Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)
1910-09-29 / 108. szám
12 OÊLM AQ YARORSZACS 1910 szeptember 30 jobban meg fogja becsülni a miiliókat, mint a koalíció tette és nem fogja azokat hiábavalóságra fordítani, hanem tisztán és kizárólag az állam szent érdekeire áldozza. Régi hiányok pótlása és uj beruházások következnek. És ha számításba vesszük, hogy a nemzeti vagyon, legalábbformailag, ötszázhatvan millióval nagyobbodni fog, a kormányt a legnagyobb elismeréssel illethetjük. Kiszámíthatatlan jelentőségű körülmény ugyanis, hogy a kölcsönt fokozatosan kell visszafizetnünk és ha a milliókat gyümölcsözőleg fektetjük be az állam vállalkozásaiba, akkor a kamat, illetve a pénz jövedelmezősége elegendő lesz a tőke fedezésére. Megvan a kölcsön. Ám nem szinekurák, koalíciós-rendszerű üzletek érdekében, hanem a kezdődő munka céljaira. A miniszterelnök a helyzetről. Egy hírlapíró fölkereste ma Héderváry Károly gróf miniszterelnököt, aki bécsi útjáról és az aktuális politikai dolgokról a következő fölvilágositásokat adta: — Bécsben főképen a delegáció dolgaival foglalkoztam, de nem felelne meg egészen a valóságnak, ha azt mondanám, hogy bécsi utam csupán a delegációval és a hadügyi költségekkel függ össze. Ismeretes dolog, hogy nagy és fontos politikai kérdések vannak függőben már évek óta. Ezekkel tisztába kell jönnöm. Nem szeretem és nem akarom a bizonytalanságot és nem akarok tapogatózni. Felelősségem teljes tudatában vagyok és tudni akarom, hol és minő eredményeket lehet elérni. Bécsi utam nem volt olyan várattan, mint ahogyan egyes újságok föltüntetik. Én Bécsben meghallottam bizonyos kívánságokat és tájékozódtam a helyzetről. Ezekről a dolgokról értesítettem minisztertársaimat és több politikai barátomat. Azután újra tárgyaltam Bécsben és most ujra informálok itt. De már előre mondhatom, hogy még több izben megyek mostanában Bécsbe, ujabb tárgyalás és informálás végett. — A főcélom az, hogy még a delegáció a leány, aki már tízéves korában gyantáslalpu cipőben tipegett az apja hegedűjére. Kissé felkapta a szoknyáját, hogy megnézze fehér topánjait és elkezdte: — Mesélek magának a színházról. Nem mese volt ez, hanem maga a káprázat. A leánynak előbb meg kellett magyarázni, hogy mi a színpad, mi a színfal, mi a sugó, mi a nézőtér. A pásztor ugy érezte, mintha aranykulcscsal nyitogatták volna előtte a kakaslábon forgó vár titkait. Testetlen gondolatok, gyönyörűségek ölelgették, pedig a leány már egész színpaddá varázsolta át a kis őrház udvarát. Az ajtó és az akácfa volt a háttér, a legénynek le kellett ülni szemben a kerítésre, azaz, hogy a nézőtérre. — Most kezdődik az előadás — szólt a leány a tanító komolyságával és a mámoros ember bőbeszédűségével, mert ittas volt a napfénytől, a kék égtől és áhítatos közönségétől. Játszott, dalolt, táncolt és közben mosolyogva pillantott a pásztorra, aki keresztben álló szemmel, magából kikelt-arccal leste, szívta magába minden hangfodrát, mozdulatainak minden gömbölyűségét. Még a fémesszárnyú kakas is, amely ott lábatlankodott előtte, olyan volt a szemében, mintha „színész" volna, egy szóval csuda! — Én vagyok a királykisasszony! — kiáltott a leány és kipirulva állt az udvar közepébe. Gügyögő, ábrándor dalba fogott és közben ugy illegette magát, mint csitri leány korában. — És udvarolnak r.okem a hercegek, grófok és a bárók. A pipacsok köröskörül hajbókoltak a gyönge szélben . . , összeülése előtt teljes