Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)
1910-10-19 / 125. szám
1910 október 18 DELMAGYARORSZÁG 5 maradt fönn a vád. Ennek következtében Míhalovics vizsgálóbíró ajterhelteket szabadon, bocsátotta. Hír szerint az „Albina" nagyszebeni pénzintézet vállalkozott reá, hogy a hiányt megtéríti. A bűnös tisztviselők ellen okirathamisitás miatt tovább folyik az eljárás. Hogy szökött meg Manuel király. Most derülnek csak ki a részletei Mánuel király szökésének. Nem' igaz az, hogy az ifjú király hősiesen viselkedett és csak környezete rábeszélésére hagyta el a kastélyt. Az ifjú király gyerek volt'» gyerek, akin meglátszott az asszonyi nevelésTulbuzgó, babonás, félénk gyerek. Amióta apja tragédiája történt, melankolikus és még félénkebb lett. Senki sem látta mosolyogni. Folytonosan a forradalomtól félt és attól, hogy atyja sorsa Utoléri. A végzetes éjszakát megelőző este Belemkastélyban nagy ebéd volt a brazíliai elnök tiszteletére. Ott volt az egész kormány. Ebéd közben többször érkeztek futárok és híreket hoztak a hadügyminiszternek. Mlndepki tudta, mi áll küszöbön, csak a király nem. Azt hitte, a nép nagy tömege lelkes királypárti és ha valami ki is tör, az csak jelentéktelen zavargás lesz. Ebéd után haza ment a Necessidadeskastélyba. Elküldte a személyzetét, hosszan imádkozott, telefonált niégegyszer a belügyminiszternek, aztán lefeküdt. Éjjel két órakor tizenhárom ágyúlövés dördült. Szabályos dördülések, mintha üdvlövések volnának. Utána csönd. A király csönget ; kérdi, mi az; senki sem tud semmit. Felöltözik és telefönáltat a minisztereknek. „Nom komoly dolog, — hangzik a felelet — mozgalom, amelyet csakhamar leküzdenek," Néhány adjutáns, udvari méltóság veszi körül a királyt. Az őrséget négyszáz főre emelték. Botelho hadügyminiszter sorba telefonált valamennyi tábornoknak, hogy vállalják a palota védelmének parancsnokságát. Mind azt íéMte" —"üefeg. Közbe hajnalodott. Köröskörül ropogott a puskatüz és a király sápadtan, karikás szemekkél járkált egyik szobából a másikba. — Mit tudtok? — Meg akarnak ölni? — kérdezgette a környezetétől. És folyton ismételgette, hogy az anyjához akar menni Cintrába. A miniszterelnök telefonál, hogy jó volna, ha, mig a mozgalmat leküzdik, a király Cintrába menne. A király néhány hadsegéde és titkára ellenszegülnek. — Amíg egy katona él a kastélyban, felségednek nem szabad menekülnie. De az ablakból látni az Adam Aastor-hajót, amint lassan oldalt fordul és egy lövést küld a kastélyra. Aztán lassan másik oldalára fordul és ismét lő. Egy gránát talál. A király a kastély ellenkező oldalára megy, abba a terembe, amely szerencsétlen atyjának festő-műterme volt és amely ma is tele van képeivel. És nem akar tovább maradni. Menekülni akar mindenáron. A környezetben lévő tiszteknek az a véleményük, hogy Cintrât nem lehet megvédelmezni: a király Mafrába meneküljön. Lemennek a kertbe. Aa egész kastély személyzetéből cBak egy öreg szolga maradt. Sir. Elhatározzák, hogy a király nem a nagykapun távozik, nehogy as őrséget elkedvetlenítse, hanem a kerten át. Automobil gurul ki a garázsból, üresen elhagyja a kastélyt, mellékutcákon megkerüli és a kertajtóhoz áll. Közben a király idegesen sétálgat a kertben. Alig várja, hogy távozhasson. — Meg akarnak ölni ! — mormogta. A kertajtó évtizedek óta nem volt nyitva, »em találják a kulcsát. Az öreg szolga létrát hoz. Előbb Sabingosa gróf kamarás mászik át a falon, azután a király, aztán Faial márki, egy másik kamarás. Faial vezeti a gépet, amely körül ötvenkét, mindenféle ezredből összeszedett lovaskatona vágtat. Palliavanban, tíz