Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-06 / 114. szám

4 DELMAQYARORSZAQ 1510 október 6 volt ma, hogy a delegációba a nemzeti munka­párt nem azt a négy tagot jelölte, akinek sze­mélyében a koalíció megállapodott volt. Minta Budapesti Tudósító illetékes helyen értesül, a nemzeti munkapárt, amelynek jelölő-értekez. lete tudvalevően vasárnap délután a pártérte­kezlet előtt volt, már csak azért sem lehetett abban a helyzetben, hogy a horvát koalíciónak a delegációba való jelölés iránti kívánságait figyelembe vehesse, mivel a mondott időben e kívánságok előtte ismeretlének voltak. A hor. vát koalíció jelöltjeit csak hétfőn este érkezett táviratban tudatta. Ilyen körülmények közt a nemzeti munkapárt vasárnapi jelölő-értekezle­tén a horvát koalíció kívánságának nem isme­résében az előtte alkalmasaknak látszó horvát képviselők jelölésében volt kénytelen meg­állapodni. A közlekedésiíyyi bizottság ma délután öt órakor a képviselőház II. számú üléstermé­ben ülést tartott, amelyen Dániel Ernő báró elnökölt. Az ülésen részt vett Hieronymi ke­reskedelemügyi miniszter is. Settina Gyula szakértő két miniszteri javaslatot adott elő, az egyik a Tátrafüredről a Csorba-tóig veze­tendő villamosvasút, a másik a debrecen—hajdú­nánási helyiérdekű vasút kiépítésének enge­délyezéséről szól. Forradalom Portugáliában. — Mánuel király megszökött. — (Saját tudósítónktól.) Szép, fiatal, remé­nyekkel teli király volt tegnap. Ma sápadt, reszkető király, hatalom nélkül; holnap ta­lán trón nélkül. Ez a portugálok uralkodója: Mánuel. Angol hercegnőről álmodozott teg­nap. Csipkébe burkolt, illatos, rózsaszín her­cegnőről, aki gyönyörű, mint a földreszállt tündér és tündéri hatalmat hoz a bizonytalan talajon épült trónra: angol hozzátartozóinak hadseregét, pénzét, tekintélyét, erejét. A hercegnő azonban nem jött. Egy angol princessz se volt hajlandó megváltani a szo­rongatott fiatal királyt, akinek három éve lőtték agyon az apját, akire örökség gyanánt megtépett, szegény, éhező, forrongó ország, kizsarolt nép maradt. Három év telt el két­ségek között, hiábavaló remények között. Ma vége mindennek. Vége II. Mánuel király trónjának, vége az árnyék-hatalomnak. Ahol három éve irgalmatlan erővel, féktelen ke­gyetlenséggel ölték meg Károly királyt, ma megölték fiának, a huszonegy éves gyerek­királynak királyi hatalmát. A portugál ki­rályság régi ellenségei, a republikánusok lettek úrrá. Puskaporszag, fegyverropogás tölti be az országot. Bombák fenyegetik a királyi palotát. A főváros, Lisszabon, el van zárva a világtól és Mánuel megszökött. Három esztendeje fölcsapott a láng, meg­perzselte a dinasztiát, elpusztította a kövér, jóságos arcú, de kegyetlen kezű Károly királyt. Próbálták elfojtani a tüzet. Három esztendeig lappangott. Most kitört, most lángbaboritotta az országot. Véres, borzal­mas napok fenyegetik Portugáliát. Az ál­alkotmányossággal, ál-parlamentárizmussal leplezett sötét abszolutizmus ellen támadt föl Portugália. A polgári szabadság, a köz­társaság hivei nyúltak fegyverhez végső el­keseredésükben. A túltengő centralisztikus hatalom sok évszázados dúlása tönkretette, nyomorba döntötte, halálra üldözte az orszá­got. Szuronyra ós fegyverre támaszkodott a trón s szellemi vezetője gyanánt ott volt a sötét klerikálizmus. Az elnyomottak irtózatos erőfeszítéssel elszakították a kötelékeket. Ma győztesek, akik a szabadság, n népuralom után vágya­koznak. Holnap talán leverik őket, holnap talán mártírok