Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-19 / 125. szám

6 DELM AQYARORSZ AQ 1910 október 19 SZÍNHÁZ,_MŰVÉSZET Színházi műsor. Október 19, szerda: A kard becsülete. Színmű. (Bemutató-előadás.) „ 20, csütörtök: A kard becsülete. (Páros Vs-os bérlet.) „ 21, péntek:' Troubadour, opera. (Páratlan ' 3-os bérlet.) _ 22, szombat: Troubadour. (Páros Vs-os bérlet.) „ 23, vasárnap d. u.: A baba. „ '2'ó, w este: A csikós. (Páratlan Vs-os bérlet.) Dankó-eslély. A mai díszelőadás közönsége alig a Gringoire, vagy Az obsitos előadására és szereplőire volt kíváncsi, hanem a nyitányra, a prológusra és a szegedi cigányzenekarok hangversenyére, tehát Dankó Pista nótáira, meg árra, vájjon milyen verset irt a nótafáról Móra Ferenc? Épen ezért elég lesz megirnunk, hogy Nyáray Antal nagyon nagy volt a Gringoire-ban, Mezey Andor kitűnő az obsitosban s mindenki, aki közreműködött, a tudása elejét vitte a színpadra, Dankó Pista síremléke javára. Eként elintézvén a szinielőadásokat, hadd mondjam el, hogy iko'ra Ferenc gyönyörű prológust irt a szegény cigányról, akinek, hej. minek asiremlék?! Jó költő ez a Móra Ferenc. De hogyisne, mikor olyan édes gyerek az ő Panka leánya.. Nincs a Pankánál csengőbb rím, nincs annál költőibb ének. És mégis, emiékézvén a szegény cigányról, a napsütéses lelkű nótafáról, akinek a sir^'a még most is jeltelen a szegedi temetőben —: az édesszavu poéta . nem a családi otthon melegével, de a bohémtanya világát teljes sivárságában bemutató müvész-kalamussal irta meg a póémát Dankó Pistáról, aki cigány volt, de hagyatékán nem lehet cigánykodni, mert roppant kincseit, a szebbnélszebb magyar dalokat, pazar rendelkezéssel rátestálta mindnyájunkra. Tóvölgyi Margit asszony szavalta el a prológust. Érthető ennélfogva, hogy Móra Ferenc költői sorai és gondolatai az előadásban plasztikusan érvényesültek. Az emlékbizottság gyönyörű csokorral figyelmeskedett az egyként bájos és kitűnő művésznőnek. . . . Azután a füstösképü fiukra, a szegedi cigányzenekarokra került a, sor. Friss levegő csapott a" színpadról a nézőtérre. Magyar melódiák hullámzottak a levegőben. Azt lehetett volna hinni, hogy versenyezték egymással a fiuk, pedig dehogy. Csak szívvel-lélekkel Dankó-nótákat játszottak. Ugyan mi egyéb kívántatnék ezen tul ahoz, hogy a hangverseny magas nívójú, a levegő magyar' legyen! . . . Szén áss y zenekara volt az első a sorban. Dörgött a taps a Dankó-nóták nyomán s Gondi, aki utána következett, már tűztől égő arcoknak muzsikált. Ez a prímás szép koszorút is kapott barátaitól. Urbán Lajos, a hires Kukac, beteg. Nem is jött el a hangversenyre, de bandája ott volt és a közönség tomboló lelkesedése mellett játszotta Dankó Pista legszebb nótáit. Legutoljára Erdélyi Kálmán nyúlt a hegedűhöz. Tudjuk, hogy művész ez a Kálmán, de mégis meglepett mai szereplése. Precízen* gonddal betanulva játszotta zenékarával Dankó. dalait, szerepet hagyva a tárogatónak, kisbőgőnek, cimbalomnak egyaránt. A neki szóló taps volt a legviharosabb s bizony-bizony rá is szolgált érzésteljes. művészi játékával. El kellene itt mondani még valamit, Ez a mai szinházi est alighanem eldöntötte Dankó Pista síremlékének a sorsát: a szükséges anyagi eszköz rendelkezésre áll s a mi müvünk örvendetes befejezéshez, ért. Ami még hiányzik, az majd megjön magától. Jómagam bíbelődtem az ügygyei legtöbbet, én vagyok tehát a megmondhatója, hogy Dankó Pista síremlékét a szeretet állította föl. .Jó szívvel adta mindenki, amit adott s a mi akciónk az egész vonalon rokonszenvvel találkozott. Hála, elismerés és köszönet érte a szegedi közönségnek, a színtársulatnak s a cigányfiuknak. Ezekről még pár szót. Klasszikus magyar levegőt vittek a színpadra, onnan tovább a nézőtérre. Szerelmes melódiák ringatóztak a légben s