Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-15 / 12. szám

10 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 január 12 rébe belefoglalja a közigazgatás széleskörű, a megyei és városi hatóságokra kiterjedő reformját is. Municipális választásainknak a kormány iránt ily kedvező eredménye azt jelenti, hogy Magyarországon a reform elé rokonszenves várakozásokkal néz az egész közvélemény és a helyi önkormányzat hivatott gyakorlói : az igazi municipálisták nem féltik e reformtól az igazi municipálizmust. Az idők örvendetes jele általán az, hogy a magyar közvélemény az országban rendet, egyensúlyt, fejlődést akar s hiven kitart ama politika mellett, amely mindezek biztosítását céljául tűzte ki. Az ország belefáradt a válságokba, a sok fölfordulásba, unja a pártok torzsalkodásait, a személyes hajszákat, amiknek annyi éven át ez ország adta meg az árát keservesen. Örömmel tapasztalja, hogy mostani vezetői szolid utakon, céltudatosan irányítják ismét az államhajót, elkerültetik vele a zátonyokat és szirteket, hogy kifeszített vitorlákkal közeledhessék a révpartok felé. A nemzeti munka sikeréhez siet a magyar közvélemény hozzájárulni a munkapárt legújabb választási győzelmeivel, amely immár a tejes diadal jele, a sok győzelem után. Az osztrák helyzet. Bécsből azt az információt közlik jól értesült helyről a Prager Tagblatt-tal, hogy a politikai helyzet alakulása olyan fordulatot vett, amely nem zárja ki a legközelebbi időben bekövetkezhető meglepetéseket. Azokból a nyilatkozatokból, amelyeket Bienertli báró miniszterelnök több politikus előtt tett, a miniszterelnöknek arra az elhatározására lehet következtetni, hogy határozott politikai magatartásra csak azután szánhatja magát, ha előbb politikájának a parlamentben biztos többséget szerzett. Ugyancsak Bécsből jelentik azt is, hogy Thun gróf csehországi helytartóvá való kinevezése már elhatározott dolog és hogy kinevezését a hivatalos lap szerdai vagy csütörtöki számában teszik közzé. volna egymást ezek az emberek, akikből az önmegismerés legcsekélyebb követelménye is hiányzott. És vájjon yan-e bátorsága két egymást tökéletesen ismerő embernek a házasélethez ? Kezdetben ilyenfajta kérdések egyáltalán nem gyötörték őket. A házasság kellemes változatosságot vitt az életűkbe. Csak egy baj volt. János-Mária rajongott a jó konyháért és nagyon fájt neki, hogy Mártha főztje rosszabb volt a kövér kifőzőnő főztjénél; már pedig Mártha ezt nem sajátíthatta el az irgalmas nővéreknél. Ez a fontos körülmény csakhamar keserű csöppeket vegyitett a mézeshetekbe. Gúnyolódó emberek mondják, hogy a boldog házassághoz hárman kellenek. Véletlen okozta, de a mi ismerőseinknél ez a feltétel is teljesült, még pedig anélkül, hogy a rossznyelveknek anyagot szolgáltathatott volna. A harmadik tudniillik Kokó volt, egy szegény vedlett papagály, aki eltévedve egy nap, Mártha padlásszobájába menekült és ott szives fogadtatásban részesült. A papagály az ő mindig zsákmánytleső karmaival, görbe orrával, sárga szemével rejtelmes egyéniség. Ez az élő gramofon, amely olyasmit gagyog, amit nem ért, ép ezáltal annyira hasonló a közönséges emberiséghez, hogy különös figyelmet érdemel. Kokó különben kivétel volt. Dacára Mártha minden erőlködésének, ugy látszott, hogy képtelen egy mondatot vagy csak egy szót is megtanulni. Néma volt. De Mártha