Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

28 DÉLMAGYARORSZÁG 1910 december 2fc ebéd után kis alvás, délután vagy engem látogatnak meg, vagy én teszek látogatásokat, este következik a színház, bérletszünetben az Urániába is beülünk, azután egy kicsit a kávéházban ütjük el az időt, de árgusszemekkel vigyázok az óramutatóra is, mert a mérték azt kívánja, hogy lehetőleg éjfél előtt nyugodni térjünk. Lehetőleg éjfél előtt, ez a rend. Zsúr egy héten legföljebb egyszer van nálam. Rendszeresen nem iizöm ezt a foglalkozást, zsurnapok nincsenek nálam, mert ha ez rendszerré fejlődik, vele együtt szépen kivirágzik a pletyka is. Aztán meg a tapintatosságom nem engedi, hogy összekerüljenek nálam olyan vendégek, akik nem a legszívesebben látják egymást egy asztalnál. Ezért főleg az intim szórakozásnak vagyok a híve. Egy pár barátnőmmel összejövünk, vidám, barátságos és meleg hangulatban, fesztelenül töltjük az időt, de ugy, hogy minden pletykázás a küszöbön kívül marad. Ugy-e, csodálkozik, hogy ez is lehetséges az asszonyoknál? Hát nálam lehetséges, mert igy akarom. Aztán még egy uj szokást küszöböltem ki. Az én összejöveteleimen nincsen kártya. Tudniillik az a legújabb divat most, hogy az asszonyok leülnek kártyázni, épp ugy, mint a férfiak és mire fölkelnek az asztaltól, másnap nincs — konyhapónz. A hazárdirozás hajlandósága igen erős az asszonyokban is, bár egyikmásik azért hazárdiroz, hogy ne maradjon el a többitől. Persze, hogy az a vége a dolognak, hogy a konyhapénz elveszett. Azoknak pedig, akik bátran föltehetnek a lapra akármilyen összeget is, igazán nem lehet az a céljuk, hogy a más asszonyok konyhapénzét elnyerjék. És dicsekvés nélkül mondhatom, hogy az én szükkörü társaságom egészen jól van pletyka és kártya nélkül i«. Sólyom Gyuláné: — Jóformán még azt sem igen tudom, hogy hogyan lehet télen szórakozni Szegeden. Rövid ideje csak, hogy itt lakunk, telet itt még nem töltöttem. Azt hiszem azonban, hogy Szegeden élvezetes téli szezón lesz, legalább az eló'jelek azt mutatják. Budapesten — mert ott laktunk azelőtt —nem kell aggógni amiatt, hogy mivel is lehet agyonütni a téli szezont. Ugylátszik, Szegeden skrupulusaik vannak az embereknek a tél miatt. De az idén jól kezdődik minden. Volt egy hangverseny, amely — rosszul sikerült. Ez a legkevésbé sem irónia, mert ha a hangversenyek nem igen sikerülnek, a bálák rendszerint annál fényesebbek. Ez csak azt mutatja, hogy a bálakat tolják előtérbe egyebekkel szemben, ami viszont annak a jele, hogy sok a szép leány, tehát nagy a kínálat, de kevesen akarnak házasodni. És azt hiszem ezért skrupulózusak az emberek Szegeden, amikor a téli szezón végződését várják. Gallouich Jenőné. — Amikor a müvészasszonyt otthonában fölkerestük, ép a zongoránál ült ós a Pillangó kisasszony egyik áriáját énekelte. Az éneket a zongora mellett állva, figyelmesen hallgatta a müvószasszony Tibor nevti kisfia. A szobába lábujjhegyen, halkan mentünk be, szinte suhantunk, nehogy hirtelen megzavarjuk a zongorázó úrasszonyt szorgalmas munkájában. Már akár vissza is fordulhattunk volna, az interjú megvolt, láttuk a kérdésekre a választ, de őnagysága észrevett, a közepén félbeszakította az áriát és kedves előzékenységgel helylyel kinált a szalon-asztalka körül. — Hogy mivel szeretek a legjobban szórakozni, ha tél van ? Ó, erre nagyon hamar és egyszerűen válaszolhatok. Amint látják, tanulok, folyton tanulok. Teljes fegyverzettel akarok a közönség elé lépni, hogy rászolgáljak a bizalomra. Ez a célom és ez a