Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-22 / 128. szám

0 DEL MAGYAR ORSZÁG 1910 október 20 Portugáliából. Lisszabon, október -21. Monsignore Tónii apostoli nuncius külföldre átázott. Lisszabon, október 21. Minden néposztályíian nagy mozgalom indult meg, hogy nemzeti aláirást szervezzenek a külső államadósság törlesztése végett. Számo8 kisebb földbirtokos jószágát a kormány rendel, kezesére bocsátotta és az állami és községi tisztviselők hazafias és köztársasági érzelmük jeléül fölajánlották egy hónapi fizetésüket. Lisszabon, október 21. Az angol kormánynak a királyi család vagyona dolgában való kérdésére az ideiglenes portugál kormány azt felelte, hogy csakis az államot megillető vagyoni vonta, le, de a király és a királyi család magánvagyonát respektálni fogja. Mánuel király a királyi család egész adósságának kiegyenlítése után húszezer font évi jövedelemmel fog rendelkezni. A portugál államkincstár a királyi civillista megszüntetése következtében százhatvanezer fontot takarít meg é'venkint. A' kormány ezt az összeget a szegényebb néposztály adóterhének megkönnyebbítésére fogja fordítani. A kormány csupán Mária Pia özvegy, királynénak hagyja . meg évi tizenkétezer fönt apanázsát. Páris, október 21. A spanyol miniszterelnök a „Matin." egyik munkatársának azt mondotta, hogy a portugál forradalom nem. gyakorolt semmiféle befolyást Spanyolországra. A spanyol hadsereg nagyon szereti uralkodóját és másrészt a spanyolországi republikánusok meghasonlottak. A lakosság óriás többsége királyhii s igy Spanyolországban a köztársaság lehetetlen. Az Ünger-Steriiberg-pör. Pétervár, október 21. Az Unger-Sternberg báró ellen indított pör már legközelebb tárgyalásra kerül, A vád állami titkoknak egy idegen hatalommal való közlésére szól, amiért a vádlottra az orofez törvények értelmében nyolc évig terjedhető kény szermunka vár. Hogyan tornázzunk. Irta Herczeg István. Mielőtt a tulájdonképeni tárgyra rátérnék, szükségesnek tartom, hogy egyetmást a tornával kapcsolatosan elmondjak. A mostani fiatalok ktizül nagyon sokan ellenségéi á tornának, anélkül, hogy meg tudnák mondani áz igazi okát. Ebben nem is ők a hibásak, hanem azok a felsőbb körök, melyek néhány évvel ezelőtt összeütközésbe kerültek a M. 0. T. E. Sz.-vel és pusztán gyűlöletből szóval és írásban hirdettek, hogy mennyire káros és rossz hatása van a tornának. Persze, mindezt, azok mondták, akik életűkben talán sohasem tornáztak és a sporttal is csak azért foglalkoztak, mert ennek révén némi szerepléshez juthattak. A fiatalság egy része, különösén a serdülő diákság, hallgatott, rájuk és maguk is fölvették a harcot. Azonban eredménytelenül. Ugyanis a harcolók nagyobbára az atléták voltak, akiknek — elvesztvén a talajt maguk alatt azáltal, hogy az uj generáció tagjai kiszorították őket a versenyben győzni szokott ifjak büszke táborából — hamar letűnt- dicsőségük. Mindamellett az ellenszenv most is megvan, csaknem olyan mértékben.Lassankint ugyanis belátják, hogy céltalan a küzdelmük, mert mégis akadnak tornászok, sőt egyre nagyobb számban. Itt nem verseny, hanem tömegtorn.