azt állította, hogy megért mindent, amit mond neki. Kokó ós Mártha szerették egymást, ha Itália és a Monarchia. — Titkos utasítások a király betegsége alkalmával. — (Bécsi munkatársunktól.) Mély sajnálattal kell jelentenünk . . . (ohó, korántsem azt, amit első pillanatra gondolni tetszik!) hogy legutóbbi távirati hirünk azokról a bizonyos lepecsételt borítékban lévő titkos parancsokról, amelyeket az osztrák-magyar határnál álló olasz katonai posztok kaptak I. Ferenc József királyunk legutóbbi megbetegedése alkalmából még mindig ós a szó legkomolyabb értelmében igaz. A Délmagyarország e hónap nyolcadiki számában táviratilag röviden, de elég érthetően jelentettük, hogy immár a monarchia Olaszország felőli része sem egészen nyugodt. E hirünk valóságát továbbra ós minden részletében föntartjuk. Az persze már egészen más lapra tartozik, hogy honnan mi módon jutott a Délmagyarország elsőnek ahoz a hirhez, amelynek valódiságában egyelőre még kételkednek azok, akik mint tekintélyes fővárosi sajtóorgánumok nem voltak abban a helyzetben, hogy ők adják le a szenzációt a „jó vidók"-nek . . . Ismételjük : hirünk szavatosságáért helytállunk. Amikor a sürgönyszikra a világ minden tája felé szóthordotta ez ujóv első napján, hogy az osztrák-magyar monarchia feje megbetegedett ós legalább is egy hétig el nem hagyhatja a betegszobát, amikor ezt a hirt a világ minden nyelvén továbbították a diplomaták ós az ezekkel legalábbis egyenrangú hirlaptudósitók, nos, akkor ami „hűséges szövetségesünk" Itália nem késett egy percet sem, hogy a velünk szemben való intenciójának megfelelően intézkedjék. És a számítás nem is volt olyan alaptalan. Mindenki tudja, hogy őfelsége aggkori érelmeszesedésben szenved, néhány óv előtt nagyon nehéz krizises betegségen ment át, amely még az ő közismert vasszervezetóben is nyomot hagyott hátra. Ezért volt oly | nagy az aggodalom Bécsben és mindenütt | szavak nélkül is; ós Mártha meg volt győződve, hogy ha arra kerül a sor, hát Kokó meg is védi őt. János-Máriával szemben azonban Kokó teljesen közömbös maradt; mig egyszer János-Mária, akinek — bár sohsem volt részeg — fejébe szállt az ital, holmi kulináris argumentumokat nagyon energikusan igyekezett Mártha fejébe verni. — Ne bánts, fáj! sikoltott Mártha. Kokó előrehajlott az ülőkén, idegesen csapkodott a szárnyaival, ós izgatottan mozgatta — de hangtalanul — a fejét. Ha látta volna JánosMária a papagáj metsző pillantását, végigfutott volna a hátán a hideg. De ő mitsem látott és mind sűrűbben kapott a szeretett flaskához, aminek a durvaságba való visszaesés volt a következménye. Alkohol, ópium és hasis nagyon káros dolgok, de könnyebb őket szidni ós elítélni, mint ugyanezt az élvezetet a futó gyönyörökre vágyó embereknek megszerezni. — Könnyű boldogság — ime a veszélyes délibáb, amely a szesz birodalmába csábítja a gyarló halandót. Honnan vegye iskolázatlan ember azt a lelki erőt, amelyik ahhoz kell, hogy magát a kisórtóstől távol tartsa ? Az dobja rá az első követ, aki még sohasem vétkezett! Bizonyos, hogy a szesz okozta rosszak között az erősnek a testi erővel való visszaélése a leggyalázatosabb — habár minden társadalmi rend az erősebbnek az ultima rációjára lyukad ki. A nép embere megveri a feleségét, de anélkül, hogy amellett rosszra gondolna. A „jótársaság"-ban válogatottabb eszközökkel