szórakozásom, amely ambicionál, serkent és igazi örömet okoz. Es a legteljesebb ez az öröm akkor, amikor családi körben vagyok. Látják, az én Tiborkám, mint valami hü és lelkiismeretes őr, mellettem áll ós figyelve hallgatja az énekemet. Ha egyszer-másszor eltévesztek egy-egy hangot, még figyelmeztet is, hogy „anyuskám, ne hamiskodjon a hangjával." Ilyen kis professzor mellett pedig bizonyosan megtanul énekelni még az is, akinek nincsen hangja, Hát én is megtanultam egy kicsit. Hogy most mire készülök olyan szorgalmasan? A Pillangó kisaszszonyt tanulgatom és a Denevért. Sajnos azonban, nemsokára elköltözünk Szegedről. Ehez a városhoz pedig sok-sok édes emlék füz aszszony koromból is. Első sikeremet itt arattam Szegeden, pedig az első siker a döntő, a legszebb mindig. Az adja meg a kedvet, erőt, bátorságot, szorgalmat és lelkesedést a továbbiakhoz. Az első siker koszorúja sohasem fonynyad el, mindig örökzöld marad és illatos. Az első csokor rózsái sohasem hervadnak el, mindig frissek és szépek lesznek, mert az első siker diadalérzése táplálja élettel és színnel. Félelem. Irta Hoffmannsthal Hugó.*) Személyek: Két táncosnő: Laidion a nagyobbik, Hymnis a kisebbik. Egy teherhajó kormányosa. Hymnis: Bejöhetek ? Laidion (belülről): Igen, gyere csak. Hymnis : Pamphilos van nálad ? Laidion: Igen, csak gyere be. Hymnis (belép): Hisz ez nem Pamphilos! Laidion: Mindegy. Egy matróz . . . Beszólj csak tovább a szigetlakókról! A matróz: Ugyan mit beszéljek ? (Föláll.) Laidion: Beszélj a királyról, hogy viszik körül, hogyan táncolnak körbe körülötte, hogyan érintik meg valamennyien . . . A matróz: Minek beszéljek ezekről a dolgokról! Mennem kell . . . Laidion: Beszélj! Azt akarom, hogy itt maradj, beszélj. A matróz: Minek beszéljek ez előtt a leány előtt. Nem tudok semmit . . . Laidion: Beszéld el, amit nekem meséltél a szigetről és azokról az emberekről, akik a szigeten laknak. Beszólj még többet erről . . . A matróz: Hiszen már mindent elmondtam. Megyek! Nővéred nálad marad. Laidion: Nem a nővérem! A matróz: Akkor hát a barátnőd. Itt hagylak vele. Vissza kell mennem a hajóra. Laidion: Maradj itt és mesélj nekem mégAkkor ennivalót hozatok, aztán alszol ós kipikened magad és éjjel még nálam maradsz, reggel pedig visszamégy a hajódra. A matróz: Nem, most kell visszamennem ! Laidion : Köszönöm az udvariasságodat! A hajódon valamennyien ilyen kedvesek vagytok? A matróz: Isten veled! Laidion: Menj, ahova akarsz. (A matróz elmegy.) Hymnis: Mit kaptál tőle ? Laidion: . . . Hymnis: Tőle kaptad ezt az övet, amely itt 'óg? Inkább különös, mint szép. De a szinek szépek, — még soha sem láttam ilyen erősen kéket és ilyen erősen sárgát. — Valami ismeretlen kagylókból készíthették. Fölveszed? .. . Fölveheted a tánchoz, ha egyebet nem veszel magadra. Mit adott még? . . . Laidion Hymnis: Ezt a zöldköves nyakéket is ő adta ? De ezek nem drágakövek? Laidion : Persze, hogy drágakövek. Miért ne volnának drágakövek ? Hymnis-. A drágakövek átlátszóak. Laidion: Ezekben vékony, kis, aranyos szájak vannak aranyból. Hymnis: Ki tudja, hogy igazi arany-e? Laidion: . . . Hymnis: Alszol? Ha aludni akarsz elmegyek . . . Tudod, hogy még mit hagyott ott. Négy drachmát! Egy matróztól ez elég szép, ha az ajándékokat is hozzávesszük . . . En *) Hoffmannsthal Hugónak ez az első munkája, amely magyar nyelven megjelenik. sokkal jobban szeretem eüeket a hajósokat, mint a katonákat. Látom, hogy aludni akarsz. Akkor megyek . . . Igaz, tudd meg, ma éjjel táncolni láttam Demonassat, nővérével Bachissel