Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1911-02-16 / 38. szám
4 DELMAGYARORSZÁG 1911 február 12 Összes tisztviselőire kérte a féláru vasúti jegyek kedvezésót kiterjeszteni. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter az interpellációra elutasitó választ adott. Az olcsó Szeged. — A piaci árak a fővárosban és nálunk. — (Saját tudósítónktóláltalános a panasz, hogy nehéz a megélhetés és az állami cikkek árai annyira emeljspdtek az utóbbi években, hogy a szegényebb néposztályhoz tartozó emberek csak nagy ritkán, ünnepnapokon ehetnek hust. Ámít ezelőtt olcsó pénzen meg lehetett kapni, azért ma a legjobb esetben a kétszereséit fizetik, de van olyan élelmicikk is, amiért három, sőt négyszeres árakat is kérnek el. Az utolsó esztendőkben minden drágább lett. Ma többe kerül a hus, liszt, kenyér, baromfi, főzelék, drágább a ruha, cipő, lakás, szóval megdrágult minden, de ennek arányában a kereset, különösen a lateiner ós hivatalnok emberek keresete a régi maradt ós ezért van az, hogy nehezebb a megélhetés. Egy hivatalnok ember, akinek a jövedelme öt évvel ezelőtt kótezernógyszáz korona volt, most esetleg háromezerhatszáz koronát keres, amig azonban a fizetése ötven százalókkal emelkedett, addig a szükségleteinek a beszerzési ára fölment négy-ötszáz percenttel. Ez magyarázza meg azután az általános panaszt, a mindenütt észlelhető elégületlenséget, amely előbb vagy utóbb radikális eszközöket lesz kénytelen igénybe venni, hogy a tarthatatlan helyzeten segítsen. Szegeden is drágaság van. Itt sem arany az élet. Szegeden is többet fizetnek ma mindenütt, mint fizettek ennekelőtte. Természetesen a drágaság itt nem olyan nagy, mint a fővárosban, de ennek is megvan a maga természetes magyarázata. Szeged a középpontja az Alföldnek, a termő vidéknek, tehát itt kéznél találjuk az élelmiszereket, amelyeknek a drága szállítási diját nem fizetjük meg. Budapesten sokkal drágább minden élelmicikk, mint Szegeden. Ez nem jelenti azt, hogy itt valami túlságosan nagy lenne az olcsóság, azonban mégis könnyebb a megélhetés ós kisebb a nyomor, mint a fővárosban, ahol nagy a kereslet, a kínálat pedig kisebb és igy mesterségesen csinálják a magas árakat. Összehasonlítás céljából szolgáljon útmutatónak ez a kimutatás. Szegeden Budapesten korona korona Hizott liba darabja 12.00—16.00 23.00 sovány „ „ 12.00—16.00 21.50 hizott kacsa „ 04.00 10.00 csirke párja marhahús kilója sertéshús ,, 02.00—04.20 02.60—05.40 01.76-01.44 02.12—01.48 01.96 02.08 02.00 01.87 —.08 —.10 zsír „ tojás darabja Amint a kimutatásból látható, csak a zsir olcsóbb Budapesten. A többi élelmiszerek mind drágábbak és van olyan áru is, amelynél a különbség száz százalóknál is több. Végeredményben még örülnünk kellene az olcsóság miatt, csakhogy a zsebünk azért mégsem engedi meg a túlságosan nagy örömet. Az Osztrák-Magyar Bank főtanácsiilése. Budapestről jelentik: Az OsztrákMagyar Bank főtanácsa szerdán délelőtt Budapesten Popovics Sándor kormányzó elnökletével ülést tartott. Az ülésen elfogadták a két kormány és a bank között kötött megállapodást, amely a mostani állapotot további időre is biztosítja, miután a bankjavaslatót a parlament még el nem fogadta. A főtanácsülós a kamatláb leszállítását nem határozta el. SZÍNHÁZ,JMÜVÉSZET Színházi műsor. Február 16, csütörtök:A tévedt nő. (A jótékony nőegyesület estélye, Sándor Erzsi fölléptével.) „ 17, péntek: A sárga liliom. „ 18, seombat: A eigányszerelem. „ 19, vasárnap d. u.: A szabin nők elrablása. 