Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-14 / 36. szám

DELMAGYARORSZAG 1911 február 14 Aki több cs nagyobb botrányt, bosszantóbb vakmerőséget, merészebb sérelmet, méltánytalanabb eljárást akar annál, mint aminőt ebben a levélben olyan ember mond el, aki tényező ma Szegeden a kereskedők világában, az menjen el a — légszeszgyárba. Tanuságul itt van egy másik levél, a második, de nem utolsó, amelyet egyik legdíszesebb és legnagyobb forgalmú női konfekció üzlet tulajdonosa juttatott el hozzánk. A levél ez : Délmagyarország b. szerkesztőségének Szegeden. Miután b. lapjukban a légszeszgyár ügyével közérdek szempontjából igen behatóan foglalkoznak s helyesen jogos kritika tárgyává teszik a gyár felületes és indolens eljárását, valamint reá mutatnak arra a lehetetlen ügykezelésre, amelylyel a társulat a fogyasztók majoritását talán hanyagságból súlyosan megkárosítja, szintén, mint a társulatnak egyik igen nagy fogyasztója, panaszaimat a következőkben mondom el: Közel tiz esztendeje, hogy a villamos világítást bevezettem, de megállapítani sohsem tudtam, hogy tulajdonképen mennyi a rendes fogyasztásom, egyik hóról a másikra horribilis eltérésekkel számiáztattak, holott az üzletemet egy és ugyanazon időben nyitom s zárom be s ezalatt az idő alatt egy és ugyanazt a világitást használtam. Utóbbi időben, hogy a kiadásaimat csökkenthessem, a világitást megritkítottam, az Ívlámpák egy részét Wolfram-égőkkel cseréltettem föl, amely — köztudomásu — sokkal kevesebbet fogyaszt s mégis a számla bemutatásakor tapasztalom, hogy ahelyett, hogy a számla összege csökkentést mutatna föl, a félannyi Ívlámpa fogyasztása, nem is számítva a Wolfram-égők fogyasztását, mintegy kétszáz százalék többletet mutat föl. Ezek a diferenciák különösen most, az elmúlt néhány hónap alatt, (az uj vezetőség! a szerk.) oly feltűnően s lehetetlenül nagyok, hogy ma már teljesen konsternálva azon tűnődöm, hogy vájjon hová is vezet majd ez ? Ettől a nagy s anyagi súlyos megkárosításomtól eitekintve, még azzal a hanyagsággal tetőzi be a társulat eredményes működését, hogy az őszi számlázásánál két egymást követő hónapban egy és ugyanazt az áramfogyasztást ismételten követelésbe hozta s velem ki is fizettette. Könyveim lezárásánál tapasztaltam ezeket a hibákat s fölkértem a gyár könyvelőségét e hibák orvoslására, de ez mindezideig nem történt meg. Ez késztetett arra, hogy a társulat indolens ügykezelését b. lapjuk utján nyilvánosságra hozzam. Az adatokat szives készséggel Önöknek rendelkezésére bocsájtom, tisztelettel egy helybeli kereskedő. (Sajátkezű aláirás.) Ez a két levél minden megbotránkozást, minden fölháborodást igazol. Hátha még meggondoljuk, hogy az ezekben fölsorolt esetek nem egyedül állanak, hogy az orvoslást, a tűrhetetlen helyzet sürgős szanálását ezeknek az eseteknek hatalmas tömege teszi halaszthatatlanul sürgőssé. Pedig egynek is elégnek kellene lennie ahoz, hogy a legszigorúbb következmények terhe mellett követőije a hatóság annak az igazgatónak és lakájának elcsapatását, akik a légszeszgyár bűzös sáncai mögül ennyi vakmerőséggel, kitartó szorgalommal ós törhetetlen buzgalommal merik irányitani pusztító lövegeiket a szegedi kereskedelem, ipar és vállalkozási kedv ellen. Robban a függetlenségi párt. — Justh pártja — Justh ellen. — (Saját