Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-02 / 111. szám

4 Két öreg honvédról. # Két kis eset. De mind a kettő gyönyörűségesen szomorú tanaságtétel. Miről ? — kérdezik önök. Ha novellista lennék s a romantikus iskola hive, akkor ugy kellene mondanom : az Élet kegyetlenségéről. Voltaképen igy is, mint semmiféle iskolának és irányzatnak sem hive( ugyanazt mondom, de részletezem az Élet-et. Az Élet: a miniszteri titkár, az irattárnok s mit tudom én, még melyik szerve a bürokráciának. Mi vagyunk magunk, mindannyian az a bizonyos Élet, a Sorsharag s a Kegyetlen Végzet, amelyek a regényekben ós színdarabokban láthatatlan erőkként emlitvék, holott a valóságban itt járunk mindannyian, mi Sorsharag és Kegyetlen Végzet: szürke lüszterka" bátban és macskabőrből készült valódi nyulszőrkalapban. Mészáros József 1822-ik évben született, pestvárosi illetőségű polgár. 1848-ban beállt a Hunyadi-huszárokhoz. Aztán tetszik tudni: elbukott a negyvennyolc. Mészáros József életben maradt, hetven éves koráig dolgozott, elhal^ lassankint mellőle minden hozzátartozója, ez" előtt tizennyolc esztendővel — minthogy okmányai rendben voltak — bekerült az Erzsébetszegényház Izabella-utca harmincegyedik szám alatt levő fiókintézetébe. Ott tengette az életét, dohányra, újságra, villamosra, mi egyébre még — maradt egy barátja: Klárik Dénes, — attól kapott egy kis zsebpénzt. Fordult az idő kereke, a télen Klárik Dénes is meghalt, teremtett lélek nem maradt Mészá. ros József körül. Fogta magát ez évi április 28-án, elment a szegényházba s onnan egy kérvényt adott be a miniszterelnökség honvédosztályához, hogy adjanak neki honvédnyugdijat, havi tiz koronát. Vagy valami segedelmet. (Mivelhogy a magyar állam gondoskodik régi honmentő honvédjeiről, külön osztályt tart nekik, tanácsossal, titkárral, fogalmazóval egyetemben, hogy ez az osztály ellássa ügyeit. Sok pénzbe kerül ez a hivatal, de hát minden áldozatot az öreg 48-as honvédekért!) Fölment a kérvény a minisztériumba április huszonhatodikán. Tekintettel, hogy a kérvényező Mészáros József nyolcvannyolc esztendős volt már ekkor, piros ceruzával sürgősnek jelezték az aktát. Elmúlt május, junius, semmi válasz. Mészáros József csak sürgette az elintézést, nincsen egy krajcárja sem, öreg honvéd és harcolt a hazáért. Lehet, hogy Mészáros József harcolt a hazáért, de a miniszteri titkár ur meg már tiz hónapja hivatalba járt délelőttönként, hát szabadságra kell mennie. Elmúlt a nyár, benne vagyunk az ősz közepén, ugylátszik, hazajött már a miniszteri titkár ur is és elintézte a hátralékos aktákat, mert e napokban, szeptember 24-én — öt hónap után — megjött a miniszterelnökség válasza. Pecsétes levél állt az Izabella-utcai házba, Mészáros József cimére. Nem tudom önöknek megmondani, mi a válasz: Mészáros József augusztus hó 1-én, életének nyolcvankilencedik évében jobblétre szenderült. Megy vissza az irás a minisztériumba, rajta a posta zöld kis címkéje: Meghalt. Décódó. Elsiette a dolgot Mészáros József. A másik eset. Ami már viszont elkésésről szól. Merthogy a hivatalos intézkedésnek van a legnehezebb dolga a világon. A sok mindenjéle népséggel soha se lehet eltalálni az időt. Ha az öreg honvéd beteg lesz, mielőtt meghal — mert sokszor ugy van, hogy beteg se lesz, hanem csak elalszik ós nem ébred többé föl, vagy pedig azzal fekszik le ebédután a pricscsre, hogy: ma bolond álmom volt, elsétált előttem Haranghy Viktor, az ezredesem, pedig 49-ben előttem húzták föl a nagy diófára és többé föl sem ébredt az öreg honvéd — mondom, ha szálló lelkének betegség egyengeti útját, ak" DELNIAQYARQRS'ZAQ kor halála előtt elviszik a gyáli-uti magyar királyi honvédkórházba. Mert nem ugy van az, ahogy önök, villamoson járó hétköznapi