válnak azokból, akik ma detronizálták a királyt. Bombázzák Lisszabont. Madrid, október 5. A Fabra-ügynökség szigorú föntartással je. lenti Santanderből, hogy egy német hajóról, mely Lisszabon előtt horgonyoz, jelentés érke­zett, mely szerint Lisszabonban kitört a for­radalom. Hadihajók bombázzák a királyi palo­tát, melyre a forradalmárok kitűzték a köz­társasági zászlót. Mánuel királyt elfogták. London, október 5. Lapjelentések szerint Lisszabonban komoly zavargások törtek ki. Az összes közlekedési összeköttetéseket elvágták. A táviróvezetéke­ket elpusztították. Hír szerint Lisszabonban komoly harcok voltak és a republikánusok bi­zonyos sikereket értek el. Egy párisi jelentés szerint a „Matin" drótnélküli táviratot kapott, mely szerint Lisszabonban kitört a forradalom. A hadsereg és a flotta a forradalmárok párt­jára állott. Hadihajók bombázzák a királyi palotát. A lap jelenti továbbá, a forrás meg­nevezése nélkül, hogy Mánuel királyt elfogták. Páris, október 5. A forradalmárok valóságos harcban és véres utcai ütközésekben bevették a királyi palotát­Mánuel királyt foglyul ejtették és fogva tartják" Páris, október 5. A „Matin" dróttalan táviratokat kapott, hogy Lisszabonban a forradalmárok hadihajókról bom­bázzák a várost. Az egész hadsereg a forradal­márok pártján vau. Elszakították a tengeralatti kábelt. Fáris, október 5. A „Daily Mail" párisi irodája egy órakor haj­nalban kijelentette, hogy a londoni szerkesz­tőség táviratot kapott Portugáliából, mely sze­rint Mánuel királyt elfogták. Hajnali négyig többet nem lehetett megtudni. A tengeralatti ká­belek Portugália és Anglia közt nem működnek" Lisszabonból tegnap reggel kilenc óra óta egyetlen táviratot sem továbbítottak. Fáris, október 5. Éjjel két óra ötven perckor a Matin távira­tot kapott Londonból a Times szerkesztőségé­ből, mely a következőleg szól: — A legalaposabb okaim vannak annak a föltételezésére, hogy Portugáliában valami nagy baj és a király nehéz helyzetben van. A táv­irati összeköttetés Portugáliával tegnap az egész napon át meg volt szakítva, de azt hi­szem, hogy a forradalomról jelentett hir való­színű. Az a liir, hogy a királyt a forradalmárok elfogták, ugylátszik, túlzott, de nem szabad feledni, hogy az utóbbi időben a monarchiát és a királyt a legkíméletlenebbül bírálták és tá­madták és igy indokolt az a föltevés, hogy az elégedetlenség most nyilt forradalomban jutott kifejezésre. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a progresszisták a liberálisokkal és köztársaságiakkal szeptember huszonharma­dikán, amikor a király a kortezt megnyitotta, erről az ülésről elmaradtak. Lisszabont elzárták. Berlin, október 5. A „Berliner Tageblatt"-nak jelentik Paris­ból: A „Matin" dróttalan táviratot kapott egy, a portugál vizeken horgonyzó hajóról. Ezt a táviratot Santa Maria de la Merbe küldték és onnan továbbitották Párisba. A távirat a következőleg szól : Lisszabonban kitört a forradalom. A vá­rosba nem lehet bemenni, niert a közlekedést eltiltották. A hadihajókról két órakor meg­kezdték a királyi palota bombázását. A szárazföldi hadsereg és a tengerészet egy­része a forradalmárok pártján van. Részle­teket e percben nem lehet megtudni. Csaknem teljesen egyidejűleg az „Echo de Paris" is hasonló szövegű táviratot kapott. A forradalmi vezér nyilatkozata. Páris, október 5. A portugál republikánusok itt időző vezére, Magelhaens Luna, a Matin tudósítója előtt igy nyilatkozott: • — A forradalom hire nem lep meg