tudósít ónktól.) A függetlenségi párt végső stádiumba jutott. A már egyszer kettérobbantott párt ujabb katasztrófája elé érkezett. A függetlenségi és negyvennyolcas Justh-párt vezetői, Lukács László pénzügyminiszter beígért bombái után bombásdit játszottak és saját pártjuk vezére : Justh Gyula ellen támadtak. Batthyány Tivadar és Holló Lajos, a Justh-párt két alvezére, két alelnöke egyszerűen és határozottan Justh ellen támadtak. A támadásuk jellegét tulajdonképen Justh Gyula magatartása adta meg. Justh a képviselőház mult heti emlékezetes ülésén Lukács ellen támadt, hogy „lehetetlenné" tegye, — de e támadása után még Justh pártja is belátta, hogy Lukácsnak volt igaza, hogy Lukács magatartása a koalíció szétrobbantása után elkövetkezett tárgyalások során teljesen korrekt volt. Korrektebb volt, mint bárkié, még azénál is, aki félremagyarázások segítségével azt igyekezett bebizonyítani, hogy az ő — ez esetben Justh, esetleg Désy — viselkedése volt csak korrekt. Sőt Lukács magatartása nemcsak korrekt volt, hanem okos, kivezetőutat találó volt. Olyan, amilyen nem volt Justhé. És a Lukács—Justh-féle tárgyalások beígért bombáiból hétfőn egy ujabb robbant föl. A Pester Lloyd vasárnapi számában, nyilván Lukács pénzügyminiszter tudtával nyilt kérdést intézett a függetlenségi és negyvennyolcas 'Justh-párt vezetőihez és határozott választ kért tőlük arra nézve, hogy 1. igaz-e, hogy Lukács a velük való tárgyalásokban annakidején az önálló bank hívének vallotta magát? 2. Tett előttük Lukács László olyan kijelentést, hogy belép a függetlenségi pártba ? Ez a közlemény nagy feltűnést keltett a Justh-pártban. Batthyány Tivadar gróf és Holló Lajos hétfőn délelőtt a képviselőházban tanácskoztak arról, hogyan válaszoljanak a két kérdésre. Megállapodtak abban, hogy a Pester Lloydnak a következő választ küldik : Az első kérdésre: Hogy Lukács a Justhtal való tárgyalások alatt mit mondott Justhnak, azt mi nem tudhatjuk, mert ezek végre is magánbeszélgetések voltak. A velünk való tárgyalások közben Lukács mindig a közös bank hívének vallotta magát. A -második kérdésre: Nekünk sohasem mondotta Lukács, hogy belép a Justh-pártba. Ezt a választ még nem küldöttéit be a Pester Lloydhoz, mikor tudomást szerzett rója Justh Gyula is. Justh Gyula, mikor hirül hozták neki, hogy miket akarnak válaszolni Hollóéit, többek előtt igy nyilatkozott: — Én nem bánom, ha közé is teszik ezt A szolgák országa.' Irta Biró Lajos. Egy nap, tizenegy órakor este, becsöngetett valaki Császyékhoz. — Ki az ? — A doktorért jöttem. Kinyitották az ajtót. Egy alacsony, kocsis külsejü ember jött be. — Jó estét kivánok. A fácányos tanyáról jöttem be. Nagy beteg az ispán felesége: tessék kijönni hozzá. Császy bosszankodott. — Mi baja annak az asszonynak? — Mán, kérem, én azt nem tudom, csak azt mondták, hogy nagy beteg, sietve vigyem hozzá a legelső doktort. Császy rosszkedvűen vette a felöltőjét, megcsókolta a hugát ós menni készült. — Mennyire van innen az a túra? — Van instállom, vagy harmadfél óra járásra. A fiatal orvost elöntötte a düh. Egy pillanatig habozott, azután megrázta magát: — Hát menjünk. Én csak reggel kerülök haza. Feküdj le Margit ós zárd magadra az ajtót. Felült a könnyű kocsira, a kocsis megsuhintotta az ostorát és a lovak lassú kocogással indultak