Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-28 / 182. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1910 december 2fc zetünknek jövő fönmaradására nézve annyi szép ábrándot és reménységet tesz jogosulttá. Bevallom, hiszem, hogy e pillanatban biztatásra szólanak az utolsó idők gondolatai és ismét megcsillani Játszik a magyar nemzetben a színarany, amely, fájdalom, mindig csak a csapások súlya alatt vetődött felszínre s amelyet a rendes időszakban mjndig elborított a hegyekről lezuhanó patak iszapos áradata. Valóban botorság is lett volna föl nem ismerni saját gyöngeségünket. Hiszen a jobb jövő egyedüli zálogát a szomorú önbirálatból és a helyes önismeretből meríthetjük. A magyar nemzet most kétségtelenül helyes utakon jár. Hibáit fölismerte s ma már férfias erőfeszítéssel igyekszik is ezek alól fölszabadulni. A sárgák háborúja. Pétervárról az a szenzációs hir érkezik, hogy egész Kinát harcias kedv fogta el. Riasztó liirek jönnek Wladivostokba, hogy Kína háborúra készül Japán ellen. A wladivostoki orosz helyőrség csapatai biztosra veszik, hogy őszszel kitör a háború. A kinai sajtó harcias hangon ir Japán ellen, de a japán lapok nyugodtan, higgadtan tárgyalják a fejleményeket, noha Tokióban ugy tudják, hogy Kina biztosította magának Amerika segítségét. A. főrendiház ülése. A főrendiház szerdán délelőtt tizenegy órakor teljes ülést tart. Az illés napirendje tizenkét pontból áll. Az első az elnöki előterjesztések, a második a mentelmi bizottság jelentései, a harmadik a birák berendeléséről szóló javaslat, a negyedik és ötödik pont a két monopóliumjavaslat, a hatodik és hetedik pont két vicinális vasút javaslata, a nyolcadik a munkás-balesetbiztositásról Olaszországgal kötött viszonossági szerződés becikkelyezése, a kilencedik a fehérfoszfor eltiltásáról szóló javaslat, a tizedik és tizenegyedik pont két miniszteri jelentés, a tizenkettedik pont a jegyzőkönyv hitelesítése. Minthogy fölszólalásra nem igen van kilátás sem a javaslatoknál, sem a jelentéseknél, a tizenkét pont letárgyalása igen rövid ideig fog tartani. Splendid isolation. Irta Ssini Gyula. A társas élet hanyatlásáról ma már panaszkodni sem lehet. Egyszerűen nincs társas élet. Ennek a helyét egészen elfoglalta az a „splendid isolation", amelyben többi közt nálunk az ember él. Nem ismeri a közvetetten szomszédját. A vendéglőben, kávéházban külön asztalhoz ül. Fiatalabb korában még szerez barátokat, ismerősöket, aztán egészen elszigeteli magát a családjába, vagy a kávéházba. Színházban és egyéb nyilvános helyen futólagos kézszorítással, vagy néhány közömbös szóval üdvözli ismerőseit. Legfeljebb a klubba jár, ahol nem kell beszélnie és mindig ugyanazon emberek közt lehet, akiknek körében a kártyázók gépies, lélektelen érintkezése fejlődött ki. A nagyvárosi élet ma már lehetségessé teszi ezt az egészen uj életformát, hogy lehet emberek közt élni anélkül, hogy érintkezni kellene velők és amelyre olyan találón illik a „splendid isolation" szava. Ez pedig nemcsak nálunk van igy, hanem csaknem kivétel nélkül minden nagy városban. Magyar emberek, akik éveken át éltek Párisban, Londonban, panaszkodtak nekem, hogy csaknem lehetetlen bejutni egy igazi párisi vagy londoni család körébe. A párisiak, lo»doniak, berliniek valami nemzetközi, hideg udvariassággal tartják távol maguktól az idegeneket, de nemcsak az idegeneket, hanem saját honfitársaikat is. Párisban például, ahol a nagy politikai és irodalmi szalónok virágoztak, Vasúti reformok Szegeden. — A Szeged-állomás kibővítése. — A központi pályaudvar. — Uj tiszahid. — Rókus-föállomás. — (Saját tudósítónktól.) Sok szó