kínozzák egymást. János-Mária ott, ahol a monarchiával szimpatizálnak és épen ezért volt sürgős minden nem jóindulatú intézkedés ott, ahol szeretnek a zavarosban halászni. Hiszen föl kellett tűnni az egész világban, hogy annak dacára, hogy a hivatalos kommünikék szerint a király csak kissé náthás, mégis az erről szóló laptudósitások hasábosak voltak . . . Az tény, hogy a felség baja muló, ha mindjárt kissé makacsabb nátha is volt, de sem az orvosnak, sem különösen a politikával foglalkozó embernek nom volt szabad elfeledkeznie az ősz beteg magas koráról... S ekkor Olaszország, amelynek uralkodója és politikája is rokon bizonyos balkánországokóival, megtette azt a lépést, amely épen részéről elkerülhetetlenül szükségessé vált. Ez óráig még nincs módunkban kimerítően részletes tudósítást adni arról a szövegről, amelyet azok a „drága kis levélkék" a marcona olasz katonák bornyujában magukban rejtenek. Annyi azonban tény, hogy ezeket a nagy, barna boritóku ós három pecséttel lezárt katonai ordrókat egyelőre semmi más fajta katonaság meg nem kapta, mint egyedül az olasz katonai határőrség tagjai, kezdve a vezénylő tiszttől egészen le a legutolsó közemberig. Tehát a létező titkos parancs ténye letagadhatlan! Erről biztos tudomással bírnak igen magasrangn politikai és katonai helyeken is a mi monarchiánkban is és megbízható forrásból jelenthetjük, hogy itt a lehető legnagyobb „lehangoltságot" keltette. Ez csak természetes, mert hiszen Olaszország a még mindig fönnálló hármasszövetsóg egyik tagja, amely iránt egyelőre épen olyan bizalommal kell viseltetnünk, mint nyugati fegyvertársunkkal szemben ... Igaz ugyan, hogy ez csak politikai kurtoásitásból történik, de ez igy van ... Ami még egyszer a levelek tartalmát illeti, ki van zárva, hogy valami mást tartalmazzanak, mint a táviratunkban már jelzett két eshetőséget: vagy a forró olasz földön már hosszú évek óta tapasztalt, de különösen a legutóbbi időkben erősen pedig, mivelhogy az étel nem akart javulni, egyre jobban verte a feleségót és a szegény asszony csak abban lelt vigasztalást, hogy mind erősebben sikoltozott. A kis lakás távol esett ós el volt szigetelve. Csak Koké látott mindent, de ő — hallgatott. Szegény Mártha már azt hitte, hogy a pofonok ép ugy hozzátartoznak a házasólethez, mint a becézgetések. Hogy azonban egyszer JánosMária ökle a szokottnál is súlyosabban csapott le reá, félig öntudatlanul egy hegyes és éles konyhakés után kapott János-Mária az 5 józan részegségében öntudatlan dühvel rohant reá és — felnyársalta magát. A kés markolatig nyomult a szivébe. Ilyen esetekbe természetszerűleg a rendőrség is bele szokott avatkozni. A fogai* mazó egy komoly jegyzőkönyvet vesz fel, és Márthát az asszonyok fogháztba kisérikA vizsgálóbíró előtt zokogva meséli el szomorú történetét. De vájjon kihiszi neki! A körülmények alapján „előre megfontolt szán* dókkal elkövetett gyilkosság" miatt kerül az esküdtek elé. Néhány nappal a tárgyalás előtt meglátogatta Márthát a védője. — Az a baj, szegény asszony, mondta, hogy nincsen egy tanuja sem. A férje kitűnő munkás volt, senki se látta részege"Takarókos volt. A vád azt 'mondja, hogY ezért a pénzért ölte meg. Hát semmi, de semmi tanúsága sincs? Gondolkozzék csak' — Istenem, sirt Mártha, senki sem volj ott. Mi egyedül laktunk ós csak Kokó lakot4 velünk. — Ki az a Kokó?