Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-06 / 114. szám

1910 október 2 DÉLMAGYARORSZAG 5 nie kell) akkor Anglia fog neki menedéket adni. Uilmos császár megdöbbent. Berlin, október 5. A császárnak reggel kilenc órakor jelen­tették a lisszaboni eseményt. Vilmos császár szemlátomást megdöbbent és azt kívánta, aogy a külügyminisztérium nyomban kéi'­ieii részletes hireket a lisszaboni követ­ségtől. A portugál királyi pár megszökött. Azt a hirt, amely szerint a portugál ki­rályi párt a forradalmárok fogságba ejtet­ték Volna, Ujabb hitélés távirattal megcáfol­ják. A távirat azt mondja, hogy a királyi pár, amidőn a várost és a királyi palotát a forradalmárok bombázni kezdték, a pincébe menekült és ott húzódott meg egész dél­után. Este azután onnan szöktek meg rnindaketten. Badajosból jelentik: Bizonyos, hogy a forradalom Botnbarda képviselő meggyilko­lása miatt tört ki. A helyzet Lisszabonban. Berlin, október 5. A Vossische Zeitung külön kiadásban közli a következő táviratot: Kapoblanko, reggel liárow óra negyven perc­kor• Kapoblanko mellett egy gőzösön vagyok és minthogy minden más érintkezéstől el va­gyok vágva, a dróttalan távirő-áilomást hasz­nálom föl arra, hogy hirt adjak önöknek. A városba lehetetlen bejutni, de onnan kimene­kült emberektől hallom, hogy a fölkelésben a hadsereg egyrésse, a tüzőrség nagyrésze és a% egész haditengerészet vesz részt. Az első délutáni órákban igen heves utcai harc kezdődött a tengerészeti kaszárnya és a királyi palota kör­nyékén. Az erődökből is nagyon sok gránátot lőtték a királyi palotára. Két órakor a hadiha­jók is sikeresen kezdtek bombázni. Két óra tiz perckor leesett a királyi lobogó a palotáról. , A Zeitung Arn Mittag lisszaboni tudósítója hajóról a következő dróttalan táviratot küldte lapjának: Lisszabonból idejöttem, hogy önöket drótta­lan táviratban értesítsem a portugáliai fórrada­lom kitöréséről. A lakosság már két nap óta rendkívül izgatott volt a kormány ellen. Bom­barda antiklerikális képviselőnek meggyilkolása siettette a forradalom kitörését. Senki sem hitte él, hogy őrült ember gyilkolta meg, ha­nem általánosan klerikális gyilkosságnak vélik. Az utca tegnapi képéből mindenki következtet­hette, hogy mi fog történni. A hadihajókról, a tengerészeti kaszárnyákról, az erődökről és a Tajo ba'partián az összes épületekről a forra­dalmi zászló lobog. A király palotáját csa­patok zárták körül. Mialatt itt a hajó fedélze­téu állok, az ágyúzás dörgése ide hallatszik. Reggel három órakor zárotn táviratomat. Meg­fogom kísérlem, hogy Badajosba eljuthassak. Még mielőtt az első lövések megtörténtek, egé­szen tiszta volt eiőttem a helyzet. A forrada­lom volt ez, a portugáliai dinasztia vége. El akartam menni a táviróhivatalba, de hasztalan. A republikánusok a vidék beavatkozásának megakadályozása végett mindenekelőtt arról gondoskodtak, hogy a vidékkel és a külfölddel Való összeköttetést megszakítsák. Vasúton sem "tudtam a várost elhagyni. Óriás nehézségek között jutottam el a kikötőbe. Csónakot keres­tem, de engem, az idegent, mindenütt bizalmat­lansággal fogadtak. A csónakosok megtagadták a szolgálatot. Végre bőséges borravalóval sike­rült egy vitorlás-csónakot kapnom, amely elvitt engem a Kasablanca-gözüsre s innen küldöm önöknek dróttalan táviratomat. Páris, október 5. Magelhaes da Lima volt portugáliai republi­kánus képviselő, akit hazájából száműztek, a Matin tudósítójának a következőket mondta: — Az a sok tévedés, hiba és visszaélés, amely miatt a nép veszedelme már Franko kor­mánya ellen iá kitört, most még fokozottabb mértékben hyilvánult meg. A kormány kímé­letlenül alkalmazta a sajtó ellen a kivételes tör­vényeket. Mindenütt titkos társaságokat keresett és a republikánus vezérek ellen az etnyomá® minden eszközét alkalmazta, csakhogy a nép szavát elfojthassa. Számos polgárt egyszeri föl­jelentésre letartóztattak s a vizsgálóbírók nagy inkvizítorok módjára garázdálkodtak. A kor­mány