Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-02 / 162. szám

12 szívesen fogják majd elfogadni Lands.downenak azt a reformtervezetét, melyet most oly ridegen utasítanak vissza. Most, mikor megkezdődik a választási küzdelem Angliában, érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy minő sokba kerül ott egy-egy mandátum. Néhány nappal ezelőtt jelent meg egy hivatalos kék könyv, amely nyilvánosságra hozza, hogy azok a választások, melyek ez év elején voltak Angliában, mibe kerültek minden egyes jelöltnek. A Corrupt and illegal practices prevention aet szerint ugyanis hivatalosan kell megvizsgálni és megállapítani minden fillért, amit egy-egy jelölt költött. E szerint a kék könyv szerint az 1910 januári választásokon ezerháromszáztizenegy jelölt lépett föl, akik összesen 1,296.382 font sterlinget, azaz a. mi pénzünk szerint 31,113.168 koronát költöttek el. E szerint minden szavazat három shilling és tizenegy pencebe, azaz négy korona hetven fillérbe került. Legdrágábbak voltak a skót kerületek. Ott minden szavazat öt korona harminc fillérbe került. Angliában négy korona hatvan fillérbe, Irlandban pedig három korona ötven fillérbe. Szinte kétségtelen, hogy a mostani választások még drágábbak lesznek, mert minden párt hihetetlen erőfeszítéseket tesz. AK aujjol választási harc. Londonbúi jelentik: Earl of Creve Plymouthban a kormány flottapolitikájának védelmére mondott beszédében kijelentette, hogy a hadihajógyárakban most ötezer emberrel többet foglalkoztatnak, mint a kormány hivatalbalépésekor. Az admiralitás azon a nézeten van, hogy a flotta legfőbb föladata a kereskedelmet védeni. Ha a flotta ugy van szervezve és elosztva, hogy e föladatot a legjobban meg tudja oldani, ugy ezzel a legjobban van szervezve a partok védelmére is. Két ujabbkori találmány jön főleg tekintetbe minden ország, de különösen Nagybrittania partvédelmének fejlődése terén. Először a drótnélküli táviró, amely inkább, mint bármi más, hozzájárult Nagybrittania partjainak védelméelszéditette egy kicsit, a szemei elborultak, ugy nézte mámorosan és magafeledten. — Különben se a lovak miatt jövök, — mondta. Az asszony csodálkozva nézett föl és megkérdezte: — Hát miért? A fiu dadogott: — Nem bánom . .. nem bánom, ha kidobat is a szolgájával, ha fölpofoz, vagy botrányt csinál is ... én magáért jövök ide . . . Azért, mert . . . mert én szeretem magát! Az asszony nem haragudott meg, csak szétnézett hirtelen, hanem hallotta-e valaki, azután anyásan csititani kezdte a fiút: — Pszt! Az uram rettenetes ember! Isten ments, hogy a keze közé kerüljön... Tessék a jegye és menjen be szépen. A fiu kivörösödött. — Nem megyek ! Nem vagyok kíváncsi a szamárfogatra, se a gebéikre. Én magáért jöttem. Az asszony könyörgőre fogta a dolgot: — Nézze, édes barátom, ne legyen gyerek, én nem akarok itt botrányt. Én . . . én féltem magát. — Engem ne féltsen ! — De igen, maga egy meggondolatlan pubi. Azután az a három nap, amit még itt leszünk . . . A fiu makacskodott: — Utánuk megyek ! Akárhova, akár a világ végére is ! Értse meg, hogy egy hét óta vergődöm és égek magáért, egy hét óta itt ácsorgom éjjel-nappal a közelében ! Egy hete, DÉLMAGYARORSZÁG hez és a tengeralatti naszád föltalálása. — Lloyd George kincstári kancellár Llandrindotban (Wales) beszédet mondott, amelyben Balfour azon javaslatát, hogy a tarifa-reform elvét referendum alá bocsássa, szóvá tette és azt a kérdést állította fői, vájjon ez azt jelenti-e, hogy Balfour hajlandó a tényleges