ben­nünket. Régóta hirdettük, hogy kikerülhe­tetlen a királyság eltörlése, de reméltük, hogy a kormányforma megváltoztatása rend­ben és nyugalomban, főképen pedig a sza­badon kifejezett népakarat folyományakén" fog végbemenni. A hatalom birtokosainak makacssága és elvakultsága okozta, hogy a," események máskép alakultak. Mánuel — szökik. Páris, október 5. A „Daily Mail" azon jelentésével szemben hogy Mánuel király a forradalmárok foglya á Figaro azt a táviratot kapta, hogy a király elhagyta Lisszabont. Jel a forradalomra. Páris, október 5. Ideérkezett hirek szerint a forradalomra a? adta meg a jelt, hogy Bombarda elmegyógy­intézeti igazgatót és republikánus képviselőt egy állítólag elmebeteg tiszt tegnap megölte. A tiszt lakásán kereste föl Bombardát, aki régebben orvosa volt, aztán rövid szóváltás után négyszer rálőtt revolveréből. A lövések közül egy a tanár fejét, egy pedig a mellét találta. A lisszaboni forradalom és a tőzsde. Budapest, október 5. A lisszaboni forradalom hire a fővárosi tőzsdére alig gyakorolt hatást. Ennek főleg az az oka, hogy a zsidó ünnep miatt igen kevesen voltak a börzén. Az egyes értékek közül a magyar hi­telrészvény nyolcszázötven korona huszonöt fillérről nyolcszáznegyvenkilenc koronára, osztrák hitel hatszázhatvannégy koronáról hat^ százhatvanhárom koronára, a koronajáradék kiiencvenegy korona hetven fillérről kilencven­egy korona hatvanöt fillérre, a Közúti vasút pedig hétszázhatvanhat koronáról hétszázhatvannégy korona ötven fillérre csökkent. Ezzel szembea a Drasche-részvények hatszázötvenhárom koro­nára, az Agrárrészvények pedig ötszáztizen­három koronára emelkedtek. A forradalom hírei Párisban. Páris, október 5. A „Matin" és az „Echo de Paris" ma reggel nagyon komoly híreket közöltek Lisszabonból Minthogy azonban a távirósodronyok nem mü. ködtek és a város el van szigetelve, mind a két lap ezekről az eseményekről csak a drót« nélküli táviró segítségével értesülhetett. A portugál király rettegésben. London, október 5. Mánuel király és a lisszaboni udvar el volt készülve a legrosszabbra. Tudták, hogy a flottá­ban nem bizhatnak és egyenes rendeletre tör­tént, hogy a választások után a Tajo torkola­tától messze, nyilt tengerre küldték a hadi"' hajókat. Nincs kizárva, sőt valószínű, hogy ha csak­ugyan kitört a forradalom, az nem a dinasztia, hanem a republikánusok ellen irányul. Anny1 bizonyos, hogy nemgDon Miguel braganzai her' ceg van a háttérben, hisz az ő híveinek száma elenyésző. Sokkal inkább hihető, hogy a kon­zervativek és a klerikálisok intéztek döntő csapást Texeira De Soza kormánya ellen, amely a-z egyházi szerzetes-rendeket Canalejas példája után üldözni kezdte. London, október 5. Az udvari párt már régebben figyelmeztette a királyt, hogy veszedelem készül és ekkor Mánuel király általános meglepetésre azt mondta, hogy ha parlamenti uton megy végbe a nagy átalakulás, ha a parlament többsége kívánja egyhangú határozattal a köztársaságot, ő meg" hajolna ilyen vótum előtt és elhagyná Portu­gáliát. A Lueda című lisszaboni lap három nap előtt megszavaztatta közönségét és az olvasók leg­nagyobb része a köztársaság mellett szavazott. Menedékhely Mánuelnek. London, október 5. A tengerészeti kormány parancsot adott a gibraltári flottának, hogy két cirkáló hadi­hajó azonnal induljon a Tajo-hoz. A kefe páncélosnak az az utasítása, hogy a kikö­tőben várja be a további parancsot. Kétség"! telen, hogyha Mánuel királynak menekül-

Next

/
Thumbnails
Contents