Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-02 / 162. szám

1910 december 2 DELHAÜYARORSZAG 3 fogják kérni a rendőrségek államosítását. Itt, a már érintett indokok mellett azt is föl lehet hozni, hogy legalább a külföld előtt tűnjünk föl ugy, mint akik versenyt tartanak a modern haladással. A páris—-konstantinápolyi vonalon (Szegeden is keresztülmegy ez) utazók közül számosan szállnak ki Szegeden, csodálkoznak a város nagyarányú méretein, de amikor a rendőrségről esik szó, egyszerre el kell hallgatnunk. — Ja, ugy — mondja az idegen és csa-, lódottan megy tovább. Tehát egyszerre elhallgatunk, mert a rendőrségünk olyan, hogy például Angolország kisebb faluiban is különb. Épen ezért nagyon égető már a szegedi rendőrség reformálása, ami egyedül az államosítás utján valósitható meg. A képviselőház ülése. — Széli Kálmán az állami háztartásról. — <Saját tudósítónktól.) Évek óta nem beszélt már Széli Kálmán a képviselőházban. És ma fölszólalt, hosszú, érdekes beszédet mondott, A beszéd igazán méltó volt Széli Kálmánhoz és méltó volt a képviselőházhoz, amely utóbbi az úgynevezett indemnitási vitától már elérte az unalmasság netovábbját. Altalános érdeklődés előzte meg Széli Kálmán fölszólalását, ami nem csoda, mert Széli Kálmánról még ellenfelei is azt tudják leghatározottabban, hogy politikai életünknek egyik legkiválóbbja, páratlan politikus — dacára, hogy amióta föl se szólalt a tisztelt Házban, nem is politizált. Ma azzal kezdte el nagy beszédét Széli, hogy nem fog politizálni, ami pillanatig még zavarba is hozta az ellenzéki harcosokat, mert igy még közbe se szólhatnak. Ja, ők, kérem, tisztelt haza, csak a politikához értenek, de már ahoz sem konyítanak, hogy mi az az államháztartás, hogy enni kell-e vagy inni, vagy ráülni az államháztartás egyensúlyára... Ezt a példát csak azért emiitjük, mert Széli Kálmán ma az államháztartásról mondott klasszikus beszédet, vázolta, föltárta a netán előállható akadályokat és a helyes megoldást. Beszéde ebben a mondatban összpontosult és nyert határtalan értéket, hogy: Ugy, amint a háztartás mai tényezői állanak, a bevételek emelése nélkül a háztartás egyensúlyát emelni nem lehet, a megtakarítás politikájával célt nem érünk el, csak a bevételek emelése segíthet. Különösen érdekes Széli Kálmán nyilatkozata most abból a szempontból is, mert ezt a meggyőződést nem egyszer hangoztatta Khuen miniszterelnök, Hieronymi és Lukács miniszterek is, akik, ha más szavakkal, de hangsúlyozták már ezt a politikai és államkormányzati sarkalatos igazságot. Ennek a hangsúlyozása pedig szinte életérdekbe vágó még ma is, amikor egyes hangok frázisokat kiáltoznak, elv-sallangokat lobogtatnak, hogy a munkaképes parlamentet bénitani igyekezzenek, habár minden látható eredmény nélkül is, humoros kacagásba vesző komolykodással. Ilyen frázis és ilyen sallang akadt a mai ülésen is, amikor a horvátok eljátszani igyekeztek azt a találós mesét, hogy szabad-e horvátul beszélni, — de a mai vitát kitűnően elintézte a Ház ülését vezető alelnök, Návay Lajos, amikor egyszerűen a törvény szövegére hivatkozott, olyan ható eredménynyei, hogy egyes horvátok magyar nyelven dühösködtek. A szünetekben aztán, mondhatni, hogy az egész Ház gratulált a mosolygó Návaynak, amiért ötletével lehetővé tette, hogy Széli Kálmán elmondhassa nagy beszédét. A mai képviselőházi ülés negyedtizenegy órakor kezdődött. Návay Lajos elnökölt. Jegyzők voltak: Nyegre László, Szász Károly, Zlinszky István. Napirend előtt Barta Ödön képviselő szólt a tegnapi napirendi vitáról, mikor az ő beszéde közben Surmin György közbeszólt: — Vaszics! Vaszics! A közbeszólást az elnök nem értette, figyel, meztette is a szónokot, hogy idegen nyelven ne szóljon közbe. Ő később megtudta, hogy ez a Vaszics egy név, amely a Friedjuug-pörben szerepelt. Popovics Sándor: Rauch báró barátja! Barta Ödön: Én nem törődöm azzal, hogy Rauch bárónak ki a barátja. Lehet, hogy önökön mult, hogy nem barátjuk, lehet, hogy rajta, de nekem tiltakoznom kell az olyan inszinuáció ellen, mintha az