Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-25 / 181. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1910 december ,.J -Ai — r r i • I I győzelem esetén Bosznia és Hercegovina kormányzójává. (A bosnyákok.) Bosznia és Hercegovinában színleg minden csöndes. Nemcsak a katolikus és a mohamedán lakosság, de még a szerbek is látszólag lojálisán viselkednek. Az alkotmányozó gyűlésbe küldött képviselők sorra letették a hűségesküt vonakodás nélkül. Ez azonban ne vezessen félre senkit, főleg pedig azokat, akiket illet. Biztos tudomásom van arról, hogy Zsivkovicsék és a bosnyák szerbek között élénk összeköttetés áll fönn és hetenkint futárok által váltanak üzenetekat. György herceg hir szerint arról biztosította a bosnyák szerbeket, hogy a Drinapartján bármely pillanatban átvehetik a számukra előkészített fegyvereket és kézi bombákat. A bosnyákok viszont készeknek nyilatkoztak harcba szállni, amikor Szerbiából megkapják az intést. (Oroszország a háttérben.) Az egész hadi készülődésnek és fegyverkezésnek Oroszország és részben Olaszország áll a háta mögött. Oroszország gyöngíteni akarja Magyarország-Ausztriát, Olaszország pedig félti Albániát, amelyra már régen szemet vetett. Az orosz követ ugy Belgrádban, mint Cettinjében mindenható ur, minden ugy történik, ahogy ő akarja. A nagy muszka birodalom, amióta Kelet-Ázsiában olyan csúfosan kikapott, a Balkánon akar újra tért hódítani, de itt szemben találja magát monarchiánkkal és a hatalmas Németországgal. Az anekszió nagyon fáj az orosz diplomáciának, de még most nem érzi magát elég erősnek, hogy a kölcsönt visszafizesse. Azért szitja a tüzet ellenünk a Balkánon, hogy a leszámolás órájában két tűz közé szorítsa a monarchiát. Nem lehetetlen azonban, hogy a láng hamarabb fog Szerbiában fölcsapni, mint Pótervárott szeretnék, mert a föltüzelt szerb népet nagyon nehéz lesz féken tartani. (Résen vagyunk.) Aggodalomra azonban nekünk egyáltalán nincs okunk. Boszniában és Hercegoviuában egymagában annyi katonánk van, liogy elbír az egész balkáni szövetkezéssel. A magyarosztrák hadvezetőség nem nézte keresztbe tett kezekkel a szerb fegyverkezést, hanem minden egyes ágyú ellen báromat vitt Boszniába, amelynek határán több olyan érődje van, hogy az egész szerb hadsereg egyet nem volna képes bevenni. Montenegró fővárosát, a kis Cettinjét pedig hatalmas ostromágyuk uralják, amelyekkel az első mukkanásra halomra lőhetjük az egész várost. Oroszország ellen fedve leszünk még jóidéig német szövetségesünk által. II. Miklós cár bizonyára jól meg fogja gondolni, mielőtt a japánoknál sokkal hatalmasabb és szervezettebb hadsereggel fölveszi a harcot. De ha mégis megtenné, ugy a háború kimeneteléhez nem férhet semmi kétség se. A szegedi vasúti műhely kettéosztás«. A napokban elterjedt az a hir, hogy a szegedrókusi vasúti műhelyet kétfelé osztják. A gépjavító műhely Szegeden marad, a kocsijavító műhelyet pedig átteszik Szabadkára. Legutóbb Szegeden járt Marschowszky Jenő máv. főfelügyelő, a magyarországi vasúti műhelyek felügyelője s állítólag a vele történt megállapod"redménye az, hogy a szegedi vasúti műhelyt kétfelé osztják. A szegedi gépjavító vasúti műhelyt azonban bővíteni fogják s ott annyi munkás nyer alkalmazásta jövőben is, amennyi a mostani műhelyben dolgozik. — Evvel a hirrel szemben a valóság ós a tény az, hogy a koalíciós kormány kereskedelemügyi minisztere: Kossuth Ferenc pozitív ígéretet tett a szegedi vasúti műhely kibővítésére és ez a leirat most is a polgármesteri hivatal irattárában van. E miniszteri rendelkezés megmásitása előtt nem határozhatták el a szegedi vasúti műhely kettéosztását és épen ezért egyelőre kétkedéssel kell fogadni a most szétröpitett fentebbi híradást. — Szombaton este érkezett haza Budapestről