Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-07 / 30. szám

1911 II. évfolyam, 30. szám Kedd, február 7 KSzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, <=1 Korona-utca 15. szám t=i Budapesti szerkesztffség és kiadóhivatal IV., «=" Városház-utca 3. szám e=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre. R 24'— félévre . . . R 12'— negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2 — Egyes szám ára 10 fillér I ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28'—• félévre, . . R 14 — negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér XELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 a Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Ki a felelős ? Elfajulást mutatnak már sok tekintetben a képviselőház ülései. Az elfajulásnak, egyben a tehetetlenségnek is a jele az, ahogy minden semmi ügyből vitát, botrányt igyekeznek provokálni. A mult héten már hangos, izgatott volt a Ház ülésének legtöbb órája. Ma, hétfőn pedig, újra olyan botrányt szeretett volna csapni az ellenzék, amely először önbotrányába fuladt, de teljes erőtlenségének árulója lett, sőt egyben fölfedte az ellenzék vágyát, akaratát: — vita minél tovább, — botrány minél sűrűbben. Mert ugylátszik, ez lett az ellenzék egyik részének a programja. És ez a program ismét olyan kicsinyes, hogy még megharagudni sem érdemes érte. Sőt, a leghiggadtabban, a legjobbat akaróan szükségesnek tartjuk egy tévhit eloszlatását. Az ellenzéknek tisztába kell jönni avval a ténynyel, hogy a minisztériumot semmiféle dátumhoz kötött kötelezettséget senkivel szemben el nem vállalt. Ha tehát az ellenzék, amely a bankjavaslat nivótlan vitáját rendezi, a maga politikai számítását a kormánynak ilyenféle obiigójára alapítja, akkor számításában alaposan csalódni fog. A kormánynak ebből a lekötöttségtől mentes helyzetéből folyik az a szenvedély nélkül való nyugalom, a nervozitásnak az a tökéletes hiánya, amelylyel a hetek óta tartó vitát állotta és állani fogja ezután is. Obligó csak az országgal szemben áll fönn. De ez az egész parlament obiigója. Tehát az ellenzéké is. Ez az obligó abban áll, hogy a törvényhozás ugy rendezze be a munkáját, hogy késedelmeskedése által az országnak kárt ne okozzon. Ha a képviselőház ennek a nyilvánvaló kötelességének nem tesz eleget, akkor a kárvallott országnak meg kell vizsgálnia, hogy a rázuditott kellemetlenségekért ki a felelős ? A kormányt mulasztás nem terheli. Elvégre is Héderváry gróf nem tartozik az országgyűlés elé olyan javaslatokat terjeszteni, melyeket Justh Gyula talál alkalmasaknak. Parlamentáris kormánynak a többség elvi alapján kell kormányoznia. A házszabályok nem adnak módot rá, hogy csak egy törpe csoport kerékkötésével szemben is érvényre jusson a többségi akarat. A kormány tehát hathatós védekezés hiján nem akadály ózhatja meg sem a bank ekszlekszet, sem a költségvetési ekszlekszet, sem pedig egyéb, a polgárságra erősen kárös zavarokat, melyeket az ellenzék fölidézni jónak lát. De viszont áz erkölcsi és anyagi rombolásért a teljes felelősséget is azokra hárítja, akik a károk fölidézésétől vissza nem riadnak. Meggyőződésünk, hogy ezt világosan fölismeri az ország közvéleménye, melytől a küzdők egy bátorító szót is hasztalan várnak. Meg akarjuk ezután authéritikusán állapitani, hogy a kormány semmiféle kompromisszum iránt az ellenzékkel tárgyalást nem folytat. A kormány ragaszkodik annak a tőrvényjavaslatnak parlamenti elintézéséftqz, melyet a jegybank szabadalmának meghosszabbításáról az országgyűlés elé terjesztett. E javaslat bármelyik pontjának módosítása árán a vita korlátozásáról a minisztérium nem alkudozik. Értesülésünk szerint nem fogja a kormány . elejteni a készfizetés tényleges megkezdésének, a javaslat ötödik szakaszába foglalt azon fontos garanciáit sem, melyeket — igen becses vivmányképen — az osztrák tárgyaló féllel megállapított. Carlyle Tamás tragédiája. Belefér egy mondatba ez az ő tragédiája. Apró, de mindenbe belevilágító mondat ez, amely ugy gyuladt ki a Carlyle házasságának egy és más titokzatát kutatók előtt, amint egy hirtelen kigyújtott kis tolvajlámpa. Frank Hárris ezt a világító: mondatot a szivében hordozta esztendőkön keresztül s