Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-26 / 131. szám

8 DÉLMAQYARORSZAG 1910 október 184 NflPI_HIREK Az újságírók mozgalma. A vidéki hírlapíróknak az ezerkoronás ösz" töndij téves odaítélése miatt keletkezett moz. g&lma mindjobban megerősödik, immár az egész országra kiterjed és kétségkívül sikerre íog vezetni. Eltekintve attól, hogy Zichy János gróí vallás- és közoktatásügyi miniszter előrelát, hatóan nj pályázatot fog kiirni az utazási ösz­töndíjra, a Vidéki Hírlapírók Országos Szövet­ségében is gyökeres változások várhatók. Vasárnap délután a nagyváradi újságírók is értekezletet tartottak Fehér Dezsőnek, a Nagy­váradi Napló főszerkesztőjének elnöklete alatt B megbeszélték mindazokat a sérelmeket, ame­lyek a hivatásos újságírók testületét érik az­által, hogy a Vidéki Hírlapírók Országos Szö­vetsége nem védi kellőképen a sajtó munkásai" nak érdekét. A Szövetség épen Nagyváradon alakult meg s nemcsak az ünnepi lelkesedés mámorában, de a rideg alapszabályok szerint is gyönyörű célok elérésére vállalkozott. Föl­adatául tűzte ki, hogy a vidéki újságírókat pályájukon, előrehaladásuk utján támogatja s minden rendelkezésére álló erővel igyekszik biztosítani a hirlapirás tekintélyét és a hírlap­írók bóldogulását. Időkjártával azonban a Szö­vetség eredeti céljaitól messze tért s az érte­kezleten az a fölfogás alakult ki, hogy szüksé­gessé vált a Vidéki Hírlapírók Országos Szö­vetségének ujjáteremtése. Evégből a nagyváradi újságírók elhatározták, hogy csatlakoznak a mozgalomhoz s egyúttal testületileg a Szövet­ség tagjai sorába lépnek. A mozgalomhoz való csatlakozásra a nagyváradi újságírókat is az indította, hogy akinek az ösztöndíj jutott, a zsurnalisztikától egészen távol áll. Egyébként minden városból érkeznek a moz. galmat helyeslő levelek és táviratok. Ma töb­bek között Győri Imre, a Brassói Hirláp szer­kesztője is bejelentette csatlakozását. Szegeden különben a hívatásos hírlapírók legközelebb előértekezletet tartanak a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége rendkívüli közgyűlésére vonatkozóan. A jósziuü emberekhez! Közeledik november elseje, a halottakra val® emlékezés szomorú napja. E napon kigyúlnak a sírokon a kegyelet imbolygó fényei és kivirul­nak az emlékezés bágyadt virágai. A halottakra való emlékezés az elmúlás hangulatával tölti el a lelket. E napon érté­kesebbnek, drágábbnak tűnik föl az élet. Oh, pedig mennyien vannak az eltávozottak és mennyien a távozni készülők! Egy esztendő múlva, ki tudja, hány uj sirra fog több emelkedni? A földi élet határai meg vannak szabva s még ezt az illanó életet is megrövidíti a kegyetlen sors. Pusztító beteg­ségek tizedelik meg az emberek sokaságát és e betegségek közt is a legrémesebben pusztít a tüdőbetegség. Az Auguszta főhercegnő védnöksége alatt álló József Királyi Herceg Szanatórium-Egyesület e pusztító rém ellen harcot indított. Nagy és magasztos harc ez, igazi nemzetmentő munka. Közel millió ember sínylődik Magyarországon tüdővészben és nyolcvanezer ember pusztul el évente. Halottak napján forduljon kegyeletes részvé. tünk a halál e jegyesei felé. Hiszen ki tudja, legkedvesebbjeink közül ki hordja már magá­ban e rémes kór csiráját? Ki tudja, kit kell elvesztenünk közülük a jövőben, ha idojekorán nem segítünk rajtuk? Virágos lesz halottak napján minden sir. Csak egy szál virággal kössön mindenki keve. sebbet a drága halottaknak szánt koszorúba és ennek a virágszálnak árát hullajtsa az irgal­masság tarsolyába. Az így összegyűlt összegek­ből sok ezer és ezer tüdövészben sínylődő, ha­lálnak eljegyzett ember egészségét adhatjuk vissza. A József Királyi Herceg Szanatórium-Egye­sület a maga szanatóriumával, tüdőbeteg-gon­dozó intézeteivel már sok száz és száz em­bert rántott vissza a pusztulás örvényének széléről s minél több eredménye van jótékony munkálkodásának, annál