Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-02 / 162. szám

1910 I. évfolyam, 162. szám Péntek, december 2 DELMAGYARORSZÁG ISspontl írerkesztíséfl és kiadóhivatal Szeged, C=J Korona-utca 15. szám =• Budapesti izcrkesztffiéfl és kiadóhivatal IV., c=i Városház-utca 3. szám a ELŐFIZETÉS! AR SZEGEDEN: egész tm . & 14'— félévre ... II 12'negyedévre. 1 »•— egy hónapra R 2 lgyta szánt ára 10 fillér ELOFIZETESI JUt VIDÉKÉI i egész érre . R 2S-— félévre ... I 14'— negyedévre. R 7'— egy hónapra R 2*40 Egyes szám ára 10 fillér TELEP0R-SZ1H: Szerkesztőség »35 ca Kladófdratd SM Interurbán 135 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 121—11 Az angol nép ítélete. Pénteken kezdődnek a választások Angliában. Ilyen fontos, ilyen világraszóló jelentősége még soha nem volt angol választásoknak, mert nyilvánvaló, liogy az az ítélet, melyet az angol nép fog a felsőházról mondani, akár a felsőház föntartása, akár a felsőház jogainak eltörlése mellett szóljon ez az Ítélet, a világ összes parlamentjeiben visszhangra fog találni. Ha most a liberális párt győz, ha tehát a felsőház vétójogát meg fogják szüntetni, akkor egykét évtized múlva a világ minden konzervatív felsőháza demokratikus alapon fog reformáltatni. Ha ellenben a mostani angol választásokból a konzervatívok kerülnek ki győztesen, akkor ezzel a felsőházak mai szervezete, mely főleg a születési jogokon alapul, hosszú évtizedekre ismét meg van szilárdítva. Még Angliában is. Mert szinte kétség-,, telen, hogy ha most a konzervativek kapnak többséget, ha tehát egy konzervatív kabinet váltja* föl a liberális Asquith-kormányt, ugy legalább másfél évtizedig ismét a konzervativek maradnak uralmon. Mert a konzervativeknek most majd több eszük lesz, mint volt 1906-ban, mikor a védvámok behozatalát akarták politikájuk tengelyévé tenni. A helyzet ma nem olyan egyszerű, mint innen a távolból egyesek megítélik. Az angol lordok nem egy konzervatív, reakcionárius banda, amely ellen a nép természetszerű ellenszenvvel viseltetnék. Az angol felsőház nincs olyan hermetice elzárva az élettől, hogy a nép akaratát ne respektálná. Mikor mult évben a lordok leszavazták a liberális adótörvényeket, a képviselőházat a király föloszlatta. A választásokból ismét a liberális párt került ki győztesnek és erre a felsőház, — azzal az indokolással, hogy a lordok respektálják a nép akaratát, mely a választások eredményében kifejezésre jutott, — megszavazta az adóreformot. Most is, mikor a felsőház reformjának kérdése van napirenden és amikor a liberális párt el akarja törültetni a lordok házának majdnem minden jogát, a lordok egyáltalán nem védik olyan rideg merevséggel a maguk kivételes állását, mint azt hinni lehetett volna, hanem épen ellenkezőleg, maga lord Lansdowne, a konzervativek felsőházi vezére, olyan demokratikus reformtervet fogadtatott el a felsőházban, hogy azzal még a legszélesebb néprétegekben is igen sok hivet szerzett. A kormány ugyan kijelentette az alsóházban, hogy a Lansdowne-féle reformtervezet nem elégítette ki, de a kormány legszűkebb hívei sem voltak ilyen szigorúak. Lord Ribblesdale nyíltan Lansdowne mellé állt és lord Weardale, a radikális pártnak legfőbb oszlopa is nyilt támogatója Lansdowne indítványának. Lord Mc Donnell és a canterbury s yorki érsekek, akik épen nem rideg konzervatív pártemberek, védelmükbe vették Lansdowne reformtervét. Nem szabad tehát azt hinni, hogy a választások eredménye már eldőlt és hogy az egész angol nép, mint egyember fog a kormány mellé állani abban a harcban, melyet a felsőház ellen vívni kezd már most pénteken. A felsőház Angliában egyáltalán nem gyűlöletes. Az a beszéd, melyet Asquith miniszterelnök néhány nappal ezelőtt tartott Hullben, épen nem olyan bizakodással telitett, mint aki biztosra veszi a győzelmét. Sőt a támadás helyett inkább a védekezés hangján szólt. S a kormányt máris sok keserű csalódás érte, mert sok párthíve, még pedig nagyon befolyásos és tekintélyes párthíve, hagyta el nyíltan a liberális tábort. A választási harc nem lesz ezúttal valami hosszú, mert a héten oszlatták csak föl a képviselőházat s az első választások már pénteken lesznek. És december 17-éig már nagyjában véget is érnek