Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-27 / 158. szám

2 DELMAGYARORSZÁG 1910 november 27 természet fölött, amióta engedelmesen követi a természet tanításait. Soha az emberiség az életet nem vallotta becsesebbnek, mint ma és soha több biztosítékkal nem garantálta a teljes kifejlődést, mint ma, — de jóformán csak a természeti tényezők ártó vagy korlátozó behatásaival szemben. Az ember győzelmet győzelem után arat a természet fölött; de e diadalnapok mámorában se lehet megfeledkezni róla, hogy van az embereknek egy másik ellenfele is, nemcsak a természet, nevezetesen az Ember és ezzel sokkal kevésbbé boldogul. Amit a természet mért az emberre: abból egyre többet elfordít magáról; de amit maga az emberi természet: az eredendő ösztönök munkája idéz elő, az alól vajmi kevéssé függetleníti magát, vagy legalább is: a kozmikus tényezőkkel szemben sokkal győzelmesebben harcol, mint a szociális állapotokban tükröződő emberi tényezők ártalmatlanítása tekintetében. Ebben a részben, ugylátszik, kevesebb diadalt fogunk átszármaztatni utódainkra, mint amabban, amit egyébiránt nem is annyira az utódok, hanem inkább a mai elevenek, saját magunk miatt sajnálhatunk . . . A szentimrések kongresszusa. Egerből jelentik: Az ország különböző nagy városaiban lövő Szent Imre-körök tagjai agitációjukat fokozott mértékben igyekeznek folytatni. Az egr1 Szent Imrft-kör, mely három évvel ezelőtt ala" kult meg Szmrecsányi püspök védnökségével most mozgalmat indított annak az érdekében' hogy 1911. év tavaszán az ország összes Szent Imre-körei kongresszust tartsanak Egerben. A kongresszust igen nagyszabásúnak tervezik Nem csak az ország katolikus ifjúságát akar. ják összehivni, hanem meghívták a katolikus világ előkelőségeit, tudósait és főpapjait. A szentimrósek számítanak Zi chy János gróf kultuszminiszter megjelenésére is. szíve dobogása a ketyegő órák hangversenyében csak egy hang. Fönn a nagy toronyóra, Henri remek es pompás müve, pontosan ós szorgalmasan mutatta az időt. Két kötélen lengő suly hajtotta. Soha egy percet sem késett s így egész Paris nyugodtan igazodott az öreg toronyóra után. Mikor éjjel ércesen zengő szóval kiabálta szét az időt, a körúton hazaballagók, a betegek és a virrasztók hálásan gondoltak Henrire és áldották a nevét. Sokan szerették volna meglátogatni az agg mestert, de ő minden látogatót visszautasított. Még a király emberei előtt sem nyílt ki ajtaja, A plébánossal is csak ritkán váltott pár szót, ha épen nem kerülhette el. Hajnalban lopózkodott le pár pillanatra a városba, karján egy öreg kosárral, hogy bevásároljon zöldséget, kalarábét, vajat és miegymást, ami kis háztartásához szükséges volt. A kíváncsiak ilyenkor valóságos sorfalat állottak Henri előtt. Az öreg hosszú lépésekkel, imbolygó járással ment el előttük, zöld sapkáját mélyen szemébe húzva, mig a bámészkodók izgatottan beszélgettek. — Láttad, milyen fényes a homloka? — A szemét nézd. Olyan kék, mint az ég. Azt mondják, azért ilyen, mert közel lakik az éghez . . . — Azt mondják, szent . . . Henri azonban gyorsan eltűnt előlük s pár perc múlva újra fönn volt a toronyban. Nem is tudtunk meg semmit sem róla. Egyedül, magányosan élt, az órák altatták el s az órák költötték föl. Tiz óv mult el. A toronyórás szemei még mindig azzal az acélos kóksóggel főnyiettek, mint azelőtt. A képviselőház ülése. — A házasság a képviselőházban. — (Saját tudósítónktól.) Az ellenzék, amely három és fél óvig kitűnően kormánypártiaskodott, nem feledkezett