Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-28 / 182. szám

1910 iecember 28 DELMAGYARORSZÁG 3 intézte, vagyis az osztrák postatakarékpénztár vezetése alatt több bécsi és vidéki pénzinté­zetre. — Ami a magyar kölcsönt illeti, a mi érte­sülésünk szerint annak kibocsátása már január elsején meg fog -történni, még pedig annak a magyar csoportnak utján, melynek élén a Botschild-ház áll. A kibocsátás nyilvános alá­írás utján fog történni. fr^KUHHiPr""" ' "*"" "V -i ' •-••»• ~—i...•..!... i ^ — • '•';• 1 „• ••••»yr.gr A szegedi vágó-állatvásár. Segélyt kérnek a földmivelésügyi minisztertől. (Saját tudósítónktól.) Szeged városának sok gondja van mostanában az állatvásár terére. Föl­épülvén és üzembe helyeztetvén az uj vágóhíd, fölmerült a terv, hogy az állatvásár-teret köz­vetlenül a vágóhíd mellékeli tenni. Tárgyalnak is erről évek óta, de a végleges kivitel még mindig késik. Most Jung Péter Söállatorvos előterjesztést tett a tanácsnak, hogy a város a vágó-állat­vásár kellő berendezésére kérjen segélyt a földmivelésügyi minisztertől, abból a négyszáz­ezer koronából, amit a miniszter épen ilyen célra vett föl a tárcájába. A fő állatorvos indokolt előterjesztése nagyon érdekes. A szakértelem csillan ki belőle s a tanácsnak igen jó szolgálatot tett előterjeszté­sével. Ez az előterjesztés így szól: A város törvényhatósági bizottsága, mint is­meretes, a heti állatvásárt a közvágóhíd mellé helyezte át. Abból az alkalomból, hogy a föld­mivelésügyi miniszter tárcája 1911. évi költség­vetésében a vidéki városokban vágóállatvásá­rok létesítésére és berendezésére irányuló tevé­kenység támogatására négyszázezer koronát irányzott elő, az emiitett heti állatvásár for­galmának fejlesztése érdekében javaslom a tekintetes tanácsnak, méltóztassék a közgyű­lésnek előterjesztést tenni, hogy az erre a vásárra fölhajtandó szarvasmarhák részére meg­felelő csarnok, az apró állatok, úgymint: ser­tések, juhok és borjak elhelyezésére pedig aklok fölállítását határozza el és azok fölálli­tási költségeinek fedezésére a földmivelésügyi minisztertől a fönterolitett előirányzatból állami támogatást kérjen. Az emiitett csarnokok és aklok létesítése azért mutatkozik kívánatosnak, mert azok föl­állításával a vevő és eladó közönség az idő­viszontagságok ellen megvédve látogathatja a vásárokat, ami e vásárok látogatottságát két­ségkívül csak emelni fogja; emellett, minthogy az állatoknak megfelelőbb elhelyezésére módot lölködőn állítja szembe a jobbmódu osztá­lyokkal, a sors elkényeztetett kegyeltjeivel, akik többé nem mernek pompázni gazdag­ságukkal, nem merik a világ előtt meg­nyitni termeiket és zárkózottan, félénken élnek és csak egymás közt érintkeznek. A harmadik a mai pesszimisztikus filo­zófiát vádolja azzal, hogy morózussá, bizal­matlanná tette az embereket. Schopen­hauer, Darwin, Nietzsche pőrére vetkőz­tették az ember egoizmusát, gyűlölködő, veszekedő, majomszerü természetét. Az ő tanításaik már felszívódtak az emberekbe, akik óvatosabbak lettek és tisztábban látják a társas életben az önző érdekek szálait, amelyeket egyes mohó kezek bogoznak a maguk érdekében. Ez a legnagyobb bizalmatlanságig fokozó­dott emberismeret, szinte embergyűlölőt csakugyan ráütötte a bélyeget a mi ko­runkra. Moliére még tragikomikusra stili­zálhatta a „Misanthrope"-ot. Racine még udvari életet élt. Goethe és Kant szívesen jártak társaságba, amelynek a lelkei vol­tak. Az „enciklopédisták" nemcsak Írásaik, hanem „petits diners" utján terjesztették eszméiket. Még Párisban tartott a legto­vább a társas élet, ahol III. Napoleon udva­rában, de különösen Matild hercegnő zsur­jain Sainte-Beuve, Taine, Mérimée szelleme ragyogott. Nézzük ellenben a mi nagy embereinket. Schopenhauer nőgyülölete ismeretes, Niets­schénél jobban senkisem utálta az emberi csordát, lassankint a legjobb barátaival is szakított, egészen