Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

1910 december 25 *. á DELMAGYARORSZAG 9 Zuhdí ur, ha a látszat nem csal, (kinézése legalább arra enged következtetni] a kirándulók között a legfiatalabb volt, Csodálatos, hogy pelyhedzö áll u joghallgató létére annyi időt tud venni, hogy a „Roumélie" napilapban állandóan irjon, az idegen nyelvekben jártasságot sajátítson el, — franciául és angolul már tökéletesen beszél, — művészet és sport iránt érdeklődjék. Bámulatba ejtő dolog, hogy ilyen fiatalembernek annyi alapos ismerete legyen és olyan sokoldalúságról tegyen tanúságot. Eszméje, hogy török nyelvű lapja a közel jövőben francia kiadásban is jelenjen meg. Brüller Gyula, MeginierujuoEtam a körkérdést. Az ünnepekre az egész világ körkérdésben utazik. Ez már öreg szokás. Mindenkit megintervjuoltak. Csak még a körkérdést nem. Tehát én megintervjuoltam őnagyságát is. Mert a körkérdés asszony. Szép, kicsi nő. Hogy miért? Mert nekem igy jobban tetszik. Körkérdés őnagyságát épen újságokba temetkezve találtam. Igéző pongyolában. Az újságok a karácsonyi számok mellékletei voltak. Az igéző pongyola pedig a körkérdések szellemét szimbolizálta. Szóval, minden stílszerű volt. Őhagyságánál szerkesztőségi ál-olló is volt. Tehát még Körkérdés őnagysága is álhirlapiró. — Mégis eredeti újságíró ön, Száján, hogy engem is megintervjuol, — üdvözölt Körkérdés őnagysága, majd biztatóan hozzátette : — Várjon csak, a mult karácsonyi Pesti Napló negyedik mellékletéből és az idei pünkösdi Világ második mellékletének negyedik részéből kivágok önnek egy mosés riportot. Az egész a jövő évi divatról fog szólni. Meg voltam hatva Körkérdés őnagysága ollózó nyájasságától. És ő folytatta : — Háromszázhatvanhat kérdést intéztek az idén hozzám. Pedig az óv nem is volt szökő-év. Hogy miért nem lett szökő-év, erre is feleltem egyik Híradó riporterének. Hogy miért feleltem ? Erre körkérdésben válaszoltam a másik Hirek dolgozótársának. De elmondtam azt is, mint akarja Szeged a harmadik egyetemet, az uj kórház terveiről meghallgattam kilenc valódi beteg ós hetvenhárom és fél álbeteg véleményét és mind a hatszázhatról beszólt, Jánossy Aladár elmondta, hogy legközelebb Almássyboz szerződik első komikusnak, Almássy elmondta, hogy enélkül is le fog mondani a művezetésről, hat páholybérlő elmondta, hogy szerintük már le is mondott. — Hallja, ez szenzáció ! — Csak jegyezzen tovább. Kossuth Ferenc minden kérésre két vezércikket irt, Justh Gyula kijelentette, hogy vagy lesz bank, vagy őket eszi meg az avas, a pápa modern esküje megesküdött, hogy mindenütt letették annyi őszinteséggel, hogy a lelke a pokolra jut, a fogpiszkáló bejelentette, hogy január elsőre meg fog drágulni, a házi-állatkák körkérdésben fenyegetőztek, hogy legközelebb népgyűlést tartanak a husdrágaság ellen, a husdrágaság körkérdésben hallgatta el, hogy mikor fog leszállani, a magyar aviatikusok körkérdésben hazudták, hogy mikor log felszállani. Magyarország húszmillió lelke körkérdés nélkül sejteti, hogy hány száz könyvet vett csak meg az idén, a Duna—Tisza-csatornainterviukórdésben mondta el, hogy tizenhat utja lesz ós nem is a Dunát—Tiszát köti össze, a magyar humoristák leleplezték a magyar tragédiát, a magyar drámairók a legjobb tragédiában nyilatkoztak különkülön arról, hogy kiveszett már a humor, a krokiirók megírták, hogy a körkérdéssel letarolták előlük a rossz vicceket. — Jó vicc. Hanem kedves körkérdés, méltóztassék a többi érdekességet a jövő húsvétra előszedni. Csak még arra feleljen, hogy meddig tart a körkérdés divatja? — Tessék? ! Különben kedves újságíró ur, a jövő év húsvétján erre is felelek. Hanem most már hagyjon magamra, mert a karácsonyi körkérdésekre adott feleleteimet az összes újságokból nem tudom húsvétig átolvasni. Ajánlom magam. Én pedig még csak nem is ajánlottam magam, hanem elhatároztam, hogy húsvétra ez lesz a szenzációs körkérdésem: Meddig tart a körkérdés divatja ? A választ pedig nem a körkérdéstől kérdezem meg. Szatír. A betegek karácsonya. — Ünnepségek a szegedi kórházakban. — (Saját tudósítónktól.) A szeretet ünnepi fénye kigyuladt szombaton este a betegek szomorú hajlékában is. Karácsonyfát állítottak és ünnepségeket rendeztek a jószivü emberek a szegedi kórházban ós a gyermekkórházban. (rácsé»' György a szegedi közkórház kitűnő gondnoka volt a karácsonyi ünnepségek rendezője, de kívüle még igen sokan vettek részt a magasztos emberbaráti szeretetből fakadó munkában. * Délután négy órakor kezdődött a gyermekkórház apró betegeinek karácsonyfa-ünnepsége. A rendelőszoba tágas ós tiszta előcsarnokában