Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-29 / 108. szám

12 OÊLM AQ YARORSZACS 1910 szeptember 30 jobban meg fogja becsülni a miiliókat, mint a koalíció tette és nem fogja azokat hiábavalóságra fordítani, hanem tisztán és kizárólag az állam szent érdekeire áldozza. Régi hiányok pótlása és uj beruházások következnek. És ha szá­mításba vesszük, hogy a nemzeti vagyon, legalábbformailag, ötszázhatvan millióval nagyobbodni fog, a kormányt a legna­gyobb elismeréssel illethetjük. Kiszámít­hatatlan jelentőségű körülmény ugyanis, hogy a kölcsönt fokozatosan kell vissza­fizetnünk és ha a milliókat gyümölcsö­zőleg fektetjük be az állam vállalkozá­saiba, akkor a kamat, illetve a pénz jövedelmezősége elegendő lesz a tőke fedezésére. Megvan a kölcsön. Ám nem szinekurák, koalíciós-rendszerű üzletek érdekében, hanem a kezdődő munka céljaira. A miniszterelnök a helyzetről. Egy hírlapíró fölkereste ma Héderváry Károly gróf miniszterelnököt, aki bécsi út­járól és az aktuális politikai dolgokról a kö­vetkező fölvilágositásokat adta: — Bécsben főképen a delegáció dolgaival foglalkoztam, de nem felelne meg egészen a valóságnak, ha azt mondanám, hogy bécsi utam csupán a delegációval és a hadügyi költségekkel függ össze. Ismeretes dolog, hogy nagy és fontos politikai kérdések van­nak függőben már évek óta. Ezekkel tisz­tába kell jönnöm. Nem szeretem és nem akarom a bizonytalanságot és nem akarok tapogatózni. Felelősségem teljes tudatában vagyok és tudni akarom, hol és minő ered­ményeket lehet elérni. Bécsi utam nem volt olyan várattan, mint ahogyan egyes újságok föltüntetik. Én Bécsben meghallottam bizo­nyos kívánságokat és tájékozódtam a hely­zetről. Ezekről a dolgokról értesítettem mi­nisztertársaimat és több politikai barátomat. Azután újra tárgyaltam Bécsben és most ujra informálok itt. De már előre mondha­tom, hogy még több izben megyek mostaná­ban Bécsbe, ujabb tárgyalás és informálás végett. — A főcélom az, hogy még a delegáció a leány, aki már tízéves korában gyantás­lalpu cipőben tipegett az apja hegedűjére. Kissé felkapta a szoknyáját, hogy megnézze fehér topánjait és elkezdte: — Mesélek magának a színházról. Nem mese volt ez, hanem maga a káp­rázat. A leánynak előbb meg kellett ma­gyarázni, hogy mi a színpad, mi a színfal, mi a sugó, mi a nézőtér. A pásztor ugy érezte, mintha aranykulcscsal nyitogatták volna előtte a kakaslábon forgó vár titkait. Testetlen gondolatok, gyönyörűségek ölel­gették, pedig a leány már egész színpaddá varázsolta át a kis őrház udvarát. Az ajtó és az akácfa volt a háttér, a legénynek le kellett ülni szemben a kerítésre, azaz, hogy a nézőtérre. — Most kezdődik az előadás — szólt a leány a tanító komolyságával és a mámoros ember bőbeszédűségével, mert ittas volt a napfénytől, a kék égtől és áhítatos közön­ségétől. Játszott, dalolt, táncolt és közben moso­lyogva pillantott a pásztorra, aki keresztben álló szemmel, magából kikelt-arccal leste, szívta magába minden hangfodrát, mozdula­tainak minden gömbölyűségét. Még a fémes­szárnyú kakas is, amely ott lábatlankodott előtte, olyan volt a szemében, mintha „szí­nész" volna, egy szóval csuda! — Én vagyok a királykisasszony! — ki­áltott a leány és kipirulva állt az udvar közepébe. Gügyögő, ábrándor dalba fogott és közben ugy illegette magát, mint csitri leány korában. — És udvarolnak r.okem a hercegek, grófok és a bárók. A pipacsok köröskörül hajbókoltak a gyönge szélben . . , összeülése előtt teljes megállapodásra