olyan andalító volt nézni, amint valahol az emeleti páholyban egy kis diurnista szerelmesen hajolt egy leány felé . Mintha azt súgta volna: Vöszök rózsám kenyeret. Vékony szalonnát, Szarkalábon forgó arany palotát} Vöszök selyöm kendőt, Seiyöm kendőt hófehér válladra, Ugy mögyünk majd kettecskén A turi vásárra. Szegény cigány, szegény Dankó Pista te, de nagy örökséget hagytál ránk. Nagyobbat mindeneknél: vigasztalsz örökéletű dalaiddal mindnyájunkat í Nyugodjál békében és örök boldogságban uj sirhantod alatt. Dalaidon kivül a mi obeliszkíink hirdeti örök dicsőségedet! Reéz Pál. fiz uj Nemzeti Szinház. — K. Lippich Elek véleménye. — Egyre aktuálisabb az uj Nemzeti Szinház építésének kérdése, amelyhez most mind a sajtóban, mind illetékes helyeken sűrűn szólnak hozzá. Hogy most e nagyfontosságú kulturális kérdés igy fölszinre került, a „Színjáték" cimü szinházi hetilap ankétet rendez és meg. szólaltatja a kérdésben mindazokat, akiknek szavuk döntő fontosságú. Mindenesetre a legilletékesebb és legérdekesebb vélemények egyike az, amelyet K. Lippich Elek miniszteri tanácsos, a kultuszminisztérium művészeti osztályának kitűnő vezetője, adott a kérdésben. A kiváló szakférfiú értékes és nagyfontosságu nyilatkozatát a következőkben ismertetjük: — Az uj Nemzeti Szinház ügye, noha a nyilvánosság alig informálódhatott róla, amióta a Nemzeti Szinház a Népszínház épületébe bevonult, nem pihent. Hogy ezideig nyilvánosságra nem hoztuk, bármennyire is tudatában vagyunk annak, hogy ez a nagyfontosságu kulturügy az egész országé, annak nem titkolódzás az oka, hanem elsősorban magának az egész ügynek rendkívüli nehézségei. A főnehézségek pénzügyiek. A kincstár — a saját szempontjából méltányolható okokból — nem realizálja ennek az ügynek végleges elintézését. Igaz, hogy a régebbi tervek nagyon is tulmentek azon a határon, melyek között ma a kérdést meg kell oldanunk. A pénzkérdés a mozgatója ennek az egész bonyolult ügynek. Ha elegendő töke állana rendelkezésünkre és nyomban megkezdhetnök a munkát, két év alatt már játszhatnának is az uj Nemzeti Színházban. — Az uj Nemzeti Szinház ügyének mégis a legrövidebb idő alatt el kell dőlnie. Három okból is fontos ez. Először is anyagi szempontból. A fővárossal kötött szerződés értelmében még hét évig marad a Nemzeti a régi Népszínház épületében. Ez alatt a hét év alatt tudvalevő, több millió bért fizetünk, a kincstárnak pedig eminens érdeke, hogy ettől megszabaduljon. Sürgős szinpadmüvéázeti szempontból is, hogy mielőbb megfelelő helyiségbe jusson a Nemzeti Szinház. Sürgősnek tartom végül nagyobb és általánosabb értelemben vett kuiturszempontból is, hogy az uj szinház mielőbb fölépüljön. Az egész szinpadmüvószet olyan megújhodáson megy keresztül mostanában, hogy az uj színháznak egész berendezésével, színpadával, művészi kiképzésével stílusos keretet kell adnia ezeknek a reformoknak. Az előre nem látható eshetőségek miatt is sietnünk kellene az építkezéssel. — így, ha minden a legsimábban megy is, öt évre van szükségünk, amíg az uj színházban játszhatnak. Ez optimisztikus számítás. — Eszerint február végéig befejezhetők a telekre vonatkozó elvi tárgyalások. Kell, hogy addig az építési program is teljesen készen legyen. 1911 márciusra ki kell írni a tervekre a pályázatot, 1912 februárban már döntés hozható. Március végéig ki kell adnunk az építési megbízást. Ha az építész megkapja a megbízást, legalább 1913 januárjáig tart, mig az építési terv minden részletével elkészül. Januárban már árlejtést lehet kiírni s az építési bizottság is kinevezhető. Az árlejtési' ajánlatok ideje két-három hónapig eltart, vagyis körülbelül március elsejéig. Április tizenötödikén a munkálatok kiadhatók s tisztában vagyunk azzal, hogy melyik az olcsóbb és jobb. Azután megkezdődik a telekre való hurcolkodás. 