megállapodásra jussak valamennyi nevezetesebb politikai kérdésben. — Ami a hadügyi költségeket és a velők kapcsolatos dolgokat illeti, a mostani, azaz októberi delegáció csupán normális költségvetéssel foglalkozik. Á delegáció elé intézményes dolgok nem is tartoznak, tehát nem tárgyalhat olyan kérdéseket, melyek a legutóbbi évek során vitákra és bonyodalmakra adtak okot vagy alkalmat. De kétségtelen joguk van a delegátusoknak a költségvetés tárgyalása során kérdéseket tenni és minden törekvésem most arra irányul, hogy minden irányban nemcsak tájékozódást szerezzek, hanem végleges megállapodásra jussak, Hogy a teljes egyetértés meglegyen, szükségessé vált nem csupán a közös kormánynyal tárgyalnom, hanem az osztrák kormánynyal is. Kell, hogy a három kormány megegyezésre jusson bizonyos közösügyi dolgokban. Kell, hogy a három kormány közül mindenik tudja, mit akar, mi a kívánsága és mit teljesíthet az egyik vagy másik kormány. De nehogy félreértés legyen, már itt kijelentem, hogy a közös kormány csupán a két állam kormányával való megállapodás után tesz előterjesztéseket. Itt tehát egyáltalában nincsen szó arról, hogy bármelyik kormány is beleavatkoznék a másik dolgába. De közös ügyek elintézésénél egyaránt van beleszólási joga ugy a magyar kormánynak, mint az osztrák kormánynak. — Remélem, hogy még a delegáció előtt sikerülni fog a megegyezés, azaz, hogy ennél is több: a végleges megállapodás. — A hadügyi követelésekkel csupán a jövő évi, alkalmasint januári delegáció foglalkozik, de nem azok egészével. Abban a delegációban is csupán a hadügyi követelések egy része kerül tárgyalás alá. Magától értetődik, hogy a delegációban már tudok és fogok is fölvilágosítást adni, ha nem is minden kérdésről, de a delegációnak alkalma lesz megismerni a kormány fölfogását és irányát a megoldás módjairól. — A véderő-reformjavaslat valóban nagyon sürgős. Ez a dolog évek óta húzódik és jól tudja, hogy már több, mint tíz éve nincs megújítva a véderőtörvény. A jövő évnek egyik legnevezetesebb föladata lesz e reform megalkotása. Ezzel kapcsolatban vár megoldásra az évek óta nehézségeket okozó katonai követelések dolga is. — Ami a bankszabadalom dolgát illeti, És egyszerre sárkányszuszogással, vércsevijjogással feléjük kanyarodott a vonat, A füstös pásztornak még csak annyi ideje volt, hogy kihozza gyorsan a piros zászlót és lobogtassa a szörnyeteg elé, amely méltóságos megvetéssel robogott el a pici, jelentéktelen viskó előtt. — A vonat nem áll meg itt? —kérdezte a leány. — Sohsem áll meg — felelte a pásztor. — Ez csak olyan őrház. — Hogy megyek én haza? A legény elfordult, mert köny szökött a szemébe és érdes hangon, amelyet sírás fojtogatott.^ szólt: — Órányira van az állomás. Ha akarja, elviszem, szekéren. De csak estefelé indul a vonat.. . És gyűlölettel nézett a száguldó gőzös után, amely már csak pici pont volt a szemhatáron ... * A gyönyörűségeknek nem akart vége szakadni egész nap. A leány megtanult csirkét etetni, libát tömni, az ásót pici lábával mélyen be tudta nyomni. Még arra is vállalkozott, hogy ebédet főzzön. De nem nagyon értett hozzá. Kozmás is lett a mártásuk, mert a pásztor nagyon sokáig nézte, mint kavarja a leány fehér, szinte gyöngyházfényű kezével. A fiu leölt egy tyúkot és mikor annak a nyakából kibuggyant a vér, a leány — maga sem tudta, miért — elkezdett kacagni. Ebédhez ültek és a leány ugy viselkedett az asztalnál, mint a vásott gyerek. Felkapott