Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-05 / 29. szám

2 DELMAGYARORSZÁG ( 1911 február 5 nika fejlődésének nagy társadalomalakitó hatása ma már nyilvánvaló és amint a városok keletkezésével a kereskedelemnek nagy szerep jutott, ugy a stagnálást és a fejlődés lassúságát gyors emelkedésbe a nagy mértékben általánosított gazdasági fölfogás hajtja át. Szeged az utolsó hét-nyolc év alatt e tekintetben szerencsésnek mondható, mert Lázár György dr, polgármester sokoldalú munkásságának javarészét a gazdasági megerősödés megmunkálása foglalja le. A téli kikötő például évek óta benne van a polgármester nagyarányú programjában, hogy most szaktestületek a kérdés nagyobb nyilvánossága és szakértelemmel teljesebb megoldása érdekében az előkelő agitálás fegyveréhez nyúltak, ^örvendetes jelenség és a gazdasági fölfogás általánosulásának, egyre intenzivebb uttörésének biztos és megdönthetlen bizonyítéka. Uj idealógiák kavarognak a levegőben, amelyeknek el kellett érkezniök a szociális fejlődés során. Az indusztriálizmus növekedése ez, amint példákkal bizonyítottuk és a terjedésével a halála felé siető militárizmus úttörése, amelynek kielégítését ma a nemzeti létfentartás érdeke parancsolja meg. Uj utak ezek, amelyekre a társadalmi élet mélyén lezajló társadalmi és gazdasági forradalom tereli az örökké nyughatatlan, mindig törtető embert. Honduras a vérontás ellen. Washingtonból jelentik: Honduras állam elnöke Taft elnökhöz azt a kérelmet intézte, hogy az EgyesültÁllamok barátságos intervencióval állják útját a további vórontásnak. Taft elnök erre az amerikai hajóraj parancsnokát utasította, hogy tegyen kísérletet a fegyverszünet létrehozatalára. Az újságok „Vegyes" rovatában egyszer, régen mulatságos kis eset volt elmondva, ami egy szórakozott professzorral törtónt meg. A tanár ur fölfedező útra indult Afrika belsejébe. A tengerparti város egyik hoteljéből az elutazás napján kocsin robogott a kikötőhöz, ahol már elindulásra készen, teljes gőz alatt állott a hatalmas hajó. Epen a másodikat csöngették, a hajósip élesen búgott bele a kora hajnali ködbe és a professzor épen hogy csak berohanhatott a hajó födélzetre, mert a következő percben megoldották a köteleket és a harmadik jelre megindult a hajóóriás messzi célja felé, ki a végtelen tengerre . . . Két esztendő múlva tudományban ós hírnévben gyarapodottan, ismét európai partra lépett a kutató, ugyanabban a tengeri kikötőben, ahonnan hosszú útjára elindult. Hirtelen borízű, de udvarias hangon egy férfiú lép hozzá s megszólítja: — Hát már visszatetszett jönni? Hova hajtsak az úrral, vagy mehetek már haza ? Akkor tessék a fuvardijamat kifizetni: 825 nap óta 19.800 órája várok itt, mert a múltkor nem tetszett engem elküldeni, óráját két koronájával számítva, az épen 39.600 koronát tesz ki — borravaló nélkül . . . Hát persze ez csak olyan nyári „vegyes" volt, amit még csak kacsának sem lehet nevezni, mert a legnagyobb valószínűtlenség bélyege van a tanár úrról és a reá két esztendeig várakozó kocsisról szóló históriában. Ellenben, amit most vagyunk elmondandók, az tegnap történt meg Bécsben s valószínűleg holnapuián lesz folytatása és A vasárnapi munkaszünet. Irta Bokor Adolf. Magyarországon ugy a kereskedelmi alkalmazottak, mint a kereskedőknek egy része mintegy tiz év óta küzd, agitál a vasárnapi munkaszünetért. A harcnak, amely egyszer lelkesebb, máskor meg a gyorsan alvó szalmatüz lángjával ég, eddig gyakorlati eredménye alig mutatkozott. Voltak városok, ahol több-kevesebb kereskedő az év bizonyos hónapjaiban egész vasárnapon át zárva tartotta üzletét, egyébként azonban a vasárnapi munkaszünet nálunk ugy áll, ahogyan azt a munkaszünetre szóló — és alapos revízióra szoruló — törvény elrendeli. Ez a törvény tudvalevően a vasárnapi munkaszünetet a lakosság száma szerint szabályozza és amig egyik városban tiz óráig maradnak nyitva az üzletek, addig másutt az alkalmazott pihenője csak délben kezdődik meg. A miniszter kivételes esetben egész napra felfüggesztheti a munkaszünetet, szerencsére azonban Hieronymi Károly olyan ember, aki nem él azzal a jogával. A vasárnapi munkaszünet kérdését társadalmi uton megoldani nem lehet. Ahoz törvényhozási intézkedés kell. Teljesen fölösleges munkát végeznek azok a különben agilis ós bizonyára jó szándékú emberek, akik aláírásokat gyűjtenek, gyűléseznek a teljes vasárnapi munkaszünet érdekében. Ilyen uton, ilyen eszközökkel nem lehet célt elérni. Ha a kereskedők nagyrésze kötelezően meg is fogadja, hogy vasárnap egész nap zárva tartja az üzletét, bizonyosan akadnak — aminthogy akadtak is — kereskedők, akik a megállapodást nem tartják be és igy az a kereskedő, aki tényleg hive a vasárnapi munkaszünetnek, kénytelen szintén nyitva tartani az üzletét, mert végre is nem nézheti összetett kézzel, hogy vevőközönségét a konkurrens cég elhódítsa. Eredményt a mozgalom csak abban az befejezése az első