Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-15 / 37. szám

1911 II. évfolyam, 37. szám Szerda, február 15 p ixel iutáár-u. s hó Kfzpontl szerkesztffség és kiadóhivatal Szeged, c=> Rorona-utca 15. szám c=3 Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ö Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24-— félévre . . . ií 12'— negyedévre. K 6'— egy hónapra H 2 — Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28'— félévre . . . K negyedévre. R V— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér 14-— 2-40 TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=i Kiadóhivatal S3ó Interurbán 835 Bndapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Öt hét után. A képviselőház elnöke végre öt heti tárgyalás után bezárhatta a bankjavas lat általános vitáját. A legközelebbi néhány napot még a záróbeszédek veszik igénybe, azután rákerül a sor a javaslat részleteinek elintézésére. Ha ezen az öthetes vitán végig te kintünk, ugy ma, annak befejeztével sem lett előttünk világosabbá, hogy a diszkussziónak tagadhatatlanul szándékos einyujtásában az ellenzéket minő indok vezette ? A vitának pozitív, gyakorlati célja nem volt, amikor megindították az ilyen gyakorlati célt kitűzni és megjelölni az ellenzék utóbb sem volt képes. Mert az iránt senki ebben az országban kétséget nem táplál, hogy az önálló nemzeti bank létesítése, ennek a vitának következménye nem lehet. Nemcsak abból az okból, mivel a bankközösség mellett hatalmas többség sorakozik, hanem azért is, mivel azt máról-holnapra minden előkészület nélkül senki emberfia föl nem állithatná. Épen ezért az ország közvéleménye a most folyó parlamenti diskusszió iránt érdeklődést egy pillanatig sem tanúsított. Elhibázott taktika volt ez a vita még az ellenzék szempontjából is, mert az országban tekintélyét nem öregbítette, rokonszenvet iránta nem váltott ki, sőt a polgárság, a szóáradatnak gyakorlati célját föl nem ismerhetvén, mihamar tudtára jutott a nyilvánvaló ténynek, hogy itt bizony üres szófecsérléssel pazarolják el az ország idejét. Még kevésbé termett babér az ellenzék számára a bank kérdésében való komoly elvi mérkőzés terén. Mert a nemzeti munkapárt ugyan az elfajult vitától utóbb teljesen távoltartotta magát, arról azonban nem mondott le, hogy ennél a kínálkozó alkalomnál ne ekszponálja az ország előtt a bankközösség nagy gazdasági és pénzügyi előnyeit. Mivel a többséget a vitában meilékcélok nem vezették és az agyonütött ülésezési napokról naplót nem vezetett, abban a kellemes helyzetben volt, hogy azokat küldhesse harcba, akik a bankkérdést minden részletében ismerik. Innen van az, hogy a többség szellemi fölénye ebben a vitában olyan jellegzetesen kidomborodott, hogy úgyszólván minden munkapárti fölszólalás egy-egy eseménye volt a vitának, mig az ellenzéki beszédek kilenc-tizedrésze csak a fölszólalások terjedelmének szempontjából birt jelentőséggel. Szerencsétlen szituációba került igy az ellenzék a beszédeinek minősége te- ; kintetében. Sok beszédnek sok az alja j — tartja a példaszó. Igy volt ezúttal is. A nemzeti munkapárt igen bölcs taktikával, nyugodtan, idegesség nélkül állta a „magas színvonalú" vitát. Látta, hogy a kerékkötés sehonnan az országból bátorítást nem kap és hogy a vita minden napja csak az ellenzék ujabb talajvesztését eredményezi. Az általános vita az ország gyilkos közönye közepett ért véget. Az ellenzék igazán nem cselekedhetett okosabban, mint hogyha most már hamarosan elintézi a részleteket is, hogy a tulajdonképen már a koalíciós rezsim megállapodása által eldöntött bankkérdés végre lekerüljön a politikai napirendről, ahol éveken át okozott nyugtalanságot. Nem kormányérdekből adunk kifejezést ennek az óhajtásnak. A kormányt és a többséget nem hozná ki a sodrából, ha még néhány hétig tovább is folynék az időpocsékolás, most már részletes vita cimén. Képmutatás volna, ha azt állítanék, liogy az ellenzék további talajvesztéseért fáj a fejünk. A politikai ellenfél lejáratásán bizony nem busulnánk. De végre