Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-08 / 141. szám

mo november 8 DELMAOYARORSZAG 5 cselekmény büntetlenül maradna, a haragvó isten éhínséggel, földrengéssel, ragálylyal látogatná meg az országot. A keresztény egyház tagjainak gyalázását is e bűncselekmények közé sorozták, végül szigorúan büntették a fölszentelt személyek, helyek vagy tárgyak megsértőit is (sacrilegium tágabb értelemben). A lelkész megsértése hivatalos működése ideje alatt, testi fenyítékkel és száműzetéssel, az isteni tisztelet megakasztása, vagy megzavarása fejvesztéssel, a sirok megsértése hasonlóan büntettetett. A templomrablást száműzetéssel büntették. Aki éjjeli időben valamely templomba betört, a vadállatok elé dobatott, vagy elevenen elégettetett. Ha nappal követte el az illető a tettet, a bányákban való kényszermunkára büntettetett. (Folytatjuk.) Miért ölt Muzsay János honvédfőhadnagy ? (Saját tudósítónktól) Szegedi és fővárosi újságok a legapróbb részletekig letárgyalták már a szegedi gyilkossági esetet, Muzsay János honvédfőhadnagy ügyét. És a szenzációs ügyben, a nyilvánosságra hozott részletekben akadt valami hiány, akadt olyan részlet, amelyiket nem ismert meg a közönség, de amelyiknek a megismerése kívánatossá vált. Még pedig az, hogy miért ölte meg tulajdonképen a főhadnagy a leányt, Gábriel Rózsit? Az a föltevés, hogy így, vagy ugy történhetett a gyilkosság, hogy a főhadnagy lerészegedett, hogy féltékenykedett — és a többi, ami csak föltevés maradt: nem vált elfogadhatóvá. Aki valamennyire ismeri a lélektant, tudja, hogy minden indulatnak, minden érzésnek, még ha nem józanon is lettünk a rabja, okvetetlenül indító oka volt előbb. Az inditó ok, amiért Muzsay János ölt, — ez maradt ezideig földeritetlenül a közönség előtt. Muzsay János a Béke-utcában levő honvédkatonai fogházban értesült mindarról a hirről, ami csak az újságokban megjelent, amiről a közönség értesült. Rendkívül leverte, hogy „hamis megvilágításban" beszélnek az ő szerencsétlenségéről. — Már semmit se bánok, — mondotta levert szomorúsággal, — jöjjön az, ami elkerülhetetlen, de legalább olyannak ismerjen meg minden ember, mint amilyen vagyok. A Bélmagyarország olvasói számára sikerült megszerezni azokat az indító okokat, amelyek a szerencsétlen, halálos bűneset központjává tették a honvédfőhadnagyot. Részint illetékes, részint beavatott helyről szereztem meg az információt, részint peclig Muzsay János nyilatkozata az. A főhadnagy nyilatkozata bevilágít a bűneset valódi részleteibe, megvilágítja annak inditó okait, titkos rugóit, amelyek érthetővé teszik az emberölését. Muzsay főhadnagy szerint a gyilkosság igy történt, annak előzményei ezek voltak: — Október harmincegyedikére teljesen megérlelődött bennem az elhatározás, hogy aggonlövöm magamat. Hogy miért ? Azoknak a szerencsétlenségeknek sorozata miatt, amelyekbe nem rosszlelküség, nem züllöttség, hanem a saját gyámoltalan szerénységem, élhetetlenségem miatt kerültem. Amilyen sok kiválóságot sejtettek bennem a hozzám közelállók, annyi élhetetlenséget, kisszerüséget éreztem én önmagamban. A szerencsétlenség állandó kísérőmmé vált. Az egészben a legőrületesebb szatíra az volt, hogy szerencsés, kiváló fiatalembernek tartottak. A látszat tényleg- ilyen volt. Gerliczy Ferenc báró lett a keresztapám. Jó jel, — mondták. Diákkoromban megtanultam németül, angolul, franciául, jó latinista voltam. Nagyeszű gyerek, — mondták. Fiatalon, a rendes körülményeknél jóval előbb hadnagy lettem. Emlékszem, az édesanyám mint sírt mögöttem, amikor a zászlóra fölesküdtem. Vele sirtam, talán örömömben is, mert hallottam, amikor az édesanyámnak egyik fölebbvalóm hangosan odasúgta : — Derék katona. Sokra viszi. Az ambició