Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-22 / 43. szám

m. ü.vesastII. évfolyam, 43. szám Szerda, február 22 Rízpontl szerkesztősét] és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., <= Városház-utca 3. szám ca ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24-— félévre . . . R 12 — negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28 — félévre . . . R 14 — negyedévre . R 7"— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TEIEFON-SZAK: Szerkesztőség 835 cm Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Parlamenti szellemességek. Mi, itt lenn, az álmos vidéken, nem ismerjük és nem is értjük meg az elmésség ama finom tornáit, amelyeket a parlamentben a névszerinti szavazások alatt szoktak elkövetni. A névsze rinti szavazásokat rendszerint olyan betűnél kezdik meg, amelyet kisorsolnak. Már most, amilyen betilt kihúznak, arra valami elmósséget, ötletet, rögtönzést kell csinálni. S a képviselők egyetlen alkalmat se mulasztanak el, hogy ezt a szellemdus szórakozást elkövessék s kartársaink a parlamenti folyosóköltők, t. Ház-novellisták minden alkalommal följegyzik a súlyos honatyai megjegyzéseket, amelyekkel a névszerinti szavazások kezdőbetűit fogadják. Ha Á-t sorsolnak ki — Átok az országra! s az ellenoldalon: Ámítás! A B-nél — Bolondság! vagy: Becsapott nemzet! A C betűhöz: Cudarság!vagy: Coki a kormánynyal! A D-nél: Dobjátok ki! esetleg: Dugáru! Az E-nél: — Elég volt! vagy néha: Elevenen égessék el! Az F-nél: Furkósbotot! de azt is: Fütyülünk rátok! Végigmenjünk az egész ábécén? Akik ezt a szótréfát megszokták és bevették, azok előtt talán meglehetne tenni. A vidéki gyomor azonban alighanem beteg lesz tőle. Amint hogy nehéz is benne művészetet találni, humort, szatírát, elmeélt, esprit, bölcseséget, vagy egyebet még kevésbé. Az elemi iskolának betüsportjai, szórejtvényei, lóugrás szerint megfejtendő sakktalányai, találós versikéi és visszafelé olvasandó bűvös szavai sokkal több finomságot és eredetiséget tartalmaznak, mint ezek a névszerinti szavazás-mondatkák. S ezekkel felnőtt emberek szórakoznak, országgyűlési képviselők, a nemzet java, az ország közbizalmából és közpénzén élő és foglalatoskodó emberek, ott és akkor, amikor az egész ország sorsán javító vagy változtató törvényeket és reformokat kellene hozniok. Á magyar parlamentben tegnap óta névszerinti szavazásokkal szórakoztak s ugy lehet, holnapután megint ezzel fog telni a nap és a nemzet drága ideje. Névszerint fognak szavazni, ők maguk se tudják mi fölött s országos nevü férfiaknak, az ellenzék kitűnőségeinek, szó-ehampionjainak, beszédakrobatáinak az a hivatásuk, hogy amikor a jegyző az urnából az L betűt húzza ki, ők haladék nélkül rákiáltsák : Lámpavasra ! Ez már nem obstrukció — magunk is elhisszük, hogy nem obstrukció. Komoly, nagy veszedelmek ellen gyürkőző, céltudatos és kétségbeesett obstrukciónak még azt is meg lehet bocsátani, ha a parlamentben a kereplőket szólaltatja meg. Az ellenzéknek ez a dolga azonban már nem obstrukció, — ami az akart lenni, mór rég befagyott, — a bankjavaslat sorsa ei van döntve. Most csak arról van szó, hogy „becsületből", az elszánt küzdelmet markírozva, csinálják végig a névszerinti szavazások Ízetlen és együgyű játékát. Erre lehetetlen már nem idézni az öreg adomát, amely a költő fiu apjáról szól. Mikor a fiu mesterségét tudakolták, azt felelte: „A fiam ? Az költő" — „Mit tesz az, hogy költő?" — „Hát rimeket csinál. Például: mázolok — vázolok. Ez egy rim." — „S ebbiil él ő ?" —- tört ki a csodálkozás a kérdezőből. a parlamentben azzal töltik a képviselők az időt, hogy értelmetlen mondatokat, olcsó vicceket ragasztanak egy kihúzott betű mellé, — s ebből éljen meg az ország, amelynek sorsával az elmés honatyáknak törődni kellene? De a parlamenti bevett szellemességek dacára, mégis meghal az obstrukció. Szinte már hallani lehet a hörgését, hallani a hattyúdalt, amelynek rikácsoló hangjaiba az obstrukció fenegyerekei belezokogják üzleti ós mühazafiságuknak minden fájdalmát. A Lukács László bombája mégis A vidék. Irta Szász Zoltán. Minden szélesebb körökben olvasott hirlapba dolgozó irónak