az ország érdeke is számba kerül. És az ország azt már eddig is keservesen megsínyli, hogy a parlamenti kerékkötés folytán az országgyűlés restanciái olyan aggasztóan megszaporodtak. Fogjon hozzá a képviselőház mielőbb Az öt asszony. Irta Anatole Francé. Chavary János szerzetes, mikor egyizben az irgalmasok kolostorában jó mesteremmel, Coignard abbéval találkozott, Maillard Olivér barátot kezdte vele megvitatni, kinek épületes és üdvözítő szentbeszédeit akkortájt olvasta. — Jó helyekre akad bennük az ember — szólt a szerzetes — különösen szép rész az, ahol a közvetítőnek és az öt asszonynak történetét beszéli el. Magától értetődik, hogy Olivér barát, ki XI. Lajos idejében élt és kinek nyelvezetén erősen megérzik kora durvasága, nem ezzel a szóval fejezte^ ki magát. De századunk elsősorban megkivanja tőlünk, hogy udvariasak legyünk s illedelmes szavakat használjunk. Ezért választottam a közvetitőnő kifejezést. — E szóval — szólt mesterem — On ugyebár oly lekötelező asszonyokat akar megjelölni, akik szerelmi ügyeket közvetítenek. Latinul lena, conciliatrix, internuntinta libidinum, vagyis kéjek követe nevük. Ezek a zord asszonyok nagy szolgálatot tesznek nekünk, de pénzért teszik, ezért nem bizunk jóságukban. Nevezze csak keritőnonek, tisztelendő atyám, e szó kissé közönséges, de találó. — Amint gondolja, Coignard abbé, lelelte Chavary barát, de megjegyzem, e szót nem ón választottam, hanem ^ Olivér szerzetes. Tehát egyszer egy keritőnőhöz, ki a Toursnelles-i hídnál lakott, beköszöntött egy fiatalember ós gyürüt nyomott kezébe. — Finom aranyból való, — szólott — és tetején rubintszeme van. Ha ismer egy jómódú asszonyt, menjen el a legszebbikhez ós mondja meg neki: e karika övé, ha hajlandó engem meglátogatni, hogy mulatságomnak szentelje magát. — A keritőnő ismert a miséről öt aszszonyt, kik szépségükről híresek voltak: egy picardiait, egy poitubelit, egy Toursból valót, egy lyonit és párisit, kik ama környéken laktak. Legelőször a picardiainak kapuján kopogtatott. A kiszolgáló leány nyitott ajtót, asszonya ellenben a látogatót kereken megtagadta. Ez a nő tisztességes volt. — Azután a poitoui asszonyt kereste föl, igyekezett rábírni, hogy tegyen eleget a szép udvarló kívánságának. De a nő felelt: — Kérem adja tudtára annak, aki önt hozzám küldötte, hogy nem jó helyen jár. Én nem vagyok az az asszony, akinek tart. A poitoubeli szintén tisztességes, de kevésbé, mint az előbbi, mert inkább akart annak látszani. Erre a toursi asszonyt kereste föl a keritőnő s hasonlókép akarta megnyerni s a gyürüt mutatta: — Valóban, szólt a toursbeli, remek egy ékszer. — Az öné, ha akarja. — Azon az áron, melyet érte adnom kellene, nem fogadhatom el, férjem meglephetne és nagy szomorúságot okoznék neki anélkül, hogy érdemelné. Lelke mélyén a toursbeli paráználkodó. Erre az asszony a lyonihoz ment, ki fölkiáltott : — Az ám, jó öregem, hanem férjem nagyon féltékeny természetű s inkább fülemet levágja, csakhogy megakadályozza, hogy ebben a szép játókban részt vehessek. A lyoni nő teljesen romlott. Ezután a párisihoz sietett. Ez ravasz céda volt s a legszemérmetlenebbül válaszolt : — Férjem szerdán szüretre megy; üzenem tehát megbízójának, hogy akkor meg fogom látogatni. — íme, az asszonyi tisztesség fokozata, Olivér barát szerint : a picardiaitól a párisiig. — Mi az ön véleménye, Coignard ur ? Mire jó- mesterem igy szólt : — Nagyon nehéz dolog annak vizsgálása, hogy ezen apró lények közül melyik áll közelebb az örök igazsághoz. Nem adatott nekem az úrtól, hogy tisztán lássak e dologban. De mégis ugy tetszik nekem, hogy a lyoni nő, ki megcsufitásától tartott, kevesebbet ér, mint a párisi, ki semmitől sem riad vissza. — Egyáltalán nem osztom nézetét e tárgyban — szólt Chavary János. Egy aszszony, ki férjétől fél, félni fog a pokol tüzétől is. A gyóntató atya vissza fog tán vezethetni a megbánás ós könyörület útjára. Mert ez a földi tartózkodásunk célja. De mit várhat egy kapucinus egy asszonytól, akit semmi sem képes megfólemliteni ?