Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-05 / 29. szám

1911 február 5 DELMAGYARORSZÁG S az elveszített egy nap helyett sok százezer embert ragadna ki az alkoholizmus karmai közül. Ez az eredmény, amelynek nemzetgazdasági és szociális szempontból óriási értéke van, kárpótolva minden veszteséget és indokolja az eszme megvalósítását még akkor is, ha magára a kincstárra is jövedelem csökkenéssel jár. A törvény persze maga után vonná más törvények revízióját is. Igy meg kellene változtatni a munkásbiztositásról szóló törvényt, amelyre különben a Délmagyarország hasábján inás alkalommal lesz még módom visszatérni. Az elv tehát: törvényhozási uton X'endezni a vasárnapi munkaszünetet a föntebb vázolt módok szerint és akkor minden vonalon érezhető lesz annak áldásos eredménye. Képek Justh városából. — Riport a kultura mögül. — • (Kiküldölt niunkatársunktól.)Szegedtől másfél órányira, pontosan harminc kilométernyi távolságban van Csanádmegye székvárosa, Makó. Ez a város, amely Justh Gyuláról és a hagymájáról nevezetes, legszomorúbb példáját mutatja a rossz vidéki közigazgatási állapotoknak. Makón a parasztság az ur, az ő többsége ül a képviselőtestületben, a hivatalokban és ez a parasztság nem tud, nem akar a korral baladni, már születésétől fogva ellensége mindennek, ami kultura és ami huszadik század. Makón az elv az, hogy minden ugy van jól, ahogyan ötven esztendővel ezelőtt megvolt, (természetesen roszszul) és ez az elv érvényesül minden vonalon és ezért — ha pontosan meg kell határozni Csanádország székvárosának fekvését, akkor azt kell mondani, hogy az a kultura mögött van, . . . Messzebb van Makó a kulturától, mint Jeruzsálemtől. (A fizetések.) Makó város a polgármesterét igy fizeti : Háromezerhat száz koronát kap egy évre. Ellenben az aradi és csanádi vasutaktól ötezret kap, mint igazgatósági tag. Ez a tisztség együtt jár a polgármesterséggel. Mig a polgármesternek ilyenformán kitűnő a helyzete, a többi városi tisztviselő azonban igazán nyomorog. A főjegyző és a rendőrkapitány kétezerhatszáz koronát kapnak egy évre, a főszámvevő, a főpénztárnok, az adópénztárnok, az adóügyi ós gazdasági tanácsnokok csak kétezret. A többi fizetés igazán kenyérre sem elég. Két rendőrkapitány, — akiknek egyike jogvégzett ember — ezerhatszáz-ezernégyszáz korona fizetésért dolgozik, a rendőrfogalmazóknak, akiktől legalább jegyzői oklevelet követelnek ezer korona az évi fizetésük. A városi tiszti főorvos nyolcszáz koronát kap, a segódmérnök, akinek mérnöki diplomája van ezernégyszázat. Nyugdíj Makón nincs. Ha a tisztviselő megöregszik nagy ritkán adnak csak neki kétháromszáz korona kegydijat. Széli György, aki tiz hosszú esztendőn át volt Makó polgármestere ós hosszú időn át országgyűlési képviselője, — mint ilyen híres tagja volt annakidején a rnár rég megszűnt antiszemita pártnak, — amikor munkaképtelenné vált és kegydijat kért, a közgyűlés azzal a határozattal utasította el a kérését, hogy: — Menjen a szegényházba, ott eltartják. Csak később adtak neki nagynehezen botrányosan szerény kegydijat, az özvegye pedig most évi háromszázhatvan korona kegydijat kap . . . A fizetéseket elvből nem rendezik. Amikor néhány héttel ezelőtt a városi rendőrök és hajdúk fizetésemelést kértek, a képviselőtestület határozatban mondta ki, hogy: „Egyszer és mindenkorra megtiltja a város alkalmazottainak, hogy béremelésért a képviselőtestületet zaklassák." (A „kupaktanács''.) A