19, „ este: A eigányszerelem. * A Dugonics-Társaság illése. A szegedi Dugonics-Társaság február tizenkilencedikén délután négy órakor a városháza közgyűlési termében fölolvasó ülést tart. Ez a sorrend : 1. Szeged és az Alföld a honfoglalás előtt. Irta és fölolvassa Szmollény Nándor rendes tag. 2. Rajz. Irta és fölolvassa Sz. Szigethy Vilmos rendes tag. 3. Költemények. Irta ós fölolvassa Pósa Lajos tiszteletbeli tag. 4. Kél novellette. Irta ós fölolvassa Balassa Ármin rendes tag. 5. Költemények. Irta és fölolvassa Pósa Lajosné vendég. * Ternovszky Margit vendégszereplése. A dollár-királynőben, ebben a gyönyörű operettben fog vendégszerepelni legközelebb Ternovszky Margit Szegeden. A szegedi szinház igazgatóságának fölkérésóre február 24-én, pénteken lesz vedégjátéka Ternovszky Margitnak, aki a címszerepet fogja játszani. Emelni fogja az előadás érdekességét, hogy a vendégmüvésznő betétül egy gyönyörű dalt fog énekelni, amelyet Kun Richárd, a szegedi szinház nagy tehetségű karmestere irt erre az alkalomra. A kiszombori boszorkányok. — Halál Mária és Ferkouits Regina a szegedi tábla előtt. — A töruéngszék fölmentette, a tábla börtönre itélíe őket. — (Saját tudósítónktól.) Két huszadik századbeli boszorkány állott szerdán a szegedi Ítélőtábla büntetőtanácsa előtt: Halál Mária és Ferkovits Regina ittebei születésű cigányasszonyok. A két vádlott huszadik századbeli boszorkánysága persze nem más, mint a legfurfangosabb, mondhatni zseniálisan furfangos csalás, ami miatt Halál Máriát és Ferkovits Reginát elsőizben a nagykikindai törvényszék vonta felelősségre, de kissé különös indokolás alapján fölmentette őket. A királyi ügyész fölebbezése folytán az ügy a szegedi tábla elé került, ma foglalkozott vele a büntetötanács és mind a két cigányasszonyt börtönre Ítélte. Az esetről részletes tudósításunk ez: A kuruzsló cigányasszonyok között a legismertebb név a Halál Máriáé és Ferkovits Regináé. Foglalkozásnélkülieknek mondja őket a vádirat, pedig nagyon is jövedelmező foglalkozást űznek: boszorkánymesterséget. Babonás és hiszékeny emberektől a legképtelenebb mesékkel ós hókusz-pókuszokkal ezreket csalnak ki, azután odébb állnak. A rendőrség természetesen folytonosan figyelemmel tartja őket, mert a két cigányasszony bünkrónikájában már egész sereg kuruzslással, szellemidézóssel, fantasztikus varázslatokkal elkövetett csalás szerepel. A két ötven év körül járó boszorkány hosszú időket ült a börtönben is, de a büntetést elfelejtik, ha kiszabadulnak. Halál Máriát csak néhány hónappal ezelőtt Ítélte el a szegedi törvényszók csalás miatt, közvetlenül ezelőtt pedig a nagykikindai törvényszék hasonló bűncselekmény vádja alól fölmentette őt is, meg a másik boszorkányt is. Érdekes a vádiratnak az a része, amely a két cigányasszony fantasztikus boszorkánymesterségébe világit bele. Ez pedig — amit a mai táblai tárgyaláson ismertettek — a következő: Halál Mária makói cigányasszony 1909 október hónap valamelyik napján megjelent Tóth János jómódú kiszombori gazda házában, hogy kártyát vessen a gazda feleségének. Az aszszony nem ellenkezett, sőt a kártyavetés után panaszkodott Halál Máriának, hogy néhány nap előtt az óbébai vásáron egy szürke lovat vásároltak, amely éjjelenkint borzalmasan nyerit ós dörömböl az istállóban. — Bizonyosan rontás van a házunkon — mondotta ijedten Tóthné a cigányasszonynak, — aki nyomban kártyát vetett a rontásra is és közölte Tóthnóval, hogy igazat mondott. De hozzátette a furfangos Halál Mária, hogy a rontás oka nem más, mint az, hogy temérdek kincs van az istállóban elásva. — Én is értek a kincskereséshez — mondotta Halál Mária Tóthnónak — de elhozom a kincskeresők táltosnőjét, akit legjobban szeretnek a szellemek. Ő aztán gazdaggá teszi magukat. Másnap Halál Mária elhozta Tóthék házához Ferkovits Reginát, a „táltosnöt". A két cigányasszony