Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-05 / 139. szám

1910 november 5 DÊLMAOYARORSZAO 3 mert hiszen az eszközök, amelyekkel a tanárok küzdenek, az igazság fegyverei olyan embérek kezében, akik e fegyverek hatalmával nem élnek vissza. Illusztris példa erre egy mai szegedi eset. A szegedi állami főgimnázium tanári testülete tisztelgésre gytilt össze délelőtt az intézetben, abból az alkalomból, hogy az igazgatónak, Kárpáti Károly doktornak, ma volt a nevenapja. Az igazgató hálásan köszönte huszonnégy alárendelt kartársa szíves üdvözletét és vonzalmát, azután kitért az állami tanárok helyzetére. Azonban csak annyit mondott, hogy rossz fellegek járnak s remélni se meri, hogy e felhőket, szétkergeti a jótékony napsugár. Nem serkentette tanártársait egyébre, tsak a kölcsönös megértésre, az egymás iránt való szeretetre, mint olyan eszközök kultiválására, melyek az összetartás erejét jelentik. Nos, ez az intelligens osztály kell, hogy ilyen fegyverekkel diadalt arasson. A sok gyermek ellen. — Már Szegeden is panaszkodnak a családok. — (Saját tudósítónktól.) Szegeden, akár más nagyobb városban is, a hurcolkodás napjain látszik meg legjobban, mit jelent egy-egy szülőnek a sok gyermek. A Délmag gar ország szer kesztőségében egy szegény .családanya jelent meg és kétségbeesetten, könyezve panaszolta^ hogy tegnap hurcolkodott uj lakásba, mert a régi lakást fölmondták a sok gyermek miattTegnap behurcolkodott az uj lakásba és ma fölmondták az uj lakást is — a sok gyermek miatt. Szegeden csak az utóbbi időben kezdődtek a lakásmizériák. Ezideig kevés bajuk akadt a szegedi lakosoknak a lakással. Az uj jelenség pedig mindinkább terjed. Tudunk családokat, amelyek minden évnegyedben költözködnek a gyermekek miatt. Mikor kiveszik a lakást, eltagadják a kisebb gyermekeket, a beköltözés idején meg elszállásolják őket néhány napra, hogy elfoglalhassák a lakást. Azután hazakerülnek a gyermekek, mire a háztulajdonos fölmond. Sebaj. Legalább negyedévre biztosítva van a lakás. Azután tovább vonulnak, megint csak a régi taktikával, mért másképen néni tudnának. így élnek, amig az összes gyermekek föl nem cseperednek. Akad olyan háziúr, aki kiadja ugyan a lakást gyermekes családnak, de megtiltja, hogy a szegény apróságok az udvaron vagy a folyosón szaladgáljanak, eljátszadozzanak. Némely háziúr azt mondja, hogy ez a szigorúság a lakók érdekét szolgálja, mert megkíméli őket, a kellemetlen gyermekzajtól, a legtöbb háztulajdonos azonban, aki maga is a házban lakik, nyíltan megmondja, hogy a saját kényelmét védi a gyermekekkel szemben. Aki azt mondja, hogy a lakók nyugalmáért ítéli a gyermeket szobafogságra, nem őszinte. Mert a gyermekes családok sokkal szivesebben tűrik a mások gyermekének lármáját, ha a maguké is szabadon mozoghat a házban, semhogy fogva tartsák a lakásban, vagy sétálni vigyék, ha a gyermek épen ráér levegőt szívni. A gyermektelen, ideges, szeretet nélkül való családok száma minden házban sokkal kisebb a gyermekes családokénál és már a többség jogán is meg kel! adni a gyermekeknek azt a szabadságot, amelyhez a természet, az élet is jogot ad nekik. Aki egyedül lakik a házában, az föltétlen ura a portájának. Aki azonban lakót vesz a házába, az megosztja a jogokat. Ehez semmi kétség sem fér. Minden lakónak elkobozhatatlan joga, hogy minden helyiséget használjon, ameiy^ a házhoz tartozik, mert mindez a lakásnak tartozéka. Akit zavar vagy idegessé tesz, hogy a lakók élnek a jogaikkal, az ne tartson lakót. Jő lenne, lia a gyermeket csak ezen az uton üldöznék, de a gyermek százada, a gyermekvédő- intézmények hatalmas fölvirágzásának kora sokkal találékonyabb a gyermek üldözésében, semhogy beérné ezzel az egy móddal. Az ember kényelemszeretete mindenütt üldözi a gyermeket, valahol az útjába akad, másfelől meg a humanizmus igazán nagy igyekezetet fejt ki a gyermek megvédésében, segítésében. Mit