Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-25 / 46. szám

2 DELMAGYARORSZÁG 1911 február 12 lábuk, széles a talpuk, átgázolnak azon, aki eléjük kerül. — De bocsánat, nincs igaza — vitatko­zott az emberem, ma öngyilkosok lesznek szerelemből, én elziillöttem. — Tudja-e azt, hogy szebb is, meg prak­tikusabb is, ha a maga helyzetében valaki megszűnik, mintha elzüllik. — Tamen est laudanda voluntas (A jó szándék mégis dicséretre méltó.) Nyakasko­dott ezzel a latin mondattal az én em­berem. * Hosszú példálódzás, de azt hisszük — találó. Számtalanszor kijelentettük, hogy abból a harcból, amelyet a város kereskedői) iparosai, vállalkozói és^nagánosai érdekében a Fuchs és társa cég ellen indítottunk, a magunk számára akarjuk lefoglalni a leg­kevesebb érdemet. Itt nem érdemszerzésről, hanem kötelességteijesitésről van szó. Har­cunk nagy érdekei mellbtt imponáló és fé­lelmetes erővel nyilYánult meg a város egész törvényhatósági bizottsága, egész pol­gársága. És most előállanak jogi és erkölcsi személyek a harctól, a küzdéstől következe­tesen távolmaradók-, ós azt mondják: — Én már Krisztus születése előtt meg -akartam kezdeni a harcot ez ellen a szer­ződés ellen, de nem sikerült se nekem, se Mohamednek, se a hegynek, se Makónak, pedig ott kitűnő hagymát árulnak. Annyi­val kevésbé lehet eredménye most ennek a harcnak, amikor nem mi indítottuk, meg. Mert itt miről van szó ? Arról, hogy ki szabad-e a kapcsolni a gyárnak az áramot ? Ki, ha a havi számlába fél ki nem fizeti, mert erre a szerződés fölhatalmazza. Nem engedjük igy elGsürni. elcsavarni, elmagyarázni az eseményeket ós dolgokat. Téved vagy hazudik, íjki azt áilitja, hogy itt olyan dolgok történtek, amiket bárki is bármilyen belemagyarázás utján jogosaknak tüntethet föl a szerződós alapján. Pontokba szedjük vádjainkat, nem — a közönség vád­jait. Lehet, hogy ezt is megtették már Lear király uralkodása alatt Kisgucirégénben, mi arról igazán nem tehetünk, hogy hitelre, követőkre nem talált a szava. A vádak: 1. Mindazoknak a kereskedőknek, akik világítás céljára ivlámpákat használnak, liektovattonként hét fillért kellene fizetniük, a légszesztársuiat azonban többszöri fölszólalá­suk ellenére nyolc filléres alapon számlázott. 2. A légszesztársuiat (értsd: Fuchs és Bá­tori) kénye kedve szerint, akkor is, ha alapos ok nincs, az árammérőket gyakran kicserélteti. De, sajnos, ezeknek a kicserélé­seknek az árát a felek fizetik meg, mert az uj árammérők rendszerint több áram­fogyasztást tüntetnek föl, holott a felek ugyan­azt a világítást használták, mint az előtt. 3. A légszeszgyár igazgatósága egyre­másra köti a megállapodásokat, amelyeket azonban a felek kárára sohasem tart meg. Pedig ez a megállapodás rendszerint olyan feleknél jön létre, akikkel szemben már az igazgató ur elkövette a baklövéseket akkor, amikor oly nagy számlát fizettetett ki ve­lük, hogy ezzel két-három hónapra is ren­dezve lenne a számlájuk. 4. Az áram elzárását a szerződés csak ab­ban az esetben engedi meg, ha a felek a számlát nem fizetik ki. A mostani igazgató­ság ezt, az emberek ekszisztenciájába mólyen belevágó rendelkezést állandóan, alapos ok ós a szerződésben emiitett föltétel bekövet­kezése nélkül is a felek mellének szegzi, indokolatlanul fölhasználja ós a felek kárára érvényesiti. 