boldogabb örömmel és lelkesedéssel küzd tovább. Kérjfi't a jószívű embereket, a temető szo­morú zarandokait, akik halottak napján a ma. guk drága halottait siratják, fizessék le a szent vámot, amely az élet innenső partjára segiti vissza azokat, akik már közelednek a túlsó parthoz. Csak egy virágszálat! Csak egy virágszál árát az irgalmasság gyűjtő­tarsolyaiba! A megdicsőült szellemű Mikszáth irta egyszer a mi halottaknapí gyűjtésünkről: „Fizessétek le ezt a szent vámot és ugy men­jetek cl a többi virágaitokkal a kedves halotta­tokhoz. Tudni fog ő arról. Be ha anélkül men­tek ki hozzá, tudni fog arról is." Jószívű emberek! Egyetlen virágszál árát a szerencsétlen tüdő­betegek megmentésére! József Királyi Herceg Szanatórium­Egyesület Budapest, VII., Akácfa-utca 30. ezám. — Lipót Szalvátor külföldi útja. Marseil­lehől jelentik : Lipót Szalvátor királyi herceg tegnap ideérkezett s innen a Baleári-szigetekre utazott. — Vay Péter gróf kitüntetése. A hivata­los lap mai száma közli, hogy a király Vay Pé­ter gróf vaskaszentmártoni apátnak és pápai protonotáriusnak az Országos Magyar Szépmű­vészeti Muzeum tiszteletbeli osztályigazgatója cimet adományozta. — Szeged nagv halottai. Szeged város polgármestere a mai napon intézkedett, hogy halottak napján koszorút helyezzenek Pálffy'Fe_ renc, Rainer József, Fodor Károly dr, Oltványi Pál, Lichtenberg Mór, Piépássy Mihály, Osztrov­szky József és Szabados János sírjára. A Dugo­nics-Társaság Dugonics András és Dankó Pista, a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége pedig Kulinyi Zsigmond és Békeíi Antal sírját koszo­rúzza meg. — Mária Pia évfordulói. Megírtuk, hogy Mária Pia volt portugál királyné — Mánuel nagyanyja —Olaszországba érkezett, ahol az olasz király fogadta. A találkozásnak elég megható részletei voltak, de ami a legmeghatóbb, hogy a véletlennek találkozása folytán a mostani események milyen babonás következetességgel esnek össze az amúgy is babonás Mária Pia élete régebbi nagy eseményeinek évfordulójával. Amikor a Regina Elena-liajó fedélzetén az olasz király összetalálkozott Mária Piával, a király hosszan kezet csókolt szerencsétlen nagynénjé­nek, mire Mária Pia sírva fakadt és így szólt: — Milyen szerencsétlen vagyok! Hogy ilyen előrehaladott korban kell hontalanná lennem és tűzhely nélkül maradnom! A király megvigasztalta. De Mária Pia tovább zokogott, mert eszébe jutott, hogy épen aznap volt negyvennyolcadik évfordulója annak a nap­nak, amelyen mint Louis portugál király ifjú neje, elhagyta Olaszországot, hogy Portugáliába költözzék. És sorra idézte tovább az évfordulók találkozását: október 6-ika az a nap, amelyen a menekülő portugál királyi család Gibraltárba ért, a jegyességének volt az évfordulója; októ­ber 16-ika, amikor Gibraltárból tovább mene­kült, a születése napjával esett össze, végül október 19-ike, amikor Mária Pia Olaszország­ban partra szállt: ez a nap néhai férje halálá­nak volt a huszonnyolcadik évfordulója . . . szó­val, az öreg és babonás Mária Piának minden oka megvan rá, hogy el ne feledje a lisszaboni nagy futás apró epizódjainak napjait... A memóriájába vésődnek ezek, élete régibb ese­ményeinek főbb dátumjaival. — Zichy János gróf Szászvároson. E hó­nap harmincegyedikén lesz Szászvároson az ottani református Kun-kollégium ünnepies föl­avatása és ezzel egyidejűleg Kun Kocsárd és Kun Géza grófok szobrának leleplezése. Az ünnepségre Budapestről leutazik Zichy János gróf kultuszminiszter, Molnár Viktor államtit­kár és a nemzeti munkapárt több tagjának kíséretében. A vendégek vasárnap este indul, nak és Aradon át hétfőn reggel érkeznek Szászvárosba. — Külügyminiszterek találkozása. Bécsből jelentik: Juvara román külügyminisz­ter ma délben Aéhrenthal gróí közös külügy­minisztert meglátogatta. — Kitüntetés. A király idősb Dessenffy Arisztid képviselőházi