esik a szegedi lapokban vasúti reformokról, amelyek Szegedet igen közelről érdeklik. Különösen, amióta néhány hét előtt itt jártak a magyar államvasutak igazgatói, nincsen olyan nap, hogy akár a szegedi üzletvezetőség kettéosztásáról vagy pláne elhelyezéséről, akár a központi pályaudvarról vagy a Szeged-állomás kibővítéséről, akár pedig a rókusi vasúti javítóműhely kibővítéséről és ugyanakkor a műhely felének Szabadkára való áthelyezéséről ne beszélnének és ne Írnának. Munkatársunk kérdést intézett több magasrangu szegedi vasúti tisztviselőhöz a reformokat illetőleg. Mindegyiktől azt a választ kapta, hogy nem érdemes a dolgot a nyilvánosság előtt szellőztetni, mert még minden csak kombináció. Érdekes volt Funák Károly felügyelőnek, a rókusi javítóműhely főnökének a nyilatkozata, aki a következőket mondotta : — Nem hinném, hogy a publikumot érdeklik ezek a dolgok. Ha akármelyik terv a megvalósulás előtt állana, szívesen állanék a Délmagyarország rendelkezésére. Egyelőre azonban csak tervek vannak, igen sok — és lesz még több. Minden azon fordul meg, mennyi pénz fog állani az állam rendelkezésére, mert van négymilliós terv, de van negyvenmilliós is. Amikor az igazgatóság tagjai Szegeden jártak, akkor is csak tervekről volt szó és nemcsak, hogy nem ment határozatba semmi, de az üzletvezetőség utasítást kapott, hogy ujabb terveket készítsen és lehetőleg — olcsóbbat. így áll most az ügy, egyebet nem mondhatok. Munkatársunknak sikerült a kombinációban levő megoldási módok közül néhányat megtudni. A legolcsóbb terv eszerint a Szegedállomás kibővítése. Ez a forgalom zavartalan lebonyolítása miatt sürgősen szükséges és ezért valószínű, hogy végre is fogják legközelebb hajtani. Olyan szük már a. Szeged-állomás pályaudvara, hogy a torlódás miatt számtalan esetben vonatkésések vannak. A másik terv egy központi pályaudvar fölállítása, amely azonban már jóval nagyobb beruházási költséget igényelne, mert ezzel kapcsolatosan tervezik az uj tiszai vasúti hid építését is. A harmadik terv azért érdekes, mert edma már legföljebb gazdag amerikaiak visznek nyilt házat. Bennük még megvan a kíváncsiság, hogy Páris érdekes embereit az asztaluk köré gyűjtsék és pénzük is van elég ehez a passzióhoz. De még ők sem tudnak igazi nagyságokat vonzani, akik Párisban zárkózottabbak, mint bárhol a világon és kénytelenek megelégedni eljövendő nagyságokkal. ügy, hogy előállt az a helyzet, hogy a francia fővárosban amerikaiak lanszirozzák az ifjú gall óriásokat. Debussy, a zeneszerző, Matisse, a festő és egy csomó nagytehetségű ifjú francia művész az amerikaiak dollárjai nélkül talán éhen halhattak volna ugy, mint annak idején Gílberte, vagy Hégésippe Moreau. Párisban ma már csak az idegenek azok, akik kíváncsiságból és messze földről hozott tisztelettel valósággal rávetik magukat az élő nagyságokra. Vannak művészek, akiknek idegenek számára külön fogadónapjaik vannak, amikor az egész világ megszoríthatja a kezűket. Az egyikről — a neve titokban maradt — föl is jegyezte egy párisi napilap pletykája, hogy hogyan hasznosítja az idegenek odatódulását. Alkalmazott egy jó modorú és beszédes nyelvű kisasszonyt, aki a vendégeket fogadja és megmutatja a mester műtermében az apróbb tárgyakat, amelyek természetesen eladók. Kisebb vételnél a vevőnek joga van rá, hogy a mestert munka közben láthassa. Nagyobb vételnél megszoríthatja a mester kezét. Egészen nagy vételnél pedig szóba is elegyedhetik az ünnepelt és ravasz mesterrel. Mindezek a jelenségek sokkal ékesebben beszélnek, semhogy konstatálni kellene, hogy dig még nem igen tudnak róla Szegeden. Ebben arról van szó, hogy