mértföidre Lisszabontól, a gép elakad a sárban. A katonák kiszabadítják. A király maga is segit. Benficától fogva a kiséret, amelynek lovai kimerültek, elmarad. Az automobil «gyedül száguld tovább. Négy órakor értek Mafrába. WeSSmann eltűnt. — Sorsa bizonytalan. — (Saját tudósítónktól.) Ami távirat jön Wellmannról, a vakmerő léghajósról, aki elindult szombaton Amerikából, hogy Európába repüljön át, nem alkalmas arra, hogy meg lehessünk nyugodva a bátor ember sorsát illetőleg. Jó idejo semmi hír sem jött Wellmann léghajójáról és azok a hirek, amelyek legutóbb érkeztek, bár megnyugtatónak látszanak, csak azt bizonyítják, hogy a léghajó a kitűzött útnak csak kis részét tette meg. Nagy vihart is jelentenek a tengerről és igv csak aggodalommal várható a legközelebbi pozitív hír a léghajóról és utasairól. Mai távirataink ezek: London, október 18. Neivyorkból jelentik: Hatvan órája már, hogy útnak indult Wellmann léghajója, Tegnap dél óta nem jött róla hír. Ha sikerült betartania az útirányt és még mindig az Atlanti Óceán tranzatlantikus hajójáratainak útját követi, akkor valahol New-Scottland fölött kell lebegnie, körülbelül ezer-ezerkétszáz kilométernyíre Atlantic Citytől, tehát ebben az esetben az ut ötödrészét már. megtette. De semmi valószínűsége sincs ennek a föltevésnek. A legutolsó hirek szerint Florida fölött iszonyú orkán kerekedett, szinte a lehetetlenséggel határos tehát, hogy az Amerika nem tért volna el a kitűzött iránytól. Mikor szombaton este fölszállott az Amerika, senki sem hitte volna, hogy egy napnál tovább marad a levegőben. Vállalkozását szkeptikusan nézte az egész világ. A szakértő léghajósok az őrültséggel határosnak mondják az egész tervet, elejétől fogva nem bíztak benne, de legkevésbé Wellmannban, mert nem tartják őt tapasztalt léghajósnak és az északsarki kudarc után őt egyáltalában nem lehet komolyan venni. Ez a kicsinylés vasárnap hirtelen elnémult, mert annyi tény, hogy az Amerika megdöntötte a világrekordot: léghajó egyfolytában még nem tett meg ezer kilométer utat. Wellmann az első. (Hatezer kilométer.) Ugy számított Wellmann, hogy léghajójának két motora nyolcvan-nyolcvan lóerejü lévén, óránként ötven kilométer utat fog maga mögött hagyni az Amerika, tehát öt nap alatt eléri az ír partvidéket. Igazuk van a szakértő léghajósoknak és a meteorológusoknak, hogy ilyen számítás csak laikustól telik, aki nem ismeri, tehát nem veszi számba az Óceán fölött uralkodó és egyremásra váltakozó légáramlatokat. Lehetetlennek tartják, hogy a három ezer köbméter gáz elég legyen, mert az elillanás, lia még oly áthatolhatatlan is a ballon burka, tetemes, már pedig a gazolíntartókból leszállás nélkül nem tehet pótolni a gázveszteséget. Ötven napra való gázt vitt magával a kosárból lecsüngő alumínium tartókban az Amerika. (Egy millió dollár.) Ha sikerül a szédületes léghajóut, akkor Wellmann egyszeriben milliomos lesz. Kerek félmillió dollárra kötött szerződést egy amerikai ujságvállalattal, hogy útleírását csak a Wheeklys Magazine-nek adja közlés végett és ugyancsak félmillió dollárt kap egy amerikai impresszáriótól, aki felolvasó-körutra viszi Wellmannt. Hihetetlen összegekbe fogadnak Amerikaszerte ós Angliában is. Bookmaker-irodák nyíltak meg kizárólag a léghajósut fogadásaira és épen ez a körülmény teszi, hogy a szakértők az egész vállalkozást a Daily Telegraph reklámjának nézik. Ez az újság építtette az Amerikát és viseli az egész költséget. (Nincs hir a léghajóról.) Vasárnap délben érkezett a léghajót kisérő Olívíra-yacht Marconi-állomásáról Sias-Conset fölvevő állomására az utolsó jelentés az