Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-12 / 9. szám

1911 II. évfolyam, 9. szám Csütörtök, január 12 DELMAGY Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ctzj Korona-utca 15. szám c=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám t=a ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K 12'— negyedévre. K 6'— egy hónapra K V— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: egész évre . K 28— félévre . . . K 14 — negyedévre . K V— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM; Szerkesztőség 835 a Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 i Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Harc az ujabb győzelemért. A képviselőház ma, amikor megkezdte a bankszabadalom megújításáról szóló törvényjavaslat vitáját, tulaj donképen uj harc előadását kezdte meg, — olyan harcát, amelyről a megkezdés előtt is mindenki tudta, várta, hogy az ujabb győzelemért lesz. Á nemzeti munkapárt legújabb győzelméért. A nemzeti munkapárt a kormányának törvényjavaslata mellett legerősebb gazdasági korifeusait küldi majd sorompóba. De vezetni fogja a kormányjavaslat védelmét elsősorban Lukács László pénzügyminiszter, akinek alapos pénzügyi készültségében és nem kevésbé a világos előadási művészetében nagy meggyőző erő lakozik. Tagadhatatlan és figyelemre is méltó, hogy a ma megindult vitában az ellenzék is a maga legerősebb férfiait juttatja szóhoz. Hiszen az ellenzéknek épen ugy érdeke van abban, hogy ebben a vitában az ország előtt a helyét megállja. Végzetes tévedés volna azt hinnie, hogy tőle a nemzet most üres beszédek áradatát várja. Egy ellenzéknek, amelyik egy olyan nagy elvi kérdés megvitatásában, aminő a jegybank problémája, nem az argumentumainak erejére, hanem a beszédei hoszszuságára és agyonütött ülésezési napok számára helyezné a súlyt, végleg le kellene számolnia az ország szimpátiájával. Semmi okunk sincs föltételezni, hogy a baloldal ezt ne látná épen olyan világosan, mint ahogyan mi látjuk. Ezért fölötte elhibázottnak véljük, ha a sajtóban egyre-másra azt kutatják, hogy vájjon a bankszabadalom megújítása körül lesz-e obstrukció? A vita el fog húzódni addig, ameddig a pártoknak lesz mondanivalójuk és véget fog érni, amikor a vita anyaga kimerül. Azt határozottan megállapíthatjuk, hogy sem a nemzeti munkapárt, sem pedig a kormány nem lesz majd ideges, ha igen hamarosan nem is állhat föl szavazni. A vita elposványositása azonban épen az ellenzék részéről olyan öngyilkos taktika volna, hogy mi attól nem igen tartunk. Egyetlen ellenzéki párt sem fogja magáról kiállítani az ország előtt azt a szegénységi bizonyítványt, hogy egy komoly kérdésben tartalmas vitát folytatni nem képes. Való, igaz, a kormány szivesebben látta volna, ha ez a vita, a jegybank tekintetében törvényesen rendezett állapotban folyhatott volna le. Ez okból a minisztérium törvényjavaslatot terjesztett be a mult év végén a bankszabadalomnak provizórikus, hat heti meghosszabbításáról. Ez a provizórium nem sértette volna azoknak elvi álláspontját sem, akik a jegybank kérdésének rendezését önálló intézet szabadalmazása utján óhajtják. Csak épen a törvényes rend föntartásáról gondoskodott volna a törvényhozás határozatáig. Justh Gyula pártja a provizóriumot megakadályozta. A többségnek nem volt módjában, hogy a maga . alkotmányosabb fölfogását érvényre juttassa. Ezért a bankvita bankekszleksz állapotában fog lefolyni. A kormány pedig az ország gazdasági érdekeinek megóvása végett törvényesebb ekszpediens hiján a maga hatáskörében gondoskodott róla, hogy a jegybank zavartalanul tovább funkcionáljon. Parlamenti kontról céljából azonban tegnap, a bankvita küszöbén, sietett még jelentést tenni intézkedéseiről az országgyűlésnek. A ma megindult vitában a többség önérzettel fogja védelmezhetni a kabinet előterjesztését, mely programja egy fontos gazdasági pontjának realizálását jelenti. Mert a lefolyt választási harc egyik kardinális ütközőpontja épen a bankkérdés volt. És a nemzeti munkapárt, a függetlenségi párt jegy bankpolitikájával szemben, határozottan és világosan arra kért