meg dicső múltjáról. Egyik hires embere, Ugrón Gábor, ma ismét a határozatképesség megállapítását kérte, akkor, amikor a Ház komoly és hozzáértő elemei komoly és nagy munkát végeztek és amikor a jelenlevők összeolvasásánál az tünt ki, hogy ép az ellenzék tüntetett tömeges, majdnem teljes távollétével. Az elnöki előterjesztések után az interpellációs könyvet olvasták föl, amelybe Rakovseky István jegyzett be emléksorokat „a tanítók országos szövetségének" ügyében. A vita ma is a polgári pörrendtartás 664. szakasza fölött kezdődött. Ez az a szakasz, amelyben arról van szó, hogy beengedjék-e az ügyészt a válópörökből kifolyólag a családi szentélybe, amely — válópörről lévén szó, — föl van ugyan dúlva, de mégis csak szentély, amely előtt a törvény szigorú emberének is meg kell állnia. A vitának már nem volt sok szónoka ós Csermák Endre fölszólalásával véget is ért. A folyosón azt beszélték ugyan, hogy az ellenzék e szakasz miatt meg fogja akadályozni az egész pörrendtartási javaslat megvalósítását. Polónyi Géza volt az, persze, aki ivet köröztetett. Az ellenzéki jogászok öszszebujtak s a folyosókon azt beszélték, hogy az ellenzék névszerinti szavazást kér minden szakasz fölött ós mivel az indemnitás küszöbön van, lehetetlenné fogja tenni a vita folytatását. A miniszteri ós az előadót természetesen ezek a fenyegetések nem ijesztették meg. Plósz Sándor előadó hosszabb beszédben kelt az ügyész védelmire. Az igazságügyminiszter meggyőző és mélyen szántó beszéde után a nagy többség a miniszterrel cgyetértőleg a szakaszt a Sághy-fóle módosítással fogadta el, amely az ügyész szerepét föntartja ugyan, azonban a válópörökben nyomozó-szeropet nem ad neki. Ezzel az utolsó nagy akadály is eltűnt a pörrendtartás útjából. A mai ülésről ez a részletes tudósításunk számol be: Elnök: Návay Lajos. Jegyzők: Mihályi Péter, Rudnyánszky György, Zlinszky István. Szakálla azonban megnőtt s torzonborz fehérség rámázta be okos, nyugodt, nagy fejét Egy májusi reggel Henri, szokása szerint, lecsoszogott a korhadt falépcsőkön, hogy bevásároljon. A párás gyöpön szemtelen verebek cikkáztak s bódító melegség szállt a fejébe. Lihegve botorkált a parókia kertjében. Elfáradt. Először érezte az öregséget, amint lassan háta mögött kullog s nehéz lánccal köti kezeit a lábához. Egyszerre a fehér orgonabokrok mögül valami tavaszi csicsergóst hallott, valami boldog, különös hahotát. Egy fiatal leány ugrott elóje kibontott hajjal, szakadt köténynyel, betyárosan és boldogan. A sekrestyés leánya volt. — Jó reggelt, atyus! Henri korholva csóválta fejét. — Viola, — mondotta és ránézett a leányra. Hamarjában nem tudta eltalálni nevét, de ugy érezte, hogy ez a virág-név igen illik hozzá. A leány megigazította haját, kacagva odafordult az agg emberhez ós elkérte kosarát. — Majd én segítek. Henri megdöbbenve állott előtte. — Te kis boszorkány... te cigányprincesszin ... Nem tudod, hogy illetlen ok nélkül nevetgélni? Viola dalolva szaladt föl a falépcsőn. Csakugyan olyan volt, mint egy cigány hercegleány. Ideges, tizenhat éves teste karcsuan hullámzott, fekete szemében kóbor vágyak szikráztak. Szoknyái tavaszi vihart kavartak a toronyszoba csöndjében. Toporzékolva szaladgált egyik asztaltól a másikhoz. — Látod, — magyarázta neki az öreg, — ez az óra olyan, mint egy kis aranymadárka. A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése és az elnöki előterjesztések után fölolvassák az interpellációskönyvet, melybe Rakovssky István jegyzett be