Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-12 / 35. szám

2 DÉjLMAGYARORSZÁG 1911 február 7 álláspontját semmiben sem erősitik. Az igaz, hogy nem is volt rá szüksége. És nem vetnek árnyat Lukács Lászlóra sem. De nagyon megütköztünk rajta, hogy a függetlenségi oldal egy részén mint a pénzügyminisztert módfelett kompromittáló leleplezést fogadták Justhnak azt a „leleplezését", hogy Lukács egy akkori kijelentése szerint még arra is sor kerülhet, hogy ő a függetlenségi párt kötelékébe belépjen. Mi ugy hallottuk, hogy Lukács László annak idején egy azon választási blokkba óhajtotta összehozni a függetlenségi pártot és a nemzeti társaskör gárdáját. És igy az az eshetőség már nem is volt olyan távol, amint hogy a koalíciós rezsim alatt is szó volt egy izben egységes pártalakulásról „negyvennyolcas alkotmánypárt" néven. A magánbeszélgetések útvesztőjébe egyébként igen bajos belemenni. Mi, hogyan mondatott, mi volt az értelme, mi az összefüggése, mindezt ma, ötnegyed év után fölötte bajos megállapítani. De meddő fáradozás is akkor, amikor a dokumentumok magát a tényállást teljesen tisztázzák. Igazán csodálatos, hogy a parlament rpinő meddő vitatárgyakkal ér rá foglalkozni, amikor az ország legfontosabb érdekei várnak kielégítésre és a képviselőház restanciái a nemzet nagy kárára folyton szaporodnak! Egy horvát kirohanás. Zágrábból jelentik: Raclic István, a horvát parlamenti parasztpárt vezére, az országgyűlés tegnapi ülésén kirohanást intézett Magyarország ellen. — Váljunk el Magyarországtól — mondotta — ne engedjük tovább is kizsákmányolni ós kiszipolyozni hazánkat, csatlakozzunk Ausztriához, mert Horvátország fejlődését csak Ausztriától remélheti. zói olyan rejtettek, hogy néha az altruista csak későn, nagyon későn veszi észre, mikor talán szeretné megváltoztatni az életét, de már nincs ideje. Mert, különös kimondani, az altruista nagyon sokszor eljut az élete végéhez, anélkül, hogy észrevenné, mennyire csak másokért élt és nem magáért, s nincs szeretőbb és szánóbb érdeklődést keltő emberi egyén az érző szivüek előtt, mint az öntudatlan altruista, aki mindent ad és semmit sem kap, akinek fáj egy bizonyos ponton, hogy nem tud többet adni már és megrémül, ha, ezerért egyet, valamit be akarnak váltani abból, amit adott. Gyöngéd és szelid érzés a kezdetén, s talán öntudatlan, az altruizmus; de később egyre erősebb, de később igazi szeretet, a viszonzás vágya nélkül, de később igazi szenvedély, remény nélkül, amely nem is akar remélni, magából él és magától válik egyre nagyobbá; de később, az élet ormán, nem csak édes, hosszú föláldozássá, hanem minden percben készen álló hősiességgé válik. A kislánytól, aki az iskolában lemond a reggelijéről s jóságos mosollyal odaadja a szegény, éhes másiknak s örül, mikor enni látja amazt, az édesanyáig, aki ráborul a beteg fia ágyacskájára és frenetikusán könyörög Istennek, hogy adja ő rá azt a betegséget: a lányzótóí, aki csöndben lemond a nászról, hogy ne hagyja messze országba kényszerítve bátyját, addig a másikig, aki vörös kereszttel a karján elmegy a harctérre és szembeáll az ellenséges kartácsA képviselőház ülése. — Vihar egg rendreutasilás körül. — (Saját tudósitónktól.) A képviselőházban szombaton nagy vihart idézett elő a Justhpárt. A viharnak az az előzménye, hogy Návay elnök utólag rendreutasította Zlinszky István képviselőt azért a gorombaságért és inparlamentáris kifejezéséért, amelyet a pénteki ülésen