makói képviselőtestület képtelen határozatairól különben sokszor esett már szó. Egyszer Juhász Lajos, egy ismert budapesti szemorvos, Makó szülötte végrendeletében nagyértékű könyvtárát Makónak hagyta azzal a kikötéssel, hogy amennyiben nem akarná megtartani csakis a gimnáziumnak adhatja át. A város, miután a bölcsei nem tudták elhatározni, mit csináljanak a könyvtárral, elajándékozták azt a gimnáziumnak. Csakhogy baj volt. A gimnáziumnak egyik tanára a könyvtár kezeléséért évi kétszáz korona tiszteletdijat kért. Ezért, csakis ezért, a város visszavette a könyvhatvan korona, ehez „cuschlag", mint szinház! fuvar: két korona, summa summárum kilencvennégy korona. Pontosan ennyi. A portás rendben találta a dolgot s szó nélkül kifizette a soffőrünk járandóságát. Még borravalót is nyújtott át neki öt koronák alakjában, remélve, hogy az uraságok nem fognak érte megharagudni. Ma reggel azután bekövetkezett a katasztrófa. Amikor barátaink ugy délfelé kibújtak az ágyból (nászutasok tudvalevőleg szeretnek soká — aludni . . .) s lejöttek a lépcsőn a kapus illemtudóan emelte meg aranyzsinóros sapkáját és csak ugy odavetőleg jegyezte meg: „Nagyságos uram, az autotakszit az éjjel kifizettem, nem akartam, hogy tovább várjon: a becses számlájára írtam Önnek azt a kilencvenkilenc koronát . . ." Hát kérem, Lót ur felesége nem vált ugy sóbálványá, mint nászutasaink. A férj — óli, hiszen nem csoda! — teljesen megfeledkezett volt az autotaksziról, fuvardíjról. Roppant dühbe gurult, azonnal följelentette a soffőrt csalásért a rendőrségnél, ő maga pedig pakolt és elutazott ifjú nőjével egy jobb hazába, ahol még nem ismerik a takszaméteres automobilt és ahol minden pénzbeli rizikó nélkül lehetüik szórakozottak: Szegedre. Mert az, akivel e kaland megtörtént,'saját, a rendőrséghez intézett irása szerint egy előkelő szegedi polgár ós kéthetes ifjú menyecskéje . . . Nem hiszsziik, hogy eme kalandját ő maga mesélné el otthon, hát elmondtuk mi. Nota bene: a kilencvenkilenc koronát a szállóportásnak persze meg kellett fizetnie. Sajnos, hogy innen messziről még csak azzal sem vigasztalhatjuk, hogy pénzéből valamit visszakap a rendőrség utján. Nem. A takszaméter csakis a jogos összeget követelte . . . A csalás hivatalból üldözendő számos esetben, ha magánosok ellen követték el, hát még mennyire megtorlandó, ha azt hatóságok megkárosítása céljából követték el! . . . Szegény Hirsch Nándor ezt most ugyan alaposan megtanulhatta, rongyos hét koronákért, amelyeket a — vizsgálóbírótól, mint hatóságtól ravasz fondorlattal kicsalt. Nagyon keservesen kellett bűnhődnie. Hirsch Nándor fizetőpincér volt és egy éjszaka szemtanujává vált valami verekedésnek. A rendőr az ő nevét is följegyezte, hogy a valódi tényállás földerítésénél segédkezhessél Csakhamar jött a bécsi Landesgericht sargaboritókos irása, amelyben a nyomozást teljesítő vizsgálóbíró egyik nap délelőttiére beidézte tanúkihallgatásra. S ekkor Hirsch Nándor pincér agyában a februári házbér idején, zseniális mentőeszme támadt. Az állását a mostanában divatozó pincérsztrájkok következtében elvesztette. Keresete nem volt s elsején már esedékessé válott a félhónapi bére annak a kis szobának, amelyet albérletben birt. Tanúvallomása után rögtön bejelentette a bírónak, hogy a tanuzási dijra igényt tart s busz koronát kért. A vizsgálóbíró nagy szemeket meresztett emberünkre, hiszen ekkora összeget még nem kértek tőle tanudij