a választások. Meglehet, sőt e pillanatban az a valószínűség, hogy a választások nem fognak olyan többséget adni a kormánynak, hogy azzal aztán ellenállhatlan erővel dönthesse le a felsőházat. És akkor Asquith és kormánya nagyon Napvilágnál. Irta Álba Nevis. A hippodromban párás és fojtó volt a levegő, az istállószag orron csapta az embert, kívül nagy csöngetések szálltak a téren, mindenki kiabált: a varázsember, a tüzevő-ember, a ringlspieles-ember. A barlangvasnt harangjai rekedten búgtak és a kisvárosi nép odacsődült az ajtók elé. Be is mentek, de inkább álldogáltak odakivül. A cselédleányok ráncigálták a reájuk bízott apró csemeték kezét; a kicsinyek egyre kéredzkedtek befelé, a leányok pedig szívesen megspórolták volna az asszonytól kapott hatosokat. — Lacika, Gyurika, maradjanak békén! — kiabálták; — itt is ép annyit látunk ! Lacika, Gyurika persze nem nyugodtak; a szemük nedvesen, sóváran ostromolta a sátrak hasadékait . . . A hippodromban erősen zajlott az élet, folyton ki-bejártak, egyik a másiknak adott helyet, a pirosfrakkos lovászmester minduntalan kiállt az ajtóba: — Tessék! Tessék! Most indulunk! ... A világ legnagyobb csodája látható: a gépember! Az asszony, az urnő, — tulajdonosnője a kis híppodromnak — a pénztárnál ült és szedte a beléptidijakat. Hatalmas, gyönyörű nő volt, széles vállú, gőgös, erős; inkább trónusra, semmint egy bódé kasszájába illő. A fején kissé teátrális, de roppant hatásos és merész tömegben tornyosodott a fényes, gesztenyebarna haja, az arca csodaszép volt, olyan tökéletesen szép, mint csak kevés, kivételes asszonyé; az ajka, a szemei, a fogai, a válla érettek, teljesek, megkivánásra valók, a redős, piros ruha villámlott, égett, szikrázott rajta a villamos lámpák derűjében. Ahogy csöndesen ült és hófehér, gyűrűs kezével a krajcárokat besöpörte a pénztárfiókba, meg se rebbent a szeme. Nagyon unott volt már, közönyös, fáradt. Néha ásitott, néha végigsimított a halántékán a hercegnősen ápolt ujjaival, és ilyenkor, egy-egy ilyen mozdulat után, csodálkozva, furcsán, idegenül nézett szét ebben a világban, amely néha egészen távol esett a lelkétől. — Kérem ... — mondta egyszerre valaki a kassza előtt: — Kérem, nagysád . . . Egy pénzdarab hevert a márványon, az asszony eddig észre nem vette, most mosolygott. és mentegetőzött. — Bocsánatot kérek! — súgta szégyenkezve, zavartan. — Olyan szórakozott vagyok ma ! Méltóztassék a jegy. Amaz átvette a haragoszöld papirszeletkét, de csak nem mozdult a helyéből, sápadt, nyurga, fiatal fiu volt, a matúra izgalmai még egészen frissen látszottak az arcán, de a szürke szemében valami mélységes, komor, férfias akaraterő égett. Az asszony újra ránézett és egy kicsit elmosolyodott : azzal az örökké és mindenhol egyforma diadalmas nevetéssel, amelyik aszszonyi szájról jövet, azt mondja: — Hja, te vagy? Megint te vagy, mindig te vagy . . , A fiu, aki mindennap eljött, szép, tiszta, gyerekes arcával, finnyásán fehér manzsettáiban, szégyenkezett is egy kicsit, az aszszony ügyesen elejét vette. — Ma sokan vannak, — mondotta barátságosan. — Mindegy, — felelte reszketegen a fiu, — mindegy, én azért eljövök ide. Mindennap eljövök. — Szereti a lovakat? — Szeretem a lovakat -—hazudta — gyermekkoromban pusztán laktunk és sokszor leestem a lóról. Egy cifrán kiöltözött iparosasszohyféie jött, a három gyermekével, jegyeket kellett adni. — Pardon! — mondta a fiúnak az aszszony. Amaz kissé a falhoz húzódott és onnan nézte, hogy milyen gyönyörű. Hogy ég a tarka világításban a haja, a ruhája, a szeme, a kezén a gyűrűi: mintha valami meséből kerülne elő színesen, varázsosan. Az asszony visszajött. — De, — mondta egész könnyedén folytatva az iménti témájukat, — hiszen ezek a mieink nem is lovak ; hitvány kis dögök. Egy pár kimustrált macska. Igen, azelőtt!... Az apámnak cirkusza volt. Annak látta volna a lovait! Azok lovak voltak ! — És? . . . — kérdezte a fiu roppant ostobán. — Az uramnak nincs ilyesmire szive, — felelte az asszony. A fiu ugy érezte, hogy e pár perc alatt nagyon messzire jutott; az asszony a bizalmával, az őszinteségével tisztelte meg. Kiviil sötétség volt, itt fény és meleg, valami gyönge parfüm is a piros ráncok között. Mindez