Lázár György dr polgármester, aki a vele közölt hirt munkatársunk előtt megcáfolta, avval a kijelentéssel, hogy Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter korában Írásban kötelezte a kereskedelemügyi tárcát, hogy elsősorban a szegedi vasúti műhelyt fogják kibőviteni. Azóta pedig a várossal ebben az ügyben hivatalos tárgyalás nem is volt. A meníök. — Egy éjszaka a mentőállomáson. — (Saját tudó silónktól.) A kályhában ropogott a tűz, odakünn hideg ós havas téli éjszaka volt, de nem igen Ízlett a meleg szoba. Nem is azért vesztegettük az időt a szegedi mentők állomásán, a parancsnoki szobában, hogy melegedjünk. Eseteket vártunk. Eltelt egy, majd két óra, már tizenegy felé járt az idő és ugy látszott, hogy a mentőknek fehér éjszakájuk lesz. Ez ugyan nagyon ritkán történik meg még Szegeden is, ahol pedig éjszaka, különösen hétköznapokon, mintha mindenki aludnék, ugy elcsöndesül a város. A széles méretű, néptelen utcák, a város területének óriási nagysága pedig még kisértetiesebbé teszi a föléje boruló csöndet. Szinte fél az ember egyedül járni az utcán. Pedig ma ünnepnap éjszakája volt, ami azt jelenti, hogy az emberek ilyenkor többet megengednek maguknak. Még azt is, hogy egy kicsit öngyilkossá legyenek, véresre, vagy agyonverjék egymást, mert ilyenkor hangosak a korcsmák, nagy a virtus és sok a részeg, meg a mulatozó ember. Végre csilingelt a telefon. A vasúti állomásról hívták föl a mentőket. Egy rendőr jelentette, hogy a Topolya-soron a sárban fetreng egy ember, jajgat keservesen, de nem mondja, mi a baja, alighanem részeg. — No, ez nagyon kicsi eset lehet. Egyszerű részegség — jegyeztük meg kedvetlenül. Nem is mentünk ki. A mentők állomásán azonban egyszerre három helyen szólalt meg a csengő. Kigyulltak a villanylámpák és mire az istállók ajtaját kinyitották, a mentőkocsi két lova már várakozott. Álmából riadt föl a két okos pára. Abban az istállóban több ló is volt> azok azonban tovább aludtak a szénán. Álmukban is tudják, — ha ugyan álmodnak — hogy a gyengébb hangú mentő-csengők nem nekik szólnak, ők csak a tüzet jelző három harang csengésére ugranak talpra. A mentőkocsi lovai viszont erre nem reagálnak és ha kondulnak a laktanya tüzharaugjai, akkor meg ők alszanak nyugodtan tovább. Mondják, hogy a büszke tüzoltó-lovak lenézik a szerény mentő-lovakat... Ezért aztán nem is igen beszélnek egymáshoz . . . Még egy fél perc sem telt el, már készen állott minden. Nadobál László és Lakatos György mentők magukhoz vették a „rosszulléti táskát", a kocsira kaptak és háromnegyed perc múlva már odaküun robogtak az utcán. Husz perc múlva már vissza is jöttek. — Nos, mi volt? — kérdeztük a kocsist. — Urat hoztunk. — Urat? Az egyszerű részegség kezdett érdekessé válni. — Még pedig cilinderest! — toldotta a szót a kocsis, amikor látta, hogy nagyobb az érdeklődés. Tényleg egy cilinderes urat hoztak be a mentőszobába. Kissé kopott volt a télikabátja és riadt szemmel tekintett körül. Lefektették a chaise-longue-ra, vizsgálták, tapogatták, de nem volt annak más baja, minthogy tökrészeg volt. Már amikor a kocsira tették, faggatták, hogy mi a neve, rosszul érzi-e magát, de a cilinderes ur nem válaszolt. Pedig a mentők szent kötelessége, hogy a mentő-lapot pontosan kitöltsék az adatokkal. Ebben az esetben csak a név hiányzott még. Ezt nem akarta elárulni a cilinderes ur. Azt hittük, talán röstelkedik előttünk, de később kitűnt, hogy csökönyösködik. Azért hát nem volt más hátra, mint kizökkenteni a részegségből, amit ugy értek el, hogy a „rosszullóti táskából" elővették az ammoniákos-üveget, abból néhány csöppet öntöttek vattára, ezt a cilinderes orra alá tartották, mire az, mintha álmából ébredt volna, nyomban föleszmélt. Kíváncsian vártuk a nevét. Ki lehet ez a kopott