egyetemeken aljas árulókat akarnának nevelni. Justli János a házszabályokhoz kér szót ós tiltakozik az ellen, hogy a Ház tegnap, az ülés elején hozott határozata ellenére, egy órakor nem tért át az interpellációkra. Ha ezt a gyakorlatot meghonosítják, akkor a kisebbségnek az interpellációk elmondásában gyökeredző joga kijátszható. Az elnök fölvilágosítja Justhot, hogy ez távolról sem akart a kisebbség jogának kijátszása lenni. Az idő előrehaladott voltára való tekintettel kérdezte az elnök, hogy el akar-e térni a Ház az interpellációktól. A Ház igennel szavazott, mire az interpellációk elmaradtak. Ez azonban nem tekinthető precedensnek. (Helyeslés.) (Horvát vita.) Popovics Sándor (horvát) konstatálni kivánja, hogy vagy van a horvátoknak joguk a horvát beszédhez, vagy nem. Ha van, ezzel nem lehet visszaélést elkövetni. Egyébként ők maguk örülnének a legjobban, ha se horvátul, se magyarul nem kellene beszéluiök, mert ez annyit jelentene, hogy semmi panaszuk sincs. Ugrón Gábor félreértett tegnapi szavainak magyarázata cimón kér szót, Popovics Sándor a horvátok jogát akarja érvényesíteni a magyar országyülésen, de vájjon magyar jogot lehet-e a horvát tartománygyülésen érvényesíteni, lehet-e ott magyarul beszólni V Az elnök: Az elnökség minden pártszenvedélytől menten, szigorúan a törvény szövegéhez ragaszkodva, kivánja ezt az ügyet elintézni. A horvátoknak az 1868: XXX. törvénycikk 59. szakasza az 1848. évi V. törvénycikkel szemben biztosítja azt a privilégiumot, liogy horvátul is beszélhessenek, vagyis rájuk nézve a magyar nyelv a magyar országgyűlésen nem kötelező. Ez törvényben biztosított jog, amelyet csak törvénynyel lehet megváltoztatni. Azonban az országgyűlés ügykezelési nyelve kizárólag csakis a magyar, vagyis a horvátok az ügykezeléshez tartozó házszabálykórdésekhez csakis magyarul beszélhetnek. Kétségtelen joguk a horvátoknak az, hogy horvátul beszélhessenek. Mi tiszteletben tartjuk ezeket a jogokat, de a mi jogaink vannak olyan szentek, mint az övéik és mi meg fogjuk őket védeni ugy, mint ők megvédik a magukét. Nekünk kötelességünk, hogy a Háznak az ügykezelésre ós nyelvre nézve biztosított magyarságát minden körülmények közt megvédjük. Az elnöknek, miután horvátul tudni nem köteles, nem áll módjában ellenőrizni, hogy a horvátok tartják-e magukat a házszabályokhoz és igy azok ellenőrzése meg van nehezítve. Ez pedig horvát nyelvű deklarációk esetén lehetetlen lévén, a horvátoknak be kell látniok, hogy az elnökség, a házszabályok védelmében, kénytelen lesz' őket a horvát beszédek abbahagyására kérni. Ha egyetértésben akarnak dolgozni a Ház többségével, nem fogják horvát nyelvű beszédekkel zavarni a Ház egységét. (Helyeslés.) (Az indemnitás.) Rátértek ezután a napirend második pontjára az 1911. évi első négy hónapjában viselendő közterhekről szóló törvényjavaslat tárgyalására, Preszly Elemér (Justh-párti) a horvát területen lakó magyarok elhanyagoltságáról beszél, majd rátér arra, hogy a külpolitika terén mennyire jelentéktelen helyzetet foglalunk el. A nemzetiségekkel szemben se tudunk erélyesek lenni, azok állandóan Bécsbe szaladnak protekcióért. Pop Cs. István : Mert ott jobban meghallgatják őket. (Zaj. Elnök csönget.) Preszly Elemér: Nem viseltetik bizalommal a kormány iránt, Az indemnitást nem fogadja el. (Helyeslés az ellenzéken.) (Széli Kálmán beszéde.) Széli Kálmán azzal kezdte beszédét, hogy hosszú idő óta nem beszélt a képviselőházban és ma is csak azért kórt szót, mert mint régi pénzügyekkel foglalkozó politikus, a mai viszonyok közt szükségesnek tartja véleménye kifejtését. Kijelenti, hogy nem szándékozik politikával foglalkozni, csupán a jövő politikai helyzet némi veszélyeit és töviseinek csiráit kivánja fölfedni. Ügy, amint a háztartás mai tényezői állanak, a bevételek emelése nélkül a háztartás egyensúlyát emelni nem lehet. A megtakarítás politikájával célt nem érünk el, csak a bevételek emelése segíthet. A fejlődést és haladást, az ország jövőjét megakasztani nem lehet, a létező eszközökkel való haladás pedig csak