használt. Ebből azután nagy zaj támadt, az ellenzék részéről egymás után ugráltak föl a szónokok ós védelmére keltek Zlinszkynek, aki különben arra sem érdemesítette az egész ügyét, hogy eljött volna az ülésre. A viharban különben érdekes kijelentések hangzottak el. Návay erélyesen kikérte, hogy elnöki hatáskörébe avatkozzanak, amikor pedig erre az ellenzék megint zajongani kezdett, kijelentette, hogy ő épen ugy jár el, mint annakidején Justh Gyula. Ez a leleplezés nem volt kellemes a Justh-pártra, amely különben teljesen a züllés utján van és Justh tisztázni igyekezett is magát, ámde ez nehezen sikerült neki. Szenzációja is volt az ülésnek. Perczel Dezső, aki régóta nem beszólt már, ma szólásra állott föl, hogy megfeleljen azokra a folyton megujuló alattomos támadásokra, amelyek az ellenzék részéről érik őt. Férfiasan, önérzetesen beszélt és érveit az ellenzék folytonos kiabálással, lármával akarta elnyomni. Látszik, hogy fáj az, ha az igazságot valakinek a szemébe vágják és különös, hogy az ellenzék, amely durva inzultusoktól sem riad vissza akkor, ha látja a kisebbségét, a szólásszabadságot nem tudja respektálni. A vihar egyébként rövid ideig tartott. Nem is értek vele célt Justh és Zlinszky barátai. Legfeljebb a magyar parlament nivóját szállították le. A zaj lecsillapulása után a statisztikai hivatal jelentését tárgyalták, majd folytatták a bankvitát. Návay Lajos elnök negyedtizenegy órakor megnyitja az ülést. Az elnöki előterjesztések és beérkezett irományok ós a mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után a következő kijelentést tette: — Tisztelt képviselőház! A tegnapi ülés folyamán nem vettem észre, de a naplót tanulmányozva, értesültem, hogy Zlinszky István kópcsal, a fiatal asszonytól, ki egész életót a nép tudatlan fiainak oktatására szánja az apácáig, aki magára veszi mások bűneit s rettenetes penitenciákkal váltja meg, pedig őmaga ártatlan, mennyi változata az altruizmusnak, apró áldozatoktól egy egész élet odaadásáig ! Különös egy érzés. Ezer formát ölt, ezer kifejezést talál, ezer gyöngéd képzeletnek termékeny erőfeszítése, mik ezer módját kitalálják, boldoggá tenni mások életét egypercre, egy órára, az egész életükre. Egy fiatalember lemond szórakozásáról, hogy este ne maradjon magára öreg szülője; egy leány nem csináltat magának ruhát, hogy a húgának jusson, aki nálánál szebb és szerelemre, nászra valóbb; egy másik férfi rossz, levegőtlen szobában alszik, hogy a barátja, aki vendége is, a szebbikben alhassók; egy leányzó lemond a házasságról, hogy meg ne sebezze a szivét valakinek, akihez szoros kötelék fűzi . . . S a férfi és az asszony elfeledi magát, egészségét, szépségéért boldogságáért. Különös egy érzelem! Aki az élete egy pillanatában megérteti, hogy egészen odaadta magát az altruizmusnak, végzetszerűen minden egoistának prédájává lesz. Aki apró áldozaton kezdi, végül minden áldozatot meg kell hoznia, egészen az utolsó pillanatig, azoknak, akik kérik tőle, egyre nagyobbakat, egyre követelőbbeket. Aki odaadta a jobbkeze kisujját, oda kell majd adnia a kezét, a két kezét, a szivét, egész magát. Aki lemondott egy személyes viselő ur beszéde folyamán a következő kifejezést használta — a pénzügyminiszter úrra értve: — „én őt a személyeskedés és gyanúsítás piszkos mocsarába követni nem akarom". A képviselő urnák ezt a kifejezését, amely a parlamenti illembe ütközik, én megrovom és ól rendreutasítom. (Kitör a vihar.) Ezekre a