Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-02 / 111. szám

ímo október 2 D E L M A&Y ARÖftSZ AO 17 A válás az izlamban és napnyugaton. Irta >L Ma-hman Zaglul, Berlin. A nyugoti országok jogászai közt nagyon elterjedt az a fölfogás, hogy a muzulmán törvényeknek a válásra vonatkozó rendelkezései barbár maradványok, melyek a nö és a családi élet semmibevevésén alapulnak. Ez a fölfogás azonban téves. Az izlam törvény semmivel sem becsüli a nőt kevesebbre, mint a férfit. A férfira és a nőre vonatkozó törvényes rendelkezések csak nagyon kevés dologban térnek el egymástól. Ezeknek némelyike magára a családi életre vonatkozik ; igy az, amely kimondja, hogy a feleség a férj vagyonának csak a felét örökli. Ez nem azért történik, mintha a nő alsóbbrendű volna a férfinál, hanem azért, mert az utóbbi biztosítja a család fönnállását és a név megmaradását. Az izlam törvény szerint a nő teljesen szabadon rendelkezik vagyona fölött, hivatalt viselhet, még a kadi ós a mufti hivatalát is, melyeket pedig az izlam törvény nagyon nagyra tart. A nö mindazt megteheti, amit a férfi tesz, mert mindketten emberek, akik közt nincs különbség. Érthető, ha itt nyugaton sokan azt hiszik, hogy a mi törvényünk a nőt semmibe se veszi, és ha azt hangoztatják, hogy ez hibája a törvényhozásnak és szégyene a fölfogásnak, mert hiszen évszázadok viharzottak el fölöttünk» amelyekben meg volt tiltva az asszonynak, hogy a házat elhagyja és ha mégis elment, például látogatóba a szüleihez, akkor az egész arcát fátyolba kellett burkolnia, Tudományos és művészi nevelésben sem részesülhetett, nem végezhetett kenyérkereseti munkát, a férfiak közül csak legközelebbi rokonaival érintkezhetett, ugy, hogy férfiak és nők külön világban eltek. Mindezt abban a hitben tettük, mi muzulmánok, amely az európaiak között is nagyon el van terjedve, hogy tudniillik a mi törvényünk j nagy különbséget tesz nő és férfi között. A | legutóbbi időben azonban egy muzulmán tudós, Kasim Bey Amin, kairói igazságügyi tanácsos (akit több tudós követett e téren), kétkötetes munkában mutatta ki, hogy mindezeket a dolgokat tévesen magyaráztuk bele a törvénybe, a tilalmak nem egyebek, mint túlságba vitt régi szokások. De kimutatta egyúttal azt is, hogy az izlam törvény nem ismer különbséget nö és férfi között. A válás az izlam törvény szerint nem a megengedett, hanem a gyűlöletes dolgok közé tartozik. Aki elválik a feleségétől, a törvény szava ellen vét. A férfinak — ha szabad ember — szabad a házasságát felbontania, de kijelenti a törvény, hogy a válás nem tartozik a dicséretes cselekedetek közé, hanem csak végső szükség esetén éljen ezzel a szabadságával. Ha elválik a feleségétől anélkül, hogy erre komolyabb oka volna, visszaélt a szabadságával mint mindenki, aki törvényt szeg. Birói hozzájárulásra nincs ugyan szükség a válás kimondásához, de a törvény nem elégszik meg azzal, hogy a férj válási szándékát egyszer kijelentse ; háromszor 'kell megtennie ezt a kijelentést, hogy idő múljék közben. Érvénytelen a válás, ha a férj a kijelentést féktelenül ingerülten tette. A törvény kötelezi a férjet, hogy válás esetén a hozomány később fizetendő részét nejének kiadja, amivel azt akarja elérni, hogy a válást könnyelműen ki ne mondja és ha Lmégis megteszi, az elhagyott feleség némi támogatásban részesüljön. Egyes esetekre előirja a törvény, hogy a férj köteles elvált nejét mindaddig eltartani, amig újra férjhez mehet. A családot sem hagyja a törvény figyelmen kivül. Az elvált férj épugy köteles gyermekeit eltartani, mintha nem vált volna el. A gyermekek, ha még kicsinyek, anyjuknak adandók át, mert az jobban ért a nevelésükhöz. Mindezeket a kérdéseket pontosan szabályozza a törvény. A törvény megengedi a nőknek, hogy a házasság megkötésekor kikötheti magának, hogy ö is fölbonthatja a házasságot, akárcsak a férfi. Az asszonyok élnek is ezzel a jogukkal, ugy, hogy válás tekintetében teljes a jogegyenlőség. Ha nem élnek vele, akkor önkéntesen mondtak le egy olyan jogról, amely a törvény értelmében megilleti őket. De még e jog előzetes kikötése nélkül is fölbonthatja az asszony a házasságot, ha férje ok nélkül szidalmazza, vagy veri, vagy házastársi kötelességeit nem teljesiti. Ez esetben azonban birói itélet szükséges a házasság fölbontásához. Kérdés már most: miért illeti meg a férjet a válás joga föltétlenül, a feleséget pedig csak föltételesen, ha egyenlők a törvény előtt? Válasz : azért, mert a nő általában érzékenyebb és könnyebben befolyásolható, mint a férfi. Ezek a tulajdonságai kétségtelenül előnyösen különböztetik meg a férfitől és az emberiség érdekében végzett sok nagy munkára képesítették már ; de viszont sok asszony túlságosan gyorsan fölbontaná a házasságot, épen mert a benyomások nagyobb hatással vannak rá. Ezen nem lehet csodálkozni, mert majd minden jóban van valami rosz is. Ezért köti a törvény a