Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-05 / 113. szám

I. évfolyam, 113. szám. Szerda, október 5 Központi szerkesztősig (s Kiadóhivatal Szeged, 1' ca Korona-utca 15. szám •—• Budapesti szerkesztőség és Kiadóhivatal IV., C=i Városház-utca 3. szám e=j ,, ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24— félévre . . . R I2-— negyedévre. R 6'— egy hónapra 8 2 — Egyes szám ára 10 fillér EL0F1ZETESI AR VIDEREN: egész évre . R 281— félévre . . . R I4-— negyedévre . R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztésig 835 c=> kiadóhivatal 831 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 Közgazdasági reformok. Valahányszor technikai, de különösen bányászati ügyekkel foglalkozó emberek értekeznek, tanácskoznak vagy akárcsak beszélgetnek is egymással, beszélgetésük tárgya egy régi, szinte stereotip panaszkodás. Amennyire a geológia megállapításaiból és tudományos adatokra támaszkodó biztos sejtéseiből tudni lehet, a magyar föld mélye tele van kiaknázatlan, vagyont, gazdagságot jelentő természeti kincsekkel. De nincs, aki kiaknázza. A legutóbbi bányászkongresszuson is erről panaszkodtak. Keresték e bajnak okait és orvoslásának módjait. De sehogysem •tudtak egyebet kitalálni, mint azt, hogy a bányatörvény régi és nem felel meg a mai viszonyoknak. Hiszen van ebben némi igazság. De az is bizonyos, hogy a legjobb bányatörvény sem alkalmas arra, hogy a vállalkozószellemet fölébreszsze. Sokat lehetne erről a dologról beszélni, de ugylátszik, hogy bizonyos bányatermékeknél maga a vállalkozó tőke volt az, mely a kutatásoknak és kiaknázásoknak útjában állott. A meglévő iparágak kartellben biztosított monopóliumát féltették a föld mélyéből föltárt termékek versenyétől, így történt azután, hogy éveken, sőt évtizedeken keresztül minden kutatás, minden vállalkozás, az államnak minden támogatása meddő maradt. Itt van, hogy egy példát említsünk, a petróleum. Mennyit olvastunk fölfedeUjjé, Budapesten de jó! Irta Vévtesy Gyula. Az én kedves Aladár pajtásom még a szokottnál is elegánsabhul volt öltözve s az arcáról valami kérkedő büszkeség sugárzott. — Te szabadságon vagy, ugy-e? — Honnan tudod ? •— Látom. A hivatalnokember, mikor szabadságot kap, egyszerre átalakul; az arcáról eltűnik a megszokott alázatos szerénység és a járása is másforma lesz, mint mikor még hivatalba, vagy hivatalból siet. Ilyenkor büszkék vagytok és elégedettek s arcotokra van irva: — Ur vagyok! Szabad ember, akinek nem parancsol senki. Reggel fekszem, délben kelek, nem dolgozom semmit, de azért kapom a fizetésemet. — Látszik a járásodon is, hogy nincs dolgod. A céltalan csoszogásod bizonytalansága. lassúsága rávall a szabadságon levő úrra, akinek nincs semmi dolga és aki céltalanul ődönghet az utcákon. Ej, jó dolgotok ie van nektek, hivatalnok uraknak. Irlfylésreméltóan jó dolgotok. Mennyi szabadságod ls van ? — Hat hét. — Boldog ember. Bizonyára már holnap a Tátrában hűsölsz, vagy a tengerben lubickolsz, vagy Siófokon koppasztalod magadat. Azt hiszem, nem töltesz egy napot se itt Pesten a szabadságodból? Mert ez a mi szép fővárosunk rettenetes nyáron. zett nyersolaj-forrásokról, turó- és kutató-konzorciumokról, állami szubvenciókról. De mintha valami átok fogta volna meg ezeket a kutató müveleteket, sohasem lett eredményük. Most egy ujabb veszedelem fenyegeti a magyar petróleum ügyét. A világ pénzhatalmasságai folytatnak ádáz küzdelmet a petróleumért s félő, hogy a magyar forrásokra is ráteszik a kezüket. Bármint vélekedjék is valaki az állam jogairól és föladatairól az ipar és az ipari kezdeményezés terén, el kell ismernie, hogy a magyar kormány vétkes mulasztást követett volna el, ha tovább is tétlenül nézi, hogy Magyarország eme fontos közgazdasági érdekeit vagy megbénítsák a fejlődésben, vagy odadobják idegen pénzhatalmasságok veszedelmes lapdajátékának. Nem monopóliumot akar teremteni a kormány, amikor ráteszi a kezét a nyersolaj-kutatásokra, hanem monopóliumot akar megtörni, amely megakadályozta eddig, hogy a magyar földben lévő természeti kincseket a magyar közgazdaság kiaknázhassa, új értékeket, uj