állították föl a ragyogó karácsonyfát, amelyet teleaggattak szebbnél-szebb ajándékokkal, csillagszórókkal. A karácsonyfa mellett fehér asztalon finom nyalánkságok minden beteg gyermek számára, Kis harang jelezte, hogy kezdődik az ünnepség, jöhetnek a gyermekek. Csakhogy nem jöttek szegények, ugy hozták őket az ápolónők. Fájdalom ós szomorúság ült mindegyiknek az arcán, a fénylő karácsonyfa láttára azonban valamennyinek fölragyogott a szeme. Elhelyezték őket a karácsonyfa körül, majd Bálint Ferenc rókusi káplán közéjük ült és mesélt. Mesélt a kis Jézus születéséről, a karácsonyról, a szeretetről. — Látjátok, édes gyermekeim, ez a karácsonyfa azért ragyog most itt, hogy ti jók legyetek, szeressétek a szülőiteket, szeressetek minden embert . . . Egy vak fiúcska is volt a gyermekek között. Bánatosan lehajtotta a fejét, majd fénylő könynyek peregtek végig sovány arcocskáján . . . A pap odament hozzá, megsimogatta a fejét és vigasztalta : — Kis fiacskám, nem szabad sirni a szeretet ünnepén ... Jó és engedelmes leszel s meg ládd, a jövő esztendőben már te is fogod látni a szép karácsonyfát . . . Később három-négy éves csöppségek kedve sen vitatkoztak, hogy ki kapott szebb karácsonyi ajándékot. A vak Péteré a legszebb, az harmonikát kapott. Ni, már szól is . . . A vak fiúcska tényleg egy szép harmonikát kapott. Nyomban játszani kezdett rajta. A „Gimbelem-gombolom" cimii dalt próbálgatta. Szomorúan nyikorogtak a hangok . . . * A gyermekkórházban nyolc gyermek számára állítottak karácsonyfát. Ennyi volt csak a „stand". A közkórházban már sokkal több beteg gyermek fekszik. Vannak vagy harminc-negyvenen. A közkórházi karácsonyfa-ünnepség tehnt ehez mérten nagyobbarányu volt. Öt óra után kezdődött. A villamfényes műtőteremben állott a hatalmas karácsonyfa. Vidékről küldte egy nemesszíva asszony. Cukorkákkal, ajándéktárgyakkal meg volt rakva rogyásig. A tetejében apró harangok csilingeltek. A gyertyalángok melegsége hozta mozgásba a nap'ernyőszerü forgó harangocskákat, A műtőterem egészen megtelt gyermekekkel. Sőt felnőtt betegek is kíváncsiskodtak. Több gyermeket hordágyon hoztak föl a terembe. Fekve, mozdulatlan tagokkal — egyik béna, a másikat szélütés érte, a harmadikat operálták, negyediknek a lába tört ki — áhítatosan nézték a gyertyafényes fát, amely egészen a padozatig emelkedett. Bálint Ferenc káplán a gyermekek közé lépett és beszélt a szeretet ünnepéről. Szép szavakban buzdította a gyermekeket, hogy imádkozzanak istenhez gyógyulásért. Végül isten nevében megköszönte a jóságukat mindazoknak, akik a gyermekeknek örömet okoztak. Ezután Busz dr, az elmeosztály főorvosa, az igazgató-főorvos nevében köszönetét fejezte ki Bálint Ferenc káplánnak, Gácsér György gondnoknak és mindazoknak, akik a beteg gyermekek karácsonyi ünnepségéhez jószivvel és szeretettel hozzájárultak. Ezután több gyermek karácsonyi versikéket szavalt, majd az ajándékok kiosztása következett s ezzel az ünnepség véget ért. Gurmandéria. Csöndes mollban kell elkezdeni ezt a gurmandóriáról való irást, olyasvalamiről irván, aminek most alkonyodik, amire öreg este következett, holtbizonyosan öreg este. Szimptomának nem is mondhatnánk szomorúbbat, mint azt, hogy az ízlés fiziológiájának megirója, a gurmandéria nagy művésze, Brillat-Savarin mostanában fog szobrot kapni. S a szoborállitásnak meg van az a hallgatag, de szigorú akadémiai kánona, hogy a halálért való prémiumot halállal lehet kiérdemelni. És Brillat-Savarin meghalt, jó ideje meghalt, az öreg kaszás szépen meghervasztotta piros száját, amely művészettel szürcsölte, csókolta a gurmandéria finomságát, s az inye és nyelve bizony barbár kukacoknak vált falatává, De nemcsak BrillatSavarin halt meg, hanem kezdi behunyni szemét az a művészet is, amelyet gurmandériának hívtak, s kezdenek eltünedezni a század jellemző figurái közül a gurmék, az Ínyencek is, a finomkodó francia Ínyencek, a gyomornak ezek a szellemieskedői, az ínyükkel kényeskedők, az evés-ivás artisztikumának mesterei. S érdemes erről szomorú mollban hegedülni, mert a gurmék művészek voltak, a gurmék poéták voltak — olyan poéták, akik nem éhen haltak, hanem stilizálni tudták az étkezést, annyira telt nekik evés-ivásból is, művészi érzékből is. EL kell tűnnie az ilyen fajtájú művészetnek is, mett a gyomor most egyébre kell. Rossz tréfa, rossz tréfa, de most a gyomor nem fantaziálhat, nem stilizálhat, mert most sok mindent kell belónyelni ós vastag bőrének kell lenni neki is. Ez talán csak szatirikus metaés női télikabátokat fgjgf MÓrtál leszállított árban vásárolhat Kárász-utca 6-ik szám.