mutat ez? Hogy a szociális életben még most síncsen általánosan követett rendszer, hogy nincsen egyetemes értékűvé kristályosodott igazság, nincsen mindenkitől egyaránt, megbecsült érték. Ha nem így lenne, nem üldöznék olyan sokfelöl a gyermeket, akkor nem kellene olyan sok intézmény és olyan nagy apparátus a megvédésére. A trónörökös látogatása RotschHd bárónál. — A látogatás kulisszatitkaiból. — (Bécsi munkatársunktól.) A Habsburgok jövendő fejének nyári látogatását Kotschüd bárónál, a napilapok érthető meglepetéssel tárgyalták és mindenféle lehető és lehetetlen kommentárt fűztek a látogatás céljához, a tárgyalásokhoz. Hiszen nagy dolog is volt az, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös, akiről, mint a Lueger politikájának főpátronátusáról beszéltek, meglátogatta villájában a — zsidó Rotschildot. Bizony igazuk volt azoknak, akik azt beszélték, hogy e látogatás hátterében mélységes politikai titkok lappanganak. A szolgálatrakész félhivatalosoknak sem sikerült a sajtóval és a nagyközönséggel elhitetni, hogy ez a látogatás „pusztán udvariassági tény" lett volna. A vizitnek valóban mélyreható politikai, különösen pedig financiális érdekű céljai voltak. De nem mint egyesek gondolták, a hadügyi költségtöbbletek és hadihajóknak utólagos jóváhagyással való megvásárlása volt itt a cél, hanem az a szenzációsan nagy titok: — a látogatás, a francia pénzpiacon fölveendő ötszázhatvan milliós nagy magyar kölcsön visszautasithatásának lehetősége miatt történt. Rotschild ugyanis haragudott. De hát miértV Nagy harag volt ez és e neheztelés indító rugói visszanyúlnak tiz-tizenkét év előtt történt pénzügyi manipulációkra, amelyeket Lueger, a trónörökös politikájának állítólagos letéteményese, követett el. E harag eredete visszanyúlik abba az időbe, amikor a „zsidó pénzpiacot," ezt a megrendithetetlen hatalmat, az egész vonalon vissza akarták szorítani. Akkortájt ugyanis Lueger, a császárváros fejlesztésének érdekében, nagy dologba vágta fejszéjét. Bécset egy csapásra nagygyá és hatalmassá akarta tenni, e célra azonban hiányzott a pénz, a szükséges sok millió. Kétszázhetven millió koronáról volt szó. Ennyi kellett, volna a nagy tervek megvalósításához. De hát honnan vegyék a pénzt'? . . . Ez volt, a nagy kérdés. Ha a keresztényszocialista császárváros törvényhatósága a pénzpiacra megy, hogy az egész piacot uraló Rotschild-csoport utján szerezze meg a nagy összeget, akkor egyszeriben vége lenne az elvnek, vége a politikának, amely immár a nép legszélesebb rétegeinek lelkében gyökeret vert és amely a zsidóság érvényesülését volt hivatva föltartóztatni. Ez a mód tehát csak a párt veszélyeztetésével, esetleg föláldozásával lett volna keresztülvihető, ami egyúttal az egész rendszer bukását jelentette volna. Nem fordultak tehát a Rotsch¿7d-csoporthoz, hanem az osztrák postatakarék utján bocsátották világgá járadékkötvényeiket. Hiába volt minden, Rotschildék megharagudtak, tartózkodó álláspontot foglaltak ei es egyáltalán nem vettek részt a keresztényszocialisták pénzmanipukícióiban. Ez a tartózkodás azután azt eredményezte, hogy a kétszázhetven millió koronányi járadékkötvényből nyoicvan milliót nem tudott elhelyezni a bécsi postatakarékpénztár és csak különös véletlen folytán sikerült nemrégiben a tiz esztendős restanciát valahogy értékesíteni. Ez azonban nem lett volna oly nagy baj, mint az, hogy ezzel a manipulációval az európai pénzpiac fejének haragját vonták magukra. Nagyon szomorú következményekkel járhat az ily harag és csak nehezen lehetett a kiengesztelés útjait egyengetni. A Rotschildoknak az egész mellőzés nem ártott meg, mert nekik csak előnyükre válhatott volna, ha az akkortájt gyönge magyar-osztrák pénzpiacon nem bonyolítanak le üzleteket. Mert bizony gyönge volt ez a piac, gyöngítették pedig az akkoriban föllépett állandó nemzetiségi és vallási torzsalkodások, nálunk