házasság fölbontásának jogát a feleségnél a házasság előtti kijelentéshez, a férjnél pedig nem. Ezt a rendelkezést a házasság időtartamának biztosítása tette szükségessé, nem pedig az a fölfogás, mintha a nö alsóbbrendű lény volna, mint a férfi, aminthogy a férfit sem azért kötelezi a törvény felesége eltartására, mintha szolgája volna az asszonynak, hanem azért, mert erősebb a szervezete. Röviden vázolva, igy áll a válás kérdése az izlam jogban. Mi kifogásolható a törvénykezésnek ezen a szellemén ? Nézetem szerint csak a nyugoti országok válási törvényei esnek kifogás alá. Egyszer azt mondják: a válás föltétlenül tilos, mert a házasság szent kötelék, amelyet isten kötött és amelyet az embernek nem szabad fölbontania. Minő titokzatos erő rejlik ebben a mondásban, amely boldoggá teszi a házastársakat, akik boldogtalanok az együttélés föntartásának kényszere alatt? Más nyugoti törvény csak a házasságtörést ismeri el váló oknak. Nincs tiz, nincs száz egyéb ok a házasság fölbontására? Más törvények, mint például a német is, kibővítették a váló okokat házasságtörés, egymás életére törés stb.-vel. Az okot természetesen hitelesen ki kell mutatni. De mi történik, ha az egyik házastárs házasságtörést tervez, de a másik közbenjötte megakadályozza? Vagy ha az egyik tud a másik házasságtöréséről, de nem tudja bebizonyítani? Lehet szó őszinteségről e házastársak közt és lehet szó boldog házaséletről? Mi lehetett a törvényhozó szándéka, amikor csak a tényleg megtörtént házasságtörést ismerte el válóoknak ? Amióta a házasságtörést ezzel az erős korláto" zással felvették a váló okok sorába, sok féri kénytelen a feleségét és sok feleség a férjet bíróság elé citálni, bebizonyítandó a házasságtörést, amely tudvalevőleg nem nyilvános bűn hogy ezen az örökös szégyenen keresztül szabaduljon ki a házasság rabságából. Az a tény, hogy a házasságtörés váló ok, árt minden elvált asszony jóhirének, még ha nem is ő volt a bűnös, vagy ha más okból bontotta fel a házasságát. Az a puszta tény, hogy valaki elvált asszony, már magában véve elégséges ahhoz, hogy jóhirében kételkedjék, aki nem ismeri. Ismerek egy, a jobb társasághoz tartozó férfit, akiről valaki mint morális defektust mesélte, hogy az anyja elvált a férjétől, de nem tudják, hogy miért. Ez az általános nézet, amelyért a válási törvény felelős. Váló okot lát a törvény abban is, ha valaki házastársának életére tör. Azt hiszem, az egymás életére törő házastársaknak legalább a fele már a sirban fekszik, mire be tudná bizonyítani, hogy az élete tényleg veszedelemben forgott. A törvény ölte meg, amely nem egyezett bele a házasság felbontásába kölcsönös gyűlölet címén hacsak ez a gyűlölet gyilkosságban nem nyil.! vánult. Keleten is megesik, hogy a feleség, aki lemondott válási jogáról, meggyilkoltatja a férjét, vagy hogy egy férj, aki valamilyen okbój nem bontatja fel a házasságát, feleséggyilko3 lesz; hány ilyen eset fordulhat elő Európában, ahol a törvény annyira megnehezíti a válást! Miért nem engedi meg a törvény, hogy házas, társak, akiknek az élete örökös perpatvar, elváljanak és uj házasságban próbáljanak szerencsét; miért kényszeríti az ellenségeket arra, hogy jóbarátok legyenek? Mintha az arab költő a nyugatiak válására gondolt volna, amikor igy szólt: „A szabad ember szerencsétlensége, hogy nem terhet ki az ellensége barátsága elöl.^ Megesik, hogy a szülők elrontják a gyermekek jellemét és a válás a nevelés szempontjából kívánatos; miért nem engedik meg ilyen esetbea a válást? Ha a szülők közt nagy a gyűlölet és örököa a perpatvar, gyakran megesik, hogy gyermekeik pártokra oszolnak és mély szakadás áll elő a családban; hol van a bölcsesség abban hogy ilyen esetekben nem engedik meg a válást? A törvény igyekszik két személyt egy lakásban egyesíteni, akiknek szive egészen idegen egymástól. Miért? Ha a gyermektelen házastársak gyűlölik egymást és megállapodnak a házasság felbontásában, hogy megszabaduljanak az ellenségeskedéssé fajult barátságtól, akkor ez a megállapodás kettejük dolga, amelybe senki másnak beleszólása nincs; miért tiltja meg a törvény ilyen esetben a válást? Erre az esetre illik az arab közmondás: „A felek meg vannak elégedve» de a bíró nincs." Ha a törvénynek az az álláspontja, hogy a házasságkötés a nö eltartására kötelezi a férfit mindaddig, amig együtt élnek, tehát megtiltja a válást, hogy a nő jogát védje ugy ebben az esetben a feleség szabadítja fel a férjét és minden épeszű ember lemondhat részben vagy egészen valamely jogáról. A törvények senkit sem korlátozhatnak szabad elhatározásában és senkit sem helyezhetnek gyámság alá. kivéve, ha beszámíthatatlan, vagy ha cselekedetei másnak ártalmára válnak. A házasság olyan kötelék, melyet két ember egymáshoz való vonzalma hozott létre és melynek szükségszerinti következménye a gyermeknevelés, ós ha a kölcsönös vonzalom az ellenkezőjébe csap át>