Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

1910 december 25 *. á DELMAGYARORSZAG 47 Egyik közös ismerősünk, egy magyar flu, aki arról volt nevezetes, hogy csak az eszével tud szerelmes lenni és aki olymódon viselkedett hölgytársaságokban, hogy nálunk méltán rászolgált volna a selyemfm elnevezésre, előzékeny, szolgálatkészséggel állandó kísérővé szegődött a iiatal és idősebb Galambos hölgy mellé és noha állandóan tagadta, mindenkinek föltűnt kitartása. Mikor leginkább hittük, hogy az idill az anyakönyvezetőnél fog befejezést nyerni, akkor találkoztam egy külvárosi, az én lakásomhoz közelfekvő, café-concert szinlapján a kis Galambos nevével. Egy ötletes pillanatban és mivel az öreg ur — igy hivta pártfogóját, — már tele dudálta a fejét jó tanácscsal — mint ő maga mondta — határozta el kis barátnőnk e lépést, amivel egyébként sorsát is megpecsételte. A hü kísérő (ennél az elnevezésnél maradok, mert a nevét nem árulhatom el, liiszen az olyan mindegy) nagyon gyakran adott kifejezést Galambos kisasszony előtt annak a nézetének, hogy olyan szép nőnek, mint ő, nem szabadna parlagon hevertetni ennyi tehetséget, hanganyagot, iigyes, temparamentu3 mozdulatot és ez hozzájárult a kisasszony csökönyös elhatározásához. Az öreg urat pártfogoltjának ez a lépése kétségbeejtette. "Nem tudta elviselni." Szerette volna a lejtős útról elterelni, végső eszközként határozta el, hogy a leány kezét megkéri. Jegyben is járt a kis magyar leánynyal, aki mint jegyes, egyszer gyanutlanul, anélkül, hogy a környezetében magyar fület sejthetett volna, azt a sokat mondó kijelentést tette igéretformában a magyar kísérőjének, hogy: ha már nem adhatom az öreg urnák szivemet, hadd tartsam fön neki ártatlanságomat . . . házasságunk után, majd meglátom . . . ф A magyar tánc- és énekmüvésznőből csakhamar orfeumcsillag, francia divette lett, Magyar nevét hangzatosan Loiseau-ra franciásította. Madár maradt. Nem volt azonban már a nevével összhangzásban lévő szende teremtés, akit valaha ismertünk. Utazgatásai révén, párisi jó szokáshoz liiven, a l'oiseau de passage vándormadár gúnyos elnevezést nyerte, Talán hozzáfűzhetem, hogy nem is annyira vándor volt, mint — jó. Bejárta a félvilágot (szójáték nélkül is), de állandóan Páris volt a tartózkodó helye, Az öreg urat már teljes homály borította, csak a hü kísérő maradt nyomában — diszkrét távolságban. A hü kisérő-bői előléptetés utján titkár lett, Nem tudta senki sem kifürkészni, hogy milyen kötelék fűzi a titkárt . . . úrnőjéhez. A viszony azonban elég tartós volt ahoz, hogy bensőnek ós érzókiesnek sejthessem. Az eddigieket sem mondtam volna, ha egy különös véletlen következtében nem ismertem volna meg egy szenzációs részletet, amely rendkívüli érdekességet kölcsönzött az ügynek, A magyar fiúból díva-titkárrá vedlett hü kisérő immár megszokta az édes semmittevést ós a velejáró pompát, de úrnőjét baj érte; a tőzsdén mesébe illő összegeket veszített. A tőzsdejáték egy ¡dőben olyan divat volt a színésznők és a többi brettlisek körében, mint ma a szük szoknya. Természetes következménye ennek az lett, hogy a büdzsét módosítani kellett, annál inkább, mert a tőzsdei müveletekkel járó kötelezettségek mellett, még a szerződés, a megfelelő, dívának járó díjazású szerződós is kimaradt. Természetesen a hü kísérőnek is le kellett volna mondani szenvedélyéről, de nem tudott. Iparlovag lett belőle, csalásoktól sem riadt vissza ós egy ízben vizsgálati fogságba került. Családja minden összeköttetést megszakított vele. A magyar fiu áldozata, a hálójába kerüllTkárosult fél, épen azok, táborába sorakozott, akik sokáig