Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-08 / 6. szám

18 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 január 11 A berlini leány — Martin Beradt mondja — inkább érzéki, mint szenvedélyes. Tizenhárom, legkésőbb tizenhatesztendős korában eléri a belső fejlettségnek azt a fokát, ahol a gondol­kodás is a nőiességbe érik. A nagy város gyor­sabban fejleszt, az elmét korábban élesíti, az elrejtendő dolgokat leleplezi, ennélfogva kevés dolog van, amit a berlini leány már tizennégy éves korában ne ismerne. A többit sejti ós hogy csupán sejtenie szabad, amit ismerni sze­retne, azt szinte tragikumának érzi. Tragiku­sabbá, de egyúttal bájosabbá teszi az alakja, amely még csak félig tökéletes. Tudja, hogy kifelé mi adja meg az asszonyi jelleget: a disz­kréten előredomborodó forma ós a hullámos vonalak. Az ő alakja nem ilyen. A termé­szetes gömbölyödések helyén lapos fölületek terpeszkednek, ami ép annyira nem szép, mint a leányos szögletesség. Ezt a fukar ellátást nem bocsátják meg a berlini kis leányok a — természetnek. És mégis elbájolok ezek a berlini leányok. Épen belső érettségüknek és külső erőtlensé­güknek az ellentmondása teszi szenvedélyessé, viharzóvá, gyorsan változóvá a lelküket és fér­fiaknak rendszerint tetszik ez a gyakori szín­változás. Feltűnő az asszonyiasság felé való törekvés a ruházkodásban is. Csaknem ugy öltözködnek, mint asszonyok ós szabadon követhetik hóbort­jaikat a divat minden területén. De nemcsak a divat varázsol kis asszonyo­kat belőlök. A városok forró levegője a legtöbb leány testét puhává és éretté teszi, ugy, hogy a fiatal leányok inkább asszonyoknak látsza­nak, ami miatt nem igen bánkódnak, minthogy a mai fiatalemberek úgyis jobban a fiatal asz­szonyokhoz vonzódnak, a nő pedig mindig is olyan volt és tudta olyanná tenni magát, aminőnek őt a férfi akarta. Ezért lett a berlini leányból — leányasszony. * A párisi leánytipust a szellemes Pierre Veber igy jellemzi: a párisi leány legtöbbnyire okos és ha történetesen nem az, akkor is tudja okosnak mutatni magát és ez elég. De szive mindenesetre több van, mint esze. Szereti a szüleit, a testvéreit, az állatjait, a szegény embereket, kedvenc reményeinek hőseit, leges­leginkább pedig azt a képet, amelyet jövendő férjéről alkotott meg magának. Ami azonban távolról se azt "jelenti, hogy a férjét is szeretni fogja, ha sikerül majd fogni egyet magának. A párisi leány roppant ártatlan. Sok tilalmas könyvet olvas, de szerencsére anélkül, hogy meg is értené őket. A magasabb műveltségben is otthonos némileg és tudja, hol vannak a francia gyarmatok. Ezt legalább olyan jól tudja, mint a gyarmatügyi miniszter. A párisi leány szenvedélyes kórházlátogató, a betegápolás divat mostanában. Jellemző a párisi leány energikussága is. Akad olyan, aki hat óra hosszat képes korcso­lyázni megszakítás nélkül, sőt némelyik képes eltűrni olyan társalgást is, amit a legerősebb férfi se birna ki hosszabb ideig. Szenvedélye­sen szereti a báltermet, a korosolya-pályát, de még szenvedélyesebben az áruházakat, ahol naphosszat ácsorog egy darab selyemrongy miatt. Ekkora szívósságot még csak a ruha­próbálásnál fejt ki. Panasztalanul próbál akár egy egész délután is. A párisi leány imádja a sportot és emellett buzgó a vallásosságban is. A világért se mu­lasztana el egy egyházi esküvőt, amikor oly áhítattal ós figyelemmel követi a szent szer­tartást, hogy mire kimegy a templomból, haj­szálpontossággal képes leirni — a menyasszony toilettjót. Meg kell említeni a párisi leány engedelmes­ségét is. Roppant szófogadó, föltéve, hogy a szülők ugyanazt akarták, amit ő akar. És mi­után a férfi mindig csak azt akarja, amit az asszony, asszonynak is mintaszerű a párisi