viselkedése a zsarnokság leggonoszabb idejére emlekeztétett. Amikor a fiatal király trónra lépett, a hiszékeny emberek remélni kezdték, hogy áz ország állapota javulni fog. Mi republikánusok soha sem bíztunk a kormány csalétkében. Folytattuk a propagandát az or­szágban és amikor a király néhány hónappal ezelőtt oly férfiakat hivótt meg a kormányba, akik liberálisoknak mondták magukat és akik a hazug liberalizmus álarca alatt az önkényt és a zsarnokságot folytatták, színültig megtelt a pohár. A miniszterelnök, aki egykor az igazi libe­rálisokkal együtt dolgozott Franko ellen, ennek az enibernek égyik segítőtársát kineveztette az első kamara tagjává. A miniszterelnök ezzel az mondta, hogy a kormány csak névszerint liberális és hogy eladta magát a reakciónak. A gyönge, fiatal király, aki a klerikálisok hatal­mában van, tehetetlen volt s az ország feneket­len zátonyra jutott. A hadsereg és a flotta be­látták, hogy csak forradalommal menthetik meg az országot. Csak egy incidens kellett, liogy a forradalmat kitörésre juttassa és ez az incidens Bombarcla meggyilkolása volt. A nép ebben a gyilkosságbah a klerikális boszu müvét látta és fülháborodása a forradalomban nyert kifejezést. Remélem, hogy a forradalmi kormány vérontás nélkül fogja a köztársaságot proklamálni. Az uj alakulás. Páris, október 5. A portugáliai forradalom sikerülése esetében Castró lesz az ideiglenes kormány elnöke. Castró a tizenhat republikánus képviselőből fogja kormányát megalakítani. Az nj kormány a külföldi államokat csak a forradalom befe­jezése után fogja az uj helyzetről értesíteni, ugy, hogy a külföldi kormányok számára nem marad más hátra, minthogy a köztársaságot elismerjék. A bécsi portugál követségen. Bécs, október 5. Zűrzavar, kapkodás, örült fejvesztettség a bécsi portugál nagykövetség palotájában. Itt már mindent tudnak. A megdöbbentő szenzáció lobogó lázban tart mindenkit, még a portás is izgatott. Két hatalmas automobil s vagy nyolc fiakker táborozik már a követség előtt. Diplo­maták, újságírók, érdeklődők jármüvei. Moreira márki követségi titkár udvariasán mondja: — Körülbelül egy félórával előbb kaptuk az első hirt a portugál eseményekről. Az osztrák-magyar külügyminisztérium volt szives értesíteni és ez volt az első hirem. Nyomban telefonoztam a berlini portugál nagykövetséghez, ahonnan csak megerősí­tést kaptam, részleteket azonban nem. Az a tény, hogy most, délelőtt egynegyed tizenegy órakor, még nem kaptunk hivatalos jelen­tést, fölöttébb aggasztó. A kormányunk alighanem gátolva van ténykedéseiben. Nincs azonban kizárva, hogy a forron­gás következtében megszakadtak a tele­g)ríf-összeköttetések. Sajnálom, hogy Parati követ ebben a pillanatban nincs Bécsben, ő talán részletesebb adatokkal szolgálhatna az uraknak. Én csak annyit mondhatok, hogy a portugál állapotok régtől fogva aggasztók s bizony sokan, nagyon sokan el voltak ké­szülve ezekre a sajnálatos eseményekre. Kü­lönben nem is tudom, hogy állunk? Lehet, hogy forradalom, de nincs kizárva, hogy muló és könnyen elfojtható lázongás. Ha igaz^ hogy a hadsereg és a flotta a lázadók oldalán áll, akkor . . . komoly az ügy. Vég­telenül komoly. Don Carlos meggyilkolása. Mánuel királynak édesatyját, Bon Carlost és bátyját 1908. február elsején gyilkolták meg Lisszabonban. Don Carlos a királynéval, a trón­örökössel és Mánuel herceggel (a most elfogott királylyal) Villa Viscosai kastélyából tért vissza Lisszabonba. A legforgalmasabb utcák egyiké­ben, az Arzenál-utcában, egy sereg jóöltözetü férfi, kiket előzőleg senki sem vett észre, bal­felől megtámadták a király kocsiját. A királyi család virágokkal fölékesített hajón tért vissza Lisszabonba, hol a kikötőhelyen nagy ember­tömeg gyűlt össze. Amikor a királyi család tágjai pártra szálltak és landauerbe ültek, a tömegbOl vivát'-kiáltásók hallatszottak. A ható­ságok képviselői több kocsin követték Don Carlos király fbgatát. Amikor a király kocsija a tét- közepére