Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-26 / 131. szám

1910. !. ó/folyam, 131. szám Szerda, október 26 KSzpontl szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 11 e=j Korona-utca 15. szám ca Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám c=» ,, ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN; egész évre . R 24— félévre . . . R 12*— negyedévre. R 6-— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . fi 28'— félévre . . . R 14—. negyedévre. K V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 lillér 11 TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 ra Riadóhivatal 831 Interurbán 835 11 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 123—11 A D. M. K. E. megújhodása. Minden intézmény sikeres működése a vezetőinek jóakaratától, tudásától és szorgalmától függ. Különösen igy van ez a társadalmi intézményeknél, amelyeknek a fejlesztése és munkálkodása nagy önzetlenséget is kiván azok részéről, akiket a közbizalom élükre állit és akik vállalják a rendszerint fontos megbízást. Nem akarjuk avval megvádolni Justh Gyulát, hogy a D. M. K. E. elnöki székét nem töltötte be hűen és lelkiismeretesen, ám bizonyos, hogy őt a napi politika gondjai és küzdelmei teljesen lefoglalják. Saját maga is belátta, hogy ennek a fontos missziót teljesítő magyar kultúrintézménynek olyan vezetőre van szüksége, aki szívvellélekkel, egyetlen percet sem kímélve, kizárólag a magyarság jövőjéért harcolhat. Lemondott tehát magas tisztségéről és igy történt, hogy a D. M. K. E. közgyűlésén tegnap egyhangúlag Dániel Ernő báró valóságos belső titkos tanácsostválasztották a D. M. K. E. elnökévé. A vezetők kicserélésé vei természetesen együtt jár a rendszerváltozás is és épen ezért előre konstatálhatjuk, hogy a D. M. K. E. uj, valószínűen virágzó és dicsőséges korszakhoz érkezett. Dániel Ernő báró egyike a magyarság ama erős, nemes és megingathatatlan oszlopaínak, akinek mindenki a legnagyobb tisztelettel említi a nevét. A tiszta liberális politika köAííisz. fría Szekula Jen ff. Hűvös és sötét hajnalon bukkant föl előttem először Attisz, a virágos ifjúságnak és az elpusztult tavasznak az istene. A Papfalclön állott, mint egy őrszobor, a határon, amely Akvinkum romjait elválasztja az őskori temetőtől. Fején könnyű frigiai sapka, olyan, mint Páris királyfié, aki tejtestvére volt neki a szépségben. A mezőn még virágzott a kökörcsin, bár késő ősz volt, — milyen szép! — fekete avar és halovány virág, — ez a rét itt köröskörül talán az enyészet földje s ez a fájdalmas ajkú isten, aki itt mereng elhagyottan, földreszegezett márványszemével, talán a szomorúság istene. Ah, ha meg akarnám festeni a bánatot (nem képes arra az ecset), csak őt vetíteném vászonra, igy, ahogy itt áll, a maga megfagyott szomorúságában, könnyű, ezüstfehér frigiai sapkával a fején. S az akvinkumi romokat is sötét kőodvaival, amely kifehérlik itt, mint egy földbeásott őskori csontváz. S messze távlatnak az újpesti sziget fáit, amelyek ugy sikoltoznak a szélben, mintha hazakívánkozó lelkek simának. Mámoros illatában fekete hajnal! Talán csak a különös környezet az oka, hogy meg tudom érteni a szomorúságot, amely s lelkemben is él, de amit nem láttam még faragott képben ennyire megvesztegetően kifejezve. Egy btisuló -és ifjú isten, amint botra támaszkodva bámul a világtalan levegőben, mintha távoli útra kévetője és kultiválója évtizedek óta, egy munkás, nagyszerű ifjúság impozáns eredményei csoportosulnak körülötte, egy olyan muít, amely biztosíték arra nézve, hogy tisztelt és nagyrabecsült személye a D. M. K. E. elnökségének fényes magasságában csak ujabb szeretetet és ujabb közbecsülést fog kiérdemelni. Mint képviselő, majd mint miniszter és általában mint a politika egyik ekszponense, mindenkor elsősorban magyar volt Dániel Ernő báró. Fanatikus hivője a magyarfaj nagyrahivatottságának és a magyar humusz örök termékenységének. Áldozója minden szép és szent ügynek, akinek minden percét a közösség érdeke és a közösségért való szorgoskodás foglalja el. Mostanság is, a hamisítatlan liberalizmus diadalának korszakában, Dániel Ernő báró a nemzeti munkapárt legkiválóbb férfiai között foglal helyet és a legsúlyosabb és legnehezebb föladatok megvitatására őt is kiszemeli a bizalom és a becsülés. Jelenleg Bécsben tartózkodik, nap-nap a delegációs tárgyalásokon vesz részt, de azért lelkével itthon van és ha már ő nem lehetett ott a verseci gyönyörű ünnepségeken, elküldte maga helyett