tarifa-reformot, miután az a parlament két házában elintéztetett, a választók elé terjeszteni. Ez mindenesetre egész más volna, mintha Balfour csak a tarifareform elvét akarná népszavazás alá bocsátani. Balfour tói választ kér e kérdésre. A szegedi rendőrség államosítása. (Saját tudósítónktól.) A szegedi rendőrség reformálásának kérdése különösen azóta van állandóan napirenden, amióta Szeged minden vonalon való fejlődése olyan lendületes arányokat öltött, hogy a városi politika is — bár a pénzügyi konjunktúrák nem a legkedvezőbbek — igyekszik ezekhez a rohamos arányokhoz hozzásimulni. Minthogy azóta a rendőrség megreformálásának kérdése is a várospolitikában egyik sürgősen megvalósítandó kérdéssé nőtt ki, kellett, hogy olyan panaszokkal és vádakkal álljon szemben a város, amelyek a reformot föltétlenül szükségessé teszik. Számtalan eset igazolja, hogy a szegedi rendőrség nem állja meg azt a helyet, amelyet Magyarország második városában megállnia kellene. Mindennek pedig egyetlen oka az, hogy a város nem képes többet áldozni a rendőrség fejlesztésére, mint amennyit a költségvetése előirányoz. Hogy egy igen argumentumos példát említsünk, elég, ha egyetlen esetet mondunk el, a legfrissebbek közül valót, amely egy jelentéktelen tűzesetnél, a Neuwirth-féle üzlet égése alkalmával történt. Kisebb tüz volt az egész, egy óra alatt sikerült lokalizálni, de minthogy a város egyik legforgalmasabb pontján, a Kigyó- és Feketesas-utcák sarkán támadt, akkora tömeg gyűlt össze, hogy a tűzoltók csak a legnagyobb akadályokkal, szinte keresztülgázolva a tömegen, végezhették munkájukat. Növelte a veszedelmet az, hogy az üzlet vasrollói le voltak zárva, a tulajdonos pedig a tüz után egy órával értesült az esetről. A rollókat tehát föl kellett feszíteni, ami szintén nem kis munkát adott a folyton láb alatt levő óriási tömeg miatt. Hiába kért a tüzoltófőparancsnok rendőri asszisztenciát attól az egy szál rendőrtől, aki a színhelyen buzgólkodott és hiába telefonohogy be nem hunytam a szemem. Értse meg) kérem, értse meg, hogy nekem kell maga? hogy én megérdemlem magát, hogy én magáról le nem mondok, még ha az életembe kerül is. Az asszony fölpattant: — Én az uramnak tisztességes, hü felesége vagyok! — Maga egy szép, egy gyönyörűséges asszony! Maga egy királynő! Magát nem érdemli az a közönséges, káromkodó, istállószagu ember. Odacsuszott a szájával a márványon pihenő kézhez; megcsókolta. — Nézze, — mondta most az asszony, hirtelen villanó szemmel, — én látom, hogy maga csakugyan szeret engem, hogy maga énrólam lemondani nem tud; jó. Jöjjön el holnap délelőtt, egyenesen hozzám, a lakásra. A többit majd meglátjuk. * Másnap már reggel ott ólálkodott a fiu a téren, háromszor-négyszer körüljárta a sátrakat. Szépen, gondosan felöltözött volt, a sima arcát frissen borotváltatta, a hajára Eau de Colognet locsolt és lakkcipő volt a lábán: mindezt busásan megérdemelte a mai nap, a siker, az asszony ! Nagy szivdobogások közt osont be a hippodrom hátsó ajtaján, az istálló felé ; mindenütt csönd volt, a szolgák, a lovász javában aludtak, sőt az állatok is, a kis robotoló csacsi, meg a gebék kimerülten hemperegtek a jászolok előtt . . . Két-három lépcsőn fölment a fiu s halkan kopogtatott : 1910 december 2 zott ez az egy rendőr segítségért, többen nem jöhettek ki, mert valamennyinek ki volt jelölve a posztja, valamennyi félbeszakithatatlanul el volt foglalva másutt. Végre megjött Szakáll József dr rendőralkapitány, aki ugy, ahogy, de tőle