interpellációt a tanitók országos szövetségének ügyében a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. A Ház félkettőkor tért át az interpellációra (A polgári pörrendtartás.) Csermák Endre (pártonkívüli függetlenségi) szól elsőnek és miután ellenzi az ügyész szerepét, javasolja, hogy az egész cim, a 644. szakaszszal együtt, küldessék vissza az igazságügyi bízottsághoz, átdolgozás végett. Ha a Ház ehez nem járulna hozzá, ő csatlakozik Sághy indítványához. Elnök: Szólásra senki se lóvén följegyezve, a vitát bezárom. Az előadó urat illeti a szó. Plósz Sándor: Az állam beavatkozását a válópörök megnehezítése érdekében eddig is ismerte a törvény, amely a házasságvédők intézményét létesítette. Az a kérdés a most szőnyegen fekvő javaslatnál, hogy kinek legyen semmiségbejelentésí joga. Miután az ügyészség szerepe a bűnvádi pörrendtartás megalkotásakor ugy volt kontemplálva, hogy az a polgári ügyekbe is beavatkozhassók, a semmiségbejelentési jog magától is az ügyészre esnék. Polemizál az egyes fölszólalókkal. Ellene vetik a szakasznak, hogy késleltetni fogja az eljárást. Ez nem áll, mert az ügyész beavatkozási joga esetleges, de nem kötelező. Az ügyész ezt csak akkor fogja gyakorolni, ha a közérdek szempontjából szükségét látja. Az ügyész nem fog mindig a házasság főibontása ellen nyilatkozni, csak akkor, ha erre jogos indoka lesz. Szilágyi Dezső intenciója igenis az volt és én erről tanúságot tehetek, hogy a királyi ügyésznek a házassági pörökben szerepe legyen és ón csak Szilágyi szellemében járok el, mikor a javaslatot elfogadásra ajánlom. Elnök: Az igazságügvminiszter ur kíván szólani. Székely Ferenc igazságügymíuiszter: Nem kell bővebben kifejteni az ügyészi beavatkozás melletti érveket, mert az előadó olyan tekintélyre hivatkozott, aki előtt mindenki meghajol. Mégis sorra veszi az érveket. Az ügyésznek nem az a föladata, hogy a kákán is csomót keressen, hanem, hogy a közérdeket kép Szorítsd csak a füledhez. Hallod, hogy dobog aranyos kis szivecskóje? A leány kipirultán, tágult szemekkel figyelt. Mindent fölkutatott. Fehór, apró ujjacskáival kikotorta a fiókból az eltört lemezeket, számlapokat, óramintákat s a zsebébe gyűrte. Künn gyönyörű tavaszi reggel volt. A forró kók égben, kóválygó akácillatban, szerelmes fecskék csicseregtek. Henri reszketve nézett le a szédületes kóksógbe, az ébredő házak, zsendülő erdők messzeségébe s először vette észre a tavaszt. — Viola, — mondotta halkan, — ne meni még ... Hallgasd az órák zenéjét... Maradj itt velem ... Viola ezután naponta meglátogatta Henrit. Az öreg azonban egyre roskatagabb ós szomorúbb lett. Kedvetlenül dúdolt esténkint a toronyablakban. Egyszer, hogy egy üvegen vóletlenül meglátta ráncos arcát és elvadult, sörónyszerü szakállát, megijedt magától. Utálatos és csúf volt s rémülten gondolta el, hogy Viola finom kezei ezt a bozontos száraz arcot simogatják majd. Újra magába, szállt. A templomba akart rohanni, a fekete szűz Mária oltára elé térdepelni, sirni, átkozódni ós gyónni s szőrcsuhát öltve, hamut hinteni vón, bűnös fejóre. A vasárnap délelőtti fátyolos orgonaszó panaszosan búgott föl hozzá. Elővette a szentírást s olvasott azokról a fiatal, ruganyos testű, fehér boszorkákról, akik kacagva csábítják a férfiakat a pokolba. Henri sirt. És azon a napon hiába kopogtak nála, ajtaja zárva maradt. Szegény órás, az ő pompás, csodálatos mestermüvei pedig szomorúan tiktakoltak körülötte. Egyik-másik móg ketyegett egy darabig, azután megállt, Mióta ott járt a