Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-13 / 10. szám

1911 II. évfolyam, 10. szám Péntek, január 13 DELM wa Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám t=j Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám £=> ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K 12 — negyedévre. K 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: egész évre . K 28'— félévre . . , K 14 — negyedévre. K V— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 e=j Kiadóhivatal 835 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 A násznyitány után. „Kossuth Ferenc pedig- tegnap : kedden, amikor befejezte az önálló bank érdekében mondott beszédét, fogadta az üdvözléseket, elsősorban Justh Gyula gratulációját" — irták meg mára a politikai tudósításokban. A násznyitány bevezetése volt ez a jelenet. „Emberi érzelmek" aligha erős kapcsai politikai szövetségeknek. Gyakran egy házasságot sem képesek megóvni a romlástól, annyira ingatagok és változandók. Hát még olyan politikai pártok házasságát, amelyek tegnap még gyűlölték egymást s amelyeknek politikai utja, jövendőbeli tervezgetése egymástól oly messzire eltér ! Mi is emberek vagyunk, ahogy embernek mondja magát az ellágyult Polónyi. Mint érző emberek nem szeretnők megrontani az 5 ártatlan folyosói örömét. Lehet, Justh Gyula, a másik függetlenségi párt vezére sem akarja rontani a nászhangulatot ; de attól tartunk, a tegnapi lelkes tüntetés valódi jelentőségét nem becsüli ugy tul, mint a lévai követ. Ő ugyanis, egy esti lap szerint, a tegnapi nap parlamenti eseményéről azt mondja, hogy „szeretném, ha tovább tartana a szövetség, különösen ha a választói jog kérdésében is együtt mehetnénk közös akcióba. Ez persze attól függ, liogy Kossuthék kivánják-e az általános, titkos választói jogot. Mert ez a föltétele a további együttműködésnek". Am, ha ilyformán kellő értékére szállítja is le Justh Gyula Polónyi fogadkozását, hogy a „szövetség egy életre szól", azt kétségtelenül el kell ismernünk, hogy ma jelentős politikai esemény történt a képviselőházban. A függetlenségi párt, amely annak idején a bank-kérdésben ketté szakadt, legalább is a bank-vita tartamára és külső látszatra ma újra egyesült. Kossuth Ferenc érezte a perc fontosságát. Azonban komoly, nyugodt hanga, tartalmas beszédét a pillanatnyi taktikai helyzet szemmelláthatólag befolyásolta. A belső szónoki érték rovására, a szokottnál is nagyobb engedményt tett a Polónyi által annyi szóvirággal előkészített „pillanat"-nak. Érvelése színvonalát, az ellenzéki hatás kedvéért ugyancsak leszállította. Sőt, ami vele, mint előkelő gondolkozású férfival ritkán esik meg okoskodásában, érvelésében itt-ott — bocsánatot kérünk — utszéii volt. Ami a legfeltűnőbb: Kossuth Ferenc, volt kereskedelemügyi miniszter teljesen megfeledkezett a kormánypadokban töltött négy esztendőről. Mintha sohase élt és uralkodott volna a koalíció, mintha — tiszteletreméltó kényszerűségből — évekig nem hatvanhetes alapon kormányoztak volna a függetlenségi miniszterek; mintha közös miniszteri tanácskozáson ők nem állapítottak volna meg „közös ügyek" ellátására szolgáló költségvetéseket; mintha felelős miniszteri állásában Kossuth Ferenc politikája nem vált volna reálisabbá, kevésbbé hangossá, a nemzet erőivel tűnődve számolóvá: a Wekerlekormány volt kereskedelmi minisztere tegnap ugy beszélt. Mikor a koalició megbukott és az a kísérlet, hogy lényeges engedmények nélkül, Kossuth Ferenc vezetése alatt uj kormány alakuljon, meghiusult, a volt kereskedelmi miniszter egy kényelmes, de szerintünk tarthatatlan, sőt a politikai morál törvényeit érintő álláspontra helyezkedett. A munkapárt vállalkozását sokan reménytelennek ítélték a választások előtt. Oly teljes sikert, amilyen bekövetkezett, senki sem remélt. A játszma igen nehéz volt. Meg lehetett ugyan nyerni, de el is lehetett veszíteni. Ki tudta volna bizonyossággal megmondani, a kivágott fa merre dől? Ebben a helyzetben a függetlenségi pártnak nem volt szabad maga mögött becsukni a hatalomra nyiló minden ajtót. Másrészt, mégis