egyedülállónak, elhagya­tottnak érezte magát, mig végül rá nem szakadt a szellemi elborulás, amelynek né­nyüjt, a fölhajtást áttekinthetőbbé teszi és lehetőséget nyújt arra is, hogy a vevőközön­ség az apró állatokat ne kocsiról, hanem lábon állva vásárolja és ezáltal azok minőségét, a vásár megkötését megelőzőleg, kellőképen meg­ítélhesse. A tanács keddi rendes ülésében Bokor Pál polgármester-helyettes ismertette ezt a fontos ügyet. Mivel Lázár György dr polgármester­nek is tudomása van arról, hogy a város húsz­harmincezer koronát kaphat a vágó-állatvásár berendezésére a földmivelésügyi minisztertől, a tanács érdemlegesen letárgyalta a kérdést s az egész ügyet kiadta Bokor Pál polgármester­helyettes, gazdasági előadónak, kellő elkészítés végett. A polgármester-helyettes a mérnökséggel, a íőállatorvossal ós a vágóhídi felügyelőséggel meg fQffja állapítani a vágó-állatvásár berende­zésének szükségleteit, ebből a megállapításból azután a mérnökség elkészíti a részletterveket és a költségvetést. Mindezek után a város tanácsa, a közgyűlés nélkül, föliratilag kérni fogja a földmivelésügyi minisztert, hogy a szegedi vágó-állatvásár kellő berendezésére adjon a városnak legalább har­mincezer korona segélyt. Tüntetések Belgrádban. Belgrádi tudó­sítónk jelenti: Vasárnap nagyszabású tünteté­seket rendeztek a szociálisták és republiká­nusok Belgrádban. A szociálisták Ifkovits Lázó városi bizottsági tag vezetésével, a republikánusok pedig Neuadovics Dusán városi bizottsági tag vezetésével vonultak föl a szkupstina elé. A közel háromezer főből álló tömeg az általános választói jog és a sajtótörvény megjavítása mellett tün­tetett. A tömeg erősen abcugolta Péter királyt. A katonaság kivonult, de össze­ütközés nem történt, mert a tüntetés rend­zavarás nélkül folyt le. Montecuccoli j|i-«£ és Ilieronymi tanács­kozása. Mint félhivatalosan jelentik, a keres­kedelemügyi minisztériumban ma délelőtt tizen­egy órakor Hieronymi Károly kereskedelem­ügyi miniszter és Montecuccoli gróf tengeré­szeti parancsnok között tanácskozás volt. A tanácskozás, amelybe a kereskedelemügyi mi­nisztérium és a közös hadügyminisztérium ten­gerészeti osztályának szakosztályfőnökeit is bevonták, egy Dreagnoughtnak Magyaországon való építésére vonatkozott. mán tűrő magánosa lett. Ibsen a társas életben morózus, tüskés, valóságos medve volt. Egy izben alig tudták elcipelni egy lakomára, amelyet a tiszteletére rendeztek. Bismarck, a vasökltí, keményen lecsapott az Auguszta császárné csütörtöki politikai sza­lónjára, amelyen terveket kovácsoltak ellene. A mostani német császár hires „Tafelrunde"-ja is botrányba fult. Wilde Oszkár, aki fia­talabb korában a londoni társaságok látvá­nyossága volt, a darabjaiban valósággal vit­riollal tette csúffá az angol társaság szoká­sait. Tőle ered az a mondás, hogy egy asz­szony, aki előkelő irodalmi és művészi szalónt akart nyitni és e célból az emberek közé ment, végre is népkonyhát alapított. Nem szabad megfeledkezni Tolstojról sem, aki jasznaja-poljánai remeteségében a mai bonyolult társadalom korhadtsága ellen a régi keresztények fraternitásában, ház­közösségében találta meg az emberiség megmentésének és boldogulásának egyetlen módját. Lehet-e csodálni, hogy egy kor, amely­nek ilyen apostolai vannak, a társas életet egészen elhanyagolja és a kávéházi, kaszinói élet felé tendál, ahol az ember emberek közt lehet és mégis messzi tarthatja őket magától ? így óvatosabb, kényelmesebb az élet, de vájjon szebb-e? Az ember elvégre „zoon politikon", társas lény, egymásra van utalva és csak erőösszetevéssel képes el­érni nagyot és szépet. Nagyon meg kell változniok mai eszméinknek, amig a társas élet, a gyakoribb érintkezés, a szellemi dör­zsölődés fontos szükségességét újra föl fog­juk fedezni. Karácsonyi ötletek a magyar újságírásban. A magyar könyvpiac mindinkább panaszo­sabb