Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

iöio december 25 DELMAGYARORSZÁG 3 A nemzetek gerincét mindig a polgárság alkotta, amely a munkássággal karöltve együtt halad. Az erős, öntudatos, vagyonos lakosság a politikai szabadságok legerősebb bástyája. Eddig még nincs ilyen bástyánk. De azok, akik látják az idők kérlelhetetlen haladásának mindent átgázoló lépteit, tud­ják, hogy belső életének igazi fejlődési kor­szaka csak most kezdődött. Tudja ezt a király is és tudják a népek milliói. A nemzet sáncai újra kinyiinak, hogy bevonuljon oda, a magyar államot uj alapokra fektető, radikális választójog. Ez a nagy reform szabadelvű alapokon épit tovább, megszünteti a 48 és 67-es po­litika ma már ugy sem létező különbségeit, uj tartalommal tölti meg Deák müvét, meg­adja a modern Magyarország fejlődésének lehetőségét. Fegyverkeznek a szerbek. — El akarják hóditani Boszniát. — (Kiküldött munkatársunktól.) Az annekszió után föllobogott háborus-láng még mindig nem aludt el Szerbiában. Annak ellenére, hogy a diplomáciai viszony javult és már a kereskedelmi szerződést is megkötötték a magyar-osztrák monarchia és Szerbia kö­zött, — az Oroszország által elkapatott szerbek még nem mondtak le arról a re­ményről, hogy rövidesen fegyverrel, véres háború árán „visszahódítsák" Bosznia­Hercegovinát. Aki ismeri ennek a balkáni népnek lobbanékony természetét és az áb­rándjaihoz való fanatikus ragaszkodását, az komolyan számol Szerbia hadi készülődései­vel. Magyarország és Ausztria külügy­minisztere, Aehrenthal Lexa Alajos gróf pedig, aki nemcsak a balkáni népeket is­meri jól, hanem ezeknek a mindenkori pro­tektorát és uszitóját, az orosz diplomáciát is, ugyanolyan csendben, de talán még lázasabban és erélyesebben készülődik, hogy a bármely részről érhető támadás készület­lenül ne találja. A magyar-osztrák ármádia legügyesebb vezérkari tisztjei és hadi mér­nökei a boszniai csapatokhoz vannak be pályája kezdetén tanulmányai első eredményei­nek érzésbeli elemét képezték; a másik mind­untalan visszatér hozzájuk, liogy magasabb­rendű és tlsztultabb alakban újra átélje őket, Ebben a szembeállításban két ellentétes em­bertípus jelenik meg: ugy az egyik, mint a másik kiindulópontja végtelen sorú variációk­nak. Az előbbiek a temperamentum-emberek, a vérmesek akaratosak, nyugtalanok; az utób­biak az elmélyedők, tudatosak, intimek. Az előbbiek csapongók, tevékenységük terét nem tudják, de nem is akarják körvonalazni, nagy tévedések és meglepő eredmények tarkázzák utjukat. Az utóbbiak erőt soha nem pazarol­nak. tárgyilagosak ós ha tekintetüket szere­tettel körülhordozzák környezetükön, legna­gyobb föladataikat mindig itt találják föl. Ha végigsétálunk egyszer a kultúrpalota mostani kiállításán, könnyen kitaláljuk, hogy Károlyi Lajos melyik típushoz áll közelebb. Hollósy Simon iskolájából hozott szénrajzot, a szürke, borougós-tájképek és szines virágcsönd­életek ugyanazt a Károlyi Lajost mutatják. De mig a legrégibbek csak céljai határozatlan sej­telmét árulják el, a későbbiekben már ezeknek a céloknak fölismerése dereng, a legujabbak­bau pedig az öntudatos keresés teljes készsége pompázik. Valami csöndes meditáció suttogá­saként jelenik meg egy-egy iinomrajzu ós szinte légiesen könnyed technikával előadott tanulmánya. Jól tette Károlyi, hogy néhányat kiállított közülök; szükségesek ezek fejlődésé­nek megértéséhez. Páratlan finomságú détail­osztva szolgálattételre ; a létszámot pedig a kétszeresre emelték. Sok uj erőd a leg­nagyobb kaliberű ágyukkal fölszerelve várja a szerbek támadását, hogy véglegesen le­számoljanak