gondolkodású emberek gondolják. Honvéd: az honvéd. Egyforma a legfőbb hadúrnak, a királynak szemében, akár a piski-i hidnál verekedett, akár most vonult be harcászati kiképzésre. A lénungot nem, de a ricinus-olajat meg a Dower-port azt egyformán kapja mindegyik. A temetés is egyformán jár ki nekik. Meghal az öreg honvéd, jön a temetés. A honvédkórház saját temető-kocsiján, magyar királyi honvédlovakkal és a bakon valóságos honvédkáplárral viszik ki a temetőbe. A honvédmenházból hat öreg bajtárs áll a kocsi mellé, kiséri utolsó útjára. Azaz, hogy itt történik a szabályellenesség. A magyar királyi honvédkáplár hajt az előirt tempóban, rendes ló-lépésben, ami a mars-lépésnek megfelel. De az öreg 48-as honvédek, ők nem tudják betartani a mars-lépést. Csetlenek-botlanak, elmaradnak, utána kocognak a halottaskocsinak, de bizony csak nem tudnak vele menni. A mult napokban láttam egyet elbukni, kért, hogy ne irjam ki a nevét. Szégyelné . . . Hát ez az. Ott elsietett az öreg honvéd, itt meg elkésett. Obstrukció Montenegróban. A montenegrói skupstinának mind a tizenöt tagja obstrukcióba lépett, mert az újonnan kinevezett miniszter, Gjukánovics Markó, több vállalatban részes ós ezzel nagyon megkárosította a montenegrói államot. Erre a hirre munkatársunk azonnal Montenegróba utazott és szerencséje volt a miniszterrel beszélhetni, aki épen az Egyesült Montenegrói Kecsketurógyár Részvénytársaság műhelyében csomagolta a túrót. A történelmi nevezetességű beszélgetés a következőképen folyt le : Én: Tehátobstruálnak,kegyelmes uram? . . • •A miniszter: Igen, az irigy kutyák obstruálnak. Sajnálják azt a két korona husz fillért, amit naponként mellékesen megkeresek. Én: És a miniszteri fizetés? A miniszter : Abból még meghalni sem lehet. Épen tegnap kértem fizetésjavítást, de a király azt mondta, hogy épen tegnap döglött meg a disznója, most nem lehet. Én: Azért van tehát országos gyász ? A miniszter: Részben azért. Részben pedig azért, mert a trónörökös tegnap lórumon elvesztett egy korona hetven fillért. Képzelje, az egész havi zsebpénze oda van. Én: A fontos azonban az, hogy kegyelmességed ellen obstrukció folyik. Miben áll Montenegróban az obstrukció ? A miniszter: Óh uram, az nagyon kellemetlen valami. Képzelje például, tegnap bemegyek a szkupstinába ós azt mondom: Mélyen tisztelt uraim .. . — ebben a pillanatban fölemelkedik Lopics Jása ós pofonvág. Mondom: Mélyen tisztelt uraim, a tanácskozás komolyságát nem szabad ilyesmivel zavarni, de ekkor odajön Zsiván Milán ós hasbarug. Én: Érdekes! A miniszter: Várjon, ez csak kettő, de még vannak tizenhármán, nem is számítva az elnököt. Annak van még csak kemény tenyere! Hát én beszélek tovább rendületlenül, amikor föl. ugrik Gyilkovics Mirko . . . Én: és kirúgta. A miniszter: Bravó! Ezt eltalálta, fiatal barátom. Bejövök és épen meg akarok mukkanni, de ebben a pillanatban Csalics Györgye ráugrik tyúkszememre. A többit talán röviden mondom el. Pofozics Petár melyport adott, Rugícs Szvetozár néhány ruhával látott el, Ferblics Milán hiriggel kedveskedett, de ez mind simon ahoz képest.. . Én: Elég, kegyelmes uram, hiszen Ön ugy beszól, mint a született pesti jássz! A miniszter: Hát persze. Aki nálunk minisz1910 Október 2 ter akar lenni, annak meg kell járnia a pesti városligetet. Ez a mi politikai iskolánk. Lássa ha gyönge legény vagyok, elvisz az első obgtrukciós nap. így még kibírom egy hónapig. A jó gyilkos. — Egy halálraítélt önéletrajza. — Amerikában, a sanfranciskói siralomházban várja a halálos itólet végrehajtását Szafcsur Sándor magyar ember, akit hitvesgyilkosságért jtéltek akasztófára. November tizennyolcadikára van kitűzve az akasztás. Addig is Szafcsur a siralomházban önéletrajzát irja, amelyet az amerikai „Szabadság" folytatásokban közöl. A szerencsétlen ember életrajza ugy hangzik mint egy orosz regény. Folyton dolgozott, folyton a legjobbat akarta, de a viszonyok és a balsors üldözték. Szinte akaratán kivül, megőrizve teljes szivjóságát, lett gyilkossá és ha ez életrajznak hitelt adunk, Amerikában igazságtalan Ítéletet fognak végrehajtani. Nevem Szafcsur Sándor, — kezdi életrajzát a gyilkos — 1867-ben születtem Abaujmegyében. Szüleim a görögkeleti vallásban neveltek. Kassán kitanultam a szabómesterséget, majd kiszolgálván három esztendőmet a katonaságnál, a csendőrsóghez vétettem föl magam. 1895-ben elbocsátásomat kértem, mert meg akartam nősülni. Időközben meghalt volt mesterem feleségét vettem el és vele együtt, valamint kis leányommal, kivándoroltam Amerikába. Itt több városban dolgoztam, majd válópört indítottam a feleségem ellen és elváltunk. Utica Newyork-állambeli városban kaptam munkát. Egyik munkástársamhoz, Gross Maxhoz költöztem burdra (koszt- ós kvártélyra). Alig töltöttem pár órát otthonomban, szerelemre gyuladt irántam lakásadóm felesége. Azóta pokollá lett a szerencsétlen férj élete. Az asszony elhidegült tőle, üldözte, piszkolta, szóval, minden eszközt fölhasznált, hogy életét megkeserítse. Estónként színházlátogatás ürügye alatt kimaradt a bűnös asszony ós a színielőadás idejét az én társaságomban töltötte. (Meg kell itt jegyeznünk, hogy Szafcsur egyáltalában nem valami hóditó szépség. Kövéres, barna, nagy testi erőt eláruló külsejű ember. Az asszony pedig már harminckilenc éves.) Két hónapig tartott már ez a bűnös viszony — folytatta Szafcsur. — Ekkor beleuntam a rossz útra vezető életbe s mivel a férj is szörnyen elkeseredett, elhagytam munkámat s vissza akartam térni Indianapolisba. El akartam szökni az asszony elől. De ő, a kétgyermekes anya, aki ismét áldott állapotban volt, utánam szökött, egy szomszéd boltban megfogott ós ott helyben mindjárt egy előhívott ügyvéddel válópört indíttatott a férje ellen. Tíz dollár előleget adott a pörre. Együtt mentünk Clevelandba, én dolgoztam és sikerült újra pénzt megtakarítanom. Egy Rosenberg nevü embernél laktunk, aki a zsidó árvaház felügyelője. Egy alkalommal, midőn hazatértem, az aszszonyt ágyban találtam betegen, mellette egy sereg gyógyszeres-üveg állott a szekrényen. Kérdésemre elmondotta, hogy a háziasszonynak bevallotta viszonyunkat s áldott állapotát, valamint azt is, hogy ón keresztény vagyok. A háziasszony, aki vallásos zsidónő, borzalommal hallgatta a vallomást. Ráijesztett a bűnös anyára, hogy elkárhozik, ha kereszténytől származó gyermeknek ad életet. S rávette az aszszony t, hogy elmenjen vele az ő házi orvosához s alávesse magát az orvos veszedelmes angyalcsináló operációjának. Tiz dollárba került a dolog, de szörnyű kínok árán megtörtént. Másnap munkába hívó levelet kaptam Indianapolisból. El is utaztam s az asszony fölgyógyulása után elkótyavetyélve kétszázötven dollárért vásárolt butorunkat, gyermekeivel együtt vonatra ült és utánam jött Indianapolisba, hol egy bourding houseba költözött. Itt vártuk be, míg a bíróság dönt a válópörben, melyet feleségem ellen indítottam. 1907 április elsején megjött a végzés, melyben a törvény elválasztott feleségemtől. Pár nap múlva örömhírt hozott a posta az aszszonynak, Chicagóban meghalt a boldogtalan férj. Mi sem állt már útjában annak, hogy törvényes házasságra lépjünk s igy esküvőnk április tizenhetedikén megtörtént. Rosszak voltak a bérviszonyok, elutaztunk hát San-Franciskóba. Ott egy ideig küzködtem mint munkás, aztán saját boltot nyitottam. Az üzlet megindult s csakhamar egy fényesebb üzlethelyiségbe költöztem, jó pénzen eladva az előbbi üzlethelyiséget. 1908 február huszonnegyedikén feleségem gyermeknek adott életet