Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-21 / 17. szám

1911 január 20 DELMAGYARORSZAG 234 melegen ünnepelte a kiváló gárdát, amely most utoljára játszik .Zomborban. * Az Uránia nj műsorát ismét igen ízlésesen állította össze a kitűnő igazgatóság. Nagyon kedves és tanulságos Velence természetbem fölvett tájképe művésziesen festőies középületeivel. Intim meglepetés is éri a közönséget ezzel a műsorral, amennyiben megismeri annak keretében a kinematográfia titkait. Ugyanis a kulisszák mögött cimü kép föltárja a szemlélő előtt, hogy milyen snódon készülnek azok a képek, amelyeknek elkészítését sokan boszorkányságnak tartják. A műsor többi száma is egyt® l-egyig dicséretet érdemel. „Piszkos oroszok." — A száműzöttek külföldi élete. — (Zürichi munkatársunktól.) Az egész világ valami különös gyűlölettel, megvetéssel viseltetik az oroszok iránt. A legérdekesebb azonban az, hogy ez a megvetés és gyűlölet azoknak az oroszoknak szól, kik hazájukat elhagyni kényszerülnek és külföldön keresnek menedéket; holott pedig ezek csak áldozatai azoknak az orosz köröknek, melyeknek cselekedetei bennünket — talán tudomásunkon kivül — az összes oroszokra kiterjedő gyűlöletet váltották ki. Ezt a külföldre menekült réteget a világ "piszkos oroszoknaku hivja. Ugy hivják nálunk, aztán Németországban, de különösen Svájcban. Szeretném azt hinni, hogy ennek a megvetésnek az orosz viszonyok nemismerése a rugója és szeretném azt hinni, hogy azok megismerése egy másik megvetésnek, gyűlöletnek lesz rugója a felsőbb orosz körök ellen, az arisztokrácia, a kormány, az állami hivatalnokok, a gazdagabb burzsoázia ellen. Milyen kár, hogy az egész világ megvetése az oroszoknak épen e rétege ellen fordul és nem azon rétegek felé, melyekről gondolkodva, önkéntelenül is egy nagy Chantecler birodalom jut ae eszembe. Szemétdombra gondolok, minden emberiességükből kivetkőzött emberi állatok szemétdombjára. És hogy mennyire szelíd még ez a durva szó is, azt az orosz állapotok ismerője tudja legjobban, vagy az, aki föl tudja fogni szociológiai morális és etikai szempontból teljes előzményeiben és teljes hatásában azt, hogy mit jelent az, ha a külföldről hazajövő orosz deákokat a rendőrség összefogdossa és huszonnégy (!) hivatalbeli férfi előtt az egyik rendőrfelügyelő odaszól az elfogott deákoknak: fizessetek estig száz-kétszáz rubelt, máskép Szibériába megyünk, vagy golyót kaptok, mert „gyanúsak" vagytok. Mit tud a világ azokról az apró tragédiákról, amik napjában százszámra teremnek?! Mit tud a világ a rettentő jogtalanságról, a hallatlan embertelenségről, amelyet a mulatni vágyásból rendezett gyilkolás ellen föl-föllázadó „szociálista oroszok" ellen a rendőrség alkalmaz. Mit tud a világ a deákokról és deáklányokról, ezekről a szegény kivetettekről, ezekről az igazi hősökről, kik már nem is szabadság után, csak a legprimitívebb emberi igazság után vágyódnak. Vérszagu ez a vágy, mert férges lelkű emberek kezétől kioltott vérrel lohasztják ezt folyton, törik, nyomják, — de ez nem sir, — cselekszik és a sirba vagy Szibériába viszi hordozóját. Nézzék csak meg ezeknek a külföldön tartózkodó, kimenekült oroszoknak arcát. Olyan különös, rejtelmes vonások vannak mindegyikében; ott bujkál már e vonások mögött a megölt szülő vagy testvér fájdalmas emléke vagy életük legszebb éveinek börtönben töltött keserve. Itt egy néhány példa. Szociologusnak, moralistának, etikusnak ós — érző embereknek. * Nemrégen itt volt Zürichben egy negyvenkét éves orosz nö, Vera Tigner. Szép, fáradt, kuszált vonások ültek az arcán. A