Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-27 / 158. szám

1910 november 25 DÉLMAGYARORSZÁG 11 viselje. A magyar ügyész szerepe nem olyan alárendelt, mint a francia ügyészé, tőle nem lebet a megbízást megvonni. Igaz, hogy a közhangulat nincs az ügyész mellett, de jogi és pörrendtartási szempontból reá kellett ruházni a beavatkozás jogát. Kéri a Házat, hogy fogadja el a szakaszt Sághy Gyula módosításával. (Helyeslés.) Werner Gyula: Helyes ! Elfogadjuk ! (Elfogadták a szakaszt.) Ugrón Gábor: Kérem a határozatképesség megállapítását ! Elnök elrendeli a jelenlevők megolvasását. Podmaniczky Endre báró (az üres ellenzéki pad felé): Hol as ellenzék ? Rudnyánszky György jegyző összeszámolja a jelenlevőket. XVerner Gyula: Katalógusolvasást kérünk. Elnök: A Ház határozatképes, száztizenegyen vannak jelen. Ifjabb Erdélyi Sándor: Látszik, nincs szükség az ellenzékre! Podmaniczky Endre (a függöny mögül bekukucskáló ellenzékiekre): Be lehet már jönni! (Derültség.) Elnök (csönget): Csöndet kérek, Podmaniczky képviselő ur! Blanár Béla visszavonja módosítási índitványát ós hozzájárul Sághy módosítási javaslatához. (Helyeslés.) Elnök fölteszi a kórdóst szavazásra. A Ház az eredeti szöveget nagy többséggél elfogadja, Sághy Gyula módosításával. (Éljenzés.) (Ügyvédek a válópörben.) A 645. szakaszt Polónyi Géza ós Plósz Sándor fölszólalása után a Ház elfogadja. A 648. szakasznál, amely kimondja, hogy a válópörökben a felek a békéltetési tárgyaláson jogi képviselőjükkel jelenjenek meg, Sághy Gyula az eredeti szöveg elfogadását ajánlja az igazságügyi bízottság módosításának elvetésével. (E módosítás szerint kötelező az ügyvéd megjelenése.) Darvai Fülöp az igazságügyi bizottság szövege mellett foglal állást. Székely Ferenc igazságügymíniszter: Nagyon sajnálja, hogy a dolog az ügyvédek kérdésévé lett, de kénytelen az eredeti, ügyvédeket mellőző javaslat mellett állást foglalni, amely kizár a békéltetési tárgyalásról mindenkit, rokont, barátot . . . Fölkiáltás : Házibarátot is ? (Derültség.) Székely Ferenc : Ismételten ajánlja elfogadásra az eredeti javaslatot. Nagy Emil: A gyakorlatra való hivatkozással mondhatja, hogy a békéltetés amúgy se ér semmit, azon az ügyvéd jelenléte amúgy se lendíthet. fehértestü leány, idegesen, kapkodva siettek, esztelen versenyfutásra keltek egymással. A falióra zürzavarosan kalimpálva, rendetlenül verte el az órákat. Bomlottan, zörögve jártak a fölhúzott acélrugók s egyre csöndesebb lett a szoba. Henri ágynak esett. Nem volt senkise, aki fölhúzta az órákat. Éjjel, mikor lázas álmaiból fölriadt, olykor még próbált figyelni, hányat vernek, de mindegyik mást és mást mondott, mintha ők is lázban beszéltek volna. Az öreg toronyóra sebbel-lobbal rohant előre s kora hajnalban delet mutatott. A járókelők csodálkozva álltak meg a boulevarde-on a toronyóra előtt. Nem tudták, mi történt Halkan, pihegve, egymásután álltak meg az órák. Egy reggel aztán megállt a toronyóra is. • Akkoriban én halvány, álmodozó, egyedül élő fiatal gyerek voltam. Sokáig gondolkoztam ezen a mesén ott a lámpás árnyékában és fantáziám lázasan szövögette tovább a mese aranyszálait, Vic Henri regényes, halálos szerelmét. Hallottam halkuló szivdobbanását és éreztem, mint lassúdik vele együtt az ór,a járása is, melyben egész élete, összes kedve és alkotó ereje szunnyadozott. A vére melegsége hajtotta. Mikor a test kihűlt, a szerkezet egyet percegett még s mindennek vége lett. Magam előtt láttam a toronyszobát, ahol egy pillanatban halnak meg mind a ketten. Az óra ie és az ember is. Pető Sándor: Azért, amiért egy