ért, ott mintegy tizenöt etnber állt bő köpenybfen, melyek alól hirtelen kara­bélyokat rántottak elő és lőttek a királyi csa­ládra. A király, akit két golyó ért, azonnal visszahanyatlott. Egy golyó a nyakába, fúródott és az ütőerét tépte szét. A trónörökös, kit öt golyó ért, anyjának a karjaiba hanyatlott. A tömeg, rémülettel eltelve, a széiróüsa minden irányában szétfutott. A rendőrség rávetette magát a támadókra, kik közül hármat lelőtt, a többit elfogták. Don Carlos, akinek a testét négy golyó fúrta át, azonnal holtan esett össze. A trónörökös szintén halálosan megsebesült és csak néhány percig élt, mig Mánuel infáns csalt arcán és karján szenvedett jelentéktelen sebesüléseket. A merénylők, igen ügyesen, a portugál nemzeti viselethez tartozó bő köpenyeik alá karabélyo­kat és revolvereket rejtettek el és a legnagyobb tervszerűséggel és hidegvérrel jártak el. A merénylők egyikét a királynak a helyszínén vé­letlenül jelenlévő hadsegéde azonnal leterítette. Hármat közülök a rendörök lövései értek. II. Mánuel trónralépése. Másnap a hivatalos lap rendkívüli kiadása II. Mánuel király következő proklamációját hozta: „Egy aljas merénylet fiúi és testvéri szivemet a legnagyobb keserűséggel tölti el. Tudóm, hogy a nép osztja bánatomat és fölháborodással és undorral gondol a borzalmas gyilkosságra, amely példátlanul áll a történelemben. Az alkotmány értelmében én vagyok hivatva a királyság soi*, aát intézni. Ennek megfelelően minden fárado­zásomat a haza javának fogom szentelni és arra fogok törekedni, hogy a portugál nép szeretetét megérdemeljem. Esküszöm, hogy a katolikus vallást és a királyság integritását meg fogom védeni és az alkotmányt tiszteletben fogom tartani. Kijelentem egyúttal, hogy a jelenlegi minisztériumot megtartani szándékozom. Lissza­bon, 1908 február 1. II. Mánuel." Országában azóta folytonos volt a zavargás és lázongás. Minduntalan összeesküvéseket, bomba- és fegyverraktárakat fedeztek föl. A forradalmárok közül igen sokat összefogtak és börtönbe vetettek. A legnagyobb óvóiutézkedé­sek, erőszak és cenzúra mellett is egyre jöttek kerülő uton a táviratok, hogy forrong Portugália. Jöttek olyan táviratok is, hogy Lisszabon közvetlen a forradalom előtt áll. Az elfojtott elégedetlenség most hirtelen kiujult és véres forradalomba lobbant, melynek következ­ményei, már csak a szomszédos és ugyan, csak forrongó Spanyolország miatt, teljesen ki­számithatatlanok. II. Mánuel király most huszonegy esztendős. Tizenkilenc esztendős korában lépett trónra. Az ifjú király üres és jelentéktelen életén, mint egyetlen érdekesség vonul végig kedves szerelmi regénye, amely már kora ifjúságában kezdődött. Mint kis fiu különös gyöngéd vonza­lommal viseltetett egy fiatal leányka iránt, aki a legelőkelőbb portugál arisztokrata-családok egyi­kének sarja. A leány anyja Amália kifályné egyik udvarhölgye volt és ugy Carlos király, mint a királyné tudott e vonzalomról, melyről azt hitték, hogy gyermekbarátság csupán. Csakhogy ez a gyöngéd vonzalom idővel egyre erősbödött és csakhamar olthatatlan sze­relem lett ura a fiatal király szivének. Közben Amália királyné és az oportói herceg a fiatal király jövőjéről beszélgetett és tervez­getett. Mindketten egyetértettek abban, hogy Mánuel királynak angol hercegkisasszonyt kell feleségül vennie. A fiatal király meghallotta, hogy róla folyt a tervezgetés és habozás nélkül nyomban kijelentette, hogy abból ugyan semmi sem lesz,, mert a szive már másé; még azt is hozzátette, hogy vagy a szive választottja lesz a felesége, vagy senki. Amália királynét nagyon lesújtotta a fiatal király vallomása s mindent elkövetett, csakhogy fiát e tervének megnyerje, de Mánuel király a szerelmes ifjak törhetetlen elhatározásával újra kijelentette, hogy inkább kész lemondani a trónról, hogysem mást vegyen feleségül. A szerelmi regénynek a szülők nagyon prózai módon vetettek váget, amennyiben az udvar-

Next

/
Thumbnails
Contents