kifelé a városból. Az utolsó * A szegedi színházban kedden este mutatják be Biró Lajos Sárga liliom cimü színpadi munkáját. A kiváló iró ezt a darabot egyik, régebben irt regényéből, a Szolgák országá-b6\ alakította és irta át. Ebből a regényéből közöljük az egyik, legfrappánsabb jelenetet. A szindarabban szereplő Peredy orvos neve itt Császy és húgáé: Judité, Margit. házak is elmaradtak mögöttük. Langyos szellő fujt ós csodaszép sugaras ós tündöklő volt a juliusi éjszaka. Császy álmodozva ült a puha ülésen. Az alacsony kocsis köhögött, fészkelődött, izgett-mozgott és egyszerre megrántotta a gyeplőt. A két ló megállott. — Mi az? — kérdezte fölriadva Jenő. — Tekintetes ur, én nem hajtok tovább. — Miért. Csak nem akarja itt tölteni az éjszakát? — Nem, hanem én megvallom a bűnömet a tekintetes urnák: Én nem a fácányos tanyáról jöttem. — Nem ? — kérdezte megütődve Jenő. — Hát honnan ? — Én fiakkeros vagyok Marosvásáron, tekintetes ur. — Hát minek hozott engem ide ? — Megvallom a bűnömet, tekintetes ur. Tegnapelőtt eljött hozzám egy főhadnagy ur és azt kérdezte, hogy akarok-e ötven forintot keresni. Akkor bizony, mondtam neki, szegény ember vagyok ón. Hát azt mondta, kapok ötven forintot, csak menjek el a tekintetes úrhoz, ugy, mint ma este, vigyem ki a fácányos tanyára ós hagyjam ott, hogy ne tudjon kocsin hazajönni. Szegény ember vagyok kérem, gondoltam, miért ne keressek, ha az uraknak tréfálkozni van kedvük. De becsületes ember is vagyok, tekintetes ur, oszt, hogy láttam otthon azt a szép kisasszonyt, gondoltam, nem lesz az egészen tréfa még sem. Hát megvallottam, tekintetes ur a bűnömet. Jenő kiszáradt torokkal, megdermedten ' hallgatta az akadozó kocsist. Nem is volt \ még tisztában azzal, mi lesz, mi volt, mi a j baj, csak azt érezte, hogy valami rémületes, valami iszonyatos aljasság készül vagy történik már. — Vissza ember, ahogy birják a lovaid, — lihegte a kocsis fülébe. Az könnyebbülten sóhajtott egyet, megfordította a lovakat és közéjük vágott. A két ló bőszülten ragadta a könnyű kocsit a város felé. Egy fél órája lehetett, hogy eljöttek. Visszafelé tizenöt percig tartott az ut. Háromnegyed tizenkettőkor kanyarodott a Maros-utcába a kocsi. Dühös kiáltás hangzott feléjük. A kocsis megállította a lovakat. Egy rendőr lépett a kocsi elé. — Az utcában tilos a kocsiköziekedós. Jenő kiszökött a kocsiból és vad szakadással rohant végig a hosszú utcán a lakásuk felé. Az ablakok sötétek voltak. A kapu elé ért. A sötét kapualjból egy alak lépett ki és rászólt Jenőre: Tovább innen, atyafi! Jenő megnézte. A gyenge mellékutcai világításban is föl lehetett ismerni, kék attilás László-huszár volt. — Én itt lakom. A kapualjból még három huszár lépett ki. — Nagyon mindegy az. Ide senki be nem megy ma éjjel, mert ez a parancs. Huszár Juhász! Nem áll odébb civil, vágd oldalba. Jenő fogcsikorgatva hátrált. Körülnézett. Az éjszaka csendes volt, az utca elhagyott. Szerette volna egy keserű, dühös ordítással fölverni az utcát, a várost és tajtékzó szájjal gondolt rá, liogy senki ebben az utcában, ebben a városban, talán ebben az országban, akitől segítséget kaphatna. A rendőrség? A főkapitány dörzsölné a kezét. A rendőreit kirendelte a sarokra, hogy tartóztassák föl a kocsikat. A katonaság ? Egyszerűen kilöknék. Hát ki segitsen?