Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

iöio december 25 DELMAGYARORSZÁG 3 A nemzetek gerincét mindig a polgárság alkotta, amely a munkássággal karöltve együtt halad. Az erős, öntudatos, vagyonos lakosság a politikai szabadságok legerősebb bástyája. Eddig még nincs ilyen bástyánk. De azok, akik látják az idők kérlelhetetlen haladásának mindent átgázoló lépteit, tudják, hogy belső életének igazi fejlődési korszaka csak most kezdődött. Tudja ezt a király is és tudják a népek milliói. A nemzet sáncai újra kinyiinak, hogy bevonuljon oda, a magyar államot uj alapokra fektető, radikális választójog. Ez a nagy reform szabadelvű alapokon épit tovább, megszünteti a 48 és 67-es politika ma már ugy sem létező különbségeit, uj tartalommal tölti meg Deák müvét, megadja a modern Magyarország fejlődésének lehetőségét. Fegyverkeznek a szerbek. — El akarják hóditani Boszniát. — (Kiküldött munkatársunktól.) Az annekszió után föllobogott háborus-láng még mindig nem aludt el Szerbiában. Annak ellenére, hogy a diplomáciai viszony javult és már a kereskedelmi szerződést is megkötötték a magyar-osztrák monarchia és Szerbia között, — az Oroszország által elkapatott szerbek még nem mondtak le arról a reményről, hogy rövidesen fegyverrel, véres háború árán „visszahódítsák" BoszniaHercegovinát. Aki ismeri ennek a balkáni népnek lobbanékony természetét és az ábrándjaihoz való fanatikus ragaszkodását, az komolyan számol Szerbia hadi készülődéseivel. Magyarország és Ausztria külügyminisztere, Aehrenthal Lexa Alajos gróf pedig, aki nemcsak a balkáni népeket ismeri jól, hanem ezeknek a mindenkori protektorát és uszitóját, az orosz diplomáciát is, ugyanolyan csendben, de talán még lázasabban és erélyesebben készülődik, hogy a bármely részről érhető támadás készületlenül ne találja. A magyar-osztrák ármádia legügyesebb vezérkari tisztjei és hadi mérnökei a boszniai csapatokhoz vannak be pályája kezdetén tanulmányai első eredményeinek érzésbeli elemét képezték; a másik minduntalan visszatér hozzájuk, liogy magasabbrendű és tlsztultabb alakban újra átélje őket, Ebben a szembeállításban két ellentétes embertípus jelenik meg: ugy az egyik, mint a másik kiindulópontja végtelen sorú variációknak. Az előbbiek a temperamentum-emberek, a vérmesek akaratosak, nyugtalanok; az utóbbiak az elmélyedők, tudatosak, intimek. Az előbbiek csapongók, tevékenységük terét nem tudják, de nem is akarják körvonalazni, nagy tévedések és meglepő eredmények tarkázzák utjukat. Az utóbbiak erőt soha nem pazarolnak. tárgyilagosak ós ha tekintetüket szeretettel körülhordozzák környezetükön, legnagyobb föladataikat mindig itt találják föl. Ha végigsétálunk egyszer a kultúrpalota mostani kiállításán, könnyen kitaláljuk, hogy Károlyi Lajos melyik típushoz áll közelebb. Hollósy Simon iskolájából hozott szénrajzot, a szürke, borougós-tájképek és szines virágcsöndéletek ugyanazt a Károlyi Lajost mutatják. De mig a legrégibbek csak céljai határozatlan sejtelmét árulják el, a későbbiekben már ezeknek a céloknak fölismerése dereng, a legujabbakbau pedig az öntudatos keresés teljes készsége pompázik. Valami csöndes meditáció suttogásaként jelenik meg egy-egy iinomrajzu ós szinte légiesen könnyed technikával előadott tanulmánya. Jól tette Károlyi, hogy néhányat kiállított közülök; szükségesek ezek fejlődésének megértéséhez. Páratlan finomságú détailosztva szolgálattételre ; a létszámot pedig a kétszeresre emelték. Sok uj erőd a legnagyobb kaliberű ágyukkal fölszerelve várja a szerbek támadását, hogy véglegesen