Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-08 / 6. szám

1911 január 8 DÉLMAGYARORSZÁG 17 Az asszonyi szépség. Régi babona állítja, hogy a história örökszépségü asszonyai folyékony aranyat ittak s igy tartották meg az ifjúság minden bűbájos varázsát. Annyi bizonyos, hogy keleti népek még ma is aranypénzt tesznek ivóserlegük fenekére, hogy egész életükön át kísérőjük legyen a szépség s a viruló ifjúság. Szinte szimbóluma ez az eljárás annak, hogy még a szépség is pénzzel vásárolható meg. Emellett szólnak a legutóbbi évtizedben fejlődött kozmetikai intézetek is, melyek mint a gomba szaporodtak el a kulturvárosokban s melyek a hygiena és az orvosi tudomány legújabb vívmányait vonják bele az asszonyi szépség szolgálatába. A görbe orrból operáció segítségével formálnak egyenest, a ráncokat, horpadásokat parafin-befecskendezéssel távolítják el s a bőrfelület alól elvonják a túlságos bő festőanyagot, mely szeplőnek, májfoltnak okozója, Valamikor, amikor Franciaország két hires szépségét, Diane de Poitierst és Ninon de VEnclot megkérdezték, hogy mi adta meg szépségük maradandó voltát, azt válaszolták, hogy az esőviz s egy puha ílanelrongy. Mind a ketten megfeledkeztek azonban két fontos tényezőről, amely nekik teljes mértékben osztályrészül jutott s mely az asszonyi szépséget mélyen befolyásolja: az egészség s a boldog szerelem. A nőmozgalom mindent elkövet az előbbi elérésére és mértékletes sportolás, arányos munkabeosztás s céltudatos leányneveléssel igyekszik a szépséget az egészség fogalmával összekapcsolni. A boldog szerelem elérése azonban szélesebb, általánosabb alapon majd csak egy eljövő kornak van föntartva, amelyben 'megváltozott etikai fogalmak s átalakult moráldogmák fognak az általánosabb asszonyi boldogság bázisául szolgálni. Majd, amikor nem a szépség látszata, hanem maga a művészi szépség lesz a cél, amikor nem kivülről jövő szerek, hanem a belső erő, melegség és harmónia fogják megadni a szépségideált. A történelem különben legjobban illusztrálja, hogy az asszonyi szépség problémája minden időkön keresztül megoldatlan maradt s ha a századok nagy eseményein végigtekintünk, ugy azt látjuk, liogy az aszszonyi szépség minden korban döntő tragikummal folyt be a népek históriájába. Mindig akadtak trónokat döntő, népeket megrontó asszonyok ós szép Helénától kezdve egészen a szerencsétlen Draga királynőig, végtelen azoknak az asszonyoknak száma, akik a szépség és szerelem kapcsán jutottak a halhatatlanok sorába. Igaz, hogy szépség alatt nem mindig a vonások abszolút szabályosságát, az alak klasszikus arányosságát kell értenünk. Van az asszonyi szépségnek egy neme, mely valami definiálhatatlan bájban, valami alig körülírható, alig megrajzolható egyéni kifejezésben nyilvánul meg, mely hatásaiban nagyobb, mélyebb a szabályos szépség varázsánál s ez magyarázza meg, hogy asszonyok, akiket külsejük tulajdonképen alig emelt társnőik színvonala fölé, mégis koronás főket tudtak meghódítani. Igy például Lavalliére grófnő, a Roi Soleil egyik hires kedvese, kissé bicegett s arcán a himlő nyomai voltak láthatók. De szemeinek és hajának csillogása — igy irja le egy korabeli francia történetíró — mindennél tündöklőbbek voltak. I. Katarina orosz cárnő is elég élénken illusztrálja azt a népies közmondást, hogy szép az, ami tetszik. A közönséges jobbágynő, aki fiatal éveinek diadalutján keresztül lett a hatalmas orosz cár kedvese, majd később hitestársa, szintén nem a nagyszabású szépségek közül való volt. Kortársai állitása szerint kicsi, köpcös alakú és amellett Ízléstelenül öltözködő. Az asszonyi szépségfogalom stádiumához igen alapos könyvet irt Kraus Frigyes bécsi etnográfus. Többek között leirja a vad törzsek