Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-09 / 117. szám

I. évfolyam, 117. szám. Vasárnap, október V KSzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 11 r~i Korona-utca IS. szám c=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., cm Városház-utca 3. szám ,. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'-— félévre . . . R 121— negyedévre. R 6-— egy hónapra R 2-— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre . K 28— félévre . . . K 14'— negyedévre . K 7'— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 c=> Kiadóhivatal 831 interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma t2S—12 Az aradi beszéd körűi. A pártpolitika önzése és elvakultsága rátette izzadt kezét a Tisza István aradi beszédére. Bécsben a monarchikus eszme állítólagos barátai, itthon a népszabadság állítólagos hívei, egyforma hévvel esnek neki a beszéd történelmi igazságainak. Állítólagos barátokról és hívekről szólunk, mert Tisza beszédében bátran megnyugodhatnék minden igaz híve a dinasztiának s minden hü katonája a nép szabadságának. Az aradi beszéd nagy jelentősége épen abban van, hogy egyforma mértékkel mért a népeknek és a királyoknak. Tükröt tartott a nemzet és a dinasztia szeme elé: hadd lássák benne hibáikat és tévedéseiket. Szépítés és torzítás nélkül, a maga valóságában rajzolódott meg Tisza tükrében egyrészt a nemzet arca s másrészt a dinasztiáé. Nemes, szép arc mind a kettő, ha az egyiknek az Ősi viszálykodás és magahittség, másiknak az örökös bizalmatlanság és kételkedés el nem rútítja a vonásait. Tisza beszéde emlékbeszéd volt. A hazafiúi kegyelet sugallta minden szavát. Történelmet dicsőitett, multaknak hódolt. S ha a sötét gyászban végződő dicsőséges harcok tanulságait lefelé és fölfelé egyenlő nyíltsággal hangoztatta, szelleme magasan fölébe kerekedett a napi politikának. A történelmi Aiadln szellemei, Irta Sas Ede. Bagdadban jártam, a kalifák városában, amely fölött az ezeregy éjszaka meséinek -varázsa lebeg. Mondhatom, hogy a városnak valóban égető szüksége van erre a varázsra, amely pusztuló romjait megaranyozza. Hol vannak a ragyogó márványpaloták, melyekben az igazhitűek uralkodója a távol országok, a kincses Indiák hódoló, ajándékhozó követeit fogadta'? Hol a Kelet bujaságával viruló tündérkert, melyben Harun-alRasid, a királyok királya, vendégeinek, az idegen uralkodóknak szemkápráztató ünnepeket rendezett ? Szépséges Scherezáde, meséknek, álmoknak asszonya, ha most föltámadnál, hova menekülnél ebből a züllő, roskadozó fészekből V! Azzal az elégiával lelkemben, amely a fényes multak temetőjében mindig fölcsendül bennünk, sétáltam a mindenféle keleti torkossággal teli bazárok szük utcáin, a tevehajtó fiuk lőkdösése közepette. Az alkony már belopózkodott a girbe-gurba sikátorokba, amikor egy ütöttkopott zsibárusba ütköztem, aki mindenáron rám kötötte a portékáját. — A próféta megáld gyaur létedre, ha nem sajnálod tőlem azt az egynéhány dénárt, — helyezte kilátásba a legfelsőbb támogatást az öreg ; s noha én nem igen biztam Mohamed e liberális fölfogásában, mégis szétnéztem holmija között. Volt ott minden, aminek én hasznát nem vehettem ; rozsdaette, ócska szerszám egész halommal. Kiválasztottam végre is egy törött üvegü filozófus szólalt meg benne, nem a pártember. Az aggódó hazafi, nem a mai kormányzati rendszer egyik oszlopos embere. Nem az államférfi, aki előtt még nyitva áll a jövendő. A kötelességtelj esitésnek hőse, aki, mikor a katonai kérdésben látta a király és nemzet nagy Összecsapását : odadobta magát áldozatul. Az egymással szemközt gördülő sziklák elé feküdt, nehogy megismétlődjók az, ami „fátumszerü" következetességgel húzódik végig Magyarország történelmén : a nemzet viszálya koronás királyával. Ha nem volna oly végtelenül szomorú, mulatságos olvasmány volna a két ellenkező tábor koncentrált támadása az aradi beszéd ellen. Az egyik tábor (a bécsi lapok egy része) a dinasztikus érdekeket félti e beszéd igazságaitól ; a másik tábor (némely függetlenségi lap) „ravasz hódolatok"-ról beszél a vértanuk szobra előtt. Azok forradalmárt fáinak benne, ezek aulikus lelket. Azok szerint a trón érdekeit áiulta el ; ezek szerint a nemzetet. Melyik igaz a két vád közül? Semmisem bizonyítja inkább, mint ezek a rosszhiszemű, homlokegyenest ellenkező sajtőkommentárok, mennyire szükség volt az aradi beszédre ! Menynyire szükség volt e férfias tettre s e férfíszóra, mikor pártüzletből és pártspekulációból még mindig lázadókat keBPC4«LIT<Í1T r. araisraastaEsaHiuiat* 11 !