a nagyobbodó eredménytelenség miatt. A közönségnek nem könyv kell. Hanem újság. A könyvek helyett előtérbe nyomultak az újsá­gok. Egy-egy karácsonyi szám erőpróbája egy­egy szerkesztőségnek. Ilyenkor tetszik meg, mint töltenek meg száz-kétszáz ujság-oldalt ugy, hogy egyetlen oldal se laposodjék el, hogy a nagyközönség, de minden egyes olvasó is, megtalálja a neki való sorokat. És ilyenkor tetszik meg, melyik szerkesztőség küzd öntu­datosan a haladásért, melyik pedig csakhogy épen arra fektet súlyt, hogy „újságot" adjon. Egy-egy karácsonyi ünnep meghozza, meg­mutatja a magyar újságírás fejlődését. Lendü­letes fejlődés ez. Talán példátlan a világsajtó fejlődésében. Annyi ötlet, annyi speciális ki­válóság ragyog egy-egy karácsouyi számból» hogy bátran, bárki külföldi előtt eldicsekedhe­tünk a magyar újságírás nagyratermésével. És ami a legspeciálisabban magyar kiválóság, — az, hogy egy-egy ünnepi számban a társadalom mindenféle kérdése, véleménye, kivánata ott van. Ugy, hogy egy-egy karácsonyi újság min­denre kiterjedő tartalma vetekszik öt-tiz könyv anyagával. A magyar újságírás ezidei karácsonyi terme­lése pedig kiváltképen gazdag. Olyan, hogy még az újságírókat is meglepte az eredméuy. Az eddigi vastag, súlyos karácsonyi számok a mai drága világban méginkább, szinte aránytalanul megvastagodtak, a legtöbb hirlap lapjain pedig külön-külön is országosan elismert írók, újság­írók serege sorakozik. És a legfeltűnőbb és leg­biztatóbb a fejlődésben a vidéki újságok erő­teljes sorakozása. Csak például hízzuk fel, hogy az Aradi Közlöny ugyanolyan terjedelemben je­lent meg karácsonykor, mint a Pesti Hirlap. Hogy a Délmagyar ország szerkesztősége ós kiadóhivatala az elismerő sorok seregét kapta a karácsonyi számért most, ez is az újságírás fejlődésének legaktuálisabb bizonysága, egyik példája annak, mennyit fejlődött Szeged, de a vidéki városok legtöbbjének újságírása is. * Ötletekben gazdag a legtöbb karácsonyi szám. Mégis egyenkint sorakoztatjuk azokat az újsá­gokat, amelyeknek ötletei: fokmérő a mai ma­gyar újságírásban. A legimponálóbb ötlet a magyar zsurnaliszti­kában mindenesetre az Az Ujság-é ós a Pesti Napló-é lett. Az Ujság-é azért, mert kétszáz­hetvenkét oldalon jelent meg, a Pesti Napló-é pedig azért, mert a gazdag, elejétől végéig ni­vós, meglepően ötletes szám mellé gyönyörű könyvet, a Shakespeare-albumot adta. De a legmeglepőbb, a jövőre kiható, a len­dületes fejlődést bizonyító ötlet mégis a Nép­szaváé. Fényképfölvételekkel kiséri a riport szö­vegét. Ez már a tökéletes uiságirás bizonysága, amelynek kiválósága különösen akkor lesz nyil­vánvaló, ha az újságok nem abban győznek első-második elismerést, hogy hány oldalon je­lentek meg, hanem a tartalomért. Amikor aztán az ujságlapok jobb minőségű anyagból, kevésbé szemrontó betűkből készülnek és a fénykép­fölvételek tiszták, mindig élvezhetők lesznek. * A karácsonyi Az Újság kétszázhetvenkét oldalával a legvaskosabb volt minden európai lapnál. Karácsonyi ötletekben igen gazdag. Irodalmi szenzációja, hogy leközli Mikszáth Kálmán egyik tárcáját és szórói-szóra leadja Kóbor Tamás „Egy test egy lélek" cimü nagy sikerrel játszott színmüvét. Karácsonyi ötlete, hogy bemutat tiz novellát az írók nevének el­hagyásával, az olvasónak aztán ki kell találnia az iró nevét. Ennél sokkal sikerültebb ötlet a „Hirdetési verseny". Az olvasó megkritizálja a negyvennyolc oldalra terjedő hirdetések mind­egyikét és szavazó-lappal véleményt mond. Beküldi, hogy melyik három hirdetést tartja dijra méltónak. A szavazóközönség aztán dij­tárgyakat kaphat. Ez a verseny a hirdetés történetére igen fontos, különösen Magyar­országon, ahol a hirdetők, de az újságok is, kevés gondot fordítottak a hirdetés rovatra, ahol csudarossz, ijesztően ízléstelen hirdetések is akadnak. Az Újság példa arra, hogy a kör-

Next

/
Thumbnails
Contents