Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-07 / 166. szám

I. évfolyam, 166. szám DELMAGYARORSZÁG Ittfwntt izerkesztíség és Kiadóhivatal Szeg«), 9 ELŐPfIBTtSI AR SZE6EDEN: CLOPIZBTESI M VIDCUNi 9 TELEPON-SZMt c=3 Korona-utca IS. szám <=> I hIk <m . K 14- Mám . . . H 12 - egész tm . R II'— ttUm ... I !«•- SzerkmtSség S3S a lUadáhtatt SM Bndapeitl izerkesztüség H hiadóhiviUI IV., wgyidím .1 m Mmpra « V— negyedévre. K V— W hónapra * 2'4I Interurbán »35 f—• Városház-utca 3. izém •—1 £ EffM Mim ára 10 fillér Egyes izám ára I* BUár | Budapesti szerkesztőség telefon-száma 121—11 Felelet a kérdésre. Bármennyire szétfolyik is a költség­vetési felhatalmazás vitája, azért nem szabad feledni, hogy az a kérdés, melyre a törvényhozásnak ezúttal felelni kell, igen egyszerű: szükség van-e erre a négyhónapi költségvetési provizóriumra, vagy nincs? Vagy még világosabban, 1911. január .elseje után is megmarad­jon-e az államháztartás törvényes rendje, vagy ismét bekövetkezzék a törvényen kivüli állapot ? Elismerjük azonban, hogy ezt a na­gyon egyszerű és világos kérdést két dolog komplikálja. Az egyik az, hogy a magyar parlament hagyományai sze­rint az ideiglenes költségi felhatal­mazást is bizalmi kérdésnek tekinti az ellenzék. A másik az — és ez szin­tén megfelel a magyar parlament gya­korlatának, — hogy az ellenzék szó­nokai az indemnitás tárgyalását is arra használják, hogy a kormány egész politikájából merítsék a bizalmatlanság megoldására szolgáló érveiket. Ha végigfutunk az indemniti vita eddigi rendjén, alig találunk olyan mozzanatot, melyet az eddigi gyakorlat szerint kifogásolni lehetne. A független­ségi párt szónokai kelnek fel sor­jában és elmondják, hogy ők miért bizalmatlanok a kormány iránt. Ujat nem mondanak és szavaik általá­nos részvétlenségben hangzanak el. Mindössze egy hete tart a vita és igy nem volna különös ok a türelmetlen­ségre. De azért őszintén kíváncsiak vagyunk azokra a belső, vagy kulissza­A föld sóhajtozik. Irta llia Peste Mikola Seljamnovics állott elibem, egy összetöpörödött kicsi ember, rongyos ruhá­ban, foltos iszákkal a vállán. Csizmájából ki­látszottak sebes lábujjai. Adj egy kopekát, Jézusnak a nevében, a nagy orosz föld védőjének a nevében — mondotta reszkető hangon. — Hát olyan rosszul megy dolgotok a falvakba? — kérdeztem én. A falvakba? A falvakba? Miért volna rossz dolgunk a falvakba? Jó a faluban lenni. A fűnek meg a virágnak jó szaga van és az ég madarai énekelnek — ők bizonyo­san ugy imádják az urat. — Hát akkor miért hagytad ott a falut ? — Otthagytam a falut ? — Megvakarta a fejét és ugy folytatta. Hát tudja az ur — mondta, mintha csak magának beszélne — mert ott már nincsen semmi ennivaló. Ami­kor még volt mogyoró, addig még birtuk, de amikor elfogyott, akkor kezdődött az éhség. És az éhség olyan, hogy nemcsak lesoványodik tőle az ember, mint a mogyo­rótól, hanem meg is hal. Hát osztán ezért hagytuk ott a földet. — Nagy családod van ? — Volt nagy családom, de most hálisten­nek már kevesen vagyunk. Csak ketten va­gyunk, ón meg Gruka, az unokám. mögötti okokra, melyek az ellenzéki, ezúttal különösen a Justh-párt szóno­kait vezetik. Nem akarjuk a szónok­latok tartalmát bírálni, de azt az állí­tást nyugodtan megkockáztathatjuk, hogy mondanivalójuk nem túlságosan sok, nem túlságosan uj, de semmi esetre sem sürgős. Legalább nem annyira, hogy ne lehetne vele várni a legközelebbi költségvetési tárgyalásig. Mert az ő szereplésük ma, amikor egé­szen más kérdések izgatják az orszá­got, amikor bankról, szerb szerződés­ről, drágaságról, a jövő évi költség­vetésben az államháztartás egyensúlyá­ról és egyéb dolgokról van szó, az ő szereplésük nagyon hálátlan föladat és teljesen értjük, hogy szereplésüket már nemcsak a parlament, de az egész or­szág türelmetlenséggel nézi. Puszta szereplési vágygyal tehát ne­héz megmagyarázni ezeket, a más kö­rülmények között figyelmetkeltő, ezidő szerint azonban teljesen érdektelen szó­noklatokat. Normális parlamenti érzék­kel bíró, bármilyen pártállásu képvise­lőktől el lehetne várni, hogy olyan vi­szonyok között, aminők a maiak, csak akkor szólaljanak föl, ha valami na­gyon