ászokról beszélek, vagyis olyanokról, akik speciálisan nem valamelyik tornaszeren, hanem nagyobbára szer nélkül a szabadban működnek. Tudvalévően a torna minden testedzési sportágat felölel. Tehát, ha tornáról van szó, ne ijedjen meg mindjárt az atléta, mert voltaképen ő is tornájuk. Fut, ugrik, gyalogol, szóval, mindazt végzi, amit a tórnázók is rendszerint "cselekedni szoktak. Csakhogy, mégis más az, ha ideális tornázást űzünk. Ott nem az a cél, hogy győzzön e^yik vagy másik, hanem mindannyian egyformán fejlettek, szép, plasztikus testüek, vagyis izmosak és egészségesek legyünk. Hogy ezt. tisztán a sulydobással, vagy futással foglalkozó atléta nem éri el, az kétségtelen. Szükséges tehát neki is tornázni, ha azt akarja, hogy testi ereje és épsége hosszú életű legyen. Mert az atlétikát többnyire addig űzik, amig respektálható eredményt tudnak elérni, aztán, ha egyszer letörtek, a sportlapok szépen elparentálják őket és nincs más hátra, mint a szerzett babérokon nyugodni. Már pedig a torna az ilyen nyugvást nem ismeri. Az örökösen mozgást kivan. És akad is nem egy tornász olyan, aki ötven évvel a vállán, fürgén csinálja meg a mellső mérleget a nyújtón. Félre tehát azzal a helytelen fölfogással, hogy a torna nem egészséges és szükséges. Igenis, nagy szükség van rá, különösen azoknál, akik testedzéssel egyáltalában nem foglalkoztak. Higyjék el a bősz atléták, hogy a nagytehetségű, jeles atléták is tornázással kezdték sportmüködésüket. Ha csak rátekintünk egypár kezdő atlétára, mindjárt fölismerjük azokat esetlen mozdulataikról, akik sohasem tornáztak. Hogy mégis sokan miért lelkesednek annyira az atlétikáért és más hasonló sportágért, az onnan van, hogy ezen a téren inkább a dicsőségért munkálkodnak, mintsem a vasegészségért. Mig ellenben a tornánál a tömeg munkája kerül elbírálás alá és csak ritkán egyes embereké. Bármilyen sportágat űzzünk, ha azt akarjuk, hogy az igazán hasznunkra és egészségünkre váljék, szükséges bizonyos rendszert követnünk, mert különben ártalmunkra lehet a testedzés. A tornának számtalan válfaja van, ugy, hogy mindegyikkel foglalkozni nagyon bajos lenne, azért megemlékezve egy-néhány főbb ágairól, melyek minden tornász részére elkerülhetetlenül szükségesek, főképen a szertornázásról fogok értekezni. Amennyire igyekszünk szellemi képességünket minél nagyobb fokra fejleszteni, ép olyan mértékben kell testünket is kultiválni. Mert hiába nagy szellemi tehetségünk, ha testünk csenevész, vézna. Az agy is csak bizonyos ideig bírja a munkát, addig, amíg a test egyéb szervei összhangban tudnak vele működni. Ha egyszer rossz a tüdőnk és az erek, a kapillárisok, nem szállíthatnak a test minden részébe kellő okszigént, akkor az életműködés már nem tökéletes s ez nemcsak egyes tagokra, hanem a szellemi erők kutforrására is károsan hat. Ne felejtsük el tehát, hogy naponta végezzünk egy kis testgyakorlást. Es ezt nem egyszer, hanem lehetőleg minden reggel és este, fölkelés után, illetve lefekvés előtt. Legcélszerűbb szabadgyakorlatokat végezni. Elég nyolc-tiz percig. A gyakorlatok ne nehezek, káprázatosak, hanem változatosak és könnyűek legyenek. A legnagyobb hibát,azáltal szokták elkövetni, hogy a mozdulatokat puhán és lustán csinálják. Ennek pedig semmi haszna sincs. Bármilyen kar^, vagy lábmunkát végzünk, összes izmainkat feszítsük meg. Az egyes gyakorlatok közt állandóan kevés szünetet tartsunk, hogy a sziv és a tüdő is normális munkát teljesíthessen. A törzszsel, fejjel, karral és a lábbal állandóan kell valamilyen gyakorlatot