Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-07 / 166. szám

I. évfolyam, 166. szám DELMAGYARORSZÁG Ittfwntt izerkesztíség és Kiadóhivatal Szeg«), 9 ELŐPfIBTtSI AR SZE6EDEN: CLOPIZBTESI M VIDCUNi 9 TELEPON-SZMt c=3 Korona-utca IS. szám <=> I hIk <m . K 14- Mám . . . H 12 - egész tm . R II'— ttUm ... I !«•- SzerkmtSség S3S a lUadáhtatt SM Bndapeitl izerkesztüség H hiadóhiviUI IV., wgyidím .1 m Mmpra « V— negyedévre. K V— W hónapra * 2'4I Interurbán »35 f—• Városház-utca 3. izém •—1 £ EffM Mim ára 10 fillér Egyes izám ára I* BUár | Budapesti szerkesztőség telefon-száma 121—11 Felelet a kérdésre. Bármennyire szétfolyik is a költségvetési felhatalmazás vitája, azért nem szabad feledni, hogy az a kérdés, melyre a törvényhozásnak ezúttal felelni kell, igen egyszerű: szükség van-e erre a négyhónapi költségvetési provizóriumra, vagy nincs? Vagy még világosabban, 1911. január .elseje után is megmaradjon-e az államháztartás törvényes rendje, vagy ismét bekövetkezzék a törvényen kivüli állapot ? Elismerjük azonban, hogy ezt a nagyon egyszerű és világos kérdést két dolog komplikálja. Az egyik az, hogy a magyar parlament hagyományai szerint az ideiglenes költségi felhatalmazást is bizalmi kérdésnek tekinti az ellenzék. A másik az — és ez szintén megfelel a magyar parlament gyakorlatának, — hogy az ellenzék szónokai az indemnitás tárgyalását is arra használják, hogy a kormány egész politikájából merítsék a bizalmatlanság megoldására szolgáló érveiket. Ha végigfutunk az indemniti vita eddigi rendjén, alig találunk olyan mozzanatot, melyet az eddigi gyakorlat szerint kifogásolni lehetne. A függetlenségi párt szónokai kelnek fel sorjában és elmondják, hogy ők miért bizalmatlanok a kormány iránt. Ujat nem mondanak és szavaik általános részvétlenségben hangzanak el. Mindössze egy hete tart a vita és igy nem volna különös ok a türelmetlenségre. De azért őszintén kíváncsiak vagyunk azokra a belső, vagy kulisszaA föld sóhajtozik. Irta llia Peste Mikola Seljamnovics állott elibem, egy összetöpörödött kicsi ember, rongyos ruhában, foltos iszákkal a vállán. Csizmájából kilátszottak sebes lábujjai. Adj egy kopekát, Jézusnak a nevében, a nagy orosz föld védőjének a nevében — mondotta reszkető hangon. — Hát olyan rosszul megy dolgotok a falvakba? — kérdeztem én. A falvakba? A falvakba? Miért volna rossz dolgunk a falvakba? Jó a faluban lenni. A fűnek meg a virágnak jó szaga van és az ég madarai énekelnek — ők bizonyosan ugy imádják az urat. — Hát akkor miért hagytad ott a falut ? — Otthagytam a falut ? — Megvakarta a fejét és ugy folytatta. Hát tudja az ur — mondta, mintha csak magának beszélne — mert ott már nincsen semmi ennivaló. Amikor még volt mogyoró, addig még birtuk, de amikor elfogyott, akkor kezdődött az éhség. És az éhség olyan, hogy nemcsak lesoványodik tőle az ember, mint a mogyorótól, hanem meg is hal. Hát osztán ezért hagytuk ott a földet. — Nagy családod van ? — Volt nagy családom, de most hálistennek már kevesen vagyunk. Csak ketten vagyunk, ón meg Gruka, az unokám. mögötti okokra, melyek az ellenzéki, ezúttal különösen a Justh-párt szónokait vezetik. Nem akarjuk a szónoklatok tartalmát bírálni, de azt az állítást nyugodtan megkockáztathatjuk, hogy mondanivalójuk nem túlságosan sok, nem túlságosan uj, de semmi esetre sem sürgős. Legalább nem annyira, hogy ne lehetne vele várni a legközelebbi költségvetési tárgyalásig. Mert az ő szereplésük ma, amikor egészen más kérdések izgatják az országot, amikor bankról, szerb szerződésről, drágaságról, a jövő évi költségvetésben az államháztartás egyensúlyáról és egyéb dolgokról van szó, az ő szereplésük nagyon hálátlan föladat és teljesen értjük, hogy szereplésüket már nemcsak a parlament, de az egész ország türelmetlenséggel nézi. Puszta szereplési vágygyal tehát nehéz megmagyarázni ezeket, a más körülmények között figyelmetkeltő, ezidő szerint azonban teljesen érdektelen szónoklatokat. Normális parlamenti érzékkel bíró, bármilyen pártállásu képviselőktől el lehetne várni, hogy olyan viszonyok között, aminők a maiak, csak akkor szólaljanak föl, ha