Amerikáról. Azóta semmi hir. Nem lehet tudni, merre van és egyáltalán repül-e még? Az Amerika dróttalan távirókészüléke állítólag ezerhatszáz kilométernyi távolságra képes továbbítani a szikratáviratokat, legalább így hirdette a Daily Telegraph és reklamirozta, hogy az egész ut alatt a léghajó jelentései csak ebben a lapban lesznek olvashatók. A cél világos volt és a számítás be is vált. Egész Amerika népe vásárolja a Daily Telegraphot, de tegnap dél óta hiába keres benne uj jelentést. (Támadások Wellmann ellen.) Akárhány amerikai lap olyan húrokat kezd pengetni, hogy Wellmann félrevezeti a világot. Valószínűleg leszáll a kísérd hajók valamelyikére és bár módjában volna, hogy hirt adjon magáról, hallgat, hogy oduhaza reszkessenek érte és hat útitársáért, mert így nagyobb a reklám és a dicsőség. A Daily Telegraph vasárnap délutáni kiadása ökölnyi betűkkel hirdette, hogy az Amerika megtette az ut negyedrészét s azóta nem jöhet róla hir, mert messze van a szárazföldi Marconi-állomások körétől. Egyáltalán nem lehet megállapítani, merre jár a léghajó, csak az az egy látszik szinte bizonyosnak, hogy erősen északfelé sodorták el a légáramlatok. A Daily Telegraph ugy számítja, hogy körülbelül ezerötszáz angol mértföld távolság választja «1 a léghajót Newyorktól. (A léghajó lezuhant?) A Finnland gyorsgőzös vasárnap délután jelentette, hogy iszonyú orkán dühöng a tengeren, amerre a tranzatlantikus hajók járnak. Teljességgel lehetetlen, hogy a léghajó ellenálljon a viharnak. Newyorkban vasárnap este órárólórára várták a hírt az Amerika pusztulásáról, de a Daily Telegraph külön kiadásai, amelyek óránkint kerültek ki a prés alól, ujabb táviratot nem hoztak. (Wellmann felesége.) Az egyetlen, aki még bízik ós remél, Wellmann felesége. Az asszony a Daily Télcgmph tegnapi számában elkeseredetten kel ki azok ellen, akik férje reputációját támadják. A sárga irigység mondatja most az amerikai sajtóval, — igy nyilatkozik Wellmanné — hogy az északsarki ekszpedició nem volt komoly és ha valaki, bizonyára az ö férje fogja valóra váltani ezt a jövőszázad reg'ényébe illő tervet, mert Wellmann a rettenthetetlenségig bátor. Wellmanné csak ugy tudja magának megmagyarázni, hogy ujabb hir nincs vasárnap dél óta s ez nagyon hihető föltevés, hogy az Amerika Marconi-állomásán hiba esett. (Zeppelin aggódik.) Egy müncheni újságíró megkérdezte Zeppelin grófot, mit tart Wellmann utazásáról. Zeppelin gróf a következőképen felelt: — Nagyon aggódom Wellmannért. Nem hinném, hogy szerencsésen átjutna Európába. Léghajója nagyon is lassan halad. Baj, hogy sokan vannak hajóján. Léghajók nagy utaknál csak kisszámú személyzetet vihetnek ma» gukkal. Félek, hogy bajok lesznek. Wellmann utazása nagyon érdekel. Igazán irigylem. Zeppelin ezután részletes magyarázatot adott. Wellmann léghajójának fölszereléséről, amelyet sok tekintetben primitívnek vél. (Vihar az Óceánon.) Newyorkban nagyon aggódnak Wellmann miatt. Több, a newyorki kikötőbe érkezett gőzös jelenti, hogy künn a tengeren óriási vihar dtJ és attól tartanak, hogy az Amerika-léghajó is belekerül a viharba, mely esetben a legnagyobb veszedelem fenyegeti. Ha azonban a léghajó elkerülte volna a vihart, akkor most 8cible Íz. lancltól kétszáz mértföldnyire, Uj-Skócia közelében van. Wellmann megkerült! KésŐ éjjel jelentik: Dróttalan táviratok szerint Wellmann ma reggel öt órakor kormányozható léghajójával a nyilt tengeren a „Streaud" nevű angol gőzösre leszállt. mlnyu finom f ŐZO" ÉS t6j$ZÍíH Csokoládék legfinomabb színházi cukorkák Lányi János vlllanyerejü cukrászdájában SzH-lí 5, Teleion 51, sz.