Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-25 / 156. szám

1910 évfolyam, 156. szám Péntek, november 25 DÉLMAGYARORSZAG lIzpMÜ szerkesztíség és Kiadóhivatal Szeged, !—i Korona-utca 15. szára c=a •odainti szerkesztíjég ti kiadóhivatal IV., ir-i Városház-utca 3. szám c=s ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24 — félévre . . . R 12'negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2'Egyea szám ára 10 fillér ElOFIZETESI Alt VlDERBMt . évre. R 2S-— félévre . . . K U — negyedévre. R 7'— egy hónapra R 2*40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 83S c=a RiadéMnM SM Interurbán 83S Budapesti szerkesztíség telefon-száma 128—11 Támadni készülnek. A Kossuth-párt tegnapi értekezletében szó esett arról, hogy a párt offenzívába lépjen a kormány ellen. Tehát eddig defenzívában volt. Fatális állapot az ellenzéki párt részére, amelynek éltetője a támadás, a kritika és az ellenőrzés. Az elveszített népszerűség visszaszerzésére bizony nem alkalmas helyzet az olyan, amelyben egy pártnak a saját kormányzati korszakának hibáit és mulasztásait kell szépítgetnie és mentegetnie. Ha Szentiványi Árpádot és Apponyi Albertet ez a kellemetlen szituáció rossz kedvre hangolja, azt mi megértjük. Csak azt nem értjük, miért okolják a maguk nem épen rózsás politikai helyzetéért a kormányt és többségét ? Ugy mondják, hogy a kormány meg a többség abból él, hogy a koalíció hibáit fölhánytorgatja. Tévedés. A kormány a maga világos, becsületes, egyenes politikájából él, amely megáll önmagában is és a koalíciós rendszerrel való összehasonlítás előnye nélkül is elég hóditó erővel rendelkezik. A kormány és a többség a maga politikájának megvalósításán dolgozik és mi éppen nem tapasztaljuk, hogy az elődei hibáinak kiszinezésében keresné politikai életének további alapját. De ezeket a hibákat és mulasztásokat a kormány és a többség minden közreműködése nélkül a viszonyok szülte kényszerűség időnkint fölszinre veti amúgy is. Szolgálunk néhány példával. A pénzügyminiszter törvényes kötelességét teljesítette és a jövő évi költségvetés-előirányzattal együtt előterjesztette az utolsóelőtti esztendő államháztartásának zárószámadási eredményeit. Állitható-e, hogy a mult rezsim tendenciózus leszállítása volt a célja, amiért ezek az eredmények történetesen súlyosan kompromittálják a koalíciós kormányzatot és arról tanúskodnak, hogy az urak egy esztendőben százhúsz milliónyi deficitet hoztak a nyakunkra ? Avagy egy másik eset. A magyardelegációban függetlenségi oldalról támadást intéztek a közös külügyminiszter ellen, amiért közjogilag helytelen nomenklatúrát használ a monarchiáról. Fölállott a külügyminiszter képviselője és védekezésképen elmondta, hogy a kifogásolt nomenklatúrát a koalíciós kormány hagyta helyben. Az ilyen apró kellemetlenségeken át kell esni az uraknak, akár tetszik, akár nem. És szépitgetpi és mentegetni kell majd a mulasztásaikat a jövőben is; hiába mondják ki párthatározatban, hogy ezután az offenzívába mennek át. A kormánynak és a többségnek nincs és nem lehet kifogása a Kossuth-párt offenzívája ellen sem. Ellenzéki pártnak offenzíva a hivatása. Teljesítse hazafiasan és lelkiismeretesen. A kormány nyilt sisakkal harcol, egyenes uton jár. A maga többségének erejére támaszkodik politikájának megvalósításában. Az ellenzéktől nem vár elnézést. Ha azonban a Kossuth-párt az offenzíva hevében, helylyel - közzel, kényszerül majd visszahúzódni a defenzívának kényelmetlenebb pozíciójába, ugy ennek oka egyedül az lesz, hogy a támadás és védekezés harci állapotát nem anynyira párthatározat, mint inkább a célszerűség, vagy épen a kényszerűség szabja meg. Á Szentiványi Árpád lelkesítő szava ezt a harci taktikát nem dönti el. Erre is van példa. 