leszámoljanak az elkapatott, nyughatatlan néppel. Munkatársunk, akit kiküldtünk a Balkánra, a következő szenzációs sorokban számol be a tapasztalatairól: (A szerb hadi arzenálokban.) Két éve már, hogy Magyarország-Ausztria bekebelezte Boszniát és Hercegovinát, de Szerbiában még mindig ugy viselkednek, ugy beszélnek a katonai körök, mintha az annekszió most történt volna meg. Egyedül az utcai tüntetések szűntek meg és a diplomácia ravaszkodik, más minden a régiben maradt. Ha a belgrádi kávéházakban nagyobb asztaltársaság jön össze, vagy az utcán csoportosulás támad, rögtön a monarchiánk ellen vivandó háborúról beszélnek az emberek. Még pedig a legközelebbi időben megindítandó háborúról, amelyet a boszniahercegovinai szerbek forradalma előzne meg. A tiszti kaszinókban pedig sokszor egész éjjeleken át folynak a viták Bosznia katonai térképe fölött ós latolgatják a -háború esélyeit. Mindez azonban nem birna semmi fontossággal, ha tények nem bizonyítanának amellett, hogy Szerbia tényleg háborúra készül. A kragujeváci ós a nisi hadi arzenálokban éjjel-nappal lázas munka folyik ós még most is olyan nagy an- üzem, mint volt az annekszió idején. A tartalékosok régi fegyvereit mind átalakítják, hogy a modern ismétlő-puskákkal szemben is sikeresen helyt álljanak. Óriási mennyiségű töltényt és puskaport halmoznak föl, az arzenálok személyzetének fele pedig kézibombák előállításán dolgozik, mert a szerbek ezekkel akarnának leginkább operálni. Amellett ugyszólván az egész Szerbia alá van aknázva a leggyilkolóbb anyaggal telitett robbanó bombákkal. A szerbek ugyanis jól tudják, hogy háború esetén a mi hadseregünk két oldalról is szorongatná őket, azért különösen a Belgrád és Nis között lévő területet aknalánccal látták el, amelyet villamos szikra által bármely percben a levegőbe lehet, röpíteni. Ezzel meg akarják nehezíteni a magyar-osztrák hadsereg előnyomulását, hogy a döntő ütközetet könnyebben megvívhassák. A szerb hadvezetőség ugy számit, hogy a föllázitott bosnyák nép ismeret, az anyag jellemének gondos tanulmányozása ós a kifejezés alázatos egyszerűsége, vagyis ugyanazok a tulajdonságok, melyek csaknem valamennyi későbbi munkájában föllelhetők, — már e rajzokban föllépnek, legalább igóret alakjában. Korábbi tájképei és arcképtanulmányai egyenes továbbfejlesztései e törekvéseknek. (Legsikerültebb közöttük egy önarckép és Pilllch Kálmán arcképe. Ez utóbbinak főékessége egy kézfej, meiyet egyszerűen mesterinek merek nevezni.) Virágképei ós különösen „Impressio nélkül" jelzésű rajzai és festményei már későbbi korból valók. Legtöbbnyire igénytelen megjelenésű munkák az „Impressio nélkül" jelzésű rajzok, a bennük megnyilatkozó szándék azonban Károlyinak ezídeig legértékesebb produktuma. Egy ösztönöktől ós intuícióktól mentes művészetet akar bennük életrehozni, melynek bázisa nem az egyéni érzés, hanem magának a motívumnak belső és a művészet eszközeivel kifejezhető törvényszerűsége. Meggyőződése, hogy anyag, formák, mozgás, karakter ugy függenek össze, hogy szinte a mathematikai rendszer analógiájára számitható ki egyik a másikból. Hogy ez az összefüggés fönnáll, művész előtt sohasem volt talán kétséges, bizonyítandó föladatul marad azonban fönn, hogy ennek a fölismerése ós kifejezésre juttatása a tudás és számítás perifériáján belül történik és nem az intuícióén. Most azonban ennek a kérdésnek a sorsa alárendelt jelentőségű azzal a ténynyel pel és a montenegrói hadsereggel egyesülten veszi föl a Balkán belsejében a harcot és csak kis számú katonaságot hagy