pályáztak a szerződós nélkül maradt csillag kegyéért, de az automobilgyáros, ez volt a titkár áldozatának foglalkozása, nem nyugodott meg balsikerében ós a nála kegyeltje érdekében többször megfordult orfeum-díva előtt mindig föltételül tűzte ki ennek szerelmét ellenérték gyanánt azért, hogy a kalandort megmentse. Mindaddig tette ajánlatát heves ostromok kíséretében, míg csak egyszer nem láttuk a magyar fiút szabadon. Nem maradt sokáig Párisban, röviddel azután Sidi Bel Abbés alzsiriai helyőrségből értesítette barátjait, hogy besoroztatta magát az idegenek légiójába. Azóta Galambos kisasszonynak, az orfeumcsillagnak nyoma veszett, helyébe került egy bájos úriasszony — az automobilgyáros megelégedett, lekötő nyájasságáról ismert felesége, akit talán még ma is nagyban ünnepel a párisi társaság és ezzel együtt a férj nagybátyja is, akiről az imént már említést tettem : az exvőlegény és előbbi pártfogó. Beszédes György. Színésznők otthon. — A szegedi színház elbocsátott és elszerződött tagjainál. — (Saját tudósítónktól) Amint nagy válság, ép ugy nagy változások előtt áll a szegedi szinház. Almássy Endre, aki Makó Lajos jóvoltából annak örökébe lépett, ugy látta jónak, hogy fölrúgjon mindent, ami a Makóféle direkciónak a közönségtől akceptált berendezkedésére emlékeztet és a szélrózsa minden irányába széteressze a mostani társulatnak azokat a régi tagjait, akiket a közönség megkedvelt, rajongásig szeret és most lépten-nyomon tüntet mellettük, ittmaradásuk érdekében és az igazgató ellen. Elmegy Felhő Rózsi az ország egyik legkiválóbb szubrett-primadonnája, Fodor Ella, aki alig néhány éves színészi pályafutás után kitűnő hírnévre tett szert, Várnay Janka, aki két év előtt hagyta el a szinésziskolát és már is jelentékeny sikerei vannak, Kende Paula, egyik legszebben beszélő magyar színésznő, Békefiné Koppán Margit, minden társulatnak egyik leghasznavehetőbb tagja. Az igazgatói, rendezői, művezetői hősszerelmesi, vagy milyen bölcsesség ugy látta jónak, hogy csak Nagy Aranka, Szüts Irén és Tóvölgyi Margit maradjanak meg a régi gárdából. Szegedi tartózkodásuk utolsó karácsonyán a Délmagyarország hasábjain szólnak a közönséghez a társulat régi, kipróbált tagjai, sok szép estének bájos elővarázslói, a szegedi kulisszák szerelmes, elűzött rabjai. Köztük először Felhő Róxsi A szegedi közönség dédelgetett Rózsiját, Rézijét, Trézsiját mindjárt ebéd . után látogattam meg. A tágas, finoman berendezett szoba egyegy részében ízléses elrendezésben voltak a meleg színházi ünneplések emlékei; ajándékok, koszorúk és kedves fölirásu szallagok, melyek a közönségnek a művésznőhöz való ritka ragaszkodásának bizonyára emlékezetes megnyilvánulásai. Önkéntelenül ezzel kezdem a beszélgetést: — Mik a jövö tervei V — Nem szerződöm egyelőre egyik színházhoz sem. Több helyre kaptam meghívást vendégszereplésre, ezeknek a meghívásoknak eleget is teszek. Ha mégis szerződnék, vagy a Királyszínházhoz megyek, vagy egy ideig a Royalorfeumban játszom. Szép műsorral játszik a Royal-orfeum ós kisebb operetteket is előad. Ezeknek a címszerepében lépnék föl. Kilátásom van a Vígszínháznál állandóan vendégszerepelni. A Vígszínház ugyanis újra műsorra kívánja tűzni Az Obsitos-t és ón játszanám Piroskát, Az sem lehetetlen, hogy elmegyek valamelyik bécsi operett színházhoz. — A német nyelvet jól beszélem és kedvem is volna a bécsi közönséghez. Itt elmondta még Felhő Rózsi, hogy egyszer marienbádi üdülése alkalmával egy épen Marieubádban játszó bécsi direktor fölkérte, játszaná el a Varázskeringö főszerepét. Neki készült a szerepnek. Marienbádban tartózkodó ismerősei biztatták