most leirta az English Reviewban, hogy mindenki meglássa, mért volt olyan keményen, kérlelhetetlenül puritán fölfogásu filozófiában és művészetben egyaránt Carlyle Tamás. A mondat igy hangzik: Carlyle nem tudott szeretni. Ezt a szeretni nem tudást brutálisan őszintén kell értelmezni, a fiziológia őszinteségével, mint egy vérszegény, hevületre, mámorra, asszonyszeretésre végzetesen és tökéletesen képtelen ember tragikumának teljességét. Ő maga vallotta meg Frank Harrisnek egy esős délután a Hydeparkban. Ott, ahol az ő imádott feleségét halálragázolták egyszer, ott lágyultak megrendítő emberi zokogásra a hatalmas lángész aszkétavonásai és alázódott szomorú gyónásra az ő hangja, melylyel olyan kérlelhetetlenül tudta valamikor „zsidó állat nak nevezni Heinét, az istenien nevetőt és emberien sirót: • — Elkezdett esni. Carlyle hirtelen megállt. Levette puha kalapját, okos szemét az égnek'fordította s az,eső ősz baját verte. Ugy vettem észre, feleségére gondol, akit évekkel azelőtt a Heyde-parkban elgázolt egy kocsi. Megint föltette kalapját, lassan tovább ment és sirni kezdett. Nem emlékszem rá, hogyan kezdte, de tudom, bógy egy rettenetes vallomást tett előttem. Röviden elmondva: Carlyle az egész világnál jobban szerette, becsülte, utolsó pillanatáig a hitvesét de sohasem élt a férji jogával, sqha nem érintette ugy, mint asszonyt. Azt mondta nékem: A testi momentumot egészen jelentéktelennek tartottam. Fogalmam se volt róla, hogy az milyen jelentőséges ő rá nézve. Azt hittem, ilyesmivel őt csak megsérteném és lealacsonyítanám. Q istenem, ó istenem! Jíuszonöt esztendő elmúlt, mig megtudtam, mekkorát tévedtem, milyen bűnösen vak voltam! Az orvos világosított föl mindenről, de ekkor már késő volt. Én szegény szerelmem! Soha egy szót sem szólt, soha egyetlen célzást nem tetit; ő sokkal büszkébb volt, én meg vak voltam, vak! Az orvosnak igaza volt; Jane szenvedett, én ... ó istenem, milyen vakok tudunk lenni mi halandók! Mintha a holló kivágta volna s aztán hirtelen visszaadták volna a szememet: ezer dologra emlékeztem, amiket addig meg nem tudtam érteni; sejtettem, hogy Irvinggel sokkal boldogabb -házasságot köthetett volna s ő azt érezte. Mikor lrvingnek állítólagos csélcsapságáról beszéltünk egyszer, Jane azt mondta: — Nem lett volna ilyenné, ha ón hozzámentem volna. Végre megértettem, hogy Jane kivánta Irvinget, akinek nagyszerű teste volt s hitvesem érezte a vonzóerejét. Annyira szerettem, hogy szívesen megadhattam volna neki Irvinget s nem tettem egyebet, csak sértettem Őt s az életét elpusztítottam. S a legrosszabb, hogy nem adatott égy másik élet, melyüpn mindezt jóvátehetnóm! Én szegény szüzem! . . . Elmúlt, s isten maga pk öreg, viharverte 'beesetten meredt sem változtathat rajta Én leányom, ón szegény leányom! $mf>er, ember, milyen rettenetes az: vakon elpusztítani a legdrágábbat! , Könnyek futpt.tak arcán S, a szeme két maga plé • • n, íf.,.tíi . Ezt irja Frank Hárris s hozzáteszi, hogy az öreg Carlylet nem, lehetett \öphé semmivel megvigasztalni. Ékszer a Garrick-kluhban Harris találkozott, Carlyle orvosával, aki megerőltette á Jlyde-parki vallomást és kiegészítette, azzal, hogy Carlylet nemcsak etikai meggyőződése vitte a feleségével való testvéries viszonyra, hanem rákÓnyszeritette a szerelemre váló képtelensége. Még csak azt kelleme tudni, hogy Carlyle ész re vette-e, tudta-e ezt áz ő szomorú tehetetlenségét, vagy pedig csak öntudatlan megnyilatkozása volt eni)ek az ő fiziológiai mínuszának fensőbbséges etikája, melylyel olyan mélyén lenézte a „testi momen,tum"-ot az Ő házaséiqtében ép ügy, minit ahogy üldözte áz érzékiséget esztétikában, művészetfilozófiában ? Mert — ugy látszik — ujfönt bizonyság tevődött árról, hogy az etikánk sohasem valami szűzi metafizikai levegőből kapott imperativusz,nák a teljesítése, hanem á vérünk, a szervezetünk, az élni akarásunk diktálja s ahoz képest lesz vérszegény, vagy hedonisztikus, amint a mi fiziológiánkba erők vannak kapcsolódva, vagy erők hiányzanak belőle. „Nem tudom szeretni, tehát gyűlölöm", mpndja egy Ibsen-djpráb főhőse; a neintudás, a nembirás, a képtelenség mint pozitív tényező vesz részt "áz etikánk kialakulásában. S hogy tragikusnak mond-