Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-11 / 34. szám

9 DÉjLMAGYARORSZÁG 1911 február 7 megszelidülése tekintetében : időnkint vigyázatlanul lángralobbantja a szenvedélyeket, az alkotmányáért való örökös rettegést és az ősi bizalmatlanságot a dinasztia céljai és törekvései iránt. Apák és fiak e homlokegyenest elütő politikai rendszere közül, nekünk, megvalljuk, sokkal kedvesebb az apának rendszere. De hát ő, ugylátszik, alkotó politikai lángelme volt minden izében ; ellenben a mi korunk Andrássy Gyulája, tűnődve romboló. Amaz csinálta, ez csak irja a történelmet. A nap eseménye különben Lukács László beszéde volt, ainelylyel részben Andrássynak, de .leginkább a koalicióskormány pénzügyi államtitkárának válaszolt. A pénzügyminiszter nagy debatteri képessége fölvillanyozta a munkapártot, magával ragadta Tisza István grófot is, aki sietett, hogy elsőnek gratuláljon a hatalmas beszéd után. Különösen nagy feltűnést keltett még ellenzéki oldalon is az a leleplezése, hogy az a kormány, amelyben a függetlenségi párt vezérei ültek, már 1907. októberében Írásbeli megállapodást kötött az osztrák kormánynyal a közös bank szabadalmának meghosszabbítására nézve. A hatvanhetes politikusok szempontjából csak örülni tudunk a volt koalíciós kormány lépésének, amelylyel egy oly bevált, jól működő közös intézménynek, aminő a bank, a védelmére siettek. De mit szólnak majd e gyanús sietséghez a függetlenségi párt tagjai, akiket volt minisztereik még ma is azzal áltatnak, hogy a kvótaemeléssel szabad kezet biztosítottak maguknak a külön magyar bank fölállitására nézve. a dér s ők, akik ifjuságuk édes, szerelmes idejében boldog emlékektől beragyogott öregségről álmodoztak, most ezüstös fejjel mogorván, hallgatagon éltek egymás mellett. De egy este, midőn a férj az asszonyt rendes szokása szerint, szobájáig kisérte, a szobáig, ahol egykor haldokolt, a szoba ajtaja nyitva volt, szeliden égett a lámpa s a kandallóban lobogott a tüz. Először mertek egymásra nézni itt. És beléptek. A nő odalépett a kis fiókos szekrényhez, amelyben egykor a levelek feküdtek — a férfi a tüz felé terjesztette a kezét, ugy álltak ott mozdulatlanul egy helyben. És egyszerre halk zokogás hangja hallatszott. Sirtak mind a ketten. S a férfi magához ölelte "a nőt. Egybefolytak a könyeik és ugy mormogá könnyű sziwel, szabad lélekkel: — Istenem! Hát igaz volt! . . . Elfelejtették elrontott ifjuságuk, legszebb éveik gyötrő keserűségét s a nő a férfi vállára hajtva fejét, a gyöngéd becéző szót mondá, amelyet negyven óv óta nem ejtett ki az ajka: — Ah, kicsim . . . édes kicsim! A férfi még erősebben szoritá magához: — Szerelmem! A tüz kialudt, a lámpa is elalvóban volt ... A férfi megtörve a fölindulástól s az örömtől, a nő vállára hajtotta a fejét. S a nő szeliden, gyöngéden egy karosszék felé taszitotta, melléje ült, gyöngéden megcsókolta a szemeit ós anyailag nézte, hogy szunnyad el . . . A képviselőház ülése. — Hieronymi Károly beszéde. — (Saját tudósítónktól.) Müfölháborodással indult meg a mai ülés. Az ellenzék akart megfelelni Lukácsnak, de érvek helyett csak gorombáskodni tudott: Szentiványi Árpád, a Kossuth-párt szónoka. Nagyhangú kije. öntéseket tett, azokat komolyan nem vette senki és csak azt olvasták ki belőle a hozzáértők, hogy Lukács nagyon is elevenre koppintott. Nóvák János gazdapárti fölszólalása után az egész Ház figyelme mellett Hieronymi Károly beszólt. Először a bankjavaslatot védelmezte meg. Azt mondta, hogy: az előttünk fekvő törvényjavaslat épen ugy biztosítja a bankjegyek