Tóthékkal együtt az istállóba ment, ott egy gödröt ástak, amelyben két tyúkot, párnát, szakajtót ós kenyeret helyeztek el. A táltosnő megkezdte a szellemek idézését: — Arra szálljon a rontás, aki küldte — mondotta. Ezután gyújtót vett elő és a párnát, szakajtót, meg a kenyeret meggyújtotta. — A füst most a tudományos vaspincébe szálljon, ahol kilenc meg kilenc földi leány a füsttért visszaadja a kincset — folytatta a hókusz-pókuszt a táltosnő. Azután óva intetto Tóthókat, hogy aznapra elég volt a „kiacskeresósből", mert fölmórgesitik a tudományos leányokat. Másnap a táltosnő, Halál Máriával együtt folytatta a manipulációt. Előbb azonban tizennyolc ró'f vásznat csaltak ki Tóthéktól s azt mondották, hogy a vásznakra azért van szükség, hogy azokon a kilenc meg kilenc vaspincébe zárt földi leány sétálgasson. Majd a két cigányasszony fölfedezte a „rontást". Addigaddig ástak a földben, amig egy csirkekoponyára, három bádogpónzre, négy krajcárra és egy ezüslforintosra bukkantak. — Szerencséjük van, isten bizony isten bizony szerencséjük van — mondotta a táltosnő Tóthóknak — a rontás épen magukra ébredt. Most pedig — folytatta a furfangos cigányasszony — annyi kétszáz koronát kell adni, ahány tagja a családnak van. Hányan vannak? Kilencen. Jó. Akkor ezernyolcszáz korona kell füstre, nehogy a kilenc meg kilenc tudományos leány megharagudjon. Tóth János átadta Ferkovits Reginának az ezernyolcszáz koronát. Most következett aztáu a csuda, az igazi szemfényvesztés. A táltosnő előkotorászott a zsebéből ezernyolcszáz koronát. A gödör fölött egyik kezében a saját pénzét, a másik kezében pedig azt a pénzt mutatta föl, amelyet Tóthóktól kapott. Halál Mária a táltosnő egy jelszavára gyufát gyújtott ós elégette a háromezerhatszáz koronát. Ezt már igazán nem lehet elhinni és érdekes hogy Tóthék a nagykikindai törvényszók előtt mégis azt vallották, hogy meggyőződtek a papírpénzek elégetéséről. Ferkovits Regina most kenyeret és sót kórt, azt a gödörbe dobta, imádkozott, azután leborult a földre ós a lyukba ezeket kiáltotta: — Táti kérlek, adj mustrát, tüezel-vizzel ne jöjjön!. . . Egy pillanat múlva, Tóthék legnagyobb meglepetésére, egy darab tízkoronás arany gurult ki a lyukból. A manipuláció a tízkoronás „mustrával" véget ért s ettől kezdve Tóthék vakon hitték, hogy a házuk alatt temérdek kincs fekszik s azt csak a cigányasszonyok tudják előteremteni. Tóth János azonban teljesen meg akart győződni a tízkoronás valódiságáról. Nem sajnálta az utat, gyorsvonaton bejött Szegedre, ahol egy aranyműves boltban megmutatta a pénzt. Megnyugtatták, hogy az valódi arany. Halál Mária ós Ferkovits Regina ezekután folytatták a dolgot egészen 1910. május elejéig. Közben mintegy báromszáz korona értékű ezüstpénzt is csaltak ki Tóthóktól azzal, hogy azt a kilenc meg kilenc tudományos földi leány füstért aranypénzzé változtatja át. Tóthék azonban mégis türelmetlenkedni kezdtek a kincs késése miatt. A cigányasszonyok erre azt felelték, hogy a kincs pünkösdkor, amikor a vakond tur, bújik elő a földből, de előbb a tudományos vaspincében egy százhárom éves öregember megrázza a térdig érő ősz szakállát. Természetesen a kincs pünkösdkor sem jött elő, a cigányasszonyok pedig megugrottak. Tóthékat aztán fölvilágosították a két boszorkány üzelmeiről, mire büntető följelentést tettek a nagykikindai törvényszéknél. A hókuszpókuszokat öt tanú látta, mindegyik más-más napon 8 igen zavaros vallomást tettek. Ferkovits Regina pedig azzal védekezett, hogy ő Tóthéktól a vádiratban emiitett kótezerszáz koronát kölcsön kérte ós kapta. Ez alapon a biróság kimondotta, hogy Halál Mária ós Ferkovits Regina cselekedetében nem