valami nagyon fontos, nagyon sürgős mondanivalójuk van. Ezzel nemcsak az országnak, de saját maguknak is tartoznak. Mivel magyarázzuk meg tehát ezt a különös és bántó időpazarlást ? Ne méltóztassék bennünket félreérteni. Teljesen tisztában vagyunk a szólásszabadság szent jogaival és azzal is, hogy az urak csak ezt a jogot gyakorolják. Elismerjük azt is, hogy nem tartoznak — Mi lett a többiekből ? — Hogy mi lett? Hát meghaltak. — Az éhségtől? — Nem ! Csak ő halt meg éhen, az aszszony, a feleségem. Öt napig éhezett. A hatodik nap a fadarabokat kezdte rágni. Hetedik nap magához hivott és mondta: — Mondd kis Mikolám, nem érzel kenyérszagot? Nézz csak utána, hátha hozott kenyeret valami angyal. — Persze mindjárt a papért mentem, hogy legalább bűneiért nyerjen bocsánatot. De mielőtt a pap eljött volna, átadta lelkét az ur kezébe. A paraszt most hallgatott egy pár pillanatig. Mintha azon gondolkoznék, hogy beszéljen-e többet vagy sem. De biztosan szükségét érezte, hogy könnyítsen a szivén, hogy kibeszélje magát, ezért folytatta: — A fiaim is meghaltak ! Oldalt nézett, mintha valakit várt volna, aki megcáfolja állítását. — Mitől haltak meg a. fiaid? — A fiaim? Hogy mitől? Hát tudod, manapság nem olyan nehezen hal meg a keresztény ember. Nincs is annál könnyebb. — De hát csak volt a haláluknak valami oka? — Persze, hogy volt valami oka. Három fiam volt. Egyik a szociálistáknál szolgált és biztosan nagy ember lett volna. De fölakasztották. A másik zsandár volt. Mindig figyelemmel lenni a kormány és a többség érdekeire. Azt is koncedáljuk, hogy ők a maguk politikáját csinálják, a maguk céljait szolgálják. De amikor decemberben tárgyalja a Ház a költségvetési provizóriumot, és amikor ezenkívül még dátumhoz kötött nagyon fontos és sürgős ügyek várnak elintézésre, akkor igenis joga van az országnak és az ország minden egyes polgárának megkérdezni, hogy mi a célja ennek a halogató taktikának ? Mi a célja ennek a vitának, amelyben nincs lélek, nincs se tartalom, se hangulat, csak unalom van és az elvesztett idő miatt való általános bosszúság van? Ha nem tételezzük föl róluk azt a frivolitást, hogy puszta kedvtelésből, sportból akadályozzák a parlamentet sürgető föladatainak kötelességszerű elvégzésében, akkor azt kell hinnünk, hogy tudatosan, megfontolva, terv szerint cselekednek. De hát mi a tervük ? Ha törvényenkivüli állapotot akarnak előidézni akár a pénzügyi rendben, akár a bankkérdésben, hát ehez nem kell valami túlságosan erőlködniök. De az eksz-leksz önmagában nem cél és vagyunk olyan jó véleménynyel a Justhpárt tagjairól, hogy a törvényenkivüli séget ők se tartják politikai ideálnak, még ha a mult tanulságai nem is lennének olyan szomorúak. Tehát mindig föltéve, hogy parlamenti taktikájuk mögött valamely megfogható gondolat van — az eksz-leksz csak eszköz és a cél talán a kormány megbuktatása. Hát komolyan hiszik, hogy a kormányt ma, amikor nemcsak erős többség, de az országazt szokta mondani : „A cárt meg a hazát kell szolgálnom. Megfizetnek érte, esküt tettem rá." De hát fölrobbantották. Nem maradt belőle egyéb, mint a csizmája. Az is olyan rongyos volt, hogy husz kopeket is csak nehezen kaptam érte. — És a harmadik? — A harmadik fölgyújtotta a földbirtokos házát. Azt beszélték neki, hogy a birtok a miénk, a parasztoké. Hát ő fölgyújtotta a házat. De azután utána lövöldöztek, egy golyó a fejébe ment és isten magához vette a lelkét. Csak Gruka, az unokám él és hála istennek, hogy olyan jó vevőm akadt rá? — Vevő ? Grukára? — Igen, igen. Egy vevő, A szomszéd földbirtokos vette meg az unokámat. — Megvette ? — Igen, megvette, megvette. „Ugyan mit csinálnál azzal a leánygyermekkel?" kérdezte a földbirtokos : „Azt akarod, hogy éhen pusztuljon? Kapsz érte öt rubelt, ha nekem adod." Gruka szép nagy leány, pedig csak tizenhárom éves. Eladtam a földbirtokosnak, a jegyző irásba vette, a bíró ráütötte a pecsétet. Most Grukának jó dolga van. A földbistokos finom ruhákat adott neki és nem engedi maga mellől. Nagyon nagyra tartja. Én meg elmentem. — Ott hagytad a földedet? — Földemet ? — A paraszt egész közel