Zürichben levő „Ünterst&tzungskasse für Emigránsén" bankettet rendezett tiszteletére, ünnepelték, mint valami hőst. Érdeklődtem orosz kollegáimnál, kí ez a nő; elmesélték. Husz évvel ezelőtt mint a zürichi egyetem orvostanhallgatónője a szünidőre hazament Oroszországba. A határon mint „gyanús* alakot letartóztatták s minden további teketória nélkül Szibériába vitték. Husz évig volt Szibériában. Ehez nem kell kommentár. Ezt megérti mindenki, hogy mi ez egy embernek — hát még egy költőnek. Mert Vera Tigner nagy, elismert költőnő. Olyan fájdalmas, olyan megrázó költeményeket ritkán lehet olvasni. De nem a sorsán kesereg, hanem azon, hogy sorsával nem tudta a „nagy ügyet" — ahogy ők nevezik — előbbre vinni. Mig ő Szibériában volt, atyját mint „gyanús" alakot főbe lőtték; anyja könyörgött a korj hiánynál, hogy engedjék leánya után Szibériába, Nem engedték meg neki — megőrült s pár évre rá meghalt. * Mikor az orosz deákok hurcolkodnak Zürichben, mindég ugyanaz a kéthordár segit nekik a hurcolkodásnál. Feltűnt nekem; kérdeztem miért ez a nagy szimpátia, Elmesélték. Két orosz diák ez. Szibériából szöktek meg. Hét napig jöttek a Volgán egy kis csolnakon lefelé. Az ut többi részét gyalog tették meg a legrettentőbb nélkülözések közt. Mikor Zürichbe jöttek, az orosz diákok kasszája annyira ki volt merülve, hogy nem voltak képesek, csak csekély öszszeggei segíteni őket. Beálltak hordárnak. Az egyik októberben doktorál, a másik két semester múlva. Nappal hordárok, éjjel kéthárom óráig tanulnak. Ugy-e hihetetlen ? S hányan vannak, kik nappal gyárakban dolgoznak ötven-hatvan frankért, éjjel tanulnak s jól vizsgáznak, — a piszkos oroszok. Ilyen rettentő tragikus sors sem képes őket megtörni ... A piszkos oroszokat, kiktől még az a bornirt svájci ember is húzódik, szobát nem igen ad bérbe nekik, mert, mint a „demokrata* svájci ember mondja, piszkosak és „sehr gefáhrlich"-ek. Mikor megkérdeztem ezt a két hordárt, mit csinálnak, ha tanulmányaikat befejezték, ezt felelték: útlevelet hamisítanak, szakállt eresztenek és — visszamennek Oroszországba tovább küzdeni a nagy ügyért és meghalni. Ilyen emberek mind. Mi pedig sorscsapásnak nevezzük, ha anyagilag tönkre megyünk, vagy szeretteink elhalnak. Mit neveznek ezek sorscsapásnak? • Tele van a zürichi sgyetem orosz diákokkal ós diákleányokkal, órákig hallgatjuk némelykor a borzasztóbbnál borzasztóbb tragédiákat. Szomorú a sorsa a piszkos orosz diáknak, kiben a vágy a szabadság, az igazság után megmozdul. Az ilyen emberek vágyait csak a testtel együtt lehet megölni. Nem frázis ez 1 S az orosz körök bitangsága meg is teszi ezt. Alakjokban apró, de lényegükben megrázó tragédiák ezek, mikor a kormány s a többi hivatalos közegek bitangsága által a szülők szeméből sürün hulló könnyeket megbosszulni elindul a fiu keserves útjára s azalatt az anya fia sorsán való kétségbeesésében megőrül. Megvetés, lealázás, lenézés a sorsa ezeknek a szegény fiuknak a külföldön s hazájában . . . Hazájában ? Nekik igazán nincs hazájuk! Ha minden ember magában hordja saját élete tragédiáját, ugy ezek ezenkívül még egyet hordanak sajgó lelkükben, mely szebb, megrázóbb, mert ez nem egy ember éleiének tragédiája, hanem az emberek, emberi jogaiért, szabadságáért küzdő lélek bukásának tragédiája. Sugár Géza. A kérvényt bizottság ülése. A képviselőház kérvényi bizottsága Sándor János elnöklésével pénteken délután öt órakor ülést tartott, amelyen Jakabffy Imre, Kálmán Gusztáv, Karátsony Lajos, Rohonyi Gyula, Kazy József államtitkárok ós Zacharlovszky Alfréd miniszteri tanácsos is