megakasztást jelent. Haladás nélkül ez az ország semmire se megy, a haladáshoz pedig eszköz kell, pénz kell. Megtalálta a módját annak, honnan lehet pénzt szerezni és ezt a Ház bölcsesége elé is terjeszti. De mielőtt ezt tenné, kiterjeszkedik más dologra. A pénzügyminiszter nagy gonddal készítette a költségvetést, amely átmeneti költségvetésnek jó, de állandóan nem biztosithatja a pénzügyi ellensúlyt. A maga részéről örömmel látná, ha a bitumenek ós kálisók monopóliuma előnyére válnék az államnak, de ő azt tartja, hogy még tovább kell menni az állam érdekében. Ismerteti a saját politikai pályáját, amely ott jutott dűlőre, mikor Tisza Kálmánnak a többség nem szavazta meg azt a költségvetést, amely a bevételek fokozatos emelését célozta, Tisza Kálmán kérésére akkor ő átvette a pénzügyi tárcát hatvankétmillió forint deficittel. Négy esztendei kormányzás után huszonegymillióra apasztotta le ezt a deficitet, de uj bevételi forrásokat is alapított az állam számára, ugy, hogy jólélekkel mondhatja, hogy sikerült akkor az állam költségvetését teljesen rendbehozni. Az utána következő kormányok alatt nagyon emelkedtek a kiadások, de a bevételek emelkedése nem állott arányban ezzel. Nem szabad elfelejteni itt, hogy az országnak évek alatt kellett átmenni azon a fejlődésen, melyen más államok évtizedek alatt mentek át. 1868 óta a költségvetése hihetetlenül emelkedett is ennek a szegény országnak, amely ki lett zsarolva, ki lett pusztítva, mindezt birnia kellett. Pedig micsoda pazarlásokat követtek el, milyen hiányokat kellett pótolni. A belügyminisztérium kiadása 1870-ben tizenkilenc millió korona volt, ma kilencvenegy millió, vagyis a szám megforditottja (Derültség), pedig az igények a közrendészet, a közigazgatás terén távolról sincsenek kielégítve. A kereskedelmi és földmivelési tárca kiadása 1870-ben huszonkét millió volt, ma négyszáznegyven millió. A vallási minisztérium négy és fél millió kiadással dolgozott, ma nyolcvanhat millió a kiadás, holott 1900-ban még huszonkilenc millió volt. Ez Apponyi érdeme . . . Ez a rohamos emelkedés óvatosságot parancsol, de nem oszthatja a pénzügyminiszter fölfogását, aki a közutak és a gyermekvédelmi intézmények tételén akar takarékoskodni, a kiadásoknak ez a megszorítása már egészségtelen jelenség. Irreálisnak látja a pénzügyi helyzetet azért is, mert nem vet számot a várható nagy igényekkel, melyeket pedig nem lehet sokáig elhallgattatni. El lehetünk készülve a hadiköltségek emelkedésére, a létszámemelésre, amely szintén a költségek emelkedését jelenti s a haditengerészet fejlesztésére. Mindent lehet ellenezni, de aki az élettel számol, tudja, hogy ezek el fognak következni. Hol van erre a fedezet államháztartásunkban V Az államvasutaknál is nagymértékű befektetésekre lesz szükség. Mindezzel szemben azt a propoziciót teszi, hogy emelni kell az államvasutak személyi és teher-tarifáját, revideálni kell az állami illetékeket és emelni az örökösödési illetéket, amely most is a harminc éves fokozathoz igazodik. Föl kell emelni a dohánygyártási illetékek árát is. Legfontosabb azonban a szeszadó-monopólium behozatala. A külföldön mindenütt súlyosabba szeszadó, mint nálunk, holott nekünk nincs kisebb szükségünk erre a jövedelemre, mint más államoknak. Kéri a pénzügyminisztert, vegye fontolóra ezeket a propoziciókat. A husfogyasztási adót egészen el lehetne ezután törülni s igy az alsó néposztályok nehéz helyzetén is segítenének. Az indemnitási javaslatot elfogadja. A beszédet az egész Ház nagy figyelemmel ós érdeklődéssel hallgatta s a végén a miniszterek mind s a képviselők tömegesen siettek Szélinek gratulálni. (Bizalmatlanok a románok.) Pop Csicsó István nem szavazza meg a javaslatot. Semmi változást nem lát a kormányzati rendszerben a múlttal szemben. Fölolvassa ennek igazolására a szászvárosi rendőrkapitány levelét a város képviselőjéhez, amelyben a román választók megboszulására tesz javaslatokat. (A bankszabadalom.) A holnapi ülés napirendjének megállapitása után Lukács László pénzügyminiszter beterjesz"