1904-ben a november 18-iki ominózus szavazás után ugyancsak ő lelkesítette a szabadelvű pártot kitartásra és a küzdelem folytatására. És az események kényszerűsége ezt a pártot is minő más szerepre kónyszeritette . . . — Ezek után támadni készülünk, — hirdetik a függetlenségi párt oldaláról. Különösen hirdetik most, amikor a kormány és a munkapárt egymásután gyönyörű eredményeket mutat föl, egymásután valósítja meg a Ház azokat az újításokat és szükséges törvényeket, amelyeknek meg lesz az az előnyük is a magyarországi állapotok ujjáteremtésén kivül, hogy feledtetik a — koalíciós állapotok emlékét. Lassankint ezek a kellemetlen emlékek még politikai mumusoknak se lesznek jók. Lassankint, az uj idők nyomán, mindinkább elfelejtik az emberek, hogy volt nekünk egy koalíciónk, csinált annyi bajt, hogy az rekord, de jó is lett, hogy vége lett . . . Nem is csodálkozunk azon, hogy minden uj napon, amikor uj meg uj életrevaló törvényeket, föladatokat oldanak meg, fölsziszszen a nekik szép, de minden másnak A csipkebokor. Irta Strimdberg Ágost. Künn, a kert kerítésén tul, állott a hatalmas csipkebokorjpiros csipkerózsákkal telve, szertenyujtva ezer ágát, amelyek oly hajlékonyak voltak, mint a vert acélpenge. Elrejtett, igénytelen zugából bepillanthatott a kertész ültetvényeire. Benn a kertben is rózsabokrok voltak, de egészen más fajtából. Kicsiny, gyámoltalan bokrocskák voltak, egyikük sem volt magasabb, mint egy öntözőkanna. Egynéhányat ezek közül megcsipett a dér, épen akkor, mikor gyümölcsöt hozhattak volna, raások, a nagyobb része, terméketlenek voltak, egy tulfinomult faj tagjai, amelyekben nem volt már erő és csak félig nyilt gyümölcsöt adtak. A csipkebokor mindegyiket látta még a mult nyáron, amikor piros, sárga, fehér virágokkal diszitve büszkélkedtek és most hogyan lelógatják a fejüket s milyen fáradtak, bágyadtak ! A kertész nagyon elkedvetlenedett, mikor látta, hogy ezek az előkelőségek bizony olyanok, mint valami rongy. — Pfuj, milyen vértelenek vagytok, — mondta. — Friss vért kell belétek öntenem! És fogta az ollóját és csipkerózsákat vágott a csipkebokorról és elültette őket egy virágágyba. Az öreg csipkebokor pedig nagyon is érezte a megtiszteltetést, ami azzal érte őt, hogy jól nevelt gyermekei lesznek és már előre örült annak a fényes pályának, ami azok előtt áll, hiszen óvatos gondossággal fogják őket a létért való küzdelemben vezetni. Tavasz elején kezdtek kinőni azuj csipkebokrok és a kertben élvezett gondosság széppé és erőssé tette őket. Az anya büszkén nézegette gyermekeit és a kis testvérkék, akik szürke kövek között a mély porban álltak, egy kis irigységgel pislantottak rájuk. Két nyár alatt ép annyira nőttek a kis bokrok, mint a kerítésen tul lévők négy év alatt. A harmadik tavaszon meglátogatta a kertész iiltetvényeskertjét. Egy ásóval kiásta a csipkebokrokat és a gyöngéket egy halomba dobálta, ahol vérző gyökérrel feküdtek addig, mig a napsugarak szúrásai meg nem ölték őket. Az erősebbeket szalmába csomagolta és a vasúthoz küldte, hogy elszállítsák. Csak két bokrot hagyott itthon és azokat átültette egy uj virágágyba. Ezután a vérfürdő után, amelyet az öreg csipkebokor, az anya, dobogó szivvel nézett végig, a kertész egy kést húzott elő és levágta a két kis bokrot. Az egyiket ugy, hogy csak a gyökerei maradtak meg és semmi sem látszott ki belőle, a másikat pedig közvetlenül az ágak alatt és a törzs árván, pusztán állt ott tovább. Azután beojtotta a bokrokat. Az első vadrózsabokorba a föld szine alatt ojtott be egy szemet, a másikba pedig fönt a tetején. Nemsokára behegedtek a bokrok sebei. A nedvet az erőteljes gyökerek munkája gyűjtötte össze, a rügyek kipattantak és az élősdi ágak örültek életüknek, azok kárára, akik őket „saját vérükkel táplálták". A kertész pedig mindig lesben áll késével, hogy lenyesse a vad ágakat, ha fegyelmezetlen természetük újra ki akarna törni. — Meg vagytok most elégedve szerencsétlen gyermekeim? — kiáltotta a kétségbeesett anya, — meg vagytok-e elégedve, hogy előkelő társaságba kerültetek? Nem volt-e még elég a dicsőségből, hogy olyan semmirekellőket hordhattok a hátatokon, akik még gyermekeik létrehozására is képtelenek? A testvérek pedig gúnyosan nevetgéltek : — Ugy-e jól mulat az ember uri társaságban ? Olyan vagy, mint egy valódi seprünyél. És nézd meg a másikat, az meg véka alá rejtette a világosságát. És a föld alól gyönge hangon hallatszik a jaj-kiáltás: — Te nemes lovag, odafönn, nekem itt lent kell dolgoznom napvilág nélkül és te fölszivod a nedveket és beszeded a dicséreteket. Bocsáss csak engem egyszer szabadon. meg fogod látni, ki lesz a győztes? De a kertész mindig ott áll az ollóval,