készfizető képességét, mintha a készfizetés ki volna mondva. Biztos érvekkel, erős argumentumokkal bizonyította be a javaslat helyességét, célszerűségét, azután pedig áttért Andrássy Gyula gróf tegnapi beszédére. Reflektált annak minden részére ós azok is, akik tegnap még Andrássy partján voltak, ma, a találó válasz után már Hieronyminak adtak igazat. Andrássy azt állította — mondta a miniszter — Tiszával szemben, hogy egy törvénynyel is meg lehet ölni az alkotmányosságot. Még sokkal inkább ki lehet végezni az alkotmányt káros hagyományokhoz való túlságos ragaszkodással — tette hozzá. Zajosan ünnepelte a munkapárt Hieronymit, akinek beszéde végén zajos, percekig tartó tapssal adott igazat a Ház nagy többsége. Utána Zlinszky István beszélt laposan, unalmasan a javaslat ellen. A mai ülás negyedtizenegykor kezdődött. Elnök: Návay Lajos. Az ülés megnyitása után megemlékezett Maylander Mihály tragikus, hirtelen haláláról és kijelentette, hogy a képviselőház nevében koszorút helyez a sirjára. (Az ellenzék és Lukács.) Az elnök jelenti, liogy Szentiványi Árpádnak megadta a jogot, liogy napirend előtt fölszólalhasson. (Halljuk!) Szentiványi Árpád : Tisztelt képviselőház ! A pénzügyminiszter ur tegnapi fülszólalásában a függetlenségi párt iránt igazán félrevezető, lekicsinylő és rágalmazó eljárást tanúsított . . . (A baloldalon helyeslés, jobbról viszont méltatlankodás fogadja ezeket a szavakat.) — Ez nem járja ! — kiáltják a jobboldalon. — Rendre! Rendre 1 Hammersberg László az asztalt csapkodja és ugy helyesel. Pozsgay Miklós percekig kiáltoz a zűrzavarban : Igaz ! Betű szerint igaz ! Az elnök hasztalanul rázza a csengőt. Végül a zaj csillapultával igy szól: — Én a szabad kritika jogát sohasem vontam kétségbe, de a parlamenti tekintélyt sértő kiíejezóseórt rendreutasítom a képviselő urat. (Helyeslés a jobboldalon.) Szentiványi Árpád: Ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogyha szavaim rágalmazásnak fognak minősíttetni, én nyilt ülésen kérek bocsánatot. Ami a miniszter ur tegnapi lekicsinylését illeti, aki mást lekicsinyel, az magát még nem fújja föl nagyra. A félrevezetésre nézve Désy Zoltán képviselő ur holnap interpellációt terjeszt be, mert az adatok még nem állanak rendelkezésére. — Tegnapi beszéde folyamán azonban a pénzügyminiszter ur a következőket mondotta: „Arra kérem a tisztelt képviselőtársamat, ne méltóztassék a multat nagyon bolygatni ós feszegetni, mert nem lehet tudni, liogy a múltnak romjai közt hol vannak még egyes bombák elhelyezve és ha az ember azokat nagyon bolygatja, akkor fölrobbannak és akkor nemcsak a közelállókat teritik földre, de megsértik esetleg még a távolabb állókat is." — Tisztelt képviselőház! Én kérem a miniszter urat, legyen szives azokat a bombákat kiadni. (Helyeslés a baloldalon.) Én nem fogok reszketni azoktól, de tessék kimutatni, hogy mik azok a bombák ós kik azok, akik erre reá szorulnak. — Ugy vanl a baloldalon. — Büzbombák! — kiáltja Hock János. Szentiványi Árpád folytatja : — Ha a miniszterelnök ur be fogja bizonyítani, hogy csakugyan vannak olyan cselekmények, amelyektől félni kell, én bocsánatot kérek, de ha a miniszter ur nem tudja bebizonyítani kijelentését, akkor én azt másnak, mint rágalomnak nem tudom minősíteni. Minthogy a negyvennyolcas Kossuth-pártot sértette leginkább és minthogy vezéreink közül az egyik súlyos beteg, a másik Amerikában van, nekem, mint pártelnöknek kötelességem ezt a kijelentést tenni: A pénzügyminiszter ur kijelentéseit azért tette, hogy leplezze, miszerint ő, mikor a negyvennyolcas párttal alkudozott, az önálló bank alapján állt, sőt Ígéretet tett arra is, hogy belép a függetlenségi pártba. Nem minősíthetem tegnapi beszédét másnak, mint rosszakaratú rágalomnak és vénasszonyos fecsegésnck. A munkapártból ismét fölhangzott a tiltakozás szava : de már későn. Szentiványi — leült. Ezután Nóvák János gazdapárti szólt a javaslat ellen. Egynegyed tizenkettőkor következett Hieronymi miniszter fölszólalása. (Hieronymi a bankról.) Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter válaszol azokra a megjegyzésekre, amelyek az ő állásfoglalását illetik a közös bank dolgában. Neki az a meggyőződése, hogy a készfizetések kötelező fölvételét igenis követelni kell a banktól. A valutarendezéssel az volt a célunk, liogy a bankjegyek az ércpónzzel egyörtóküek legyenek. A belföldi forgalomban a közönség nem szívesen fogadja el az aranyat, hanem bankjegyet kér. Volt rá eset, hogy a bank telíteni akarta a forgalmat aranypénzzel, de ez az arany gyorsan visszaözönlött a bankhoz. Nekünk nem a napi forgalom miatt szükséges az aranyfizetés, hanem a nemzetközi fizetéseknél. Ha fölvesszük, hogy a jelenlegi törvényjavaslat nem azt a kötelezettséget róná ránk, liogy a külföldi árfolyamokat főntartsuk, hanem azt, hogy a készfizetést fölvegyük, a bankhoz kellene menni aranyért és azt küldeni külföldre. Ez azzal a költséggel jár, hogy az aranyat tényleg el kell küldeni külföldre. Miután a bank köteles a külföldi árfolyamot föntartani, a közönség külföldi váltókat fog venni és mindjárt megkapja azt az érmefajtát, amelyben fizetéseit teljesítheti. 1810-ben, az angol parlament egy bizottságában merült föl először ez a kérdés. Akkor ugyanaz volt a vita tárgya ós formája, mint ma a magyar képviselőházban. Akkor is igen tekintélyes politikusok vitatták, liogy a készfizetés kényszerű kimondása szükséges. A bank azonban bebizonyította, hogy a külföldi devizaárfolyam paritásának biztosítása biztosítja azt is, hogy a bankjegyek mindig aranyértéküek legyenek. A mostan előttünk fekvő törvényjavaslat épen ugy biztosítja a bankjegyek készfizető képességét, mintha a készfizetés ki volna mondva. Én azonban a váltó-árfolyam paritásának biztosítása mellett szükségesnek tartom a készfizetések fölvételének határozott kimondását is. A váltó paritása és a készfizetés fölvételének kimondása ugyanannak a dolognak két oldala. Ha én száz márkáért Berlinben 11756 koronát bankjegyben fizethetek, mindegy, liogy azért fizethetek-e, mert a váltó-árfolyam biztosítva van, vagy azért, mert a készfizetés arányban, törvényileg biztosítva van. Külföldi hitelezőink azonban sohasem fogják megérteni, miért nincs kimondva a készfizetés. A most benyújtott javaslatnak határozott hibája, hogy a készfizetés fölvétele nincs kimondva benne. A javaslat biztosítja a készfizetés valóságos megtörténtót, nem értem tehát, miért ne mondjuk ki törvényben is a készfizetések kötelező voltát. (Válasz Andrássynak.) Válaszolva Andrássy Gyula grófnak, Tisza álláspontját foglalja el, amely szerint törvénynyel alkotmányt sérteni nem lehet. Ez a fölfogás a fölhozott történelmi példák ellenére sem állnak. Nemcsak törvények, hanem a rossz régi hagyományokhoz való ragaszkodás is megölheti az alkotmányt, mint Lengyelország példája mutatja. Ha a kormány fél az obstrukciótól, erre elég oka van. Hogy négy hétre kívánja a javaslat szorítani a vita idejét, ez olyan dolog, melyon sehol nem ütköznek meg. A magyar parlament sem magát fegyelmezni sem az időt fölhasználni nem tudja. Az indemnitás, budget megszavazása nem alkotmánysérelem.