leány. A párisi asszonynál nincs jobb asszony a világon. És épen ezért — végzi Pierre Veber szarkasztikus jellemzését — Lillé-ről házasod­tam és nem Parisból. * A stockholmi leánytipus legfeltűnőbb jellem­vonása a fölvilágosodottság. A lenhaju fejecske a modern problémákkal foglalkozik legszíveseb­ben. Csaknem minden stockholmi leány szen­vedélyes hive a női mozgalomuak, de azért nem olyan ellenszenves, mint az angol suffra­gette. A kopenhágai leányt ugy jellemzi Ivarin Michaelis, hogy az sohasem unatkozik. A sze­relme nem tart tovább egy hétnél, de ha férj­hez megy, akkor kitartóbb. A londoni leány mindenáron egyéniség akar lenni és ól-hal az önállóságért. A másik nem­mel szemben tartózkodó, szinte piatonikus és ritkán hallani, hogy valakibe szerelmes. A há­zasságot célszerű intézménynek tekinti, semmi másnak. Az angol leányok karcsúak és van közöttük graciézus is. A bécsi leány az a Wiener Madl, ez fejezi ki legjobban a jellemét, ebbe a két szóba kompri­málták bele a bécsi pszihologusok a kedólyes­séget és a vér szárnyas ritmusát, ami Madl-t csinál a bécsi leányból. A bécsi leány szereti a táncot ós a muzsikát, különösen a keringőt, szereti a sportolást, de nem riad vissza a főző­kanáltól se. A nemyorki Gibson-Girl sokat olvas és sokat tanul és sokat utazik. De azért kevés leány viszi ott valamire. Kevés leányból lesz ott iró, költő, festő, virtuóz, mint egyebütt. Öltözködni csak mérsékelten tud, bár a drága és pompás ruhákat módfelett szereti. A spanyol leányok nagy része tudatlan ós fanatikus. A szépsége azonban elfeledteti e belső gyöngesógeket. A pétervári leány tele van forradalmi tem­peramentummal, lelki ellentmondásokkal és leánytársai előtt akkor röstelli magát legjob­ban, ha nem mondhatja magáról, hogy tagja valamely titkos szövetkezetnek. A nápolyi leány szépségéről hires, no meg a féltékenységéről. Szerelméért képes tönkre­tenni magát, de ügyel arra, hogy a leányos korrektség csorbát ne szenvedjen. Emeletes országok. — A villamosság, mint attrakció. — A városok világítása. — Páris sötét. — Architektúra a természetben és a városok rendezésében. — Művészet a halálban. — Passautól köröskörül egész Európában vég­telen dróttenger a levegő. Keresztül-kasul huzalok, telefon- és villamos-vezeték, a mezők szélein, a szántóföldeken, tanyákon mindenütt az elektromos áram vezetésének drótjai. Az elektromos áram adja a fényt, a hőt, az erőt. Hogy ennek mekkora a gazdagságforrása, azt igen jól tudjuk mi is, e tekintetben igen elő­nyös fejlődést találunk nálunk, itthon is. Már a falvaink közül is soknak van elektromos vilá­gítása, csak a földmiveléssel foglalatos polgár­társaink azok, akiknek oduszerü lakóházai, apró ablakos, földes padlózatú szobáiban pislog a mécses, amelynek olaját maga sajtolja a napraforgó olajdus magvából. Épen ugy, mint ezer évvel ezelőtt. Micsoda szóles peremű világ fekszik egy ilyen olajmécses szoba és a városok elektromos fénysugár nyaláb a között. Az utcák, boltok nappali fényben égnek, a la­kások egy pillanat alatt száz lánggal világítva s a mulatóhelyek legújabb látványosságai az elektromos vonzás, az elektromágneses tüne­mény alapján szerkesztett mutatványok. Csupa ördöngösség. A fényes üzletek előtt ezer meg ezer apró lámpából, forgó keretek, kigyulladó, kihagyó égésű, egymást kergető fényszalagok ós fölirások ezer meg ezer változatja állítja meg az utazót. Minden egyes reklám uj ötlet, kettő egyforma alig akad; a nyilvános éttermek és kávéházak pedig tükrök helyett üveggyöngyök közé rejtett lámpákkal kápráztatják el a nézőt. Láttam Nürnbergben egy mulatóhelyen osz­lopokat, amelyek az óriási terem menyezetót tartották s ezek az oszlopok a testmagasságon felül, mintha egyetlen hatalmas