jussak valamennyi nevezetesebb politikai kér­désben. — Ami a hadügyi költségeket és a velők kapcsolatos dolgokat illeti, a mostani, azaz októberi delegáció csupán normális költség­vetéssel foglalkozik. Á delegáció elé intéz­ményes dolgok nem is tartoznak, tehát nem tárgyalhat olyan kérdéseket, melyek a leg­utóbbi évek során vitákra és bonyodal­makra adtak okot vagy alkalmat. De két­ségtelen joguk van a delegátusoknak a költ­ségvetés tárgyalása során kérdéseket tenni és minden törekvésem most arra irányul, hogy minden irányban nemcsak tájékozó­dást szerezzek, hanem végleges megállapo­dásra jussak, Hogy a teljes egyetértés meg­legyen, szükségessé vált nem csupán a kö­zös kormánynyal tárgyalnom, hanem az osztrák kormánynyal is. Kell, hogy a há­rom kormány megegyezésre jusson bizonyos közösügyi dolgokban. Kell, hogy a három kormány közül mindenik tudja, mit akar, mi a kívánsága és mit teljesíthet az egyik vagy másik kormány. De nehogy félreértés legyen, már itt kijelentem, hogy a közös kormány csupán a két állam kormányával való megállapodás után tesz előterjesztése­ket. Itt tehát egyáltalában nincsen szó ar­ról, hogy bármelyik kormány is beleavat­koznék a másik dolgába. De közös ügyek elintézésénél egyaránt van beleszólási joga ugy a magyar kormánynak, mint az osztrák kormánynak. — Remélem, hogy még a delegáció előtt sikerülni fog a megegyezés, azaz, hogy en­nél is több: a végleges megállapodás. — A hadügyi követelésekkel csupán a jövő évi, alkalmasint januári delegáció fog­lalkozik, de nem azok egészével. Abban a delegációban is csupán a hadügyi követelé­sek egy része kerül tárgyalás alá. Magától értetődik, hogy a delegációban már tudok és fogok is fölvilágosítást adni, ha nem is minden kérdésről, de a delegációnak alkalma lesz megismerni a kormány fölfogását és irányát a megoldás módjairól. — A véderő-reformjavaslat valóban na­gyon sürgős. Ez a dolog évek óta húzódik és jól tudja, hogy már több, mint tíz éve nincs megújítva a véderőtörvény. A jövő év­nek egyik legnevezetesebb föladata lesz e reform megalkotása. Ezzel kapcsolatban vár megoldásra az évek óta nehézségeket okozó katonai követelések dolga is. — Ami a bankszabadalom dolgát illeti, És egyszerre sárkányszuszogással, vércse­vijjogással feléjük kanyarodott a vonat, A füstös pásztornak még csak annyi ideje volt, hogy kihozza gyorsan a piros zászlót és lo­bogtassa a szörnyeteg elé, amely méltóságos megvetéssel robogott el a pici, jelentéktelen viskó előtt. — A vonat nem áll meg itt? —kérdezte a leány. — Sohsem áll meg — felelte a pásztor. — Ez csak olyan őrház. — Hogy megyek én haza? A legény elfordult, mert köny szökött a szemébe és érdes hangon, amelyet sírás fojto­gatott.^ szólt: — Órányira van az állomás. Ha akarja, el­viszem, szekéren. De csak estefelé indul a vonat.. . És gyűlölettel nézett a száguldó gőzös után, amely már csak pici pont volt a szem­határon ... * A gyönyörűségeknek nem akart vége sza­kadni egész nap. A leány megtanult csirkét etetni, libát tömni, az ásót pici lábával mé­lyen be tudta nyomni. Még arra is vállalko­zott, hogy ebédet főzzön. De nem nagyon értett hozzá. Kozmás is lett a mártásuk, mert a pász­tor nagyon sokáig nézte, mint kavarja a leány fehér, szinte gyöngyházfényű kezével. A fiu leölt egy tyúkot és mikor annak a nyakából kibuggyant a vér, a leány — maga sem tudta, miért — elkezdett kacagni. Ebédhez ültek és a leány ugy viselkedett az asztalnál, mint a vásott gyerek. Felkapott egy csirkecombot és