«•• iiigaaagM kézilámpát s odavetettem érte a néhány pénzdarabot a kalmárnak, aki azt szájához és homlokához érintette s nagy hálálkodások között bocsátott utamra. Bagdadi kalandjaimról nem beszélek, — bár konstatálom, hogy Scherezádénak elég csinos utódai élnek ott ma is, — hanem ott folytatom tovább, amikor hazatérve, hozzáfogtam a csomagoláshoz. Íme : a sok drága ajándék között az ócska lámpa is kezembe akadt. Megnéztem, ha nem lehetne-e valami hasznát vennem? Forgattam a kezemben s megdörzsöltem az üvegét. E pillanatban mintha zugó szél tört volna a szobámba. Kékes villámok cikáztak körül. Ijedtemben kihullott a kezemből a bagdadi zsibáru. Óriás, denevérszárnyu, horgos ujju rémalak termett elém, egész olyan, aminőt az Ezeregyéj történetének illusztrációin láthatunk. — Mit kivánsz uram és parancsolóm'? — kérdezte a szellem kísérteties hangon, miközben jóakaratúan mosolygott felém, ami meglehetős félelmes külseje mellett is bizalomra hangolt. — De kicsoda ön és hogy jön ide? — kérdeztem kissé nekibátorodva. — Tudd meg, ó irigylendő halandó, hogy Allah csodálatos rendeléséből Aladin csodalámpája került a kezedbe. A bíivős lámpa, amelyet, ha megdörzsölsz, megjelenik előtted a szellem — én, vagy valamelyik társam ... — Aki épen inspekciós, ugyebár ? — vetettem közbe én. — Megjelenik és kisegit minden bajból, resnek minden bokorban a monarchikus elv tulhajtói ; s hazaárulókat a patentirozott hazafiak. Érdekes szemközt állítani a kétféle észjárást, hogy belássuk ugy az egyik, mint a másik okoskodásának a silányságát és belső ürességét. A függetlenségi újság megvádolja az aradi beszédet, hogy minden baj és szerencsétlenség okozójául „a nemzetet állítja oda". A bécsi klerikálisok közlönye viszont föl van háborodva, hogy a kormányzó párt egyik vezére tüntetett a király majesztása ellen, mikor „agyonlőtt lázadók" sirjára letette s a kormány tudtával s hozzájárulásával tette le a nemzeti munkapárt koszorúját. Van olyan lap is, amely eloszlatja kínzó kétségeinket afelől, hogy az aradi beszédet akár „fönt", akár „lent" komolyan vennék. Szemére hányja Tiszának, hogy politikát űzött a vesztőhelyen. Beleköt ama köztudomásu ténybe, hogy a kiváló szónok most először jelent meg a vértanuk sírjánál; hogy csak „most" fedezte föl az aradi Golgotát s csak most „meri" hirdetni, hogy szent az a hely, ahol a vértanuk hamvai pihennek. SŐt — s ez igazán frivol ötlet ílj komor, gyászos napon — kisüti a miniszterelnökről, hogy azért küldte Tiszát Aradra, hogy ott politikailag elvérezzen s magát az udvarnál alapofenevadak torkából, sárkányok körmei közül. Mondd hát uram, mivel lehetek szolgálatodra V Élvigyelek láthatatlan alakban a király kincstárába, hogy tele tömhesd a zsebedet gyémántokkal V — No hiszen, egyéb se kellene. Szépen lefülelne a rendőrség. — Hát akkor elhozom neked a Dárius kincsét. — Azt se cselekedd. Hiszen az nincs már forgalomban. Nem tudnék Vele mit csinálni. Hozz valami olyan pénzt, aminek hasznát vehetem. A szellem bólintott és süvöltve eltűnt. Bámulva néztem utána — nem valami csodás káprázat játszott az idegeimmel ? Az ezeregyéj bubája, amit a bagdadi zsibárus ócska lámpája idézett föl. Mekkora lőn azonban meglepetésem, amikor pár pillanat múlva vissza is érkezett a szellem, ötpecsétes pénzeslevelet nyújtva felém, aminek ez volt a cimzése: Lux és Társa bank- és pénzváltó-üzlete Tartalma: Bécs ötvenezer korona — De hisz ez nem nekem szól? — kiáltottam föl. — Honnan vetted ezt a levelet ? — Kicsentem egy levélhordó zsákjából — vigyorgott a derék kísértet. — Bontsd föl és élj boldogul. — Nem viszed mindjárt vissza? — támadtam rá toporzékolva. — Még csakugyan nyakamra hozod a rendőrséget!