munkaalkalmakat, a jólétnek és gazdagságnak uj forrásait megteremthesse. Ugyanez a nagy cél vezette a pénzügyminisztert, amikor a földgázakra vetette kutató tekintetét. Nincs újságolvasó ember, aki nem hallott volna egyes magyar vidékeknek, de különösen az erdélyi részeknek eme csodálatos természeti jelenségéről, a föld mélyében rejlő és onnan kiáradó hatalmas gáztömegekről, amelyek arra vannak hivatva, hogy eddig előttünk valósággal ismeretlen motorikus és világító erőknek váljanak forrásaivá. Elképzelhetetlen, micsoda igazi föllendülést jelentene ez erőknek kiaknázása. Füstölgő gyárkémények ugy nőnének ki a földből, mint eső után a gomba. De ez a hihetetlen perspektíva csodálatosképen ugyancsak nem illette meg a vállalkozó tőke fantáziáját. Az okok talán némileg ugyanazok, mint a petróleumnál. A meglévők túlzott féltése, a kockázattól való félelem teszi oly tartózkodóvá és konzervatívvá a tőkét. Az államnak itt is kezdő, alkotó, szervező erővel kellett föllépnie, hogy a gondviselésnek ez a ritka gazdag adománya Magyarország gazdaságára kárba ne vesszen... A kálisók nagy jelentősége a vegyészeti iparban ép olyan ismeretes, mint amennyire szomorú tapasztalat, hogy a magyar föld kálisókat termő rétegei szintén kiaknázatlanul maradnak. Hogy mennyi oka van ebben a vállalkozószellem hiányának, mennyi a nemzetközi szindikátusok, kartellek féltett érdekeinek, most nem kutatjuk. Elég annyi, hogy az államnak ezen a téren is teljes erővel kell beavatkoznia. Mindent összefoglalva, tisztán áll előttünk Lukács László koncepciójának célja és jelentősége. Ha valaki azért ellensége a monopóliumnak, mert leköti a versenyt, megbénítja az ipari fejlődést és megdrágítja az árakat, hát ezeket a monopóliumo— Én nem találom rettenetesnek. Sőt ellenkezőleg. Budapest ilyenkor a legkedvesebb. — Csak ugy mondod te ezt. Mint az udvarias szerető, aki válás előtt dicséri őnagyságát. — De ón nem akarok válni. Epen ez okoz nekem rossz órákat, hogy azzal az elhatározással jöttem ide, hogy innen megyek valahová nyaralni és ime, majd egy hét óta itt vagyok már és nem tudok elmenni. — Azt már igazán nem értem, hogy lehet kedve valakinek itt nyaralni. — Mindjárt megérted. De előbb menjünk be egy pohár sörre. Ott majd megértetem veled a dolgot. Bementünk egy pompás hűvös kerthelyiségbe. Föl volt locsolva a föld és a sűrű babérfák meg leanderok alatt kedveskedő bizalmaskodással hívogattak a kis fehér asztalok. Letelepedtünk s pár pillanat múlva jóképű sörfiu hozta kőkorsóban a habzó bajor sört. — Hát nem jó itt lenni? — kérdezte Aladár, nagyot húzva a korsóból. — Itt jó. De csak nem ülhet az ember reggeltől estig itt'? — Reggeltől estig nem. De délben is, meg estefelé is, mikor meleg van Ámbár az idei nyár nem is szolgál valami sok meleggel. Ha pedig meleg van, hát ide jövök. Találok én ilyen helyet a vidéken? Ilyen sört, ilyen kiflit, ilyen pörköltet? Szó sincs róla. És találok olyan kényelmet, mint az itteni szállodámban? Es lehet akármelyik fürdőben is olyan pompásan fürödni, mint itt a Rudas- vagy a Császárfürdő uszodájában ? Dehogy is lehet. — Nohát, én azért csak azt mondom, hogy akinek pénze van meg szabadsága, az nyáron menjen el innen. — Minek elmenni, ha itt is jó ? — Hiszen jó, jó, de valahol a Tátrában mégis csak jobb. — Hogyne, hogy megfagyjon az ember. — Vagy valahol a tenger mellett. — Hogy ehetetlen és drága ételekkel kínlódjam s hogy a guta ütögessen minden fürdéskor, mert nem kapok kabint vagy sátrat s hogy végezetül halálra soványodva és koldussá fosztva jöjjek haza? — Hát akkor eredj utazni. — Nem vagyok bolond, hogy egész nap rázassam magam a vonatokon s ne aludjam soha jól és rontsam el a gyomromat a rossz koszttal. S azonfölül' ne halljak egy magyai szót se és szótárral kínlódjam mindenfelé. Nem ettem meszet. — Körülbelül igazad van. — Igazam, hát! Az emberek csak divatból járnak el fürdőzni, nyaralni, utazni, hogy őszszel eldicsekedhessenek vele, hogy hol jártak. Ha nem lenne szégyen őszszel bevallani, hogy sehol se voltunk, hát odahaza ülnénk nyáron is, Vagy legföljebb följönne ihinden okos ember ide nyaralni Budapestre.