levitt Horvátországba. Oda senki) egy katonatiszt se megy szívesen. Én lementem, hogy megtanulok horvátul is, nélkülözök megtanulom, mi az élet. Szerencsétlenné tett a horvátországi szolgálat. A horvát tisztek híresek arról, hogy nagy ivók. Isznak, mert nem találnak semmi szórakozást. Ittam én is. Olyan erőszakolt, nem lélekből jövő züllöttség rabja lettem, azután követhettem el azt a hibát, — mert csakis hiba volt, — hogy kétszáz forint úgynevezett piszkos-adósságot csináltam részeg fejjel. Ilyen adósság miatt polgárembernek semmi baja sem történik. Katonatisztnek pedig az állásába kerül. — Amikor még nem derült ki ez az ügy> Szegedről .Nagybecskerekre kerültem, mint főhadnagy. Megszerettem egy uri, kedves leányt. Ő a feleségem akart lenni. Megjegyzem, hogy azt az adósságot, amelyet, ha egy szót szólok, az édesapám rögtön kiegyenlített volna: el is ^elejtettem. És kipattant az egész: följelentettek. Megtudta az a leány, akit szerettem. Abbanmaradt minden, szégyeltem volna a szeme elé lépni. Már ez olyan hatással volt rám, hogy nehéz óráimban nem voltam normális s amúgy is indulatos természetű voltam. Fokozta levertségemet, hogy bizonyosnak látszott, hogy megfosztanak tiszti rangomtól, akkor pedig mi lehetek az életben, amitől igy, ezekután semmit se várhattam, csakis rettenetességeket. — Ismétlem, teljesen megérlelődött bennem ezek után az az elhatározás, hogy megölöm magam. Vettem is egy Browning-revolvert. Október harmincegyedikén, hétfői napon, Nagybecskereken bezárkóztam a szobámba. Ha ma fejbe lövöm magam: holnap, Mindenszentek ünnepén, kiterítve fekszem, halottak napján, a legaktuálisabb napon pedig a halottak közé visznek a temetőbe. — Tükör elé állottam a szobámban, hogy lássam a revolvert a kezemben, hogy lássam, hol szorítsam a fejemhez. És ahogy az arcomat néztem a tükörben, a köztünk levő hasonlatosság révén eszembe jutott az édesanyám. — Nem halhatok meg addig, amig meg nem nézem az én szerencsétlen, beteg édesanyámat: villant meg az agyamban. Elmegyek Deszkre, útközben Szegedre jövök, kibékülök halálom előtt Aladár bátyámmal, hazamegyek szüleimhez, elbúcsúzom és meghalok. Ugy szöktem meg Nagybecskerekről, hiszen már minden mindegy volt. — Szegedre értem másodikán, szerdán. A bátyámnál találtam Gábriel Rózsit, akibe — becsületemre mondom — soha nem voltam gzerelmes. Nagyon, állatiasan részeg voltam, amikor egyedül maradtam a leánynyal. A részletekre nem emlékszem, mintha valami buta ködben úszott volna minden körülöttem. Most, hogy utólag utána gondolok mindennek, valószínűnek tartom, hogy nagy részegségemben megkívántam a leányt, hisz ketten voltunk egyedül a lakásban. Talán ellenkezett velem, ha igaznak elfogadjuk azt, amit kívülről nem tudom ki, hallott. Indultam kifelé a szobából hogy hazautazzam. Mintha ugy emlékezném, hogy megbotlottam a leány testében az ajtóban, de hogy él-e, vagy nagyon megsebesült, vagy véres-e, vagy segitsek-e rajta, ilyen gondolatom nem támadt. Mintha eszmélet nélkül éltem volna, az agyam mintha kinosan megőrjítő fájdalommá változott volna át. — A többi — mint értesítettek — ismeretes mindenki előtt. — Arról a szerencsétlen leányról semmi bizonyosat nem tudok ma se. Mondották, hogy meghalt, de ez nem lehet igaz, ezt nem hiszem el. Rehabilitálni fogom azt a leányt, elégtételt adok néki, engedjenek hozzá csak egy pillanatra, hogy lássam, hogy szólhassak hozzá akármit, hogy megmondjam néki, hogy rehabilitálni fogom . . . Vannak pillanatok, amikor Muzsay János főhadnagy rárohan az őrökre, öklével veri a cellája ajtaját. Az orvosok féltik, hogy megörül. A katonatiszt barátai közül többen fölkeresik a cellában, vigasztalják, együtt sirnak vele. Osztatlan, csupa őszinteségtől áthatott