Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-01 / 136. szám

Í9Í0. I. évfolyam, 136. szám Kedd, november 1 Központi szerkesztflség és Kiadóhivatal Szeged, c=3 Koror.a-uíca 15. szám c=j Badaptsti szerfctsztísía és kiadóhivatal IV., c=> Városház-utca 3. szám a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 2V— félévre . . . R 12-— negyedévre. K 61— egy hónapra K 2"— Egyet szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . R 28'— félévre . . . R negyedévre. R 7'— egy hónapra 11 Egyes szám ára 10 fillér 14 — 2-40 TELEFON-SZAH: Szerkesztíséfl 835 c=> Kiadóhivatal 838 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—H Nincs válság. Khuen-Héderváry Károly gróf mi" niszterelnök vasárnap az uralkodó elé terjesztette a kormány lemondását amiatt, mert a kabinetnek az osztrák kormánynyal a készfizetések kérdésében megegyeznie nem sikerült. A király a magyar kormány lemondását nem fogadta el, hanem a kabineteket uj tárgyalásra utasította. Emiatt történt, hogy Lukács László pénzügyminiszter sürgősen Bécsbe utazott és haladéktalanul megkezdték az ujabb pourparler-kat osztrák kollégájával. Ma estig az ismételt tárgyalások teljesen tisztázták a helyzetet és a végleges megállapodás minden percben várható. Ez a nem alap nélkül remélt megállapodás pedig kétségkívül a mi kabinetünk törekvését juttatja sikerre. A két kormány valószínűen uj javaslatokat fog készíteni a készfizetések ügyében. A javaslatokban elvi kijelentések történnek, de megtörténik a készfizetések fölvétele megállapításának pontos dátuma is. Ez a helyzet röviden egybefoglalt képe. A vasárnap eseményeire el lehetett készülve az egész ország, mert hiszen a Bienerth-kormány ebben az ügyben eleitől kezdve bújósdit játszott, mig a Khuen-Héderváry-kabinet szilárdan megmaradt a maga nyíltan hangoztatott kívánságai mellett. Abból pedig, hogy az uralkodó a mi minisztereink lemondását kereken visszautasította, az következik, hogy a kormányunk imponáló föllépése az udvarnál is megtette a kívánt hatást és természetszerűleg indította a királyt arra, hogy a magyar financiális érdekek pártjára álljon. Ha tehát válságról egyáltalán beszélni lehet, ugy akkor arról lehet szó, hogy a Bienerth-kabinet van válságban. De még az is csak annyira, hogy megmaradhat a helyén, csupán csak egy kicsit vissza kell vonulnia és szint kell vallania, de engednie is Magyarországgal szemben — az uralkodó világos és félremagyarázhatatlan kívánsága szerint. Talán hírül adnunk is fölösleges, hogy akkor, amikor a magyar álláspont ilyen példátlan diadala előfordul, ellenzéki részről, mint mindig, rágalomszerü verziókat terjesztenek. Hogy igyugy, az egész dolog csak komédia, a nemzet elbolonditására való. Viszont akadnak a porladó koalíciónak olyan hívei, akik fölfujják az eseményeket és a készfizetések körül immár elcsitult bonyodalmat olyan súlyosnak tüntetik föl, mint amelyet nem élhet tul a Khuen-Héderváry-kormány. Nos hát, igazán a legminimálisabb tárgyilagosság és logika révén a politikának ezek a légből kapott pletykái önmaguktól megcáfolódnak. Azon pedig épenséggel nem lehet csodálkozni, hogy némely bukott nagyságok természetellenesnek tartják a történteket. Mert az ő politikai erkölcstanuk szerint elképzelhetetlen, hogy akadjon olyan államférfiú, aki meg nem hunyászkodik osztrák kívánságok előtt. Ők magukról tudják, hogy a Burgban le kellett vetniük büszke kuruc voltukat és azt szeretnék, ha a nemzeti munka kormánya is ezt cselekedné. De, mint a történtek mutatják, mélyen csalatkoztak ebben a reményükben. A Khuen-Héderváry-kabinet, ha ugy hozta volna a sors, igenis inkább elhagyta volna a helyét, hogysem makulányit is engedjen. És módot talált arra, hogy Bécsben ebbeli elszántságát energikusan megértesse. S rávegye arra a királyt meg tanácsadóit, hogy ezúttal abszolút tiszteletben tartsák a magyar közgazdaság égető érdekeit. Érdemes nagyon, alaposan mérlegelni a készfizetés bonyodalmait. Mert a tisztázódásával világossá válik az a körülmény is, hogy igenis, ha a magyar államférfiak a talpukra állnak, akkor az uralkodónál el lehet érni megértést és belátást. Azok a lemondok, akik azt állítják, hogy