fejében. Megkérdezte Hirschet, hogy mi a foglalkozása? tárat a gimnáziumtól és elhatározta, hogy megtartja azt magának. Igen ám, de ekkor meg szekrényeket kellett vplna csináltatni és azok ötszáz koronába kerültek volna. Ezt a pénzt is sajnálta a képviselőtestület és a drága, értékes könyvtár ma is rendezetlenül hever azokban a ládákban, amikben azt Makóra küldötték. Ma már fizetnek a rendezésért évi kétszáz koronát, csakhogy nem hozzáértő tanárnak, hanem Czirbus Albert polgármesteri fogalmazónak, aki fia az árvaszéki elnöknek. Purjesz Mór ujságirót azért mert azt irta a képviselőtestületről, hogy az „félkegyelmű, hülye alakokból összetákolt kupaktanács!11 kitiltották egyszer és mindenkorra a városházáról. Az alispán ós a mogye a határozatot megsemmisítette, a város- a cikkért sajtópört indított Purjesz ellen, de azt a szegedi esküdtbíróság fölmentette a vád alól. Amikor a városi bábái állásra hirdettek pályázatot, a képviselőtestület egyik tagjára, Nagy István cipészmesterre, aki nagyon népszerű ember Makón, harminckét szavazat esett. Egyszer Gulácsi János városi képviselő elaludt a közgyűlésen. Közben olyan tény került napirendre, ahol névszerinti szavazás szükséges. Gulácsi nevének az említésekor azt egyik szomszédja meglökte, amire a városatya félálomban, azt sem tudva miről van szó, kibökte szavazatát: — Nem. (Justh emberei.) Makónak Justh Gyula a képviselője. Ma már a nimbusza nagyon leszállott, a népszerűsége nagyon kicsiny és pártja csak óriási terorral tud dolgozni. Justhnak három elszánt embere van Makón: Lélek István, a cukrász, Topcsy László, a borbély ós Nagy Károly, a pap. Hogy mennyire önzetlen hiveik ők Justhnak, azt az alábbi példák igazolják: Lélek István a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa. A koalíció alatt évi négyezer koronát kapott az iparpártolási alapból piskótagyár céljaira. $ Az egész gyár egy segédből áll, piskótát pedig annyit készítenek, amennyi a makói cukrászdába járó közönségnek épen kell. De előfordul az is, hogy Leieknél nem lehet piskótát kapni. Különben nem is nagyon kérik. Topcsy László, a borbély, az ipar terén kifejBüszkén vágta ki, gondolván, hogy baja nem történik: — Bécs város közvágóhidjának alkalmazottja vagyok. — Ja, az már más, — szólt a biró és kiutalt neki 7, mondd hét koronát. Ez is jobb a semminél, vélekedett magában a pincér s mint a hét koronának boldog tulajdonosa, büszkén távozott a Landesgerichtből. De ezután már rohamosan indultak meg a drámai fejlemények. A vizsgálóbírót nagyon bánthatta a hétkoronás tanudij, mert „átirt" a vágóhídi hatóságnak, közölné ez vele, hogy mennyi is tulajdonképen a napidija ama bizonyos Hirsch Nándor nevii alkalmazottjának!? S ekkor kisült a csalás. Hirsch Nándor sohasem volt vágóhídi alkalmazott, annál kevésbé kap husz korona napibéreket ... A dráma katasztrófája, azaz kimenetele még gyorsabb menetű volt. A bejelentőhivatal egy szempillantás alatt meg tudta állapítani, hogy Hirsch Nándor bizony csak pincér, még hozzá jelenleg facér is. Rudinszky államügyész a pincér ellen emelt vádjában annak szigorú megbüntetését követelte a megbolygatott állami rend visszaállítása érdekében. Oberlandesgerichtsrat Feszler dr mondta ki az ítéletet. Hirsch Nándor pincér bűnös a hatóság félrevezetésében és hét korona tanudijazás kicsalásának bűntettében; ezért őt őfelsége a császár nevében hat hónapi súlyos börtönbüntetésre kellett elitélni. Lázár Antat.