egy csirkecombot és elkezdett vele táncolni. És a bort — a hűvös verem aranynyal csepphatározottan kijelentem, hogy a kormány ragaszkodik a készfizetés megkezdéséhez. Nem igaz, hogy a kormány ebbeli követelését elejtette volna. Meglesz-e most a megállapodás, még nem tudom, de épen ezért is szükséges az osztrák kormánynyal tovább is tárgyalni és vele megállapodni. — Most a legsürgősebb föladatnak tekintem a jövő évi költségvetésnek a Ház élé terjesztését. Egészen bizonyos, hogy még a delegáció ülésezése előtt a Ház előtt lesz a költségvetés. Jórészt technikai nehézségek okozzák a késlekedést és ugy Lukács László pénzügyminiszter, mint az egész kormány erősen óhajtja, hogy a Ház mielőbb tárgyalhassa a büdzséjavaslatot, — A választójogi javaslat még nem késsült el. Minden érre vonatkozó híresztelés téves. Hogyan és mikor készíthette volna el a kormány ezt a fontos javaslatot? Alapos és beható tanulmányra van szükség, hogy a kormány ezt a föladatát is elvégezhesse. Tisza István a Borromeus-enciklikáróL — A dunántúli református egyházkerület közgyűlése. — (Saját tudósitónktól.) Ma nyitották meg Pápán a dunántuli evangélikus református egyházkerület közgyűlését, Tisza István gróf főgondnok elnöklete alatt. A közgyűlés megnyitása után Antal Gábor egyházi elnök megható imát mondott, majd Tisza István gróf emelkedett szólásra és a következő érdekes beszéddel vezette be a tanácskozást: — Főtiszt eletü Egyházkerületi Közgyűlés! Az idők folyása, a közelmúlt szellemi életnek erőteljes lüktetése minduntalan vet föl oly uj jelenségeket, amelyek alkalmasak arra, hogy ujra meg ujra— hogy ugy fejezzem ki magam — villanyossá tegyék a levegőt, hogy ujra meg ujra a felekezeti ellentétek fölidézésével állják útját annak az annyira kívánatos állapotnak, hogy zavartalanul élhessen minden egyes egyház a maga nemes missziójának, hogy zavartalanul fordíthassa egész figyelmét, egész erejét saját erkölcsnemesitő hivatása betöltésére. — Alig csillapodtak le azok a hullámok, amelyeket a Ne Temere-dekrétum idézett föl széles e világon és igy hazánkban is, örültünk annaki folyó italát — ugy itta, mintha benne született volna. Ebéd után kimentek a rétre. A dus fűbe ugy belesüppedt a leány, hogy csak az orrahegye látszott ki. A pásztor csonkafüzről venyigét tépett le és koszorút font reá tarka virágból. A leány feltette a koszorút a fejére és olyan volt benne, mint egy szőke, csitrífutri parasztlány, akiből egyszerre — köd előttem, köd utánam — királykisasszony lett, — A koszorút elviszem emlékül — szólt a leánv. mikor az est árnyai szálltak le köröskörül. Minden árnyékkal borúsabb lett a pásztor szive. — Bár leszakadna körülöttünk az ég — ez volt titkos, istenkáromló vágya — hogy soha el ne mehetne innen. De a leány sürgette a hazamenést. A pásztornak még a faluba kellett szaladni szekérért és hozzá még sietnie kellett abban, amiről a legjobban szerette volna, ha elmúlik róla. — Nincs még késő? kérdezte a leány a pásztortól, amint a szekérrel az őrház mögé hajtatott, az Országútra. A pásztor szomorúan látta, hogy a színésznő azalatt már egészen felöltözködött. — Nincs, — felelte szűkszavúan, mert különben sirva kellett volna fakadnia. Minden szó nehezen esett már neki és szive melegségét csak abba tudta beleönteni, hogy a szekérbe bundából, gyapotkendőből puha fészket rakott idegen madara, búcsúzó madara részére. — Mehetünk ? — kérdezte a leány. A pásztor szó nélkül felült a szekérre és