pedig az örökös ekszIekszes állapotok. Mit csinált háta Rotschildcsoport ? Előszedte a térképet és az osztrákmagyar monarchiát zárójelbe téve, kimondotta : „Most egyidőre ezen a kis földdarabon nem dolgozunk, hanem várunk, amig meghunyászkodóan kiengesztel bennünket a monarchia !" Ezért kellett Kossuthnak is a francia pénzpiacra mennie, hogy az ötszázhatvan milliós magyar kölcsön érdekében tárgyalhasson és ezértfa történt meg a trónörökös látogatása is a Rothschild-csoport fejénél. Tévedés volna azt hinni, hogy a franciák nem akarták a: rendelkezésünkre bocsátani az ötszázhatvan milliót ! Dehogy nem, sőt szívesen tették volna, hiszen „jó pénz", de Rockefeller, a petróleumkirály szabta meg a kölcsön föltételeit, a Déli Vasút részvényesei még megtoldották a föltételeket, ami azután azt eredményezte, hogy drágán, nagyon drágán fizettük volna meg a franciáktól kapott ötszázhatvan milliót. A Rockefeller-csoport ugyanis legújabban monarchiánkra vetette ki hálóját. Milliárdjaiból igen könnyen reszkírozhatott néhány milliónyit, hogy olaj- és petróleumiparunkat tönkretegye és azután, ő uralván a helyzetet, az egész piacot birtokába vévén, diktálhasson nekünk és kizsákmányolhasson bennünket. E célból jó pénzen összevásárolta a monarchia nafta-készletét és az ebből előállított petróleumot olcsó pénzen bocsátotta piacra. Ez a hadjárat rövid idő alatt tönkretette volna petróleumiparunkat és ma már az egész piacon ők lennének az urak, ha az illetékes fórumok neszét nem veszik a dolognak és a kormány rögtön rendeletileg be nem szünteti a Vacuum Oïl Compagnie vasúton és hajón való továbbítását. Ezek voltak az előzményei Ferenc lerdinánd trónörökös látogatásának Rotschild bárónál, miután a magyar kormány az ország érdekében a trón várományosa utján iparkodott a nagy pénzfejedelmet kiengesztelni, hogy azután jó és olcsó föltételek mellett, — ha mindjárt bizonyos látszólagos nehézségek leküzdésével is, — fölvehesse, a franciák és az olajkirály mélységes fájdalmára, a szükséges ötszázhatvan milliós kölcsönt. Zöldség-börze. — fl gyomor és a megélés problémái. — (Saját tudósítónktól.) Erisman, a kitűnő tudós* megállapította, hogy egy mérsékelt munkát végző embernek naponta száztizennyolc gramm fehérnyére, ötvenkilenc gramm zsírra és ötszáz gramm szénhidrátra van szüksége. Ezt a tételt Voit, egy másik tudós, odamódositotta, hogy egy felnőtt embernek naponta kétszázharminc gramm hust kell elfogyasztania, amelyből százkilencvenegy gramm tiszta hus legyen, huszonegy gramm tiszta zsír és tizennyolc gramm csont. így mondják ezt a tudósok. Az egyik pontosan megállapítja, hogy egy felnőtt ember, nek naponta kétszázharminc gramm hust kell megennie ; vannak tudósok, akik a hust már átszámítják fehérnyére és szénhidrátra. Csak azt nem mondják meg az igen tisztelt és nagyrabecsült tudósok, hogy mit csináljon az a sze" gény ember, akinek nincs annyi pénze, hogy — hust egyék ? Honnan vegyem én a fehérnyétmeg a szénhidrátot, amikor Szegeden százharminckét fillérrel mérik a szegyhús kilóját. Akinek pedig néha napján rostélyosra vásik a foga, annak százhetvenkét-kétszáz fillért kell fizetnie egy kiló húsért. Ilyen árak mellett miképen gondolja Voit, hogy egy felnőtt embernek kétszázharminc gramm hust kell megennie naponta, amikor vannak Szegeden is olyan családok százszámra, ahol a szülőkre és gyermekeikre husz-huszonöt fillér napi jövedelem jut fejenkint. .. Természetesen hetek, hónapok telnek el, amig az ilyen szerencsétleneknek tápláló, ízletes hus kerülhet az asztalaikra. És hányan, hány ezren vannak azok, akiknek minden élelmiszer drága azaz már nem is drága, mert nem is foghat a beszerzéséhez. Ijesztően nagy, hatalmas had' serege ól közöttünk a szegény embereknek, akik hangtalanul már ki ís mondották a husbojkottot, mert hisz harminc-harmincöt forintos, hónapra járó fizetésből nem élhet négykilencszáju család.