5. Fuchs lógszeszgyári igazgató és közvet­len környezete a legkönnyelniübben és leg­durvábban bánik a város fogyasztó közön­ségével. Ugyanez a vád több alkalmazott ellen is. 6. A mérő-órát a mai vezetőség nagyon sokszor minden alapos ok nélkül, a fél bele­egyezése ellenére kicserélteti. Megteszi azt a felek távollétében is, sőt előfordult olyan eset is, amikor a mérőhöz házmester utján nyert bebocsáttatást, máskor pedig markos legénye­ket állíttat be a felekhez. 7. A számlákat úgyszólván állandóan hanyagul, rosszul állítják ki. Néha-néha ezt elismerik, ilyenkor sül ki az a botrány, hogy ahol a légszeszgyár huszonnégy koronát akart számlázni és számlázott is, megelége­dett hetvenkét fillérrel is. 8. Az óra állásának fölvétele és a számlá­zás oly sokszor hibás, hogy az már gyanús. 9. A villanyóra beállítása fejében a mostani igazgatóság számláz (egy helyütt huszonhét koronát), holott a szerződés értelmében „or bérdijban a berendezés költségei is benfoglal­tatnak 10. Az ipari üzemért a világítási áram­fogyasztás tarifája alapján számláz a mos­tani vezetőség. A vádaknak ez a pontokba való sorozása azonban megközelítőleg sem meriti ki a szerződésellenes cselekedeteknek azt a so­rát, amelylyel két ember végig mert szá­guldani Szeged kereskedelmének, iparának és minden rendű és rangú emberének az érdekén. Ezeknek a cselekedeteknek a föl­kutatása, elhárítása és orvoslása ép ugy a kiküldött bizottság föladata, mint a vá­dak pontokba szedése és az elégtétel meg­szerzése. Kezdettől fogva óvakodtunk attól, hogy elméletekbe fogják fullasztani ezt az egész dolgot. Nem engedtük eddig sem. Nem en­gedjük ezután sem. Dehogy kérem, a szer­ződós jó, nagyon jó — azokhoz képest, amiket Fuchs és Bátori uraktól eltűr­tünk, elszenvedtünk. Nincs ennek a szerző­désnek egyetlen pontja, amely jogalapot szolgáltatna olyan dolgokhoz, amiket mi itt pontokba szedtünk. Tehát ami­kor Fuchs és Bátori olyanokat tettek, amiket a szerződés meg nem enged, mert a világ semmiféle szerződése meg nem enged­het, akkor ne monografikus visszapillantá­sok puha és kényelmes ölében tessék kéje­legni, hanem álljon sarkára mindenki, aki­nek kötelessége, követelje a maga és pol­gártársai számára a legteljesebb elégtételt, a kóros veszedelem eltávolítását. Itt nem szerződésről, emberekről van szó. Egy komoly vizsgálat olyan adatokat hoz­hat fölszinre, aminők még kevés hivatalnok karriérjét ékesítették. Vigyázni fogunk ós rendithetetlenek maradunk. A harcot addig be nem szüntetjük, amig a csatát teljesen meg nem nyertük. sokat hozott. Mindenekelőtt halomra dön­tötte az árnyékolás technikáját. Ősidők óta a művész legfontosabb készségeihez tarto­zott térbeli, illetőleg testi jelenségeknek kü­lönböző fény- vagy árnyékfokozatokkal való ábrázolása. Egyszerre láttuk, hogy a japá­nok ugyanolyan plasztikus hatásokat tudtak elérni az árnyékolásnak szinbenyomása nél­kül, pusztán idegenszerű vonalvezetésükkel és a felületek ós fényhatások finon mérle­gelésével. E célból azonkívül még a tónuso­kat helyes, a legpontosabban meghatáro­zott egyensúlyba kell hozni. A képet állan­dóan összhatása szempontjából kell hozni, összhatásra hangolni, nehogy valamely rész­let túlságos hangsúlyozása folytán az össz­hatás veszendőbe menjen. E tant túlozva sok művész képeit egy aiaptónusra kezdte hangolni ós ezt tekinteni fő művészi köve­telménynek és igy csakhamar már nem az összbenyomásra, hanem a szin összesógóre fektették a súlyt. A képet egy bizonyos alapszínre hangolták és igy keletkeztek a