Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-13 / 146. szám

7910. I. évfolyam, 146. szám Vasárnap, november 13 Pzponti szerkesztőség ¿3 kiadóhivatal Szeged, C3 Korona-utca 15. szám t=a fadapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ea Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . fi 24'— félévre . . . R 12'negyedévre. R 6'— egy hónapra II 2'Egyes szám ára 10 fillér EL0FIZETES1 AR VIDÉKÉN: egész évre. R 28'— íélévre . . . R 14'— negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 m Kiadóhivatal S3ft Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 12$—tl Az erőtlen ellenzék. Aki józan gondolkozású ember olvassa a bécsi magyar delegáció tárgyalásait, egyik ámulatból a másikba esik az úgynevezett ellenzék ottani szereplésén. Kezdve az albizottsági tárgyalásokon és folytatva a teljes üléseken, vereségrőí-vereségre halad minden ellenzéki próbálkozás. Nem mintha nem volna mit birálni. Egy olyan óriási terv- és munkatömegben, amennyit egy költségvetés képvisel, bizonynyal akad anyag bőven a biráló, szakszerű megjegyzésekre. Hogy az ellenzéki szónokok ennek dacára félszegen és bizonytalanul egyrészt, vagy minden alap nélküli túlzással másrészt, szólnak hozzá a költségvetésnyuj totta kérdésekhez s hogy mind bizonytalanságukkal, mind tulzásukkal csak kudarcot érhetnek el, annak jelentős lélektani oka van. Amiről most Bécsben tárgyalnak, az a múltnak öröksége, likvidálása oly tényeknek, amelyek nem a jelen kormány felelőssége mellett történtek meg. A jelen kormány hivatali állásából folyó kötelességénél fogva képviseli azt a költségvetést, amely vele szemben álló elődeinek kormányzata alatt jött létre, amelyet azonban épen a jelenlegi ellenfelek politikai tehetetlensége folytán mindeddig letárgyalni nem lehetett. így keletkezett az a képtelen helyzet, hogy a jelen kormány. képvisel egy költségvetést, melyet nem ő alkotott meg és a volt kormány tagjai és pártfelei próbálják támadni azt a költségvetési munkálatot, mely az ő rezsimjük alatt, az ő felelősségükkel és hozzájárulásukkal jött létre. Alig lehetett hinni, hogy ebben a képtelen helyzetben az ellenzék a delegációban komoly nehézségeket támaszthasson és támaszszon. Hogy ezzel mégis megpróbálkoztak, ez csak annak jele, hogy mindenáron produkálni akartak valamit, szemben a jelenlegi kormánynyal. Ezt, persze, csak bizonytalanul tehették meg. Hisz minden ponton fenyegette őket az a válasz, hogy támadó fegyvereik hátrafelé sülhetnek csak el. így történt ez az annekszióról való vitában, ahol Kossuthra és Apponyira rábizonyították annak ildomtalanságát, hogy ők az anneksziónak a maguk kormányzása idejében helyeselt tényét most, amikor kormányszéken kivül állanak, támadni, birálni és helyteleníteni próbálták. így olvasták rá az összes ellenzéki szónokokra, hogy ők, kik a katonai kérdésekben mindtim'.ől lemondanji .és mindent elodázni voltak hajiandok, most egyszerre a katonai kérdések vesszőparipájára ülnek föl ismét. így olvasták rájuk, hogy mig nekik a katonai kérdés csak vesszőparipa volt, addig a munkapárt és kormánya a maga katonai programját, amely a koalíció utolsó kormányprogramtervezeténél nem kevesebb, sőt némi tekintetben annál több, komolyan veszi és amellett megáll. Kudarcot vallván saját tényeinek bírálatával, az ellenzék megpróbálta a közösügyi tárgyalásokba kizárólag magyar kérdéseket belekeverni, amelyek a delegáció elé nem tartoznak. KhuenHéderváry Károly gróf miniszterelnök és a munkapárti delegátusok voltak kénytelenek korlátot szabni az illetéktelen pertraktálásnak és megállapítani, hogy ezek a kérdések kizárólag a magyar országgyűlés hatáskörébe tartoznak. Az ellentmondások hosszú sorozatának méltó foiytatásaképen tegnap ujabb képtelenségek hangzottak el a magyar delegációban. Mezőssy Béla sokallotta a tengerészeti költségeket, de kicsinyelte az épített hajókat, melyeknél a külföld nagyobbakat épít. Kossuth Ferenc pedig elavultnak mondotta tengerészetünk tüzérségét ; annak fejlesztését és modernizálását jelezte szükségesnek ; de azért a költségeket — nem sza^vazta meg. Hát ez a logika jellemzi az ellenzéknek egész politikáját, ugy a jelenben, mint a múltban is, amikor kormányon volt. Ellentállani