tanácsosnak a Lipót­rend lovagkeresztjét adományozta. — A német császár Brüsszelben. Brüsz­szelből jelentik : A német császár vonata reggel hat órakor Herbesthalba érkezett, hol két belga mérnök vette át a vonat vezetését. A császári párt, a szocialista „Le Peuple" kivéte­lével, az egész belga sajtó lelkesen üdvözli. Tegnap éjjel mintegy ezerötszáz szociálista meg­tartotta a bejelentett tiltakozó-gyűlést. A gyű­lésen tartott beszédekben szemére lobbantot­ták Albert királynak, hogy vendégül fogadja Vilmos császárt, a nép ellenségét, ki po­rosz alattvalóitól megvonja az általános vá­lasztójogot. A belga rendőrség megerősítésére száznál több berlini detektív érkezett Brüsszelbe. — A bosnyák tartománygyülés nj el­nöke. Szerajevói távirat jelenti: A bosznia­hercegovinai tartománygyülés elhunyt első elnökének, Firduz Ali bégnek utódját atar­tománygyülés őszi ülésszakának egybehivása után fogják megválasztani. A muzulmán­pártok jelöltje Bazsagics képviselő, a muzul­mánok nemzeti költője. — A budapesti egyetem rektora. A hiva­talos lap ma közli, hogy a király Genersich Antal dr tudományegyetemi nyilvános rendes tanár­nak a budapesti tudományegyetem rektorává az 1910/11. év hátralevő részére történt meg­választását jóváhagyta és őt ebben az állásá­ban megerősítette. — Kossuth Lajos Tódor, aki a mult hetet Budapesten töltötte, tegnap visszautazott ál­landó lakóhelyére, Milanóba. A fővárosban több látogatást tett és elutazása előtt fölkereste a kerepesi-uti temetőben Kossuth Lajos mauzó­leumát. — A szejjedi fogadalmi templom. Schulek Frigyes udvari tanácsos, a szegedi fogadalmi templom tervezője, a templom modelljét e héten lehozza Szegedre. A modellt a tervező tanár pénteken és szombaton összerakja és az vasárnaptól kezdve meg lesz tekinthető a kultúrpalotában. — Székely Gáborné ünneplése. Szegeden megindult a mozgalom, hogy özvegy Székely Gábornót, a gyermekvédelem és gyermekneve­lés buzgó harcosát, az összes gyermekóvó-tes­tületek országos ünneplésben részesítsék abból az alkalomból, hogy királyi kitüntetésben ré­szesült. A csongrád- és csanádmegyei óvótestü­letekből indult ki a mozgalom s hétfőn már előértekezlet volt Szegeden, amelyen megálla­pították az ünnepség módozatait. A gyűlést Tereli Gyula, a csongrádmegyei óvókör elnöke nyitotta meg s szép szavakkal méltatta Szé­kelyné érdemeit. Ezután megválasztották a gyűlés tisztikarát. Elnök Horváth LajoSné, tit­károk Hauser R. Sándor és Lantos Béla, jegy» zők Balga Zsuzsi és Benkő Jánosné. A gyűlés elhatározta, hogy Székely Gábornét a szegedi jótékony nőegyesülettel karöltve fogja ünne­pelni. Az ünnepség november huszadikán dél­előtt tizenegy órakor lesz a városháza közgyű­lési termében. Matalcsai Ilona óvónő bejelen­tette, hogy Székelyné ünneplésén részt vesz az országos óvóegyesület, a csongrádi, csanádi, szepesi, bácsmegyei, békési, pestmegyei, buda­pesti és délmagyarországi óvókörök. Ezután az ünnepség diszelnökeivé megválasztották Horváth Lajosnét, Kray Istvánnét, Polgár László­nét, Hagara Viktort, Kacskovics Mihály dr-t, Lázár György dr-t és Scossa Dezsőt. Végül elhatározták, hogy az óvónők otthonában Szé­kely Gáborné-alapot létesítenek s az adako­zásra leikeshangu fölhívást bocsátanak ki. — Petróczy kapitány repülései. Bécsúj­helyről jelentik: Petróczy István kapitány, a kitűnő magyar katonai aviatikus, aki mind­össze félév óta kísérletez a bécsújhelyi repülő­téren, ujabban egy, a közös hadsereg részére kiszemelt Piscjiof-íéle monoplánon végez kísér­leteket, egyre szebb eredményt érve el. Tegnap délelőtt már utasokat is vitt magával, a többi közt Kaaman Ferenc polgármestert, Klose Sán­dor főmérnököt, Kis Nóra asszonyt, akikkel tíz-tíz percig repült. Majd távolsági repülésre startolt és erre az útjára fölvitte magával Serényi Gusztáv irót. A gép az első percek

Next

/
Thumbnails
Contents