eszményképeit, melyek közül mint bizarr portrait-tanulmány, n-igyon érdekes a következő leirása egy exotikus legény szerelmi eszményképének: „S a férfi meghatottan nézte az asszonynak faját jellemző fényes bőrét, amely csillogott, mint a fekete disznó sörtéje. El volt ragadtatva orrcsontjának behorpadt porcától s gyönyörködve szemlélte kebleit, melyek mélyen leértek alsó testéig. Koromból és kecskezsirból készített festéket a nő, melylyel testét bekente s igy állt a ragyogó napsütésben. Hajfürtjei zsirtól csepegtek s a Buchu sárga porával voltak behintve. Arcát, amely ragyogott, mint a fényezett ébenfa, gyönyörűen ékítették a bibircsókok és pattanások, ugy, hogy olyannak tűnt, mint a csillagokkal telehintett sötét égboltozat. Testének tagjait fahamuval szórta be s illatszerül a biidösbiram szagát választotta. Karjai és lábszárai köré fényes tehénbeleket font s nyakáról kis zacskó függött, mely fiatal kecske gyomrából készült. Hátának folytatását strucc-szárnyak fedték, melyek egy elől függő oroszlánfülekből összerótt kötényhez voltak erősítve." Ez az autentikus leirása egy idegen faj szépségideáljának mutatja azt az óriási távolságot, amely a népek Ízlései közt minden időben feküdt. Leánytipusok. — Milyenek a leányok nálunk és egyebütt. — (Saját tudósítónktól.) Csokorba szedtük a különböző nagyvárosok leány-tipusait. Jellemzésükre előkelő irók vállalkoztak. Némelyek a szatira mögé rejtették el a jellemző vonásokat, de ezért igy is érdekesen és vonzóan mosolyognak felénk az üde leányareok. A magyar leánytipussal kezdjük meg a sort. Ez erőteljesebb valamennyinél. Araceamagyar leányok között könnyebben felismerherő, mint akár a bécsi, akár a berlini leányok között. A kultura nem képes letörölni a magyar leány arcáról a jellegzetes vonásokat. A magyar leány nem olyan sziporkázó szellemű, mint a párisi, de okos ós fogékony, könnyen tanul és szeret tanulni. Az izlése szolid és megbízható. A temperamentuma hevülő, de esztelensógekig csak ritkán ragadtatja el magát. Az Uraknak Ura. Már-már lelkem csúf bűnök veszték S jöttek békés esték: Rákacagott a háborúra Az Uraknak Ura. Lemenő, szép Nap volt az arca S könyörület rajta, As élet be sok ujat hozott S Isten nem változott. Falusi, nádas iskolában Már ilyennek láttam, Ki rossz helyett jó és uj szivet Adhat mindenkinek. Hajtmknak egy ősz, hulló szála, Följegyzett bú nála S ha bűnös lény tőle elköszön, 0 vár, mig visszajön. Nem rójja meg sok vétkeinket, Mert ő szeret minket poklok felé visz bár az utunk, 0 int s visszafutunk. Bennünk él s be jó hinni benne Ez ős szerelembe 0 még a temetőn is virit, 0 a gyermeki hit. Fölemelt és véremet lemosta, Szivem visszahozta, Sebeimre állandóan szedett Balzsamos füveket, Édes-ernyedten várok várva, Most már a halálra. Szemem: övé volt, kezem: keze, Mindent ö végeze. Háborúba el ö bocsájtott, S bűnökből, kihántott, Rákacagott a háborúra Az Uraknak Ura. Ady Endre. A csöndben. Mintha a sárga hold Bánatom szomjazná, Mintha a gőgös hegy Könnyem csalogatná. Mintha a sötétség Lelkem föl-fölnyitná, Mintha a sok csillag Álmom fölszakitná. Mintha a buja fák Szenvedélyem szítnák, Mintha e nagy erők Ajkam szóra birnák. Hallga, — itt a titok . . . Ha bánat sir benned, Ha könnyed elakad, Ha nem beszél lelked, — Nem talál szavakat. Ha színtelen álmunk, Ha szólni sem, mertünk, Ha egy nagy szeiwedélyt, Temetni elkezdtünk . . . Akkor a szomjas hold Bánatunk fölszivja, Gőgös hegy szemünket Könnyekkel bevonja. Lelkünk a sötét csend Ölelésre hivja, Csillag az álmunkat Színekkel tarkítja. Buja fák lényükkel Biztatón intenek — Emberek fölnéznek S ugy érzik, hogy — hisznek. íme a természet Magasabb lényével. .. Megremeg as ajkunk — S megindul a szavunk. Sugár Gáttá.