tudnia kell, hogy bizonyos témák nebántsvirág-tiszteletet követelnek maguk számára s igy legcélszerűbb ezekről vagy csak sablonos hizelgéseket irni, vagy egyáltalában hallgatni róluk. Ilyen elsősorban az isten, a király, a haza, az uralkodó hatalmi viszonyok e szociális szentháromsága, amelyeket szollemi merényletektől, sőt a inegróngálástól is büntetőtörvénykönyvi paragrafusok szeges sövénye véd. Ha tehát az ember atheista, köztársasági és „hazátlan bitang", akkor csak igen óvatosan ós raffináltan áldozhat eszményeinek. Vigyáznia kell azonban annak is, aki a családról, a nemi életről, a zsidókról, a teteles vallásokról, a nemzetiségi kérdésről akarja véleményét őszintén s a mai szellemi ós társadalmi fejlettség legelörehaladottabb álláspontjaiból nézve kimondani. A mólyen tisztelt közönség, amelynek ilyenkor egyes részei azt hiszik, liogy nem részesültek eleg tiszteletben, a nyájas olvasó, akiről különben is kétséges,"hogy tudja-e,hogy ő nyájas, az ily véleményekre gyakran korholó és elszörnyüködő visszhangban felelnek. Igaz, ha az ilyen kényes eszmék helyesek, az emberi közösség nagy érdekeivel összecsengenek, akkor minden felzudulórft esik szaz ujjongó s a nagy tömeg, mely tompán s tudatlanul bár," mégis a haladás lnve, végül mégis csak az igazságnak ad igazat, de azért teljesen simán nem megy ez az igazmondás, e kényes s egyes közönségtöredékeket látszólag a bántó eszmeterjesztés. Az előbb fölsorolt nebántsvirág-témák közé tartozik a magyar vidék is. Jaj annak az irónak, aki erről a Budapest határán kivül eső Magyarországról, tehát majdnem egész Magyarországról, nem mondja a legócskább s ami fontosabb,leglévesebb banalitásokat, melyekben a jó, egészséges, tiszta erkölcsű, magyar romlatlan jelzők nyüzsögnek. Főleg pedig jaj annak, aki egyenesen rámutatni mert a vidéki állapotok fejletlenségére vagy akár csak a budapestiektől való éles különbözőségére. Ily alkalmakkor a vidéki jelzőben hemzsegni vélik a Budapesten kivül lakók a kicsinylés, sőt fitymálás érzelmét. Én is áldozata lettem néhányszor a túlérzékenységből és téves vagy hiányos ismeretekkői fakadó vidéki fölzúdulásnak. Tény, hogy olykor a vidék fogalmát a szegényesség, elmaradottság, korlátoltság tulajdonságaival ruházzák föl s ebben az esetben a vidékiesség tüntető emlegetése nem jelent hódolatot. A vidéken lakó fölvilágosodott ember azonban erre elsősorban azt felelheti, amit ón hetyke, pompázkodó fővárosunkról megírtam: Bécshez viszonyítva Budapest vidék, nem lévén a mi fővárosunk egyéb, mint az osztrák császárváros szegényebb, gyengébb, tökéletlenebb másolata. BudaDestet Magyarország fővárosává elsősorban "a parlament, a minisztériumok, a főhivatalok, főiskolák s más ily állami csucsintézmónyek teszik. Nos, mindenki tudja, hogy bizonyos állami intézmények, bizonyos politikai csúcsok Budapesten is hiányoznak, ellenben Bécsben megvannak s igy ebből a szempontból Budapest Bécs vidéke. Az uralkodó, a közös minisztériumok, a közös bank, a nagykövetek állandó bécsi tartózkodása a császárvárost a központiság több tulajdonságával ruházza föl, mint a magyar fő- ós székvárost. Ugy gondolom, ezek a megállapítások megfosztják a vidókiességet ominózus jellegétől. Ha Budapest is európai szemmel nézve vidéki város, akkor Pozsony, Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Arad, Szeged egyazon fogalom alá kerültek a fővárossal s igy ledőlni láthatnak egy különben is dőre rangjelző válaszfalat. Ha azonban Budapest és a vidék, tehát drága hazánk mindkét fele, tulajdonkópen vidékies is, ez azért nem változtat azon, hogy a nagyobb, de szegényesebb fél, az igazi vidék, joggal ne neheztelhetne e hátratoltságért, a fővárossal szemben neki kijutó mostoha gyermeksorsért. Sőt szerintem a Budapesten kívüli városok számára a vidékiesség minden fővárosi emlegetése kapóra jöhet, mivel érvet lehet belőle faragni egy oly politika ellen, mely Budapestet mesterséges nagygyá, csillogóvá teszi s a vidéket viszonylag elhanyagolja. Hogy ez igy van, ez persze nem holmi máról - holnapra megváltoztatható kormány-szeszély, , hanem egész mai polgárosuitságunk természetrajzából, sajátosan