együtt. Különben azt mondják róluk, hogy nem is testvérek. Istenem, pedig semmi különös sincs a táncukban. De hogy a férfiak mit csinálnak velők! Demonassának szép válla van és jó háta és a csipői hajlékonyak, ez minden. Es Bacliisnak a karján és lábán finom a csuklók és az ujjai hegyesek. És mindketten egyformán szemérmetlenek, csakhogy az egyik mutatja, a másik elrejti. Ez aztán tetszik. Mi mindent megcsinálhatnánk, amit ők csinálnak, lm csak te akarnád! Semmit se tudnak, amit már ne láttunk volna. De minden mozdulatukat költők találták ki, mindegyiket egy másik költő és verseket olvastatnak, amiket hozzájuk irnak, teszik bolonddá az embereket. Mintha nem láttuk volna már mindezt ós nem csináltuk volna magunk is ... Bachis ott a legjobb, ahol sokat kell a kezével kifejeznie: ha egy nimfa fiatal fává változik át vagy Ampelis folyondárrá, az ilyesmi igazán sikerül neki. A csuklóit, azokat szeretném! És az állatok utánzása is jól sikerül neki: a fiatal őz, amint a széltől fél és a széllel játszik, vagy a madár a hálóban. Demonassa ott jó, ahoi sokat kell mozognia a fejével ós a nyakával, valamit táncol, — hogy melyik költő csinálta azt elfelejtettem, — abban Bachis mereven mozdulatlanul áll a középen, arcán Medusaálarc van ós Demonassa táncolva jön feléje és semmit sem sejt é» egyszerre kővé válik, akkor hátraveti a fejét és izenként megmerevedik, előbb a csípőjéig, aztán a lábáig, ugy, hogy az embernek hideg fut végig a hátán. Laidion: Istenem, milyen haszontalan semmire való mindez! Táncolunk tizenkét vagy husz férfi kedvéért, köztük van néhány gazdag1 öreg ember, a többi csak élősdi és táncolunk és aztán elfáradunk ós akkor olyan csúnya miden . . . minden rámnehezedik, a férfiak arca, a fáklyák, a lárma, mint az éhes madárcsörök, ugy vágódnak az arcomba és én jobban szeretnék meghalni, mint hogy velük háljak és igyak ós hallgassam az orditásukat. Akkor elkívánkozom olyan messzire, amilyen messze madár csak röpülni tud . . . Mindég tudtam, hogy valahol létezik egy sziget, — olyan, amilyenről ő beszélt nekem. Hymnis: Miféle sziget? Laidion: Mit tudom én. Hagyj békén ! Hymnis: Matrózok nagyokat hazudnak, tudod? Laidion: Tudom, hogy nem volt hazugság, amit nekem mesélt. Itt tartanám husz éjszakán őt ós neki folyton mesélni kellene. Hymnis : Mi közöd neked az idegen országokhoz. Az ember még sem menne szívesen oda. Mit csinálnak a sötétbőrü barbárok között? Laidion: Bolond! Mi hasznod van belőle, ha táncolsz? Boldog vagy, akár csak egy percig is? Himnys: Menj. elfogott melanchóliád! Nekom öröm, ha táncolok és ők letépik fejükről koszorúikat és odadobják nekem. Akkor ők az enyémek, akkor érzem önmagamat. Laidion: De önmagadban ? Boldog vagy-e önmagadban?Meg tudsz-e feledkezni,önmagadról, meg tudsz-e szabadulni minden félelemtől, megszabadulni minden árnytól, mely sötétre festi ereidben a vért. Hymnis: Miféle félémről beszólsz? En nem félek, ha táncolok. Laidion: Akkor hát vágyaid vannak és a vágy: az félelem. Az egész táncod vágy, kívánság. Ide-oda ugrálsz: nem önmagad elől futsz? Elrejted az arcodat: nem szüntelen vágyakozásod elől rejtőzöl? Az állatok és a fák mozdulatait majmolod: egygyé leszel e velük? Leveted köntösödet: levetheted-e a félelmedet? Félelmed ing, méregbe mártott, amely a húsodat marja, még ha tizszer napjában fürdesz is és balzsamozod a testedet alatta. Megszabadulhatsz-e valaha csak két órára is a félelemtől.. . És ők megszabadulnak! Ők nem félnek attól, hogy ilyen táncot járjanak a szabadban, a szent fák alatt.