télikabátos ur cilinderben? Fiatalember még, talán valami hivatalnok-féle, aki egyszer kirúgott a hámból. Az ammóniák hatott. Kihúzta a cilinderes úrból a nevét. Sőt egyebet is. A foglalkozását. Mosolyogva néztünk össze, amikor az egyik mentő kitöltötte a mentő-lap megfelelő rovatát: — Foglalkozása: rikkancs. Kulturát árul, hát cilindert visel . . . • Aznap éjjel tényleg fehér éjszakájuk volt a mentőknek. Egy pár részeg embert térítettek még eszméletre, más nem történt. De láttuk őket számtalanszor akkor is, amikor nehéz munka várt rájuk, És ezzel az Írással az a célunk, hogy beszámoljunk a mentők nemes munkájáról, akik a legönzetlenebb támaszai a szenvedő emberiségnek. „Mindnyájunkat érhet baleset", ez a jelszavuk, akkor, amikor ők fordulnak egyszer egy évben a társadalomhoz. A társadalom pedig minden nap, minden órában, minden pillanatban segítséget kérhet tőlük, mert a mentők nem ismerik az ünnepnapokat. Ellenben ismerik a társadalom nyomorát, a nélkülözéseket, a betegséget, a bánatot, az elkeseredést, a kikopottak, lezüllöttek és boldogtalanok kálváriáját, a szenvedők harcoló és töprenkedő csoportját, akik nem tudnak megküzdeni az élettel ós akik a végső eszközhöz : az életet kioltó gyilkos szerszámokhoz folyamodnak. De még nincs veszve minden. Jönnek a mentők ! Szembeszállnak a halállal, a nyomorgók és boldogtalanok elkeseredésével és szótlanul, komolyan, hivalkodás és mellveregetés nélkül állítják ismét talpra, akiket még visszaadhatnak az életnek. Munkájuk nem is emberi, hanem isteni. Életet, erőt ós vigasztalást öntenek azokba, akiktől a társadalom el akarja venni az isten adományát. Mert a társadalom könyörtelen, közömbös és főleg könnyelmű. És a mentők azok, akik ezeket a hiányokat toldozzák-foldozzák egész életükön keresztül. (A mentő-állomás.) A szegedi mentő-egyesület 1904-ben alakult meg. A mentők állomását a Kossuth Lajossugáruton, a tűzoltó-laktanya épületében állították föl. Két helyiségből áll az állomás : az ügyeletes-szobából és a mentő-szobából. Az ügyeletes-szobában van a telefon, ott éjjelnappal teljesítenek szolgálatot. Ha baj történik, azt bárki tudtára adhatja a mentőknek, akár telefonon, akár személyesen, ők minden pillanatban készek a kivonulásra. A napos természetesen sohasem vonul ki, ő a telefont őrzi, fölveszi a jelentéseket és átadja azoknak, akik kivonulnak. Az állomás másik helyisége a mentő-szoba. Ez aféle ambulatórium, ahol az orvosi fölszereléseket tartogatják. Itt vannak a gyógyszerek, kötszerek, orvosi szerszámok és a többi. Egyik legfontosabb eszközük a mentőknek a méregtáska, illetve azok a szerek, amelyek benne vannak. És pedig olaj, konyak (kalánpálinka), 5 százalékos kékgálic, magnézia és ecet. Ezek ellenmérgek mérgezési eseteknél. Az olajat a maróhatásu mérgezéseknél adják be. A kókgálicot hánytatószernek használják, de nem maróhatásu mérgezéseknél, mert még jobban összeroncsolja a gyomorfalat. Aki mérges gombát vagy rothadt hust és ehez hasonló ételeket evett, azt kékgálic-oldattal hánytatják meg. Egyéb mérgezési eseteknél a mentőknek először is azt kell megállapítani, hogy sav- vagy lugtartalmu mérget vett be az illető. Ez a kék és rózsaszínű lakmusz-papir utján történik. Ha ugyanis lúgos mérgezés áll fönn, akkor a rózsaszínű lakmusz-papir kékszinüvó lesz, a kólc lakmusz ellenben nem változtatja a színét. A savas-mérgezésnél pedig a kék lakmusz-papir rózsaszínűvé válik, viszont a kísérletre nem reagál a rózsaszínű lakmusz-papir. A lúgos- vagy savas-mérgezést a beteg köpéséből vagy hányásából állapítják meg a lakmusz-papirosok segítségével. Már most, ha lugos-mérgezés történt, akkor ellenmérge ennek a borecet, ha savtartalmu mérget nyelt az illető, akkor vízben föloldott magnóziát adnak be neki ellenméreg gyanánt.