az elkapatott, nyughatatlan néppel. Munkatársunk, akit kiküldtünk a Bal­kánra, a következő szenzációs sorokban számol be a tapasztalatairól: (A szerb hadi arzenálokban.) Két éve már, hogy Magyarország-Ausztria bekebelezte Boszniát és Hercegovinát, de Szerbiában még mindig ugy viselkednek, ugy beszélnek a katonai körök, mintha az annekszió most történt volna meg. Egyedül az utcai tüntetések szűntek meg és a dip­lomácia ravaszkodik, más minden a régiben maradt. Ha a belgrádi kávéházakban na­gyobb asztaltársaság jön össze, vagy az utcán csoportosulás támad, rögtön a mo­narchiánk ellen vivandó háborúról beszélnek az emberek. Még pedig a legközelebbi időben megindítandó háborúról, amelyet a bosznia­hercegovinai szerbek forradalma előzne meg. A tiszti kaszinókban pedig sokszor egész éjjeleken át folynak a viták Bosznia kato­nai térképe fölött ós latolgatják a -háború esélyeit. Mindez azonban nem birna semmi fon­tossággal, ha tények nem bizonyítanának amellett, hogy Szerbia tényleg háborúra készül. A kragujeváci ós a nisi hadi arze­nálokban éjjel-nappal lázas munka folyik ós még most is olyan nagy an- üzem, mint volt az annekszió idején. A tartalékosok régi fegyvereit mind átalakítják, hogy a modern ismétlő-puskákkal szemben is sike­resen helyt álljanak. Óriási mennyiségű töltényt és puskaport halmoznak föl, az arzenálok személyzetének fele pedig kézi­bombák előállításán dolgozik, mert a szer­bek ezekkel akarnának leginkább operálni. Amellett ugyszólván az egész Szerbia alá van aknázva a leggyilkolóbb anyaggal teli­tett robbanó bombákkal. A szerbek ugyanis jól tudják, hogy háború esetén a mi had­seregünk két oldalról is szorongatná őket, azért különösen a Belgrád és Nis között lévő területet aknalánccal látták el, amelyet villamos szikra által bármely percben a le­vegőbe lehet, röpíteni. Ezzel meg akarják ne­hezíteni a magyar-osztrák hadsereg előnyo­mulását, hogy a döntő ütközetet könnyeb­ben megvívhassák. A szerb hadvezetőség ugy számit, hogy a föllázitott bosnyák nép ismeret, az anyag jellemének gondos tanul­mányozása ós a kifejezés alázatos egyszerű­sége, vagyis ugyanazok a tulajdonságok, me­lyek csaknem valamennyi későbbi munkájában föllelhetők, — már e rajzokban föllépnek, leg­alább igóret alakjában. Korábbi tájképei és arcképtanulmányai egye­nes továbbfejlesztései e törekvéseknek. (Leg­sikerültebb közöttük egy önarckép és Pilllch Kálmán arcképe. Ez utóbbinak főékessége egy kézfej, meiyet egyszerűen mesterinek merek nevezni.) Virágképei ós különösen „Impressio nélkül" jelzésű rajzai és festményei már ké­sőbbi korból valók. Legtöbbnyire igénytelen megjelenésű munkák az „Impressio nélkül" jel­zésű rajzok, a bennük megnyilatkozó szándék azonban Károlyinak ezídeig legértékesebb produktuma. Egy ösztönöktől ós intuícióktól mentes művészetet akar bennük életrehozni, melynek bázisa nem az egyéni érzés, hanem magának a motívumnak belső és a művészet eszközeivel kifejezhető törvényszerűsége. Meg­győződése, hogy anyag, formák, mozgás, karak­ter ugy függenek össze, hogy szinte a mathe­matikai rendszer analógiájára számitható ki egyik a másikból. Hogy ez az összefüggés fönnáll, művész előtt sohasem volt talán kétséges, bizonyítandó föladatul marad azon­ban fönn, hogy ennek a fölismerése ós ki­fejezésre juttatása a tudás és számítás perifériáján belül történik és nem az in­tuícióén. Most azonban ennek a kérdésnek a sorsa alárendelt jelentőségű azzal a ténynyel pel és a montenegrói hadsereggel egyesülten veszi föl a Balkán belsejében a harcot és csak kis számú katonaságot hagy a Bel­grád felől