elkezdett vele táncolni. És a bort — a hűvös verem aranynyal csepp­határozottan kijelentem, hogy a kormány ra­gaszkodik a készfizetés megkezdéséhez. Nem igaz, hogy a kormány ebbeli követelését el­ejtette volna. Meglesz-e most a megállapo­dás, még nem tudom, de épen ezért is szük­séges az osztrák kormánynyal tovább is tárgyalni és vele megállapodni. — Most a legsürgősebb föladatnak tekin­tem a jövő évi költségvetésnek a Ház élé ter­jesztését. Egészen bizonyos, hogy még a de­legáció ülésezése előtt a Ház előtt lesz a költségvetés. Jórészt technikai nehézségek okozzák a késlekedést és ugy Lukács László pénzügyminiszter, mint az egész kormány erősen óhajtja, hogy a Ház mielőbb tárgyal­hassa a büdzséjavaslatot, — A választójogi javaslat még nem késsült el. Minden érre vonatkozó híresztelés téves. Hogyan és mikor készíthette volna el a kormány ezt a fontos javaslatot? Alapos és beható tanulmányra van szükség, hogy a kormány ezt a föladatát is elvégezhesse. Tisza István a Borromeus-enciklikáróL — A dunántúli református egyházkerület köz­gyűlése. — (Saját tudósitónktól.) Ma nyitották meg Pápán a dunántuli evangélikus református egyházkerület közgyűlését, Tisza István gróf főgondnok elnöklete alatt. A közgyűlés megnyitása után Antal Gábor egyházi elnök megható imát mondott, majd Tisza István gróf emelkedett szólásra és a következő érdekes beszéddel vezette be a tanácskozást: — Főtiszt eletü Egyházkerületi Közgyűlés! Az idők folyása, a közelmúlt szellemi életnek erő­teljes lüktetése minduntalan vet föl oly uj jelenségeket, amelyek alkalmasak arra, hogy ujra meg ujra— hogy ugy fejezzem ki magam — villanyossá tegyék a levegőt, hogy ujra meg ujra a felekezeti ellentétek fölidézésével állják útját annak az annyira kívánatos állapotnak, hogy zavartalanul élhessen minden egyes egy­ház a maga nemes missziójának, hogy zavar­talanul fordíthassa egész figyelmét, egész ere­jét saját erkölcsnemesitő hivatása betölté­sére. — Alig csillapodtak le azok a hullámok, amelye­ket a Ne Temere-dekrétum idézett föl széles e világon és igy hazánkban is, örültünk annaki folyó italát — ugy itta, mintha benne szü­letett volna. Ebéd után kimentek a rétre. A dus fűbe ugy belesüppedt a leány, hogy csak az orra­hegye látszott ki. A pásztor csonkafüzről venyigét tépett le és koszorút font reá tarka virágból. A leány feltette a koszorút a fejére és olyan volt benne, mint egy szőke, csitrí­futri parasztlány, akiből egyszerre — köd előttem, köd utánam — királykisasszony lett, — A koszorút elviszem emlékül — szólt a leánv. mikor az est árnyai szálltak le kö­röskörül. Minden árnyékkal borúsabb lett a pásztor szive. — Bár leszakadna körülöttünk az ég — ez volt titkos, istenkáromló vágya — hogy soha el ne mehetne innen. De a leány sürgette a hazamenést. A pász­tornak még a faluba kellett szaladni sze­kérért és hozzá még sietnie kellett abban, amiről a legjobban szerette volna, ha el­múlik róla. — Nincs még késő? kérdezte a leány a pásztortól, amint a szekérrel az őrház mögé hajtatott, az Országútra. A pásztor szomorúan látta, hogy a színésznő azalatt már egészen felöltözködött. — Nincs, — felelte szűkszavúan, mert különben sirva kellett volna fakadnia. Min­den szó nehezen esett már neki és szive melegségét csak abba tudta beleönteni, hogy a szekérbe bundából, gyapotkendőből puha fészket rakott idegen madara, búcsúzó ma­dara részére. — Mehetünk ? — kérdezte a leány. A pásztor szó nélkül felült a szekérre és

Next

/
Thumbnails
Contents