is, hogy sikere lesz, de ő az utolsó napon lemondta az előadást. Egész csokorra való lenne azoknak a kulisszatitkoknak virágaiból, amelyeket látogatásom utolsó perceiben Felhő Rusitól emlékbe kaptam. Mind értékes, mind kedves drágaság, elmondva a kiváló Felhőnek azzal a közvetlenségével ós nyíltságával, amely fölaratta őt az élet és talán a színpad egyik legkiválóbb, — szókimondó asszonyává. Fodor Ellánál. Fodor Ella a Kelemen-utcai lakásán fogadott, azon, amelyről mindenki tudja, hogy ez a lakás uem is az övé, meg egészen is az övé szegedi szinészkedése alatt, itt, az asszony-nővére lakásán építette föl a második, vagy talán első otthonát. Alig várakoztat, mégis bocsánatot kér, amikor szokásos sietségével jön és „már messziről nyújtja a kezét. — Én kérem a bocsánatát, hogy ilyen korán háborgatom. — Nem tudom — nőieskedett Fodor Ella — mit gondol most rólam. Bizonyára, hogy hirtelen átöltöztem! — Kár, hogy nem láthatja a lakásomat — folytatta majd minden átmenet nélkül. De ha kíváncsi rá, elmondok egyetmást róla. És ekkor kedves lelkesedéssel mondta el, hogy a lakásának legszebb disze a rengeteg koszorú, babér, különösen a dicsőítő föliratú szallagok és a sok-sok ajándék között egy diszes oklevél, amelyet a Gyermekvédő Liga tavalyi ünnepségén rendezett szépségversenyen nyert. Érdekesnek találtam ezt a merész és sok részében talán naiv hiúságot és amikor ismét jól megnéztem Fodor Ellát, ugy láttam, hogy — jogosult is. Mondjon valamit — tereltem át a beszélgetést a veszélyességek szélén haladó útról nyugodtabbra, biztosabbra — színésznői pályájáról. Bizonyára szépnek találja, de tövisesnek is. — Ó erről én sokat tudok beszólni. Kisleány voltam még, mikor a színésznői pályáról álmodoztam már. A szüleim persze a végletekig ellenezték a tervemet és a maguk szempontjából talán igazuk is volt. Egy szerencsétlenség, amely családunk anyagi helyzetében állott be, amennyire elszomorító rám nézve, épannyira vigasztaló is volt. Megvallom, örültem neki, mert színésznővé lehettem és az a nagy ambíció, amelyből máig sem vesztettem, érvényesülhetett. Itt Szegeden kezdtem a pályámat, a jó Makó Lajosnál. A kezdet nehézségeiben segített a fáradhatatlan ambícióm, amely szerintem a tehetség talán nagyobbik fele. Társaságba alig jártam, alig járok, minden időmet a tanulásra, a szerepemben való elmélyedésre fordítom. — Temesvárra való elszerződése befejezett dolog? — Teljesen. Persze, a szende szerepkörét tölti be Temesváron is? — Nem csupán a szendéét. A társalgási színésznő és a hősnő szerepkörét is. Mert ma már nincs speciel szende, vagy hősnő, hanem van modern színjátszó; aki visszaadja a szerep karakterét és mélységeit érvényre juttatja, Az uj igazgatóm különben kedves, elsőrangú ember. Igazi igazgató, az erős fajtájuakból, aki a sikerért harcba tudja vinni az embert. Amikor leszerződtem hozzá, a nála szokásos formában ezekkel pecsételte meg a megállapodásunkat: — „Kedves művésznő! Most, mikor abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Önt, mint társulatom diszót üdvözölhetem, igórem, hogy oda fogok törekedni, hogy ugy anyagi, mint művészi tekintetben a legelsők között legyen. Ez az ígéret, Krecsányi ismert gavallériája, meg a temesvári sajtó előlegezett bizalma szép reményekkel töltenek el. — És a szegedi közönség? — Szeretem, nagyon szeretem . . . Kende Paulánál. A bájos Kende Paula lakásán nagy nő, a — grófnő fogadott először. Hogy ki ez a grófnő? Juli, a kedves Kende szobaleánya, aki nekem ajtót nyitott, akinek hős a lelke, aki mindenkivel szóba nem áll, aki folyton magasra törő I gondolatokkal foglalkozik. Mert hát — amint