csak le kellett akasztani a szögről a régi fokost és a régi tulipános szűrt, hogy a választók bitét, lelkesedését fölszitliassák. Kossuth ekkor kétféle programot vallott: egy ellenzékit és egy kormányképeset; amint akkor munkapárti szónokok elnevezték: egy vasárnapit és egy hétköznapit. E kétféle programot a vezér persze tagadta, sőt „megbotránkozva" tagadta. Am hogy kétféle bor volt a kulacsban, azt Kossuth és vezértársa: Apponyi U/agner Richárd mint rendező. Irta Péter fi Jenő. A nemrég elhunyt Neumann Angelo, a prágai német szinház hírneves igazgatója, egyike volt azoknak a törhetetlen kitartásu, lelkes embereknek, akik Wagner Richárd müveinek érdekében a legtöbbet tettek. Nagy erélyesség és bátorság kellett ehez abban' az időben, amikor Wagner Richárd zenereformátori törekvéseit a lekiválóbb elmék is üldözték és gúnyolták. Neumann Angelo, aki mint bariton-énekes kezdte pályáját a bécsi udvari operánál, később a lipcsei szinház operai részének igazgatója lett Förster Ágost dr mellett. Rendkívüli rendezői képességeit először különösen Mozart és Weber operáinak szinrehozásánál érvényesítette, de amikor egészen véletlenül végignézte a tetralógia első előadását Bayeruthban, határozta el, hogy a korszakalkotó hatalmas müvet mintaszerű előadasokban mutatja be. Először Lipcsében, Wagner Richárd szülővárosában, majd Berlinben és Németország nagyobb városaiban, később pedig, Parist kivéve, ahol politikai okokból a vállalkozas kudarcot vallott, egész Európában óriási sikerrel vitte diadalra Wagner eszméit. Neumann Angelo egész sereg nagy Wagner énekest és dirigenst fedezett föl és képezett ki. Mint egészen fiatal embert, a zenekar heves ellenkezése dacára, a Tannháuser elvezényelésével bizta meg Nikiscli Artúrt, ami operánk volt zseniális igazgatóját, aki legelső helyen áll a világhírű dirigensek sorában. A vándorló Wagner-szinháznál fejtette ki nagyszerű működését Seidl Antal, a legkiválóbb Wagner-karmester. Sokszor kellett emberfölötti küzdelmeket folytatnia, hogy Wagner ellenségei fölött győzelmet vívjon ki, vagy nem várt művészi és technikai akadályokat elhárítson. Neumann Angelo mintaképe volt a nagyszabású, ötletes és magát minden körülmények között föltaláló színházigazgatónak, aki teljesen rátermett arra, hogy Wagner Richárdnak segítőtársa legyen azokban a nehéz időkben, amikor ezt a szellemóriást megtagadták. Neumann Angelo terjedelmes munkában irta meg visszaemlékezéseit Wagner Richárdra. Ebben a műben nemcsak Wagnernek, de saját magának is maradandó emléket állított. Egyik legérdekesebb része a műnek, amikor Wagnerről, mint színpadi rendezőről emlékezik meg. Wagner Richárd mások tanúsága szerint is egyike volt „minden idők legnagyobb színpadi rendezőinek". Nemcsak irott müvei: az „Oper und Drama" és a rendezés kérdésében'irott számos cikke bizonyítják, hogy mennyire értett a rendezéshez, de Neumann, mint a bécsi opera tagja és később, mint színházigazgató, sokszor bámulta ezt a ritka képességét. Wagner Richárd az 1875-ik év őszén Bécsben, személyesen vezette a Tannháuser próbáit. „Milyen zseniális rendező állott előttünk — ir a könyvében Neumann Angelo — mennyire értett ahoz, hogy az egész müvész-személyzetet lelkesitse. Minden egyes szerepet, néhány mozdulattal, vagy arckifejezéssel szemléltetővé, érthetővé tott. Ezekről a próbákról azzal a meggyőződéssel távoztunk, hogy Wagner Richárd nemcsak minden idők legnagyobb dramatikusa, hanem bizonyára a legnagyobb színpadi rendező és ember-ábrázoló". Milyen nagyszerűen ábrázolta Tannháusert, amikor kikerül a Venusbarlangból és a thunugiai erdőszélen találja magát. Szoborrá merevedetten állt ott, kinyújtott karokkal. A zarándokok megjelenésénél fokozódott reszketés fogja el tagjait, majd rendkívüli megrázkódtatásában térdre omlik. Milyen lovagias tűzzel és nemes taglejtésekkel ábrázolta Tannháusert, amikor Wolfram hozzá intézi szózatát. Az első fölvonás utolsó nagy jelenetében mindenbe életet öntött, mindenkinek helyét kijelölte egészen a vadászkiséret megjelenéséig. A vendégek bevonulása Wagner rendezé-