Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-05 / 29. szám

1911 február 5 — DELMAGYARORSZAG 17 31 27 96 50 99 29 A gyermekek játékai." Irta Nádai Fái. Több már száz esztendőiénél, hogy egyszer volt, hol nem volt, Parisban volt eg.y mechanikus, Maelzel nevű és annak volt egy piszkos lakatos-műhelye. Volt abban a lakatos-műhelyben mindenféle feszítő-, csipö-, furó- és verőszerszám, korom, salak, forrasztó kemence és egy ablakmélyedésben egy csomó pufók, meztelen babakisasszony és katonaurfi is. A baba urak ós hölgyek kissé bután néztek bele a világba, a szemük olyan édes róvedezéssel nézte a plafont, mint a kocsonyahaló ós unatkoztak szörnyű módon. Az egész társaság tudniillik siketnéma volt. De egy szép reggelen — ugy karácsony táján, eljött a Jézuska a földre, súgott valamit ennek a Maelzel bácsinak a fülébe, az a homlokára ütött és szólt hibátlan francjassággal: Megvan ! Azzal fölfeszitette a kóchaju Juliettnek a kipárnázott gyomrát, belé dugott a veséjje tájékába egy kis bádogsipot ós egypár drótot, aztán elkezdte csavargatni szegénynek a bal kezét tőben. A baba egy darabig tűrte a dolgot de egyszerre csak elsirta magát vékony, pólyás hangon, hogy „papa". Majd egy sovány és didergő gavallér is megigazította a monpkliját és igy szólt elhaló hangon: „mama". Minek folytassam a történetet, hisz úgyis tudják : csakhamar az egész társaság élénk eszmecserét folytatott egymással. Ki a papáját, ki a mamáját emlegette, aszerint, amint jobb vagy bal karját ficamit* Npídai Pál „Könyv a gyermekekről" cimü kiváló könyvéből — amelylyel már foglalkoztunk lapunkban — közöljük ezt az érdekes és értékes részletet. gatták ki és volt olyan is, 'aki szépen tisztán megvallotta, ha a gyomrát nyomkodták, hogy ő egy „pieu-pieu"-ról ábrándozik. A francia babák, a szép, lenhaju, kékszemű kisasszonyok akkor kezdték el beszélni ós huszonöt óv sem telt belé, már megtanultak ülni ós jártii is. Sőt azt is megtanulták, — amit bárcsak minden gyermek megtanulna tőlük, hogy amikor vizszint fektetik, szépen be kell hunyni a szemét, A francia babák ezután elkezdtek gyarapodni, nőni, hizni, koszorúba fonták a gyönyörű igazi hajukat, mindenféle színésznőkhöz és princesszekhez hasonló pofácskát kezdenek ölteni ós olyan tüllruhákba, mantillokba ós capuchenokba bújtak bele, hogy a szegény gyerekek máig sem győzik bámulni őket hóban, fagybnn dideregve a boltkirakat előtt. Olykor-olykor aztán jön az igazi kevély, gazdag bácsi vagy néni ós beemeli azt a babacsodát hintójába vagy automobiljába, vagy egy szegény hivatalnok bácsi és kezd rá alkudozni a boltossal és karácsony előtt két nappal meg is egyeznek tiz pengő forintba. A babáknak pedig két három napig örül egynehány napig százezer gyerek, de aztán a sarokba vagy a szekrénybe kerülnek ós ott alusznak harminc esztendeig. Amig egy kis unoka föl nem költi őket. Játszani azonban a gyermek nem igen játszik velük, mert egy ruhakefével, amelyet szalvétába pakol és ugy altatgat, édesebben el lehet játszani. Hasonlóképen egy Bleriot-féle repülőgéppel is jobb mulatni, ha az ember maga vágja ki pappendekliből ós gyujtóskatulyából, mintha gummira és rugókra jár. Ezen csak a felnőtt csodálkozik, de a gyerek nem, mert az tudja, hogy a játéknak primitívnek §eU lenni. Minél egyszerűbb, minél darabosam) minél bambább pofájú, ah.nál kedvesebb. ,Mert tökéletes, kikent, fényes és ezer Jortélylyal, kapocscsaj, rugóval, élethűséggel ^szerelt játékok unalmasok a gyermeki elmének, amely nem tehet hozzájuk d sajiii képzelöiehetségéböl semmit. Katonák, akikejt a kat,onaszabók