részvét nyilvánul meg a főhadnagy iránt, akiről még a megölt leány hozzátartozói is sirva mondjákhogy derék ember volt, mindig jó volt hozzá- • juk. Gyötrelmes, megindító pillanat az, amikor Muzsay János mondogatja: — Mindig szerencsétlen voltam. Ha polgári életben csinálom azt a piszkos-adósságot-, semmi: nem törik ketté az ember karrierje, nem szakad el tőle az, akit szeret, aki őt szereti. Még abban is pechem volt, hogy nem intézték el a tiszti rangomtól való megfosztásomat, a lemondási kérvényemet, nem polgári bíróság elé kerülök. Még abban is szerencsétien leszek, hogy az én ügyemet nem a meg' reformált katonai bíróság, nem katonai esküdtszék tárgyalja. Mindig szerencsétlen voltam. Még az öngyilkosságom se sikerült. Látom az arcokról, hogy még a vallomásomat se hiszik el . .. Katonai körökben azt tartják, hogy a legenyhébb ítélet, amit Muzsay Jánosra mérnek: három évi börtön. Ennyi a legkevesebb, amit a nagyon szerencsétlen ember kaphat büntetésül. Muzsay János régi barátai ugy mondják, hogy kiszabadulása után Muzsay kap annyi költséget az édesatyjától, hogy Amerikába vándoroljon, hogy ott újra éljen: a polgári társadalomban, becsületesen, munkálkodva, mint aki újjászületett. Kern Lajos bűnügyei. — A tárgyalás ötödik napja. — (Saját tudósítónktól.) A vasárnapi szünet után ma folytatta a iiem-ügyben a tárgyalást a Het'essy-tanács. Tárgyalás alá kerültek: a Papáiés Á'ot'rfcs-íigyek. A Papdi-ügy bonyolult, nagyanyagu és igy tárgyalása az egész délelőttöt^ valamint a délután jórészét igénybevette. A Kovács-ügy sokkal egyszerűbb és igy vele hamar végeztek. A két ügyben tett tanúvallomások jórósze ingadozó, az irodai alkalmazottak pedig alig emlékeztek vissza valamire. Kern sokszor tett a tanúvallomásokra megjegyzéseket, amelyek jórészben előbbresegitették a lassan haladó bizonyítási eljárást. Kern vasárnap betegen feküdt cellájában. Idegrohamai voltak, ma reggel csillapitó-szereke1 kellett bevennie, hogy a tárgyaláson megjelenhessen. Idegessége délelőtt még tartott, ugy, hogy vizes-sapkával kellett csillapítania idegeitA délutáni tárgyaláson már kevéssé volt izga. tott a vádlott, de sürü közbeszólásai még tegnapi betegségének hatását mutatták. A mai tárgyalásnak nagy érdekességet kölcsönzött Reiniger Jakab védőnek érdekes előterjesztése, amely bizonyára nagy befolyással lesz a mostan tárgyalás alá került ügyek elbírálására, A védő ugyanis egy egészen uj momentumot vitt bele a tárgyalás menetébe. Mikor Kern irodájának berendezését elárverezték, Kernnek felesége és irodai alkalmazottai Kern íróasztalának fiókjában, a mai tárgyaláson tett vallomások szerint, egész csomó, mintegy kétszáz fölbontatlan, jórészt ajánlottés ekszpresszlevelet találtak, amelyek között két darab óvatolandó váltó is volt, Kern azt vallja, hogy olyan levelek lehetnek ezek, amelyeket akkor vett át, amikor felekkel volt el" foglalva; ilyenkor az íróasztal fiókjába tette a leveleket és szórakozottságból megfeledkezett róluk. A védő bizonyára Kern beszámithatlanságát akarja e levelekkel bizonyítani. A mai tárgyalással az összes kitűzött ügyekben a bizonyítási eljárást befejezték. Holnap reggel kilenc órakor hallgatják meg a törvényszéki orvosokat. Reiniger Jakab védő azt az előterjesztést tette, hogy az eddig Írásosan beadott orvosi véleményeket ia fölolvassák. És pedig elsőnek a budapesti Schtvartzerszanatórium igazgató-főorvosának, Konrád Jenő dr-nak a véleményét, amelynek alapján a többi orvosok véleményeit meghallgatták, másodiknak a szegedi törvényszéki orvosok véleményét és harmadsorban a megfigyelő-állomás véleményét olvassák föl. Az orvosok meghallgatása után következnek a vád- és védbeszédek, amelyek a replikákkal együtt előreláthatól