részt vettek. Blanár Béla, Bethlen Pál gróf és Szász Károly előadásaiban kétszázötven kérvényt intéztek el. A bizottság előadókul Blanár Bélát és Rakovszky Ivánt választotta meg. A nyitrai mandátum. Dióssy Imre, a nyitrai kerület munkapárti képviselőjelöltje vasárnap kerületébe utazik és elmondja programbeszédét. Dióssynak ezidő szerint még nincs ellenjelöltje. A főrendiház. A főrendiház pénteken délután Csálcy Albin gróf elnöklésóvel ülést tartott, amelyen Zselénszky Róbert gróf és Serényi Béla gróf föidmivelésügyi miniszter fölszólalásai után általánosságban elfogadták a szerb kereskedelmi szerződést. A bankvita. — fóindenfélü a Házból. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőházban a legutóbbi vihar és incidensek óta simán folyik tovább a bankjavaslat tárgyalása. A vita végét ma még senki sem tudja megjósolni. A munkapárt arra számit, hogy az ellenzék nem megy ismét fejjel a falnak és még az ideiglenes bankszabadalom lejárna, tehát február tizenötödike előtt törvénynyé válik a bankjavaslat. A Justh-párt persze minden erejét kész megfeszíteni, bogy a vitát e terminuson tul is elnyújtsa. Az a jó, hogy ez az erő kevés és megfeszítésével sem ér el mást a Justh-párt, mint ujabb törvénytelenséget. A nagyobb beszédek közül hátra van még Bán ffy Dezső báróé, Justh Gyuláé, Szt erényi Józsefé, Polónyi Gézáé, Dési Zoltáné, Botló Lajosé, Hock Jánosé ós Lukács László pénzügyminiszteré is, mely utóbbi a vita egy későbbi szakaszában fog elhangzani. Polónyira holnap kerül a sor; az egész ülést ki akarja beszélni. Emiatt a komoly képviselők egy része fél a holnapi üléstől, a másik része pedig derűs jókedvvel várja Polónyi legújabb bohóckodását. A vita eddigi részében tizenegy határozati javaslatot terjesztettek elő; ezek benyújtói még egyszer beszélni fognak. A folyosó ma csöndes volt. Csoportok szinte csak Andrássy Gyula gróf körül képződtek, aki ma sokat beszélgetett munkapárti képviselőkkel is. Érdeklődéssel tárgyalták ma a folyosón Berzeviczy Albert elnöknek nyilatkozatát, amely a tegnapi ülésben hangzott el, de akkor nem igen vették észre. Kovács Gyula tegnap a beszéde közben nagyméltóságú elnök urnák nevezte Berzeviczyt, aki erre rácsöngetett s igy szólt: — Kérem a tisztelt képviselő urat, méltóztassék a titulaturát mellőzni: a magyar képviselőház gyakorlatának ez nem felel meg. Az elnöknek ez a figyelmeztetése a képviselőház demokratikus hagyományaira a régebbi képviselők véleménye szerint annál inkább helyénvaló volt, mert az utóbbi időben lábrakapott, — különösen az uj képvi. selők tették divattá, — hogy a Ház egyes tagjait beszédük során állásukhoz képest megméltóságozták ós megkegyelmesezték, holott az eddigi szokás szerint ugy magának a Háznak, mint egyes tagjainak csak a tisztelt jelző járt ki. Érdeklődóst keltett ma délelőtt a folyosón a budapesti és környékbeli kis-épitőiparosok kétszáz tagu monstre-küldöttsóge, amely Lukács László pénzügyminiszter előtt akart tisztelegni. Ez a küldöttség arra akarta kérni a pénzügyminisztert, hogy a kispesti munkásházak épitését ne nagyvállalkozókra, hanem kis-épitőiparosokra bizza. A pénzügyminiszter azt üzente ki az ülésteremből a küldöttségnek, hogy kétszáz emberrel nem hajlandó tárgyalni; ha nyolcantizen jönnek hozzá, az ülés végén meghallgatja kérésüket. Az iparosok tizenegy órakor bevonultak a nagy társalgó-terembe s ott várták, hátha mégis valamennyien a miniszter elé juthatnak. Egy órakor elunták a várakozást, fölvonultat a karzatra s a bankvitát hallgatták. A küldöttség tiz tagját az ülés végén fogadta a miniszter.