képviselő rosszul járt, uj rendszert csináljunk V! Nagy Emil: Csatlakozik az igazságügymíniszter kijelentéséhez. Vázsonyi Vilmos: Az ügyvédi jelenlét kényszerét a fél jogának tartja, amely az ügyvédi rendtartásban gyökeredzik. Ez alól a hatszáznegyvenhatodik szakasz se tehet kivételt. Polónyi Géza ós Márkus László ellenzik az igazságügyi bizottság módosításának elfogadását. Plósz Sándor előadó szintén az eredeti javaslat mellett foglal állást. A békéltetés értelmi és érzelmi dolog, nem jogi, olyan mint a szerelem, ahol se képviselósnek, se közbenjárásnak nincs helye. (Nagy derültség.) A Ház a szakaszt Sághy Gyula módosításával fogadja el, amely az eredeti szöveget állítja helyre, vagyis az ügyvéd ezentúl nem lesz jelen a békéltetési tárgyaláson. Ezután a következő szakaszokat vita nélkül fogadták el. Hogy tanulnak háborúzni a monarchia katonatisztjei? (Saját tudósítónktól.) Rendkívül érdekes ujitást valósítottak most meg a magyarosztrák katonatisztek között. Füzetsereget százezerszámra bocsátottak ki, annak első számai most érkeztek meg az egyes városokba, Szegedre és minden városba, ahol katonatisztek vannak. A füzetek célja — ós ezt nem is titkolja már a hadvezetőség — az, hogy a monarchia tisztjei a füzetek ós kötetek alapján megtanulják egy esetleges háború alkalmával előforduló eshetőségeket, hogy igy jobban megállhassanak a tűzben, jobban védekezhessenek és — győzzenek. Német nyelven jelent meg most ez az első füzet, a hosszu-kötetes könyvekből. A müvet eredetileg az orosz hadügyminiszter utasítására Sfuchomlinov lovassági tábornok adta ki, aki ismeri nemcsak a „cárországot" — mint a füzet írja, — hanem ismeri az egész orosz-japán háborút, abban ő is résztvett. Az eredeti orosz könyv az óv végén teljes egészében megjelenik ós összesen kilenc kötet köny vből meg tizennégy részből áll. Az a legelső füzet, amely most a monarchia tisztjei részére megjelent, a háború előtt való politikai helyzetet tárgyalja ós foglalkozik a haditervekkel is, valamint a két, ellenséges erő átnézetét részletezi. Mint illetékes helyről közlik velünk, legközelebb hivatalosan a monarchia tisztjei részére bocsátják Kuropatkin memoárjait, melyeket azonban a vezérkar „nagyon szubjektiv"-nek tart, azért ugy hozzák nyilvánosságra, azaz tankönyvnek, hogy semmiféle személyeskedést vagy szemrehányást nem hagynak benn a könyvekben, hanem csakis tényleg megtörtént eseményeket s objektív, minden személyi kritizálás nélkül bocsátják a tisztek rendelkezésére. Szóval, az egész vezérkari mü csakis a valóságot konstatálja, nem keresi a vereség okozóját, nem kritizál gyűlöletes szavakkal senkit, csak nyiltan megir minden eseményt, azok közül egyet se szépit, de — semmit se hallgat el. Megjegyzések az orosz-japán háborúról, — ez az uj, tankönyvnek nevezhető hatalmas mü cime. Alkalmunk van az egész munka gerincét ismertetni, ugy, hogy nyilvánvalóvá válhasson a cél, amelyet szolgálni akar a hadvezetőség, a közös hadügyminisztérium, amikor a monarchia tisztjei számára behozta ezt az uj, határozottan óriási föladatokat szolgáló munkát. „Mások kárán tanulni, tapasztalatokat szerezni: nemcsak helyes, de az alapszabálya ia az életfilozófiának," — kezdi a könyv, majd hozzáfűzi: — „és a katonának is szükséges az ilyen tanulás, különösen a mai korban, amikor már évtizedek óta nem vezettek háborút és ezáltal a monarchia katonáinak nem is volt alkalmuk igazi hivatásukkal összefüggő tapasztalatokat gyűjteni. Mindezeket valódi, a katonának természetben bemutatott háború, a harcmező szolgálja és még a harcszerű békegyakorlatok sem felelnek meg, — mert