kerületi „Polizeikommissariat" rendőrbirója előtt. Hát az történt, hogy az Opernring egyik szállója elé szólitott a portás egy fényesen berendezett autotakszametert. A pöfögő gépkocsiba csakhamar egy estélyi toalettes ur, karján szerelmesen hozzásimuló fiatal hölgygyei szállott be. A kocsivezetőnek röviden csak ennyit szólt: Az operához ! A soffőr az első pillanatban kissé meglepődötten nézett az utasára, majd pedig vállvonogatva megindította jármüvét. Pont tizennégy másodperc múlva meg is állott az udvari opera rámpáján és előzékenyen ugrott le a bakról. A fényes egyenruháju és sok-sok érdemrendes operai portás föltárta az autó kocsiiát ós a párocska eltűnt a foyer tündöklő fényében. Ám jó, mormogta a takszameteres automobil vezetője, wir werden halt warten. Szóltés odahajtott a többi autó és ekvipázs tábora, amelyek mind magánfogatok voltak és az előadás végeztéig visszatérő tulajdonaikra várakoztak. Kissé furcsán is érezhette magát a mi autótakszisunk, de hát őt nem fizették ki, ergo, neki várnia kell. És várt . . . Benn, a dalmüvek palotájában pedig Halevy mester halhatatlan müve, a „Zsidó nő" ment. A szinlapon ez állott: kezdete este hét órakor, vége féltizenegykor. Közben a soffőr átfutott a szállóhoz, — hiszen majdnem az opera tőszomszédságában állott a hotel, — s információt kért vendégei felől a portástól. A kapus kijelentette, hogy semmi ok a félelemre, az uraságok előkelő népek, nászuton vannak s sok pénzt látott az urnák egy alkalommal előtte kinyitott tárcájában... esetben érhet el, ha ezt a fontos közgazdasági és szociális kérdést törvénynyel rendezi a parlament. Mindenkire egyaránt kötelező törvényt kell alkotni, természetesen olyant, amely megfelelő is lesz ós akkor elérjük a célt: a hét hetedik napján valójában szünetel minden munka. De ha munkaszünet lesz,; akkor legyen igazi munkaszünet. Olyan, aminő Angliában van. Ne csak a gyárakban, mvíhelyekben, üzletekben, irodákban szüneteljen szombat estétől hétfő reggelig a munka, hanem legyen zárva ezalatt az idő alatt minden vendéglő, korcsma és kávéház is és vegyék el a munkaszünetet élvező emberektől még csak a lehetőségét is annak, hogy szabad időjükben az alkohol cselédjeivé aljasodhassanak. Ilyen körülmények között talán veszteség érné az államkincstárt, minthogy nálunk állami monopólium a szeszfogyasztás, de ezzel szemben meglenne a nagy erkölcsi haszon: józan, kötelességtudó és pontos alkalmazottakat kapna a kereskedő, gyáros, iparos és vállalkozó. A vasárnapi munkaszünetnek ilyen irányú megoldása minden tekintetben üdvös lenne. Elsősorban az a legjobb mód az országban szomorúan nagy elterjedtségnek örvendő alkoholizmus leküzdésére, azután kulturális szempontból is fontos, mert az egész héten dolgozó kisember a korcsma, vendéglő ós kávéház hiányában akármilyen formában is, de mégis — ha szórakozva is, de — tanulna. ' Ilyennek kell lenni a vasárnapi munkaszünetnek, ha azt akarjuk, hogy az üdvös és célirányos legyen. Bizonyosan lesznek, talán sokan lesznek, akik magánérdekből ellenezni fogják az ilyen radikális reformot, de akkor, amikor milliókra kiható üdvös újításról van szó, nem szabad tekintetbe venni egynéhány ekszisztenciának érdekét, szó sincs róla, érzékenyen sújtaná a törvénynek ilyen formában való megvalósítása a vendéglőket, korcsmákat és kávéházakat, ámde azok iparát tönkre mégsem tenné ós Ilyenformán a gépkocsis visszaballagott a szinházhoz és várt. Tizenegy óra felé járt már az idő, amikor az előadás befejeztével a kitóduló közönség soraiban feltűnt történetünk hőse is. De most gyalog ment ifjú nőjével egy közeli resterantba. Az autó ott is nyugodtan várt vendégeire. Minek szaporítsuk azonban tovább a szót: jóval éjfél után volt, amikor barátaink a hotel kapujához értek. Persze gyalog; az ember szívesen megy a szép téli éjszakában néhány lépést, ha minden olyan jól a kezeügyében fekszik, mint a hotel — színház — étterem ós megint a szálló ... Az automobil pedig a vendéglőtől szép lassú tempóban követte a gyalogosan hazafelé tartó két embert Igen gyakran megesik Bécsben, hogy a pasasér gyalog végzi bevásárlásait, mig a kocsija utána halad lassú lépésben. A kapu előtt azonban ugy látszik, a soffőr is megunta az utas nélküli fuvart, mert a takszát mutató kis gépecskét hirtelen elzárta, lámpafény mellett alaposan megnézte, hogy ugyan mennyit is mutat a tábla, majd pedig belépett a szálló halijába. De az utasai már a szobájukban voltak s a portás nem tartotta illendőnek, hogy őket ilyen apróságért zavarja . . . Megkérdezte, mi jár a kocsiért, sőt lelkiismeretesen maga is meggyőződött a taksa mennyiségéről. S a kis, zászlós óramű szelíden mutatta, de egyúttal energikusan is követelte a hatóságilag jóváhagyott illetéket: háromnegyed héttől tiz óráig nappali dij, három és egy negyed óra 32 korona, éjszakai viteldíj tiz órától egy óráig (azaz várakozási dij) szintén három óra, csakhogy duplán számítva