mindenkor hátrányban fogunk maradni Ausztria érdekeivel szemben, most valószínűen alaposan megváltoztatják csüggeteg véleményüket. Deres öszi hajnalon. Irta Ss, Szigethy Vilmos. Az asszony egészen elveszett a nagy, erős leány mellett. Fázósan húzta össze nyakán a berlini kendőt, azután ugy igazította, hogy a derekára is jusson belőle, mert ott lehet a legkönnyebben meghűlni s gyűlölködve nézte Domaniczky Ellát. Ilyen alattomosan csak a betegek tudnak nézni, akiknek a tüdejéből már alig van meg valami, de azért egészségesebbnek tartják magukat bárkinél. Ezt a hitet erőszakkal igyekeznek igazzá tenni, ámítás minden mozdulatuk s vannak pillanatok, amikor csakugyan elhiszik, hogy az a gyönge, örökségbe kapott tüdő nagyon beteg. Csak túlságosan egészséges ember ne kerüljön a közelükbe, mert azt meggyülölik. Itt már kitör a természetes irigység és kárba vész vele szemben önfeláldozás, előzékenység. — Ez a gyönyörű, őszi nap a legkedvesebb — mondotta Kászonyiné — ezt jobban szeretem a tavasznál is. Csak minél tovább tartana, annál tovább maradnánk itthon, — az első csúnya napon már utaznunk kell délnek. A szavait köhögés zavarta meg, Ella sietve közbevágott: — Ne erőltesd magad, hiszen jól tudod, hogy csak keveset szabad beszélned. — Hagyd, hagyd ... — intett kezével az asszony — semmi ez, a torkomra ment valami. — Segíthetek valamiben? — kérdezte a leány. Kászonyiné a feje ingatásával jelezte, hogy nem kell neki semmi. — Szép az időnk, te is jobban tennéd, ha járnál az utcán . . . —- Ugyan, Klári! — Persze, hogy jobban tennéd, mit gunynyasztasz itt egy roncs mellett V Mert az vagyok, roncs. Kászonyi jött haza. Valósággal ölbekapta, fölemelte asszonyát, mikor homlokon csókolta. Előbb a száját akarta, de az ellenkezett és makacsul forgatta a fejét. — Nem engedem, magammal viszem a betegségemet, minek hagyjam neked. Bár irigyellek az utódomtól. Az ember megcirógatta a haját, az arcát. — Édes, kis csacsi vagy, de még azért nem kell állandóan csacsiságokat beszélni. — Tudom én, amit tudok, hiába csititasz. Elegen várják már a halálomat. S lopva Ellára pillantott, a hatalmas, erős leányra, akinek a fizikuma minden betegséggel tudott dacolni. Mintha csak a saját korával lett volna kénytelen megbirkózni. A huszonnegyedik év határán már jött orozva két finom ránc a szája szögletébe. Az ajaka vérpiros volt még, de már sokszor száraz az álmatlan éjszakáktól, — el nem csattant csókigéretek maradványaként. És asszonyosan telt az alakja, ami egy öregedő leányra vall. A természet mogjátsza olykor önmagát s holmi — semmiképen sem pótolható — hiányokat ugy intéz el. hogy látszatra mindegy legyen, de csak a kívülállónak. A leány közönyös dolgokról kezdett beszélni, de Klári ma rossz hangulatban Volt, mindent valamiképen kifogásolt, a végén ágyba kívánkozott. — Majd lefektetlek, — mondta Ella. — Hogy is ne, minek fáradnál velem, elvégzi azt a szobaleány. Ugy-e, megengedsz ? És fölemelKedett a helyéről, kezét nyújtva a leánynak. Kászonyi hasonlóképen cselekedett, de az asszony megelőzte. — Kisérd ki Ellát. — Nem fiam. Ella nem idegen, 6 elnézi nekünk ezt. Majd beviszlek. — Azt akarom, hogy kisérd, — fuldokolott az asszony s belekapaszkodotta cselédleány karjába, ugy indult a hálószobája felé. Azok ketten nem szóltak semmit. A férfi egy pillanatra vállat vont, aztán, mintha egy szemrángatással, amely a homlokán tul terjedt, ki akart volna holmi gondolatokat is kergetni a fejéből. Az előszobában azt mondta Kászonyi : — Te okos leány vagy, remélem, méltányolod a beteg helyzetét. — Oh ! —• sóhajtott föl, inkább szánako* zással, a leány. — Minden bántja szegényt, már-már alig merek beszélni, mert sosem tudom, mibe köt bele. Hogy eljársz hozzá, azt a rokoni jó szivednek tulajdonítom, meg a felebaráti irgalmadnak. Én kérek bocsánatot, ha néha megbántott volna. Ella szelíd melankóliával mosolygott. — Hiszen látom az állapotát, minden apróság ingerli ilyenkor. De majd jobban lesft minden, ha visszatér az egészsége. Kászonyi legyintett a kezével. — Az nem jön vissza. Jobban csak akkor lesz szegény, ha megszűnik az a sok apró szenvedése, amiknek a- javarésze képzelt.