végeznünk, hogy minden izmot működésbe hozzunk és a vérkeringés egyforma legyen. Ha a testgyakorlatot befejeztük, nem szabad azonnal kényelembe vágnunk magunkat, hanem, amennyiben a testgyakorlatot zárt helyén végeznénk, kimenni a szabad levegőre és rövid sétát tenni. Ilyenkor nagyon ajánlatos a hosszú, mély lélegzés. Gyakran kell fürödnünk is; különösen jól esik ez tornázás után. Természetesen, nem langyos, vagy meleg, hanem hideg vízben. Mindezeket, bárki otthon elvégezheti. Azonban nehogy azt higyjük, hogy ennyi elégséges olyanoknak, akik reggeltől estig az íróasztal előtt görnyednek. Korántsem. Az irodákban, melyek többnyire rosszul vannak szellőztetve, annyi rpsz levegőt beszívunk, hogy a szerzett főfájást és egyéb bántalmakat nyolc-tizperces házi tornával nem lehet eloszlatni. Szükséges tehát a szellemi munka után testi munkát is végezni. Csakhogy itt vigyázni kell, mert nem lehet minden átmenet, nélkül például súlyokat emelni, vagy birkózni. Tudvalevő dolog, hogy ha akár szellemi, akár pedig testi munkát végzünk, egyik a másikra kihat. Ezért, ha irodai munkánkat abbanhagytuk, föltétlenül pihenni kell a testnek, kivált az agynak. Legajánlatosabb irodából kijövet sétálni, még inkább gyalogolni. Azután,amikor érezzük,hogy kedélyáliapntunk fölélénkült, kezdhetünk a fáradságosabb testedzéshez. Mindenesetre legjobb sportegyesületekbe menni tornázni. Ott a szakszerű gyakorlatvezetés által egy kis fegyelemhez is szoktatjuk a testünket, amely a szép tartáshoz föltétlenül szükséges. Hogy többeknek a társaságában mennyivel jobban esik a tornázás és hogy milyen megbecsülhétetleh kellemes szórakozást nyújt, azt csak az tudja elképzelni, aki néhányszor megpróbálta. Az egész társaságot szinte fölvillanyozza a vidámság s kedélyállapotunk teljesen fölélénkül. Látva mások ügyességét, bátorságát, magunk is erőt nyerünk olyan gyakorlatokhoz, melyeket .egyedül megcsinálni nem mernénk. így fejlődik lelki és testi erőnk egyaránt. Fölsorolhatatlan az a sok előny, amit a sportegyesületekben való tornázás nyújt. Ilyen helyeken alapos gondoskodás történik arra nézve, hogy a terem, annak levegője, a tornászok öltözete, a fölszerelés, higiéniailag minden követelményeknek megfeleljen. Ez pedig nagyon fontos, mert különben hiábavaló munkánk, sőt ártalmunkra van. Nem szóltam eddig még arról, hogy hogyan tornázzunk, pedig voltaképen ez akar lenni az igazi téma, melyről irni szándékozom. Azért bocsátottam az elmondottakat szándékosan előre, mert a Szegeden uralkodó rossz sportviszonyok elkerülhetetlenül szükségessé tették. Ha egyenesen arra tértem volni rá, hogy miként kell a nyújtón óriáskörözni, akkor sokan figyelembe se vették volna a cikket, mert ugy gondolkoznak, hogy nem születtek sem akrobatának, sem pedig poiácának, minek olvassanak el tehát ilyen haszontalanságot. így azonban remélem, hogy jobban megszívlelik a dolgot és több komolysággal foglalkoznak majd a tornázás gondolatával. Bár egészségi szempontból elég hasznot nyújt a szabadgyakorlatozás, futás, gyaloglás, különféle társasjáték, az ideális szép, plasztikus test elnyeréséhez ezek nem elégségesek. Föltétlenül kell szertornázni is. Sajnos, ettől nagyon sokan idegenkednek. És miért? Mert félnek a leeséstől származó ütésektől. Mondjuk kí őszintén: gyávák. Ezt a gyávaságot azonban hamar le