telhetőleg, valamenynyire rendet teremtett. A tömeg azonban nőttön-nőtt, az üzleti holmik még javában égtek, mire a rendőrkapitány kiadta az utasítást, hogy telefonáljanak a katonaságért. — Katonaságért? — kérdeztük meglepetten. — Igen, mert nincsen rendőr. Mindegyiknek sürgős szolgálata van — volt a válasz. Ennyi is elég volt. Akkor elhallgattuk azt a kérdést, hogy mi történt volna abban az esetben, ha hirtelen valami rendkívüli veszedelem támadt volna, ha például gáz- vagy benzinrobbanás történik és lángba borítja nemcsak az üzletet, hanem az egész házat. Kiszámíthatatlanul borzalmas következményekre lehettünk volna elkészülve. A szegedi tűzoltóság kitűnően teljesiti föladatát, azt meg kell állapitanunk. A rendőrségre azonban ez nem áll, mert nem is teljesítheti a föladatát még kielégítően sem. Kevés a rendőr, a fizetésük alig fedezi a létminimumot, mert a városnak nincsen elég anyagi ereje. Hogy tehát a reform keresztülvihető legyen, csakis az államra lehet támaszkodni. Nem tudjuk ezideig, hogy a belügyminisztérium mint vélekedik a kérdésről, de, tekintve az államosítás föltétlen szükségességét, alig hisszük, hogy ridegen elzárkóznék előle akkor, amidőn a mostani belügyi költségvetéssel is bebizonyította, hogy igenis áldoz a belügyekre, mert a kiadások ebben az évben tiz millióval többet tesznek ki, mint 1909-ben. A magyar rendőrtisztviselők elhatározták, hogy a jövő év január 18-án országos kongresszust tartanak, amelyen sürgetik a nagyobb városok rendőrségének államosítását. Ha a jós szerepe nem is hálás, de mi előre megjósolhatjuk, hogy a kongresszusnak nem lesz semmi eredménye. A kongresszusozás egészen sablónná vált, ép ugy, mint az ankétek és a bankétek. Semmi eredményük nincsen. A fórumok előítéletekkel vannak eltelve, de ezek az előítéletek nagyon is reálisak és itt legalább tapasztalásból merített tényeken alapulnak. A leghelyesebb módja tehát a sürgetésnek az, amit Szeged kezdeményezett. A világforgalmi utvonalak mentén fekvő nagy magyar városok, tehát Szeged is, föliratban — Szabad ! — felelt ki jókedvűen az aszszony. A fiu benyitott, azután megrettenve állt meg : szótlanul, leforrázottan, valami rettenetes ijedtséggel. Csaknem a fejéhez kapott; ugy tetszett neki, mintha undorító tréfát űzne vele valami testetlen szellem, mintha tegnapról mára minden eltűnt volna, mint egy álomlátás ; az asszony puha kontya, fehér bőre, kigyuladt szemei, a keze szépsége, a szája pirossága, a teste rugalmassága. Szóval, az egész őrjítőén kívánatos, virágzó teremtés. Helyette a nagy nappali világításban egy kócos, hervadt, kövérkés nő állott előtte, mindentől megfosztottan, konyhakötényben, kezében a krumplihámozó-kés, a szeme szögletében sok apró redő, az arcbőrét, a fogait megette a festék ós a husa a sok üléstől egész elpetyhüdt. Kétoldalt két maszatos gyerek akaszkodott a szoknyájába. A fia a falnak támaszkodott és megránduló ajka fölsírt: — Miért tette ezt velem? Miért? . . . Az asszony letette a liámozó-kést, a fiúhoz lépett és gyöngéden simogatta meg az Eau de Cologne-os fejét: — Azért, édes fiam, mert maga még gyerek. Mert meg kellett tanulnia, hogy az élet más villanyfénynél és más napvilágban. Mert most még csak boszankodik, de később már sírna. Azért, mert maga még nagyon, édesen, ostobán fiatal, a lelke gazdag és én szánnám, hogy kipusztítsa az élet. De késő volt, valahogy már késő volt; a fiu arca sápadtan, fakón világolt s a szája szélén két csúnya, öreges, keserű ránc húzódott le, egész az álláig . . .