Ez a gyermek volt az ón tanitóm. Akinek füle van, halljon! Az ártatlan Dubbe Márta nyomorúságát, amely jószivü olvasónőimoől a borzongó részvétel váltotta ki egy kis otthon dolgozó varróleány lelké-