a Szeged-Eókusállomást a szükséges kibővítéssel főállomássá teszik és az egész személyforgalmat innen bonyolítják le. A budapesti vonalat Dorozsmáról egy mellékvágány kötné össze Szeged-Rókussal, amely igy egyenes összeköttetést nyerne Budapesttel, Temesvárra, Nagyváraddal, Szabadkával, Zentával, Karlovával, Araddal, stb. A rókusi javító műhelyt ezesetben más alkalmasabb helyre tennék és akkor lehet, hogy a felét tényleg Szabadkára vinnék, a másik fele azonban alaposan kibővítve föltétlenül Szegeden marad. Ugy tudjuk, hogy a javitó 'műhelyt a lóversenytér egyik szögletében helyeznék el. A jelenlegi Szeged-állomás pedig inkább a teherforgalom lebonyolítására használtatnék föl és a gyorsvonatok meg se állanának ott. Minden vonatnak a végállomása Szeged-Rókus lenne. Ez az utóbbi terv nagyon tetszik a vasutasoknak és szeretnék, ha meg is valósulna. Amikor az igazgatók lent jártak Szegeden, minden tervet részletesen kidolgozva találtak. Le is tárgyalták annak rendje és módja szerint valamennyit ós amikor elméletben mindennel készen voltak, akkor konstatálták, hogy semmit se lehet egyelőre megvalósítani, mert nincs pénz. Még a Szeged-állomás kibővítése is, amely pedig — mint emiitettük — a legolcsóbb, több millió koronát igényelne. Ekkora összeg pedig jelenleg nem áll a kormány rendelkezésére. Sokat fognak tehát még a lapok irni és a hivatott körök tárgyalni, amig a tervbe vett reformok közül bármelyik is a megvalósulás stádiumába lép. A miniszterelnök Budapesten. KhuenHéderváry Károly gróf miniszterelnök, aki ma anyósa látogatásán Gyomron időzött, holnap visszatér Budapestre. Magyar és osztrák kölcsön kibocsátása. Bécsből jelentik: Budapesti ós bécsi lapokban különböző hírek jelentek meg a magyar és az osztrák kölcsönről. Bécsi tudósitónk az osztrák pénzügyminisztériumhoz fordult fölvilágositásért ós ott illetékes helyen a következő fölvilágosítást adták: — Ami az osztrák kölcsönt illeti, annak előkészületei még hosszabb ideig fognak tartani. A kölcsön kibocsátása csak húsvét táján történhetik meg. A kibocsátás ezúttal is arra a csoportra lesz bizva, mely a múltkori kölcsönt a társas élet agonizál. Igazán csak régi memoárok és könyvek juttatják az ember eszébe, hogy volt idő, amikor az emberek szívesen érintkeztek egymással, közelebb álltak egymás szivéhez és gyakran ép a sűrű érintkezés következtében nagy és szép dolgokat produkáltak, amelyek a társas szellem nélkül létre sem jöttek volna. Szinte végig lehet kisérni a történelem folyamán a társas élet fejlődését és hanyatlását. Az ember igy arra a szomorú tanulságra jut rá, hogy a nagy emberek, nagy szellemek korában, az úgynevezett nagy korszakokban mindig élénk volt a társas élet, sőt ép ez adta meg a lökést, a szárnyalást sok nagy államférfinak, irónak, művésznek, tudósnak. A mai zsúr csak paródiája azoknak a régi szalónoknak, amelyek a művelődéstörténet legfényesebb lapjaira vannak följegyezve. A mai zsúr vagy lélektelen tolongás, amelylyel a házigazda a maga társadalmi összeköttetéseinek hideg pompáját akarja bemutatni, vagy pedig alkalmak rá, hogy a fiatalság megismerkedjék egymással avégből, hogy „parthiek" jöjjenek létre. Sokfélekép keresték már az okát annak, hogy a modern ember miért barátságtalanabb az embertársaival szemben, mint őséi. Az egyik az újságokat okolja azzal, hogy megszüntették a szalonok jelentőségét, mert hiszen a mai ember a lapjában megtalálja kényelmesen mindazt, még a pletykákat is, amiért azelőtt társaságba járt. A másik a szociális ellentétekben találja az okot, a létért való súlyos küzdelemben, amely az öntudatra ébredt osztályokat harcosan és gyű-