előnyumuló hadseregünk föltar­tóztatására; az aknák megteszik a magukéi úgyis. Az összes háborús szervezetek, amelyek az annekszió hirére alakultak meg, még most is működésben vannak. Egyre toboroz­zák a híveket és nem eredménytelenül. Kü­lönösen a híres halál-légió tagjai szaporod­nak napról-napra és számuk már megköze­líti a tizezret. Ennek a légiónak a vezére tudvalevőleg maga György herceg, a lelke pedig Zsivkovics volt hadügyminiszter, aki a háború érdekében az egész országban nagy agitáció t fejt ki. Titkos gyűjtés is folyik a „rabságban sínylődő testvérek fölszabadítá­sára" s eddig állítólag már több milliót ado­mányoztak a háború céljára. A nagyobb pénzintézetek állítólag biztosították a kor­mányt, hogy az első puskalövés után min­den rendelkezésükre álló összeget folyósítanak a hadsereg részére. A legjellemzőbb azonban a háborús lázra az, hogy a tehetősebb szerb parasztok már előre ellátták magukat mo­dern ismétlő fegyverrel. (Montenegró is fészkelődik.) A diplomáciai köröket gondolkodóba ejtheti az is, hogy a szerbiai és montenegrói uralkodó­házak váratlanul kibékültek. Péter és Nikita valósággal gyűlölték egymást és az annekszió után alig néhány hónapra már ölelkeztek. Két óv alat bosznia—montenegrói határon több váracsot építettek a fekete hegyek vad lakói, amelyet a legmodernebb ágyukkal szerel­tek föl. Rendes katonaság ebben a kis ország­ban alig van, de ugyszólván minden ember kö­teles háború esetén fegyvert ragadni. Még az asszonyokat is a hegyek ormára rendelik, ahonnan kézi bombákkal ós hatalmas kőtöm­bök leguritásával harcolnak az ellenség ellen. Montenegrónak az volna a rendeltetése, hogy amint a harc kiüt, a Novibazári Szandzsákon keresztül összekötő láncot alkosson a szerb hadsereg és a lázadó bosnyákok között. Amióta a berlini konferencia vonatkozó hatá­rozatát megváltoztatták, orosz ós olasz hajók szakadatlanul szállítják Antiváriába a hadi anyagot, amiről minden bizonynyal tudomással bír a magyar-osztrák külügyminiszter is. Montenegró egyik királyi hercege, a fiatal Mirkó vau kiszemelve a bosnyák fölkelők vezé­rének is és ugyancsak őt választanák meg szemben, hogy az „Impresszió nélkül" jelzésű rajzok között ugy rajzban és mozgásban, mint jellemzés dolgában elsőrendő darabokat talá­lunk. Egy-egy öreg kofaasszonyt, csavargót, külvárosi zsidóboltost, surbankó iegényt és más e féle szépséget ábrázoló kis rajza a tu­dás ós megfigyelés egész tömegét szorítja egy­szerű kontúrjai közé. Károlyinak legutóbbi időkig festett összes képein végighúzódik bizo­nyos tartózkodás az intenzív szinhatásoktól. Nem színlátásának korlátozott volta oka en­nek, hanem azok a kitűzött művészi fölada­tok, melyek előtt még a kiválasztott tárgynak is meg kellett hajolnia. Ez a föladat egyszer a rajz, máskor a tónus hangsúlyozása. Még nap­sütéses képeit is bizonyos leheletszerű fátyol vonja be, tökéletes tónusegységet adván a kép­nek. Ez a fátyol azonban eltűnik legutóbbi virágcsöndóleteiről, melyek már a tiszta szín­keresés jegyében fogamzottak és derűt, élet­örömét sugárzó frisseségükkel bizonyára jelzői Károlyi ujabb irányú fejlődésének. Íme egy mű­vész, aki kidolgozta a maga művészi program­ját ós azt meg is fogja valósítani. Megszerezte mindazokat az eszközöket, melyek járt utakon kényelmes haladást biztositanának számára. De amit mások szárnyként használnak, abban ö mankót lát. Eldobja hát. És halad tovább komoly magábamélyedéssel a benne bizakodók és a kétkedők között. Nem disputál a kétel­kedőkkel, nem hadakozik a vele ellenkezőkkel. Mert más az ö dolga . . .

Next

/
Thumbnails
Contents