annak, amit magunk is szükségesnek tartunk, hogy aztán alku tárgyává tehessük a magunk szükségletét, ez az, ami taktikának oktalan, politikának pedig erkölcstelen. A fuvola. Irta Toruiay Cécile. Adimanthos kertjeiben Lais szépségét iirrnépelte az istenek tékozló, ledér városa. Ott volt egész Korinthos. A fáklyák virágok közt égtek s a peristylion kövezete piroslott az eltaposott rózsák vérétől. A függönyök mögött rejtetten csendült a kymbalonok hangja, a háromlábú kis urnákból tarsosi fűszerek füstje szállt a légbe, az aranykelyhekben az aranynál gazdagabban csillant meg a bor s a márványoszlopok körül lenge rableányok szőtték nesztelen táncukat. De ki látta volna meg a táncolókat? Ki hallotta volna a zenét? Laist nézték mindannyian. Biboros nyugágyát tolongva fogták közre a divatos költők és szobrászok, nagyhirü bölcsek, barbár fejedelmek, kéjenc ifjak és dus kalmárok s forró leheletüktől megingott a fáklyák lángja, reszketett az éji lég . . . Korinthos szomjazott. Lais mosolyogva vetette hátra rózsakoszorus fejét s lassú pillantása alatt elsápadtak az arcok. — Aphroditére! — kiáltotta mámorosan a szobrász Myron — te szebb vagy a Szépségnél. Egyetlen csókodért átlépném HadeS kapuját s az Acheron agyagjából formálnám meg szobrodat. -Én élni szeretnék egyetlen csókodban, ó Lais, hogy megtaláljam benne az örök igazságot — mondotta Aristippos, a divatos ifjú bölcs, mig egy bithyniai kalmár merészen hajolt a hetaira felé: — Halld hát, én hajad aranyáért, fölajánlom minden aranyamat; ha rabnőmmé lennél, cserében kapnád minden rabszolgámat s ha a házamba jönnél, tied lenne a házam a kraneai uton. Lais hallgatagon mosolygott tovább . . . Az ifjú szíriai fejedelem szemében emésztő tüz lobbant. — Napjaidért egy birodalmat adnék én, melyet aranyfövényes folyó szel át s egyetlen éjszakádért az Aegaenos tengerének egy mirtus-fedte szigetét vetném lábaid elé. Halk moraj kelt és egy beesett arcú költő, kit Euripidesnek hivtak Korinthosban, megcsókolta Lais ékköves saruját: — Ne hallgass rájuk. Többet adnék mindenkinél. Ok csak meghalni és élni akarnak érted, fogolylyá akarnak tenni aranykincsben és koronák abroncsában, én Kitharám játékával a halhatatlanságot kinálom neked. Lais fáradtan fordult félre s lepillantott a vén bölcsre, ki rongyaiban gúnyosan hallgatott lábai előtt. — És te, Attika legszellemesebb koldusa, te nem ígérsz és nem kérsz semmit'? Diogenes, mintha messziről jönne vissza, tétován vetette föl a fejét. — Ó Lais, emlékezem, egyszer Alexandros, a nagy macedóniai király, elembe állt és én csak arra kértem, ne vegye el tőlem árnyékával a napot, téged csak arra kérlek . . . állj közém és a nap közé. — .ló Diogenes, előztesd meg magad házamban tizezer drachmával . . . A vén bölcs fölsóhajtott: — Neked kevés, nekem sok volna, sok arra, hogy megvásároljak egy kiábrándulást. De a hetaira már nem figyelt szavára. A peristylion küszöbét e pillanatban egy ifja ember lépte át. Ránézett és nem tudott mo4* solyogni többé. Visszavonta kezét a sziriaitól s mintha egyszerre el akart volna hárítani magától minden tekintetet, összemarkolta nyugágyán a virágokat s a férfiak szeme közé dobta valamennyit, — Elég volt! . . . Menjetek! . . . Küldjétek ide Doriont! . . . Ellenséges csöndben követte mindenki Lais tekintetét, azután zúgolódva húzódtak el tőle. Diogenes gúnyosan nevetett, Myron az isteneket káromolta, a többiek pedig egyszerre káromolták a zenét és meglátták a táncoló leányokat. Kifáradt a szomjúság s a vendégek elszéledtek a kertek árnyékában. Lais felkönyökölt nyugágya biborán s királyian intett az ifjú felé. Aranyöve körül, mint ezernyi holdfényes harmatcsöpp, éledtek meg a gyöngyök. — Dorion! Jer hozzám, oly régen várlak! Az ifjú korinthosi habozva közeledett. Arca szép volt, akár egy érintetlen leányé, a pillantása hideg és kegyetlen s az alakja olyan karcsú és izmos, mint a Myron szobraié. Lais szerelemmel szerette őt, habár csak egy névtelen költő volt, kinek dalait még a külvárosokban is alig ismerték. — Miért kéreted magadat egyedül te?... Miért vágyom egyedül utánad? Hát nem tudsz szeretni ? — Téged, Lais, nem akarlak .szeretni. Ügy mondják, mestere vagy a furfangos mii-