villamoslámpák lettek volna. Mintha üveglapok alatt nem teherbíró vasváz állott volna, hanem villamos­lámpák száza. Szinte kerestem, hogy hol ós mi tartja a menyezetet. Tükör, üveg, üveg­gyöngy közé rejtett izzótestek hazudtak ott világítást, teherhordó oszlopot és mindent. A színpadokon pedig álomszerű mutatványok. A Folies Bergeres színpadára kijön egy iz­mos férfi, nehéz football-cipő van a lábán, csu­pasz a lába a térdéig. Beáll a nagy kör alsó részére s háttal megindul a körön belül ugy, hogy mire a lábai a körgyűrű felső pontjára ér, a törzse függőlegesen lóg lefelé. A cipő talpa vasból van s ez hozzátapad a kör acólgyürü­jében végigfutó elektromágneshez, ez oly erős, hogy a talpon függő ember terhét is bizton­sággal tartja. Az Olympia mulatóban láttam: Betolnak a színpadra egy fekete pianinót, tisz­tán láthatjuk, hogy nem függ semmiféle dróton, bejön egy hölgy, leül a zongora elé tolt karos­székbe s eljátszik egy Chopin-keringőt, mi­közben a zongora székkel, nővel együtt a leve­gőbe emelkedik, azután teljesen megfordul a levegőben a függőleges tengely körül, székkel, nővel együtt, a zongorajátékot pedig egyetlen pillanatra sem hagyja a hölgy abba. Mind, mind elektromosság. Rá lehet mutatni, hogy a városok gazdag­sága, forgalma, a kereskedelem, közvetve az ipar, talán nem is a gépek hihetetlen áruöntő képességén virágzik föl, hanem az üzletek és kereskedések fényes világítása, a világítással űzött lukszuriöz berendezése révén emelkedett különösen külföldön oly hatalmas méretre. Mégis csodálatos, hogy Páris sötét. Meg­lepően sötét. A boltok külső, belső kivilágításai tündéri, de az utcák világítása igen sok kívánni valót hagy maga után. Berlin Friedrichstrasse-l&t meg sem közelíti egyik párisi boulevard, vagy rue sem. A város­rendezés mindenütt érdekes, Páris egyik boulevárdja egy dombon vezet át. A kocsiút bevág a dombba, de a járda fönn megy ein«­letmagasságba s tudja isten, ez mégis szép­Brüsszel királydombja a város kellő közepén, kiképezve lcászkádos vízeséssé, Marsailles Longchamps palotája, mögötte a dombos, völ­gyes zoológiai kert, a párisi Chaumont, » sziklás, tavas, hegyszakadékos városliget az emeletes paloták között több, mint szép­Mintha más fogalmaik volnának a nyugatiak­nak arról, hogy mi a szép ? Mi irtózunk attól a gondolattól, hogy a pályaudvarok benn » város közepén legyenek, Berlinben pedig a város szivében robog a házak tetején az ekszpressz­Kölnben a legfőbb, téren, a dóm terén áll » pályaudvar ós a bejárata, a Rajnán épített liidóriás, valósággal világcsudája szélesség', forgalom és architektúra tekintetében. Nem oly hatalmas technikai alkotás, mint a m' eskütóri hidunk, de más szépség van benne, igazi hidjellege van. Szerves része a város­nak, összeköttetése a két pontnak, olyan útja a városnak, mint minden más uton s nem el­választó vámot szedő pors separator, mint a mi hídjaink. De bámulhatunk azon a túlzott élelmességen is, amit Frankfurttól Kölnig való utazásunk a Rajna mellett nyújt. A Rajna szük völgyében, anyugoti parton megy a vasút­vonal. Ahol egy sziklakiugrás, vagy kegyrom tárul a szemlélő elé, ott büszkélkedik egy-egy romszerü, ósdi várkastély. Némelyik romba" hever tényleg, de a legtöbb teljesen lakható, nem régiek, most a legutóbbi néhány évtized­ben épültek romoknak, hogy a Rajnán utazó idegen az egyik bámulatból a másikba essék­A koblenzi Friedrich Wilhelm-szohor, az ugj" nevezett Deutsche Eck pedig mindezt betetőzi­Igen éles szög alatt ömlik a Rajnába egy mel­lékfolyó. A beömlés hegyes szögében, az ig)' alkotott ék csúcsán, benn a vizben áll a hatal­mas méretű lovas ércszobor s közvetlenül mögötte épült Koblenz. Mintha az egész v&roP

Next

/
Thumbnails
Contents