ruházriak föl élőirás szerint, gőzgépek amelyek fütyülnék, járnak, akár az igazi gőzgép, füszeresboltok, amelyekben ipég a kisasszoríy is ott ül a kasszánál, semmivel sem érdekesebbek és semmivel sem adnak több munkát a gyerriiekfantáziának, mint az igazi katona, az igázi gőzgép és az igazi füszeresbolt. Az volt tebát az igazi gyermeköröm, amikor Németországban, először talán Drezdaban, majd Münchenben, ugy tiz-tizenkét esztendővel ezelőtt elkezdték gyártani az igazán gyermekeknek való játékot. Kutyát, lovat, amely egy darab fából van faragva, de olyan erős, hogy baltával sem igen lehet agyonütni. Kocsit, amely oly massziv és olyan piszkos, mint egy parasztszekér, bárányokat melyeket ködmönös nagybotu juhász legeltet, tyukkosarát, amely füszfából van fonva és a tyúkja, csirkéje nemcsak kis asztalon áll meg, hanem a kertben is. Ezek a drezdai játékok, amelyek világszerte elterjedtek már és amelyeket a mi iparmüvészi kiállításokon is sokszor bemutatott a szóiaknai műhely egy darab igazi életet visznek a gyermek szeme elé. Ma még talán nem, de egy pár óv múlva bizonyosan ki fogják szorítani azt a sok édes, ragyogó ós kényes hazugságokat, amelyeket a gyermekszobába szokás csempészni, a princeszszeket, a dandykat, a bádogmalmokat és óraszerkezetü gőzvasutakát. A felnőtt, amiVersefc Irta Léhner István. Ének reggel felé Minden álmok hazamennek, minden utcák reggelednék, sárga hold is lehunytíban. Virradóval hűvös jó van, hűvös illat jó kisértet, elcsókolja, ami sértett, sok cudar, poklos Miértet. Minden utcák reggelednek, minden álmok hazamennék. Ember most szivét fürössze, ó poharát zúzza össze, uj borokba ujat mártson, részegedjék most a máson, vér és tej az Anya melle, soha nincs a Sor kitelve, ember, virradóra kelve, ó poharát zúzza össze, napon szivét fölfürössze. Nem felélhet, aki kérdhet, — halljátok a halk igéket? ami ólom, mélyre szálljon, szél verjen a vitorlákon, szent hajók, mik .tovatűnnek, élet :• nagy, halálos ünnep, bm. csodája színnek, Mtaek; halljátok a halk igéket? nem felélhet, aki kérdhet. Rekviem Fuladt sir ások fölssakadnak máma. Holtak bolondja, áll a rékviem. Fuladt sirások fölssakadnak máma, és megfojtanak téged; én szivem. Most ázik le a föld a halottakról. Aj, asszony pöre, aj, isten csupasz. Igy ázik le a föld a halottakról, ó szagos tömjén, ó fehér viasz! Bús csontujjak dobolnak a csatornán, dübörög, ordit, bőg a rékviem. Bus csontujjak dobolnak a csatornán. Nincs már halottunk, én szivem. Aki velem jött Te meleg leány, én szomorú, hamlet, utunkat szeglük a fehér havon, holt tüzek kigyúltak csöndes szavadon, s azóta utad az én utam lett Melletted jó. Mert a te szived épen, és csóknál, könnynél nincs egyebed. Azért viszel, mint bámész kis gyereket, akinek hinnie kell a mesében. Ottfönn a csillag pirosan reszket, fákon a sZél búg rossz babonát, mi megyünk a szép, a fehér havon át, s az éjszakából csak téged érezték. Én messze megyek Egyedül, egyedül, én fekete lovam, mindig csak egyedül! Igy szép az utíínk. A nagy, kék űrben fehér hold repül, és vérzenek ottfönn a szomorú, égő, tűzés sebek. Énrajtam az álmok bús szomjuhozása. Én messze megyek. Egyedül, egyedül. Ó jaj, mert koccintva törik a pohár, elhamvad a szájon a csókok csókja, de szent, aki vár, és szent, aki elfut. Szivébe fogva a hazug csodát. Mert Asszony az élet és fátyola vörös. Csak odább, odább. Egyedül, egyedül, én fekete lovam. Igy szép az utunk. Elnézni ottfönn a hideg jégarcot, mig tovafutunk; s megmozdul a jégarc ezüstös ajka, és oddbelűl keserűi borzad 'a pirtfe szivem : Egyedül, egyedül.