a Belgrád felől előnyumuló hadseregünk föltartóztatására; az aknák megteszik a magukéi úgyis. Az összes háborús szervezetek, amelyek az annekszió hirére alakultak meg, még most is működésben vannak. Egyre toborozzák a híveket és nem eredménytelenül. Különösen a híres halál-légió tagjai szaporodnak napról-napra és számuk már megközelíti a tizezret. Ennek a légiónak a vezére tudvalevőleg maga György herceg, a lelke pedig Zsivkovics volt hadügyminiszter, aki a háború érdekében az egész országban nagy agitáció t fejt ki. Titkos gyűjtés is folyik a „rabságban sínylődő testvérek fölszabadítására" s eddig állítólag már több milliót adományoztak a háború céljára. A nagyobb pénzintézetek állítólag biztosították a kormányt, hogy az első puskalövés után minden rendelkezésükre álló összeget folyósítanak a hadsereg részére. A legjellemzőbb azonban a háborús lázra az, hogy a tehetősebb szerb parasztok már előre ellátták magukat modern ismétlő fegyverrel. (Montenegró is fészkelődik.) A diplomáciai köröket gondolkodóba ejtheti az is, hogy a szerbiai és montenegrói uralkodóházak váratlanul kibékültek. Péter és Nikita valósággal gyűlölték egymást és az annekszió után alig néhány hónapra már ölelkeztek. Két óv alat bosznia—montenegrói határon több váracsot építettek a fekete hegyek vad lakói, amelyet a legmodernebb ágyukkal szereltek föl. Rendes katonaság ebben a kis országban alig van, de ugyszólván minden ember köteles háború esetén fegyvert ragadni. Még az asszonyokat is a hegyek ormára rendelik, ahonnan kézi bombákkal ós hatalmas kőtömbök leguritásával harcolnak az ellenség ellen. Montenegrónak az volna a rendeltetése, hogy amint a harc kiüt, a Novibazári Szandzsákon keresztül összekötő láncot alkosson a szerb hadsereg és a lázadó bosnyákok között. Amióta a berlini konferencia vonatkozó határozatát megváltoztatták, orosz ós olasz hajók szakadatlanul szállítják Antiváriába a hadi anyagot, amiről minden bizonynyal tudomással bír a magyar-osztrák külügyminiszter is. Montenegró egyik királyi hercege, a fiatal Mirkó vau kiszemelve a bosnyák fölkelők vezérének is és ugyancsak őt választanák meg szemben, hogy az „Impresszió nélkül" jelzésű rajzok között ugy rajzban és mozgásban, mint jellemzés dolgában elsőrendő darabokat találunk. Egy-egy öreg kofaasszonyt, csavargót, külvárosi zsidóboltost, surbankó iegényt és más e féle szépséget ábrázoló kis rajza a tudás ós megfigyelés egész tömegét szorítja egyszerű kontúrjai közé. Károlyinak legutóbbi időkig festett összes képein végighúzódik bizonyos tartózkodás az intenzív szinhatásoktól. Nem színlátásának korlátozott volta oka ennek, hanem azok a kitűzött művészi föladatok, melyek előtt még a kiválasztott tárgynak is meg kellett hajolnia. Ez a föladat egyszer a rajz, máskor a tónus hangsúlyozása. Még napsütéses képeit is bizonyos leheletszerű fátyol vonja be, tökéletes tónusegységet adván a képnek. Ez a fátyol azonban eltűnik legutóbbi virágcsöndóleteiről, melyek már a tiszta színkeresés jegyében fogamzottak és derűt, életörömét sugárzó frisseségükkel bizonyára jelzői Károlyi ujabb irányú fejlődésének. Íme egy művész, aki kidolgozta a maga művészi programját ós azt meg is fogja valósítani. Megszerezte mindazokat az eszközöket, melyek járt utakon kényelmes haladást biztositanának számára. De amit mások szárnyként használnak, abban ö mankót lát. Eldobja hát. És halad tovább komoly magábamélyedéssel a benne bizakodók és a kétkedők között. Nem disputál a kételkedőkkel, nem hadakozik a vele ellenkezőkkel. Mert más az ö dolga . . .