a fiát, Dániel Tibor báró főispánt, aki mindenkép méltó nagynevű apjának nevére. Dániel Tibor báró alig töltötte be huszonnegyedik életévét, mikor már bekerült a parlamentbe. De kizárólag a szülne. Együgyű munka, majdnem kétezer éves, de a vándorbotból ibolyák fakadtak s ah, ezek a szemek annyira bánatosak, hogy nem lehet szabadulni az igézetük alól. Azt hiszem, az a perc, amelyben az ember először érzi át az istenek szomorúságát, az a perc a legnagyszerűbb pillanata életünknek ; majdnem az istenek közé emel bennünket is! fc> le akartam borulni a porba, mint az araviszk-leány, aki kék szemét először ráemelte, itt a vörösvári utón, ezelőtt kétezer évvel, mikor még sokkal közvetetlenebbül élt mindaz, ami ma már csak távoli és bánatos emlék. De nekem nincs jogom és azt sem tehetem meg, hogy ibolyát szórjak az ő isteni lábai elé, mert az erdő virágát már nem az istenek számára tépik. De az akvinkumi leányzó, aki sirni tudott eme frigiai ifjú márványszobra előtt, minden fájdalmára megnyugvást szerzett, bizonyára, mert szivében már a bűvös Attisznak balzsamos képe élt. Milyen különös! Elnézem gyönyörű arcát, mit gyöngéden, mint a jácint széthulló virágai, árnyékolnak be fodros hajfürtjei, — s ugy rémlik, mintha megérteném az antik idők nagy titkát, ami csak kisért az ókori íróknál, de sehol sincs elég bátran kifejezve ; igen, megértettem. — Az ember valamely állatnak és egy istennek a szerelméből születhetett ! •— kiáltottam föl. — A holt forma átszellemült és kirepült sokszor, messze, tul az állatias eredetén, emlékeztetéseül az isteni szerelemre. A lélek megifjul és költői látomásai vannak, oly szépségek után tudása és a talentuma révén került be. És most, mikor harminc éves muít, már főispáni székben üi. Tipusa ő a fiatal, modern magyar politikusnak. Erre vonatkozóan elég fölemlítenünk, hogy a verseci ünnepségek keretében beszédet mondott és szavai a sajtót, a magyar kulturáért küzdő sajtót illették elismeréssel. Méltánylást érdemlő megnyilatkozása ez az előrehaladott, tanulással megalapozott gondolkodásnak. Bármennyire nagy az antizsurnalizmus, Dániel Tibor báró tudja, hogy a sajtó olyan fontos szerve a közéletnek, mint akár a parlament. A sajtó és elsősorban a délmagyarországi komoly sajtó a legfőbb munkatársa a D. M. K. E.-nek is, mert támogatja s hirül adja munkálkodását. De még akkor is elengedhetetlen kiegészítője a működésének, ha bírálja azt. Erős meggyőződésünk, hogy a két Dániel báró mindvégig kitartóan meg fog maradni a délvidéken lakó magyarság vezetői és gyámolitói között. Apa és fiu meg is érdemlik egyaránt a közbizalmat, amely osztatlan módon illeti őket a D. M. K. E. megujulása alkalmával. Nem feledkezve a kultur*» egyesület régi, érdemes vezetőinek érdemeiről sem és megállapítva azokat, kifejezzük a délvidéki magyarság ragaszkodását és szeretetét Dániel Ernő báró, továbbá Dániel Tibor báró iránt. Kívánjuk, hogy mindkettőjük ernyedetlen buzgalmát érje a legnagyobb juta. sóvárog, amilyenek csak az isteneknek juthatnak osztályrészükül, tul az állati korlátokon, amelyek a röghöz kötik, kisértó" visszfényeként egy gyönyörű, de kísérteties pásztorórának. — S megértettem azt is, hogy a leáldozó Róma, a késő császárság korában, miért imádta annyira a félisteneket. Közelebb állottak az emberi nemhez, belőle is fakadtak egészen, mint egy sugárzó véroceán. Lelkük közelebb szállott a földhöz, jobban meg lehetett érteni őket, mint az Olymp rideg isteneit s szeretni is inkább tudták. Ezért támad föl diadalmas életre az alvilágban kóválygó Herkules, azért lett népszerű Mitra, a kisértő napfény Keletről idevetődött testvéröcscse s azért szerették ugy a kedves, szép és költői lelkű Attiszt is. Elnézem arcát, amin semmi sem változott a hűvös és virághervasztó őszi ködben. Ajka kinyílt, mint valami gyönyörű és érintetlen virág, mintha sötét ós halálthozó szerelmekről álmodozna. Ezért a kedves és finoman iveit márványajkakért el lehetett felejteni Jupiter jéghideg arcát. Akvinkumbaá Attisznak, azt hiszem, hét szobra van. Ennyi került kapavágáskor napvilágra. A birodalom ősi istenei közül, akik a Várost alapították, nincs egy sem. Pedig ő későn született, csak Klaudiusz császár idején jött divatba. Bizonyára, mikor a dunaparti Valéria-gyarmat megalakult s Akvinkumban tábort ütött a hatalmas második segédlégió (teljes cimén: Legio II. adjutrix, pia, fidelis Severiana), — akkor virágzott a maga teljes és gyönyörű színpompájában Rómában az Attisz - imádás.