szavakra, mintha villamos ütés érte volna az ellenzéket. Alig voltak húszan a teremben, de ez a husz ember száz helyett kezdett zajongani. A nagy zűrzavarból csak töredezett kiáltások hallatszottak: — Hogyan meri megróni? — Ehez niucs joga! — Megróni nem lehet egy képviselőt? Az elnök hasztalanul rázta a csengőt, a nagy zajban ő sem jutott szóhoz. Csak egy éles kiáltása hallatszott: — Sümegi képviselő urat rendreutasítom! Sümegi Vilmos: Ehez nincs joga! A zaj nagynehezen lecsendesült néhány pillanatra. Ez alatt fölolvasták az interpellációs könyvet, amelyre tudvalevőleg Dósy Zoltán jegyzett interpellációt a pónzügyminisztertegnapelőtti beszéde miatt, amelyben az 1907. évi kiegyezésről volt szó. Azután az elnök jelentette, hogy a bankjavaslat előtt a statisztikai hivatal munkarendjéről szóló miniszteri jelentés kerül tárgyalásra, Jankovics Béla előadásában. Mielőtt Jankovich megkezdte volna előadói beszédét, fölállott Polónyi Géza és a házszabályokhoz kórt szót ós a következőket mondta: (Polónyi „kritikája".) — Az elnök iménti nyilatkozatában tulment azon a határon, amelyet neki a házszabályok biztosítanak . . . Návay erélyesen rácsöngetett: — Kérem, én helytállók azért, amit mondtam. Én Zlinszky István képviselő ur kifejezését róttam meg es ezért utasítottam rendre. A jobboldal tüntetően helyeselt ós Polónyi egyre erősbödő zajongás közben folytatta: — Nem tudora, a házszabálynak melyik szakasza ad jogot az elnöknek arra, hogy egy képviselőt megrójon. — Nincs joga ehez! — Szégyen, hogy ilyet tesz! — és hasonló fölkiáltások hangzottak a baloldalról. Az elnök Justh Jánost rendreutasította, majd ezt mondta: — Az elnöki kijelentésekre vonatkozó bármely megjegyzés dolgában kénytelen leszek a képviselő urat a mentelmi bizottsághoz utasítani. Ez a kijelentés hatott. Polónyi csendben folytathatta beszédét, amelyben oda konkludált, hogy mivel az elnököt a magyar házszabályok nem jogosítják föl megrovásra, a távollevő Zlinszky István nevében tiltakoznia kell a képviselői tekintély ilyen megsértése ellen. öröméről, később minden személyes öröméről le kell mondania. Kivánni fogja a gazdagságot, hogy odaadhassa pénzét másoknak. Hatalmas szeretne majd lenni, de csak azért, hogy másokat biztosakká, jókedvüekké, boldogakká tehessen. Szeretne robusztus lenni, hogy az energiáját mások szolgálatára pazarolja. Szeretne mindent birni, a föld javát, a szellem javát mind, de csak azért, hogy kirabolhassa magát, csak azért, hogy azoknak adja, akiknek nincs. Bizarr egy érzelem! Gyakran, nagyon gyakran, mélységes szerénységbe öltözik. Gyakran, nagyon gyakran, megható és nemes diszkréciót ölt. Mindig önzetlen. Mindig nemes az oka. Mindig nemes a célja. S ez az az emberi érzelem, amelyik a legtöbb igaztalanságot és hálátlanságot aratja. A tömeg jórésze megveti az altruizmust, mint a gyávaság egy formáját. A másik része gúnyolja, mint a gyöngeségnek egy formáját. Mások megriadnak tőle, mint egy őrülettől. Mások vak szeműek, süket fiilüek, nem értik meg. Összevéve pedig, mint egy hallgatag jelszóra, egyetértően kihasználják az altruizmust, egyetértően fekete hálátlansággal fizetnek annak, aki ilyen nagylelkűen odaadja magát s mind egyek abban, hogy az altruistát közönyösséggel, durvasággal, magárahagyással sújtják. Nem szám- . A mások boldogságának nemcsak apostola az altruista, hanem a hőse is; nemcsak a hőse, hanem a mártírja is. Vértanú, aki imádja a vóitanuságát. Fordította Cavallero.