szinszymphoniák, amelyek aztán a művész szeszélye szerint vörös, zöld, lila, stb. szymphoniák lettek. Már maga az a tény, hogy ez eltanult dolog, hogy ez ábrázolások az agyban terveződnek ós mutatja, hogy itt nem művészeti termékekről, hanem szintechnikai já­tókokrólvan szó. Régi időkben nem a „barna szósz" végett festettek, csak ráadták azt, de ma­napság magát a lila, zöld vagy kék szószt festik ós ez a nagy különbség régi és a mai között. És most ezt lehetne kérdezni: milyen hát napvilágra. Ez irány követői napsütést, nap­foltokat, árnyékot, fényreflekszeket stb. kezdtek pingálni és azt hitték, hogy evvel valami nagyot cselekedtek, a művészet újjá­születését vagy ujrafölfedezését élik. Koránt­sem. Mert, hogy én aet, amit a természet éreztet velem, ami lelkemet megindítja, rikitó napsütésben vagy valami műterem eloszló világításában ábrázolom-e, az tisztára divat és izlós kérdése, annak a művészethez semmi köze s ezért mindig komikusan hat, ha egy „modern" megvetéssel beszél a „barna szósz"-ról, amelyet régi kép ellen alkalmaztak és minden mázolmányt elismer, melyet a szabadban festettek. A „barna szósz-"nak époly .kevés köze van egy kép mübecséhez, mint a napnak és aki ilyen külsőségek után itól meg valamely műalkotást, csak azt mutatja meg, hogy nincs joga művészetre vonatkozó dolgokba beleszólni. Egy más irány, amely a naturalizmusból fejlődött az impresszionizmus. A naturaliz­mus ugyanis ujabban a természet tanulmá­nyozására késztette a művészt és néhány nagy zseni hamarosan rájött, hogy a rene­szance a természetet igen egyoldalúan nézte, amennyiben elsősorban a vonallal törődött, mindenekelőtt a grafikailag értékeset kereste és a szint csak második helyen tanulmá­nyozta. Azok azonban a természetet min­denekelőtt színekben látták ós igy kezdték ábrázolni. Igy keletketkezett az úgyneve­zett impressionizmirs. A vonalnak többé már nem az a jelentősége, hogy a testet hatá­rolja, hanem a szinfelületek konturjául szol­gál. Végül Claude Monet az impreszioniz­mus első apostola egészen elhagyta a vona­lat és a természetet tisztán szines foltokban, mint a fény és levegőhatás eredményét látta és ábrázolta De ha Monet követői az érzés legkisebb nyoma nélkül azt bizonyitgatják, hogy lehet olajfestókből napsütést csinálni és pontosan megmutatják, hogy mennyi fény rejtőzik az olaj festékben, ha szigorúan bebizonyítják, hogy a természetben minden lila, hogy egyáltalában sokkal több lila van a termé­szetben, mint mi közönséges halandók sejt­jük, hogy a természetben semmi sem mu­tatkozik tulajdon színében, hanem minden felület környezetéből ezerféle reílekszet kap, és tükröz, ugy, hogy a fü voltaképen kék, az égbolt zöld, tehenek kékek ós a viz sárga, a fehér ellenben tele van kék, zöld, sárga stb. retlekszekkel s ha mindezt mint törvényt állitják elénk és mindig ugyanezt festik, érzés nélkül, meggondolások utján jutva odáig ós ha azután azt kívánják tő­lünk, hogy mindig újra bámuljunk és mű­vészetként tiszteljük ezeket a hazugságokat, akkor ideje, hogy erélyesen tiltakozzunk, hogy elforduljunk ettől a mesterségtől, hogy az illetőket elejtsük és azt kiáltsuk feléjük: dolgozattok lelketekkel, szóljon lelketek a miénkhez, adjátok nekünk azt, amit érez­tek s nem azt, amit kigondóltatok! Más ujabb művészi ábrázolásmódok a ja­l pán művészethez vezetnek vissza. A japán I festészet megismerése korszakalkotó ujitá-

Next

/
Thumbnails
Contents