többséget a nemzettől, A vén gályarab bánata. Irta Fierre Loti. E kicsi, igen rövid történetet egy este Yves mesélte el, amidőn sajkáján elitélteket szállított az Uj-Kaledóniába induló hajóhoz. Az elitéltek között volt egy nagyon öreg, legalább is hetven éves ember, aki gyöngéd szeretettel szorongatta kalitkáját, amelyben egy kis szürke veréb ugrándozott. Yves unalomból beszédbe ereszkedett ezzel a jóarcú öreggel. Hozzá volt láncolva egy aljas, ravasz tekintetű suhanchoz, aki sárga orrán csíptetőt viselt. Az országnak e javíthatatlan kóborlóját már talán hatodszor fogták el csavargásért és lopásért, de ő igy okoskodott: — Hogyan volna az lehetséges, hogy az ember — ha már egyszer hozzá szokott, mert semmiféle mestersége nincs és sehol sem akarják befogadni — többé ne lopjon ? Ugy-e enni mégis csak kell ? Utolsó alkalommal egy zsák burgonyáért Ítéltek el, mely a mezőn őrizetlenül feküdt. Azt kérdem öntől, miért nem hagytak meghalni Franciaországban, ahelyett, hogy oda messze küldenek, hiszen olyan öreg vagyok! . . . És boldogságában, hogy valaki részvéttel végig hallgatta őt, azután megmutatta Y vésnék azt is, ami legdrágább volt neki a földön : kis kalitkáját és a verebet. - A szelid madár ismerte hangját és közel e&y évig az öreg vállán ülve élt a börtönben. Ah, nem minden nehézség nélkül kapott engedélyt, hogy Kaledóniába is magával vihesse ! Azután még tisztességes kalitkát kellett késziteni. Egy kis fát, öreg drótot és kevés zöld festéket szerzett, hogy tákolmánya csinos legyen. — Szegény veréb! — sajnálkozott még ma is Yves. — Eledele a kalitkában abból a fekete kenyérből állt, melyet a rabok esznek. Mégis megelégedettnek látszott, mert ép ugy szökdécselt, mint bármely szabad madár! * Néhány órával később, midőn a hajó már fölszedte a horgonyt és szomorú terhével indulófélben volt a messze útra — Yves véletlenségből ismét a vén gályarab mellé kerül, kiről már meg is feledkezett — Nézze, fogadja el ezt tőlem, önnek adoml — szólt az öreg teljesen elváltozott hangon, mialatt Yves felé nyújtotta a kis kalitkát. — Talán használhatja valamire és talán még örömet is fog szerezni önnek... — Ah, semmiesetre sem fogadom el! — válaszolt Yves. — Csak vigye magával, hogy ott a messzeségben is társa legyen! — Hiszen már üres! — sóhajtott az öreg. Hát nem tudja? Kirepült! . . . Arcán két keserves köny csepp futott végig. Az áthajózás alatt a kalitka ajtaja kinyilt. A veréb megijedt és elrepült, de lenyírt szárnyacskái miatt rögtön a tengerbe esett. Ah, milyen rettentő pillanat volt az! Vergődni, majd meghalni látta szegénykét a tornyosuló hullámokon s nem tehetett érte semmit! Eleinte Yveshez akart fordulni segítségért. De lealacsonyító helyzetének tudata csakhamar elnyomta szándékát, hiszen •ki hallgatna meg ilyen nyomorult, vén embert s ki könyörülne meg az ő kis madarán ? Hát remólhette-e, hogy az elmerülő veréb, egy gályarab szegény kis madarának kihalászása miatt, késleltetni fogják a hajó elindulását ? ... Mily balga álom 1... Csendes fájdalommal nézte tehát, amint a vergődő, kis szürke testet mindég tovább sodorták a tenger habjai. Most érezte csak magát igazán elhagyatottnak. A kétségbeesés keserű könyeket csalt szemeibe, mig rabláncának társa, a pápaszemes suhanc, nevetett, midőn sirni látta az öreg embert. Most, hogy a kis madár már nem volt benne, a szegény öreg nem kívánta megtartani az üres kalitkát, melyet annyi gonddal készített. Oda akarta adni annak a derék tengerésznek, aki részvéttel hallgatta történetét, még mielőtt utolsó, nagy útjára megindult volna vele a hajón. És Yves szomorú arccal elfogadta az ajándékot, az üres házikót, hogy ne növelje a szegény, elhagyatott öreg bánatát. Nem akarta benne fölkelteni ázt a látszatot, hogy megveti azt, ami annyi munkájába került. Azt hiszem, semmit sem tudtam hiven visszaadni abból, amit akkor oly megkapónak találtam az elbeszélésben. Este volt. Már nagyon későre járt az idő s ép alvásra készülődtem. S én, ki életemben talán minden nagyobb fölindulás nélkül láttam kétségbeesett fájdalmakat, izgató drámákat és öldökléseket — bám alatta