fontos, nagyon sürgős mondani­valójuk van. Ezzel nemcsak az ország­nak, de saját maguknak is tartoznak. Mivel magyarázzuk meg tehát ezt a különös és bántó időpazarlást ? Ne mél­tóztassék bennünket félreérteni. Telje­sen tisztában vagyunk a szólásszabad­ság szent jogaival és azzal is, hogy az urak csak ezt a jogot gyakorolják. El­ismerjük azt is, hogy nem tartoznak — Mi lett a többiekből ? — Hogy mi lett? Hát meghaltak. — Az éhségtől? — Nem ! Csak ő halt meg éhen, az asz­szony, a feleségem. Öt napig éhezett. A ha­todik nap a fadarabokat kezdte rágni. He­tedik nap magához hivott és mondta: — Mondd kis Mikolám, nem érzel kenyér­szagot? Nézz csak utána, hátha hozott ke­nyeret valami angyal. — Persze mindjárt a papért mentem, hogy legalább bűneiért nyerjen bocsánatot. De mi­előtt a pap eljött volna, átadta lelkét az ur kezébe. A paraszt most hallgatott egy pár pilla­natig. Mintha azon gondolkoznék, hogy beszéljen-e többet vagy sem. De biztosan szükségét érezte, hogy könnyítsen a szivén, hogy kibeszélje magát, ezért folytatta: — A fiaim is meghaltak ! Oldalt nézett, mintha valakit várt volna, aki megcáfolja állítását. — Mitől haltak meg a. fiaid? — A fiaim? Hogy mitől? Hát tudod, ma­napság nem olyan nehezen hal meg a ke­resztény ember. Nincs is annál könnyebb. — De hát csak volt a haláluknak valami oka? — Persze, hogy volt valami oka. Három fiam volt. Egyik a szociálistáknál szolgált és biztosan nagy ember lett volna. De föl­akasztották. A másik zsandár volt. Mindig figyelemmel lenni a kormány és a többség érdekeire. Azt is koncedáljuk, hogy ők a maguk politikáját csinálják, a maguk céljait szolgálják. De amikor decemberben tárgyalja a Ház a költ­ségvetési provizóriumot, és amikor ezen­kívül még dátumhoz kötött nagyon fontos és sürgős ügyek várnak elinté­zésre, akkor igenis joga van az ország­nak és az ország minden egyes polgá­rának megkérdezni, hogy mi a célja ennek a halogató taktikának ? Mi a célja ennek a vitának, amelyben nincs lélek, nincs se tartalom, se hangulat, csak unalom van és az elvesztett idő miatt való általános bosszúság van? Ha nem tételezzük föl róluk azt a frivolitást, hogy puszta kedvtelésből, sportból akadályozzák a parlamentet sürgető föladatainak kötelességszerű elvégzésében, akkor azt kell hinnünk, hogy tudatosan, megfontolva, terv sze­rint cselekednek. De hát mi a tervük ? Ha törvényenkivüli állapotot akarnak előidézni akár a pénzügyi rendben, akár a bankkérdésben, hát ehez nem kell valami túlságosan erőlködniök. De az eksz-leksz önmagában nem cél és vagyunk olyan jó véleménynyel a Justh­párt tagjairól, hogy a törvényenkivüli ­séget ők se tartják politikai ideálnak, még ha a mult tanulságai nem is len­nének olyan szomorúak. Tehát mindig föltéve, hogy parlamenti taktikájuk mö­gött valamely megfogható gondolat van — az eksz-leksz csak eszköz és a cél ta­lán a kormány megbuktatása. Hát ko­molyan hiszik, hogy a kormányt ma, ami­kor nemcsak erős többség, de az ország­azt szokta mondani : „A cárt meg a hazát kell szolgálnom. Megfizetnek érte, esküt tet­tem rá." De hát fölrobbantották. Nem maradt belőle egyéb, mint a csizmája. Az is olyan rongyos volt, hogy husz kopeket is csak nehezen kaptam érte. — És a harmadik? — A harmadik fölgyújtotta a földbirtokos házát. Azt beszélték neki, hogy a birtok a miénk, a parasztoké. Hát ő fölgyújtotta a házat. De azután utána lövöldöztek, egy golyó a fejébe ment és isten magához vette a lel­két. Csak Gruka, az unokám él és hála is­tennek, hogy olyan jó vevőm akadt rá? — Vevő ? Grukára? — Igen, igen. Egy vevő, A szomszéd föld­birtokos vette meg az unokámat. — Megvette ? — Igen, megvette, megvette. „Ugyan mit csinálnál azzal a leánygyermekkel?" kér­dezte a földbirtokos : „Azt akarod, hogy éhen pusztuljon? Kapsz érte öt rubelt, ha nekem adod." Gruka szép nagy leány, pe­dig csak tizenhárom éves. Eladtam a föld­birtokosnak, a jegyző irásba vette, a bíró ráütötte a pecsétet. Most Grukának jó dolga van. A földbistokos finom ruhákat adott neki és nem engedi maga mellől. Nagyon nagyra tartja. Én meg elmentem. — Ott hagytad a földedet? — Földemet ? — A paraszt egész közel

Next

/
Thumbnails
Contents