hol nézetekkel, hol f/tépzeletekkel kell kiegészíteniSzükséges, ma már különösen szükségessé vált, hogyha nem is a sajátunkból, hát legalább idegenek tapasztalataiból tanuljunk. Erre pedig a legjobb példa a világesemények közül a modern fegyverekkel, modern időben ós harckószsóggel megvívott orosz-japán háborúAmely ma már tul van a mindennapi szenzációktól, de még ma is nagy érdeklődós központja. Rendkívül nagyfontosságú ez a háború^ azért, mert hisz ez a legutolsó háború hosszú évek után, amelyben a fegyverek, lövegek mind modern alakzatot kaptak, egyúttal a nézetek, a móretek a legújabb követelményekhez méltóak voltak . . . Hogy belátásunk legyen az esetleges háború legkisebb epizódjainak befolyásába, erre való ez a mü, amelyet az orosz vezérkar állított össze." * A diplomatikai viszonyok, melyek körülbelül harmadrészét képezik a bevezető-füzetnek, a teljesség érdekében természetesen sok, ismert dolgot is újólag meg neveznek. Ennek mindnek megvan a praktikus értéke, nemcsak a történetíróra, az orosz vezérkarra, hanem minden tanulmányozó javára is, mert meggyőződésüket, a helyes nézetet leszűrhetik a háború elkövetkezett eredménye után. „Kitűnik ma, hogy a politikai és diplomatikai resszort nem vág egybe a katonaival. Pedig — ez is kitűnt már — a háború nem egyéb, mint a politikai és diplomatikai nézeteknek és követeléseknek fegyverrel való kivívása. A hadsereg a diplomatikai akciók mögött áll és annak kivitelét ezáltal követeli, tehát épen ugy kell a politikai tényezőket összeállítani, hogy esetleges fegyvererő használatánál az alkalmas előkészületeket megtegyék, minden tekintetben." A vezérkari mü szóval azt állítja, hogy az orosz-japán háború politikailag nem volt előkészítve. Ebben pedig szinte benne rejlik a végső eredmény is. „Politikailag nem volt az előkészítve az oroszok részéről. Más állam közül egyetlenegynek a segítségét se biztosították a Japánnal való esetleges összeütközés kisérlóse idején, tehát a stratégia nem kapott segítséget a politikától. (Ez a legelső tanulság.) Ellenkezőleg, Japán összeköttetésben állott Angliával, mely egyúttal védőnek lépett föl Mandzsúriában (az angol-amerikai és kinai érdekekben.) „Oroszország kezdte meg a háborút, teljesen egyedülhagyása után. Vele szemben Japán két államra támaszkodott és igy a legerősebb hadiflottája és óriási pénz fölött rendelkezett. Oroszország pedig mással „szimpatizált", gondolta, hogy hátban biztosítva van. Mikor pedig a háború kitört, kiderült, hogy még ők sem biznak a szimpátiában. Még a jobboldalukat is féltették. Kitűnik ez Kuropatkin memoárjából is, aki így ír: — Diplomatánk elfelejtette a határnak nyugati részét biztosítani! Ha tehát ez a gondolat a közvetlen háború előtt is megvolt, csak bizonyság arra, hogy a hadügyminiszter nem volt a külső politikával informálva." A monarchia tisztjei számára kiadott munka érdekes megjegyzést fűz ehez a részhez, amikor igy ir: „Már ez a kijelentés is bizonyítja az oros2 vezérkar többi kidolgozását, melyben nem retteg vissza még attól sem, hogy a hadügyminisztert, legfelsőbb parancsnokát is kritizálja." * „Épen ehez jellemző volt az a jelenség is," — mondja tovább a kiadott munka — „hogy az 1903. óv decemberében, amikor a keletázsiai harctérről a legnyugtalanítóbb, sőt legveszedelmesebb hírek érkeztek, a százharminc millió rubel helyett — amit írásban és szóval már a hadügyminisztérium rendelkezésére bocsátottak — csupán hét milliót küldtek a ^Csöndesóceán" tartományaiba. Már másnap pedig jelentette Kinába az orosz katonai attasé, hogy a japánok a háborút elhatározták és hogy a