1913 májusában kezdődhet a tényleges építkezés. 1913 végéig tető alá hozható az épület. Csak ezután következik az épületnek kívül-belül való művészi kiképzése. 1915 májusban befejezést nyerhet az építkezés s ez év uj szezonjában már játszhatnak az uj színházban. — Ebben még számításba nem vettük az előfordulható munkás-sztrájkokat, az esetleges szűkebb körű pályázatokat, ami bizony nagyon is könnyen megeshetik. — Arra vonatkozólag, hogy uj színházat épitünk-e, vagy a régit alakítjuk át: még nem történhetett döntés. Mind a két eshetőségre vannak tervezeteink. — En a magam részéről elvben ellene vagyok az átalakítás tervének. Nagyon elenyésző az anyagi differencia az uj épület és a régi átalakítási költségei között. Ha a régi épületet alakítjuk át, előre nem látott épitkezésí akadályok merülhetnek föl, amik csak növelnék a költségeket. — A művészeti szempontok is amellett szólnak, hogy uj hajlékot adjunk a Nemzeti Színháznak s az a szándékunk, hogy ebben az egész magyar építészeti vállalkozás részt vegyen. — Mí a magunk részéről mindent elkövetünk, hogy a pénzügyminisztérium, amelynek, mint mondottam, anyagi érdeke is az ügy mielőbbi elintézése, ne zárkózzék el tovább a végleges jóváhagyás elöl. Ha kincstár vonakodik, huzzahalasztja a dolgot, a kultuszkormány a maga teljes erkölcsi súlyával fogja ennek az országos érdekű kulturügynek az elintézését megsürgetni. * A nagyherceg színdarabja. Lajos Ernő hesszeni nagyherceg karácsonyi színdarabot írt, amelynek címe: Bonifacius szerzetes. A nagyherceg színdarabja karácsony első napján fog színre kerülni a mainzi udvari színházban. Eredetileg a darmstadti udvari színháznál nyújtotta be a nagyherceg a karácsonyi színdarabot, de álnéven. Azt irta reá: Szerző E. Mame. Később visszavonta és Mainzban fogja játszatni. * A jó darab. A Vígszínház művészei jól mulattak a napokban egy történeten, amelyet Faludi Miklós igazgató mondott el próba közben. A napokban beállított az igazgatósági irodába egy szinházi ügynök, aki meglehetős böbeszédüséggel előadta, hogy Amerikából jött és az ottani legújabb és legnagyobb sikert aratott darabokat hozta magával. Faludi szívesen fogadta az ügynököt és fölkérte, hozzon el néhányat a darabok közül. Az ügynök másnap visszatért és két darabot tett az igazgató asztalára, Egekig dicsérte mind a kettőt, hogy hónapok óta ezekről beszél egész Amerika, a színigazgatók egymás hegyin-hátán törik magukat értük és így — ez volt az egész dicshimnusz csattanója — a két darabot a legjobb akarattál sem adhatja olcsón, sőt... Faludi megnyugtatta, hogy há a darabok jók, akkor a sot dacára is meg fogja vásárolni őket. Mihelyt megkapta a két darabot, azonnal nekiültek és kezdték olvasni. Az egyiket ő, a másikat Komor Gyula, a titkár. És alighogy néhány percig olvasták, már nevetve tették félre, azon egyszerű okból, mert a két kitűnő darab közül az egyik a „M'amour" volt, amelyet Szivem címmel két évvel ezelőtt játszottak a Vígszínházban, a másik pedig... Nos, igen, a másik pompás angol darab Molnár Ferencnek az Ördög-e. Ezek után a jó ameríkánus többi darabjaira már csakugyan nem voltak kíváncsiak. Ebből az alkalomból különben egy más esetet is elmondtak a színháznál. Egy időben sokat járt egy kezdő író az egyik színigazgatóhoz, hogy tőle valami darabot kapjon fordítás céljából. De nem kapott. Egyik nap aztán előállott, hogy ő maga keresett és talált darabot, egy jeles olasz iró színmüvét, amelyet ő olasz eredetiből fordított le. Azzal átnyújtotta a darabot, amelyet Emil Vacano, a német író írt, akinek csak annyi köze volt az olasz nyelvhez, hogy a neve olaszosan hangzott. Persze^ később az ipse is bevallotta, hogy bizony ő a darabot németből fordította és olaszul egy szót sem tud.