lehet küzdeni és pedig fokozatosan. Aki a szeren való tornázást- sohasem próbálta, lehet »egyébként bármilyen kitűnő atléta, félénken nyul először a tornaszerhez. Íme, itt van a nagy különbség a tornász és egyéb sportsman, például az atléta közt. A tornásznak nemcsak nagy testi, hanem lelki erővel is kell rendelkeznie, ami az atlétánál ugyanolyan mértékben ritkán van meg. Fényes bizonyíték rá azon körülmény, hogy az atléták közt igen kevés rudugró van s aki van, az bizonyára tornászember. S ez azért van, mert az atlétikai ágak közt a rudugrás jár a legnagyobb veszélylyel, tehát ennek a műveléséhez az erőn kivül bátorság is kell. Igen lényeges az, hogy hol tornázunk: künn a szabadban-e, vagy teremben. Ha az időjárás megengedi, mégha egy kissé csipős hideg van is, menjünk ki a szabadba, ugy is kimelegszünk. Nemcsak azért kell a szabadban tornázni, mert a nagy testi munka miatt a tüdőnek a rendesnél több és minél tisztább levegőre van szüksége, hanem azért is, mert a természet szabadságának érzése nemi bátorságot kölcsönöz a léleknek a merészebb gyakorlatok végzéséhez. Az erős napfényt, bár máskülönben nagyon egészséges, ilyenkor kerüljük. Hamar elcsigáz és kimerülünk. Ideális hely e tekintetben az erdei tisztás. Hogy melyik szeren kezdjük a tornázást, az teljesen mindegy. A fő az, hogy mielőtt a szerre mennénk, előbb szabadgyakorlatozzunk. A tüdőnek és a szivnek van erre szüksége. Ha mindjárt nehéz gyakorlatokkal kezdjük a munkát, akkor hamar belefáradunk, mert a tüdő és a szív erős működése nem történt fokozatosan. ' De különben az izmok is megkívánják a fokozatos munkát. Sőt, csak ily módon tudunk fejlődni és a testedzés előnyeit a legteljesebb mértékben kihasználni. Minden tornaórán állítsunk össze programot és aszerint dolgozzunk. Ennek összeállításánál vigyázni kell nagyon a sorrendre, mert nem szabad például lóról közvetlenül a korlátra, vagy nyújtóról a gyürühintára menni. Ugy kell megválasztani a szereket, hogy támaszkodó gyakorlatok után függő gyakorlatokat csináljunk, vagyis nyújtóról korlátra, gyürühintáról lóra menjünk. Amíg teljesen kezdők vagyunk, legcélszerűbb mindig fedezet mellett tornázni, mert az illetőt az a tudat, hogy van, aki véletlen leesése folytán megvédi az ütéstől, bátrabbá teszi. Igen kívánatos a csapatban való tornázás. A tornászok rendszerint képességük szerint több csapatba oszlanak és igy körülbelül egyenlő erők dolgoznak egymás szemeláttára, ami szintén buzdítólag hat a tornászra, mert, ha meg is üti magát, nem szégyeli. Erre ugyan különben se volna semmi oka és ha valaki megüti magát, azon sohse szoktak nevetni. A tornászokban általában véve megvan az az erkölcsi jóérzés; hogy egymás groteszk-mozdulatait, ügyetlenségét sohsem gúnyolják. Érdekes, hogy ettől való félelmükben irtóznak sokan a tornától. Megint a gyávaság jele. Ha csapatban tornázunk, akkor a gyakorlat anyagát többnyire megadja és bemutatja az előtornász. Tehát e tekintetben sem kell fárasztani agy unkát. Mert nehogy azt higyjük, mintha jó gyakorlatot összeállítani könnyümunka volna. A gyakorlatok minősége és annak kivitele szabja meg fejlődésünk irányát, ezért a gyakorlatokat mindig olyképen kell megszerkeszteni, hogy az megfeleljen az illető tornász tehetségének. Máskülönben, ha nem tudja megcsinálni és tulnehéznek tartia. akkor kedvét-